Röhej?

Anonymous képe

Nem tudom komolyan venni az életem, nem tudom, mit kéne csinálnom. Csak teszem a dolgaim, azokat is muszájból. Semmihez nincs kedvem, közben látom, ahogy mások élnek, küzdenek. Nem tudom, lesz e jobb, kimászok e ebből a tétlenségből. Elvonulási kényszerem van, nincs kedvem társaságra, ne lássák az esetlenségem, hogy alig értem el vmit. Persze mások szerint értem el dolgokat, de nincs erőm folytatni, amit elkezdtem, nincs erőm bejárni dolgozni sem. Mégis mindig vhogy összeszedem magam, remélve vmi jobbat, és elmegyek, dolgozok, mint egy rabszolga. Leírva ez erőt ad, de a depresszió és kedvetlenség megmarad. Kicsiny utálat van bennem, amikor azt látom, mások kiegyensúlyozottak, vannak álmaik, céljaik. Most leírva ezt, szeretet bukkan elő belőlem, gondoljanak mások, amit akarnak.......Szeretném, ha ez a depresszív állapot megszűnne, ami ezer éve kísért. Utoljára gyerekkoromban voltam "boldog", akkor még nem keseregtem, csak féltem. Utána féltem és keseregtem, már csak kesergek. De hogy lehetnék boldog, ha más esetleg szenved? Tudom, az én életem a fontos, nem a másokért. Mert mindenki a saját életének a kovácsa. De ha vki kisgyerekként (nem magamról beszélek) ki van szolgáltatva, az hogy legyen a saját életének a kovácsa, na nem mintha nálam minden happy lett volna. És még mindig van bennem harag, de mily érdekes, hogy leírtam ezt, hát most "leszarom", mit gondol az a valaki rólam, akire haragszom. Talán lehullanak rabláncaim. 


Offline
Csatlakozott: 2015 júl 4

Sokszor érzem ugyanezt.

Olyan ez mintha egy maximális nehézségi fokra beállított játékmenet ahol minden el van szúrva.

Többszörösen nehezebb a helyzeted mint másoknak.

Ha neked lett volna adott egy csomó minden ami nekik akkor biztos könnyebben ment volna minden.

Akik meg olyan baromi sikeresek, hát... hagyjukmár őket összefosnák magukat ha olyan rohadt állapotban kellene küzdeniük mint neked.

Te sokkal erősebb vagy, ezt becsüld meg.


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia Lizza, Parrotnak írtad ezt, de annyira tetszett, hogy szerettem volna reagálni rá. Szerintem is ez a lényeg: egyedi vagy, megküzdesz az életeddel --- a társadalmi meg egyéb elvárások ehhez képest érdektelenek. Akit sikeresebbnek látunk, az is sikertelennek látja magát valaki máshoz képest, és így tovább -- az úgynevezett sikeres emberek nagy része folytonos szorongásban él.

Nagy adomány elfogadni magunkat, és kihozni magunkból azt, ami bennünk van, ami tényleg a saját célunk és életünk és nem a másokat is mókushintába kényszerítő társadalmi elvárásrendszer.

Normális, hogy az ember fél az új munkahelytől -- mindenki fél, az ún. normálisak is. Szerintem támaszkodhatsz arra a tapasztalatra, hogy ha eddig ki tudtál jönni a munkatársaiddal, akkor meg fogod oldani a következőkben is. Aki sérült, az a saját sérültségét használhatja arra, hogy másokat empátiával kezeljen, és ezért az emberek általában hálásak. 

Persze nem állítom, hogy könnyű vagy akár feltétlenül szükséges a saját szenvedésünket empátiává fordítani, de nekem bevált.


Red
Offline
Csatlakozott: 2016 jún 30

A vágyaink rabjai vagyunk. Ez az oka minden fájdalomnak és szenvedésnek.

Valaki az egész életét úgy éli le, hogy erre nem jön rá. Valaki rájön, de élete végéig nem érti meg. Valaki megérti, de nem akar változtatni rajta és inkább így él. Valaki változtatni akar, de élete végéig nem képes rá.


Lizza

Szia Eszter!

Egyáltalán nem szeretem a munkám, mivel elég fárasztó fizikai munka, mondjuk van, amit szeretek benne. Most jelen pillanatban erőt érzek ahhoz, hogy munkát váltsak, persze félek, hogy milyenek lesznek az új munkatársaim, meg hát ki tudja mikor vesznek fel engem másik helyre, de legalább már ott merem hagyni ezt a mostanit, ha adódna egy új lehetőség. 


Lizza

Szia Parrot!

Mostanában nem járok szakemberhez, azon gondolkodtam, hogy megint elkezdek gyógyszert szedni, de letettem róla. Most megint kezdek jól lenni, amin azt értem, hogy " nem érdekel mások elért céljai, nem vagyok irigy". Egyedi vagyok, mint mindenki, ha valakinek nem tetszik, amilyen vagyok, az az ő baja. Most úgy vagyok vele, majd lesz, ahogy lesz. Az egyéni kis céljaimat próbálom megvalósítani, ezekre koncentrálok. Nincs erőm görcsölni.


Lizza

Szia Parrot!

Mostanában nem járok szakemberhez, azon gondolkodtam, hogy megint elkezdek gyógyszert szedni, de letettem róla. Most megint kezdek jól lenni, amin azt értem, hogy " nem érdekel mások elért céljai, nem vagyok irigy". Egyedi vagyok, mint mindenki, ha valakinek nem tetszik, amilyen vagyok, az az ő baja. Most úgy vagyok vele, majd lesz, ahogy lesz. Az egyéni kis céljaimat próbálom megvalósítani, ezekre koncentrálok. Nincs erőm görcsölni.


Offline
Csatlakozott: 2014 máj 7

smileyAddigra vonuljon mindenki fedezékbe!


Offline
Csatlakozott: 2010 dec 26

Még nem. De majd lesz az is.....smiley


Offline
Csatlakozott: 2014 máj 7

Nem PMS?Nekem ez a mániám,tudom,csak az elmúlt kb.20 évben ilyenkor voltam legszarabbul.


Offline
Csatlakozott: 2010 dec 26

Ja, kimenni alig bírok a lakásból. Szörnyű dührohamok,sírógörcsök stb....Csak egyedül lennék. 



Offline
Csatlakozott: 2010 dec 26

Én is dühös vagyok. Rettenetesen, az egész világra. A körülöttem élők közül mindenki elért valamit az életben csak én nem .3 éve csak sikertelenség ér,mintha sosem akarna véget érni. Elvesztettem az önbecsülésem, a szeretett és jófizető munkámat. Később 8 hónapot dolgoztam,egy iszonyú kemény helyen, mint közfogis 50 ezer ft/hó,napi 8-ban,diplomával. Le%-tak,de a beigért munkákból nem lett semmi. Elvesztettem a kutyámat,amibe majd belepusztulok. És alig bírok megélni.A szüleim tartanak el,amibe majd belebetegszem,annyira sz@r érzés. Ja és fájdalomcsillapító függő lettem. Azt hiszem így egyszerre ennyi.


Offline
Csatlakozott: 2014 jan 22

én is így voltam vele teljesen ugyanezeket éreztem és érzem ma is.

elmentem egy normális pszichiáterhez (azelőtt 12 évig már kezeltek) adekvátabb kezelést kaptam. rokko nyugdíjas lettem. nem kell megfelelnem a munka és társadalom elvárásainak, könnyebb lett


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia Lizza!

A harag gyakran előszobája a depressziónak; aki nem tudja megélni és -- ahogy mondják -- "lereagálni" az érzéseit, az bénultnak érezheti magát. A terápia segít felismerni, hogy mi bénít meg, legalább is nekem valamelyest segített.

Ezt a "nem akarok elmenni itthonról" érzést nagyon jól ismerem én is. Tudom, hogy veszélyes és nem segít rajtam, mégis én is legszívesebben az ágyamban tölteném a napot sokszor, a fejemen egy párnával. 

Néha örülök, hogy vannak kényszerek az ember életében -- például pénzt kell keresni --, ami kimozdít ebből a végletes visszahúzódásból. 

Azt egyébként csak a depresszió mondja neked, hogy nem értél el semmit. A legjobb, ha csak olyan negatív gondolatnak látod, aminek nincs igazi alapja, csak nyomaszt. Mi lenne az, amit el "kell" érni?

Szereted a munkádat?


Offline
Csatlakozott: 2014 máj 7

Szia Lizza!

Nem vagy egyedül ezzel az érzéssel,sokan úgy gondolják,nem értek el semmit az életben.Ezt felerősíti a 21.század facebook áramlata,napi szinte mutogatják
az emberek,hogy milyen boldogok,mennyi érdekes dolog történik a mindennapjaikban.Mikor depressziós vagyok,pont úgy érzek,ahogy te most.Nem tudom,fordultál -e szakemberhez,mert van segítség,hogy kilábalj ebből az állapotból.

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen