0302

lilla0820 képe

Már két hete folyamatosan rémálmaim vannak. Azok a típusúak, amik nem lelkileg megterhelőek...csak egyszerűen gusztustalanok. Ezért mindennap úgy kelek, mintha semmit nem aludtam volna. Viszont még ilyenkor is az első gondolatom, hogy bárcsak ne ébredtem volna fel. 

Nem a halálra vágyom...egyáltalán nem. Ha a halálra gondolok, pánikba esek és rettegek a gondolattól, hogy csak ennyi egy élet. Arra törekszem minden nap, hogy ne gondolkodjak. Képes vagyok elbambulni fél órákra újra meg újra. Így kiesek a gondokból. A fákat szeretem a legjobban nézni, aztán este a csillagokat meg a holdat. Még ha nem is lesz semmi értelme annak, hogy megszülettem, még ha csak nagyon egyszerűen is fogom leélni az életem, voltak pillanatok amiknek örültem. Lesz mire gondolnom az utolsó pillanataimban. Még ha apa utálni is fog azért, mert semmit nem kezdtem az életemmel.

Velem mindig ez a helyzet. Tettetem, hogy minden rendben. Egészen addig a pontig, amíg az emberek arra kényszerülnek körülöttem, hogy kiabáljanak. Egyszerűen nem tudom ezt hova tenni...sose kiabáltam senkivel és nem is fogok. Egyszer a mamám felhívott csak azért telefonon, mert vissza utasítottam egy unokatestvérem meghívását hozzájuk. Teljesen lefárasztott akkoriban a munka és semmi szociális tevékenységre nem voltam képes. Szóval, felhívott és azt mondta, hogyha nem megyek el, soha többet nem beszél velem, mert ez nem normális, hogy nem járok el sehova, aggódik értem, ha eljárok, majd biztos szerzek egy fiút magamnak. A mamámra nézek fel a legjobban,de abban a pillanatban még egy buborék kidurrant a fejemben. Folytak a könnyeim, de azt mondtam neki, hogy jó elmegyek. Persze nem mentem sehova. Egész este az erkélyen ültem. Nem akartam létezni többet. 

 

Megosztás Viberen