A magányról

magányos képe

Próbálok megnyílni, kitörni a magányból. Keresni az értékes, értelmes dolgokat és embereket az életben.
Még az én minimalista, szűk, szerény világomban is van jó most már látni vélem. Ahhoz hogy meglássam ezeket rendben kell tartanom magamat belül. Az a káosz ami eddig uralkodott bennem és a hibás képek a fejemben elvették a fiatal éveimet. Meg persze a sok rossz a sok valódi rosssz. 
A sok rosszat el lehet felejteni, sokat elhomályosít az idő. Tudom hogy a gyerekkor nem az én számlámra írható.Én csak szereplője voltam és nem rendezője.
A nagyon nagy lelki erő annak feldolgozásához kell ami az utóbbi évtizedben volt az életemben. Nem vettem észre hogy már nem szereplője vagyok az életemnek hanem rendezője is. Nem tetszett az előadás, de játszottam a szerepet tovább. Fel sem merült bennem, hogy most már több hatalmam van. Akár teljesen újraírhatok mindent ha nem tetszik.
Nekem ez utóbbit nagyon nehéz feldolgoznom. Most már látom az értékeimet és látom mire vagyok képes, mennyire képes vagyok az önkontrollra, az emberek elfogadására, mennyire tiszta vagyok belül. Még magamat is szeretem és elfogadom.
De nem találom az igazi választ arra, hogy miért nem élek, miért vagyok ennyire magányos. Miért vagyok egyedül, teljesen egyedül társ nélkül már 33 éve. Ha elkapnak ezek a gondolatok akkor úgy érzem hogy széttépnek belül. Sírás kerülget, de sírni nem tudok.
Azt gondolom, hogy ahogy próbálok jobban nyitni ezek az érzés egyre alattomosabban talál meg a legváratlanabb helyzetben. Ez nagyon gonosz dolog.
Reménytelennek érzem a társkeresést. Kezdem egyre inkább elfogadni azt, hogy én nem fogom megismerni a viszonzott szerelmet. Ez a gondolat óriási sújjal nehezedik rám és szétnyom néha. Tudom, hogy a görcsös akarás itt semmit nem ér, itt úszni kell az árral és remélni a szerencsét. 
Jó embereket körém, értelmes munkát mindig kapok az élettől mert ennyi van bennem ebben teljesen biztos vagyok.
Tele vagyok értelmes gondolatokkal és ezt élvezem.
De ezek semmit sem érnek abban a pillanatban mikor a magány elkap és megkínoz. Ezekben a percekben, órákban, napokban nincs más csak én és önmagam meg a magány akik marcangolják egymást. Egyik próbálja legyőzni a másikat, de nincs kiút ebből. Mindent mást meg lehet oldani önképzéssel, önismerettel, önuralommal, de ezt nem. 


Offline
Csatlakozott: 2016 ápr 10

Szia!

Köszönöm.

A szerencse és a csoda a legtalálóbb amit írhattál.

Mindkettőből kellene de nagyon.

Szép estét neked is!


Offline
Csatlakozott: 2016 ápr 10

Sziasztok, köszönöm a válaszokat!

Szakavatott segítség kérése jelenleg nem opció nálam, nem látom úgy hogy ez változna.

Tényleg sok javítanivalót találtam magamban, nagy része önálló munka, belső elhatározás kérdése.Ezeken dolgozok jelenleg, de nem könnyű egyik sem. Van külső és belső egyaránt amin dolgozni kell, de most már látom ezeket és felvállalom a hibaimat és nem tagadom le őket. Eddig ilyen gondolatok soha nem merültek fel bennem csak most harmincon túl. Későnek tűnik, de nem tehetek mást mint megpróbálom, mert ha visszanézek nem tudom igazolni az eddigi éveimet magamnak. Annyi mindent tehettem volna de inkább lemondtam ez életről és elbújtam.  

Én egy párkapcsolatban szerintem nagyon elfogadó lennék. De egyszerre akarnák mindent, néha önző lennék szerintem mert sokat akarnék gyorsan a másik féltől és ez nem normális kényszerhelyzet szülne benne.De ezeket csak gondolom mert nem voltam még egy percig sem párkapcsolat közelében sem.

Úgy érzem hogy nem tehetem meg hogy válogatok. Ha egy lánnyal el tudok beszélgetni és egy picit is tetszik akkor én már nyitott lennék mindenre, de én nem próbálkozok mert nem érzem magam elégnek. Ezen dolgozom jelenleg.Magamat kell először olyan állapotba hozni hogy én megszeresem magam ha a tükörbe nézek, addig esélytelen az egész. Ez egy fontos pont szerintem a párkapcsolatban és ez a része önálló munka.

Kivülről valóban keserű emberenek tünhetek és igen ez a belső érzések valós tükröződése néha. Pesszimista, lemondó, élettagadó, őnmagát is lenéző embernek tünhetek valóban ha valaki csak egy keveset beszél velem és nem néz mélyebbre csak ezt fogja rajtam látni. De kapok ellentétes visszajelzést is attól a néhány embertől akivel már többet beszéltem és jobban beláttak abba aki én vagyok belül elzárva a világtól. Tele humorrál, értelemmel és jó gondolatokkal. Furcsa kettősség ez, nem jó így élni. Ezért van a depreszió is mert én most már tudom hogy lehetnék több, de nem könnyű a változás és sokat kell belülről merítenem ahol jelenleg nem sok minden van. Nem tudok jó emberekhez vagy jó emlékekhez nyúlni mert nincsenek.És ez legyűr néha.

 

   


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia magányos! Egy terapeuta abban segíthetne neked, hogy a téged körülbástyázó gondolatokat felülvizsgáld. De ha húzódozol egy terápiától, ezt a felülvizsgálatot valahogy el tudod kezdeni egyedül is -- csak sokkal-sokkal nehezebb. 

A partnerkapcsolat az élet nagy rejtélye, és nem hiszem, hogy bármelyikünk tud három mondatban okosat mondani. Arra gondolok, hogy valahol benned vannak elképzelések arról, milyen partnert is szeretnél, és arról is, hogyan történhet meg egy találkozás (vagy hogyan nem/miért nem). 

Mintha zárt és kicsit keserű embernek látnád magad (e néhány bekezdés alapján) -- de egyáltalán nem biztos, hogy mások is így látnak. Ez is olyasmi, amit az embernek meg kell tanulnia, ha nem azzal a megnyugtató érzéssel nőtt fel, hogy ő szerethető, és nincs semmi baj.

Vannak, akik nagyon gyorsan kötnek párkapcsolatokat, és azok aztán könnyen fel is bomlanak. Van, aki inkább vár, mert nem köt kompromisszumot. Te melyik típus vagy szerinted?

 

 


Offline
Csatlakozott: 2015 dec 29

Egy szakképzett segítő (pszichológus,terapeuta) nem a gondolkodásodat formálja. Hanem segít feldolgozni a téged ért sok negatív élményt, hogy le tudd ezeket magadban zárni, és tovább tudj lépni, egy új élet felé. Nem neked kell(ene) egyedül az évtizedes beidegződéseket, a rossz gyerekkort és a magányt egyedül feldolgozni, főleg akkor nem, ha depressziós is vagy. Ez így bárkinek túl sok lenne.

Nem erőltetni akarom, de gondolkodj el rajta, jó? :) 


Offline
Csatlakozott: 2016 ápr 10

Szia köszönöm a választ és a megértést nagyon jó esik. Tudom hogy rengeteget lehet tenni azért hogy az ember mást sugározzon ki magából. Külső és belső egyaránt.

Rengeteget tudnák javítani mindkét téren én ezt látom.Nagyon sok évtzedes beidegződést kell felszámolnom magamban. Ez rengeteg erőt elvesz tőlem, sokszor már a gondolat megreked bennem a valós tettig el sem jutok. Mostantól életem végéig dolgozhatnák és még akkor sem érnék a végére. Nem gondolom hogy egy szakember rajtam tudna segíteni. 14-18 évesen kellett volna akkor még formálható az ember gondolkodása kívülről. Én elképzelhetetlennek tartom hogy valaki rajtam kívülről komolyan segítsen. Borzalmasan makacs ember vagyok. Egy jó beszélgetés vagy tevékenység segít, feltölt, de az egészen más.A magányon nem segít. Amikor este lefekszem ott már nincsenek jó emberek, munka vagy szórakozás. Csak magam.

Akarom a változtatást, eddig még ez sem volt. De sokszor nehéz pozitívnak maradni, főleg ha jön egy apró pofon. Ami viszaveti az embert.

Ahogy írtam úszok az árral, ami az erőmből tellik azt megteszem. És nagyon bízok benne hogy nem kattanok be soha. De mostanában egyre több a gyanús depressziós fázis és nem szeretem őket. Kicsit néha aggódok magamért.


Offline
Csatlakozott: 2015 dec 29

Sok aspektus ismerős, amit leírsz. Hasonlóan küzdöttem és küzdöm magam is, nagyon régóta. És valóban, ebből nincs kiút. Addig legalábbis biztosan nincs, amíg egyszál egyedül, ráadásul némán (szavakkal ki nem fejezve) akarod ezt megoldani. Nem is lehet ezt így. Ha agyonnyom a társtalanság gondolata, meg az, hogy így éld le az életedet, és úgy érzed, hogy ez így túl sok időnként - az egy jogos reakció. Akármennyire szocfób és introvertált az ember, egy számára megfelelő társra azért még vágyhat, és ez teljesen normális. 
Azt gondolom, hogy ilyen esetben egy külső ember segítsége kéne, aki tudja is, hogy mit csinál. Tehát szakember, mert egy megértő kolléga vagy barát is tök jó ha az ember ki akarja önteni a lelkét, de téged "irányba kéne tenni". Legalábbis én így látom, remélem, nem túl rosszul.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen