Kérdések

magányos képe

Sziasztok.

Létezhet az, hogy én csak akkor tudok elfogadható és elviselhetó szinten a korábban megszokott szürkeegér életemhez hasonlóan élni a továbbiakban, ha továbbra is teljesen távol tartom magam a másik nemtől? Lehet nekem ez a jó állapot? 
Nem volt jó életem eddig egyáltalán, de a mostani pár hónaphoz képest a paradicsom volt nekem.
Két lánnyal kezdtem idén teljesen nyílt, mély beszélgetéseket. Eddig soha nem volt ilyen az életemben, csak ez a kettő. Nem tudom mi kattant át bennem én nem kértem az biztos.
Mindkét esetben teljesen fel kellett függesztenem a tényleg kölcsönösen értékes beszélgetéseket, mert elviselhetetlenné váltak bennem az érzések. A másodikat most hétvégén.
Soha nem érzett magány tört rám. Minden percben erősebben akartam magam mellé egy társat.
Minden aktivitás és munka érdektelenné vált, az életem még jobban kiürült.
Elviselhetetlen vágy alakult ki bennem mindkét esetben a lány után, amint befejeztem a beszélgetéseket a vágy elmúlt, szinte azonnal.
Az, hogy a másik fél csak beszélgetni akart és semmi többet, haragot és az értéktelenség érzését váltotta ki bennem.

Most erőt gyüjtök, meg rendet rakok magamban és aztán újra próbálkozok amíg bírom. Ez volt a terv.
De nagyon erősen azt gondolom most, hogy semmi értelme megpróbálnom, a kialakult személyiségem alkalmatlan egészséges érzések kialakulására a másik nem irányába. Esélytelennek érzem a próbálkozásokat minden szempontból, csak mélyebbre taszítana minden alkalom. Meg alapból is nagyon minimális az esélyem bárkinél. Barát vagy beszélgetőpartner lehetek, de a többit felejtsem el....

A megváltozást kis lépésekben folytatom, mert folytatnom kell a saját magam érdekében.
Az önfejlesztés, önismeret tényleg esszenciális dolgok az életben, ezekre minél több időt szeretnék fordítani. Az meg nekem rengeteg van..
Nekem a folyamat kell, abban érzem jól magam nem a cél elérése.
Most a jelenlegi munkámban elértem a célt a 8 éves folyamat véget ért sikerrel. Amit kitűztem magamnak símán megcsináltam. De most érzem magam a legrosszabbul mert nem vagyok bent egy folyamat kellős közepén hanem a célban sikeresen. A munkában váltanom kell és új folyamatot kell indítanom. Ezt érzem. Nem normális dolog de így van. Élveznem kellene a sikert de zavar az egész helyzet. Mellékesen ilyenkor nagyon utállom a rosszul bekötött agyamat, ilyenkor viselkedhetne egy kicsit....
A magányt meg igazából elfogadni és nem leküzdeni kell nekem? Lehetséges ez? Ez egy cél nélküli folyamat lenne pont a legjobb nekem. Egy életre szóló folyamat. A cél elérése csak az elmúlás pillanatában történne meg.
Az lehetséges, hogy valakinek ennyi jár és ennyivel kell beérnie?
Ezek nem kifejezetten normális gondolatok attól félek. Vagy igen?
Ezekre a kérdésekre keresem a választ jelenleg és közben igyekszem kiláballni ebből a nagyon depresszív időszakból.
Azt is tudom, hogy egy több éves sportfogadás függőséget zártam le magamban, a szeretett munka nem ad már örömöt, két lányt engedtem nagyon közel majd zártam el magamtól. Mindezt pár hónap alatt, mindenkinek sok lett volna ez így egyben. Közben feldolgoztam elfogadtam lezártam a múltat. Mindezt nulla barát segítségével vagy családtag bevonásával teljesen egyedül. 
Talán jogos ez a depresszió....ha a hullámok csillapodnak, ez is enyhül talán.  


Offline
Csatlakozott: 2016 ápr 10

Köszönöm a biztatást.

Ők nem akarták a komoly kapcsolatot csak én, de ők nagyon nem.

Most lehetne két nagyon kedves lány barátom akikkel semmi titkunk nincs egymás előtt és bármikor bármit megbeszélhetünk. De elmartam mindkettőt mert ez nekem kevés volt, nekem minden kellett volna. Pedig ez sokkal értékesebb mint akármi más úgy gondolom, marmint az őszinte barátság.

Mondjuk az első lány esetében nem bánom visszatekintve, mert napi szinten látom és ez még barátság szinten sem lett volna fenntartható részemről. Az okokat hagyjuk. 

A második lány viszont nagyon nagyon közel került hozzám és én is hozzá. Esetében szeretném ha egyszer valamikor meg tudna változni a bennem feltört beteges vágy mert ő nagyon értékes ember. Nagyon kétlem hogy valaha találok mégy egy ilyen embert aki ennyire elfogad engem. Ha kimászok ebből akkor megkeresem és reménykedek, hogy nem égettem fel mindent vele kapcsolatban.Nagyon gyűlölöm magam ilyenkor.....

 

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen