Szociális fóbia?

Liliomlány képe

Na itt vagyok, nem tűntem el teljesen. Smile De próbálok nem rákattanni a fórumra mint legutóbb. Az a baj, hogy elég sok mindenre rá tudok így kattani, de az is lehet, hogy a gyógyszer hiánya volt. Egyik alkalommal elfelejtettem bevenni, aztán második alkalommal sem vettem már be (meg direkt nem is pótoltam az elfelejtődöttet), majd aztán teljesen kibillentem az egyenysúlyomból. Szóval végül visszaálltam a szerda, vasárnap (heti 2) 5 mg Escitalopramhoz. Legalább már azt is tudom hogy tényleg hat és nem placebo.

Na de nem is erről akartam írni. Hanem arról, hogy a legutóbbi pár alkalommal, mikor bent voltam az irodában (heti 1x) minden ilyen este felriadtam álmomból éjféltájban (10kor fekszem), meg ma éjszaka is a tegnapi nap után. Tegnap találkoztam pár ismerőssel, meg gyorsúszni tanulni is voltam (egy kolléga segített rávezetni, hogyan tanuljak). 
És az ilyen szociális interakciókkal teli napokon felriadok este szorongásos rohamokkal, hogy mennyi hülyeséget mondhattam/csinálhattam és biztosan mindenki tök hülyének nézett. Teljesen irracionális alapon egyébként. De éjszaka ezt nem tudom racionalizálni, és elkezdek miatta szorongani és ezen kattogni és alig bírok visszaaludni. Még arra is "emlékeztem" hogy milyen fejet vágott a kolléga arra hogy milyen bénán úszom (vagyis: "emlékeztem" egy olyan dologra, ami nem történt meg!). És ez egy annyira mélyreható érzés, hogy igazából leírni sem tudom...de nagyon bírom magam abban a pillanatban szégyellni. Meg utálni is. Majd reggel, mikor felkelek, akkor tudom nagyjából racionalizálni hogy ebből mi igaz és mi nem. De végig kell zongoráznom hogy előző nap mit csináltam meg mit mondtam. (Sosem találok semmi vállalhatatlant.)

És nem tudom, hogy ilyen lett volna korábban, vagy annyira mindennapos volt, hogy nem tört rám ekkora elemi erővel és nem vettem észre.
Így a "karantén" után/miatt meg ritkán találkozom és beszélgetek emberekkel barátomon kívül (és kb. ő az egyetlen ember aki mellett nem szorongok).

Volt már nektek hasonló élményetek?


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Huh, jó sok érdekes dolgot írtatok!

dobókocka: nekem pont ez a parám a gyerek"vállalással" amit mondasz, hogy félek, hogy előtörnek belőlem a gyerekkori sérelmek/traumák/hiányok és nem tudnám úgy szeretni és nevelni ahogy szeretném. És ez nem úgy megy, ahogy a laikus mondja hogy "majd úgyis megszereted, mert a tiéd". És mi van, ha nem? Meg hát örökbefogadott gyereknél ez még nehezebb...
Ausztriában erre egyébként többéle lehetőség is van, pl. nem örökbe fogadni, hanem "csak" nevelni. Tehát látogathatja is a szüleit (ha akarja), meg ha rendeződik a család helyzete, akkor visszamehet, de állítólag erre nagyon kicsi az esély. Van egy volt kolléga, ahol 2 saját és egy "nevelt" (tehát nem örökbefogadott) gyerek van.
Ha anyagilag egyszer úgy leszek és az örökbefogadás semmilyen formája nem valósul meg nálam, akkor még arra gondoltam, hogy "csak" pénzügyileg támogatnék valakit - erre is lehetőség van, azt hiszem az SOS Gyermekfalvakon keresztül.


Offline
Csatlakozott: 2016 jún 29

Felteszem jórészt ezért is vagyunk itt....


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Kockázatos, de ha tudja magáról az ember, hogy mi baja és mire kell figyelni, akkor az jó lehet. Ellenben egy 'normális' családban gyakran nem tudják, mi a konfliktus vagy probléma forrása, és automatikusan a gyereket hibáztatják.


3
Offline
Csatlakozott: 2016 jún 29

Igen, ez így van. Így nem szabadna gyereket "vállalni", mégis sokan megteszik. Ismerek amúgy olyanokat, többet is, akiknek bejött. Bizonytalanok voltak, nem merték meglépni, nem tudták, hogy akarják -e vagy sem, de bejött, sőt, utána több is lett, a kapcsolatuk is átminősült és full frankó a család. És olyat is ismerek nyilván, akiknél meg nem. Mondjuk egyik se volt mentális beteg.

Ja és persze olyat is ismerek, fú, de hányat, akik meg tényleg szerettek volna gyereket, vágytak rá igazán, de ugye nem tudták igazán feldolgozni, hogy ez sem habostorta és nem tudtak mit kezdeni a kapcsolati problémáikkal. Másra számítottak vagy nem tudom. A gyerek az nem próbaüzem, még ha vágynak rá, akkor sincsenek garanciák.

Na mindegy, én arra akartam kilyukadni, hogy ha valaki mentális problémákkal küzd, az önmagában kockázatos, még ha jó a kapcsolat a partnerrel, akkor is.


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

dobókocka írta:

Nem maradtunk volna együtt, ha kijelentem, hogy nem ...

Előtte konzultáltam áterrel meg minden, aki biztatott, hogy hátha pont a gyerek húzna ki és adna valami pluszt.

De az egy gyerek, egy önálló emberi lény. És ő nem is számít, hanem az, hogy mire lesz jó talán, mit tud adni, mire használható, mint valami eszköz.

Nem a te példádról van főleg szó, de beletartozik. A házasságot - kapcsolatot összetartó terápiás gyerek. Aki nem is érti, mi van körülötte, mit várnak el tőle, és miért lesz felesleges, ha nem hozza a kívánalmakat.

Sad

Én pont ezért nem vállalok gyereket, mert nem akarok csak azért, hogy legyen valakivel kapcsolatom akivel amúgy nagyon szeretném. A saját életemet tönkreteszem bármikor, de egy másik emberét - gyerekét nem akarom.


Offline
Csatlakozott: 2016 jún 29

Nem olyan egyszerű ez, bár igazad van. Én gyereket vállaltam, nem volt egyértelmű, hogy szerettem volna vagy sem, nem tudtam eldönteni. Viszont a férjem nagyon akarta. Nem maradtunk volna együtt, ha kijelentem, hogy nem, pedig jó volt a megérzésem, mert akinek mentális problémái vannak, annak nagyon meg kell gondolnia. Előtte konzultáltam áterrel meg minden, aki biztatott, hogy hátha pont a gyerek húzna ki és adna valami pluszt. Kétélű kard. Nem adott, sokkal súlyosabb beteg lettem a terhesség alatt és után. Azóta is félig tudok csak részt venni a nevelésében és bár nagyon-nagyon klassz kislány, nála jobbat nem igen tettem le az asztalra életemben, de nem tudom úgy szeretni, ahogy szeretném és ahogy kéne.  A férjem viszont boldog, neki teljessé tette az életét és meg is érdemli nagyon, de az őt is nagyon szarul érinti, hogy nálam nagyon rosszul sült el a dolog. De nem tudtuk ezt előre, csak a szülés után derült ki, mennyire komoly korai anya-gyerek sérüléseim vannak. Viszont ebben meg segített a gyerek, hogy rálássak a miértekre. De a gyerek szív velem sajnos, pedig próbálok tudatosabb lenni, amikor jobban vagyok és erőmhöz képest nem is csináltam rosszul, mert odafigyeltem nagyon az érzéseire. De nem csinálnám újra, mert kockáztattam a saját és az ő egészségét is, na meg a családét. Apukája szerencsére nagyon odaadó és imádja, de ez ilyen egyszülős dolog, nehezen viseli, hogy minden felelősség az övé. Szóval ezt nagyon meg kell gondolni.


6
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

A másik része igaz, sőt, aki állandóan a szeretet fontosságáról papol (akár keresztény, akár buddhista, akár ezós) az már gyanús, az általában tele van gyűlölettel.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ne itt a kutya elhantolva! Aki vállal gyereket, annak ne legyen. Gyereket az ember szeretne. Ha meg nem, az sem baj, de akkor ne is legyen!


Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Liliomlány írta:

Mikor lesz már gyerek? Mikor házasodtok össze? Miért nincs már gyerek? (Erről nyilván mindig én tehetek és nekem szegeződik a kérdés) Önző vagy. Ez az élet értelme. A nem hívő emberek rosszak.

A gyerekvállalás és a házasodás az opció, nem kötelezettség. Én az ilyen mikorleszgyerek rokonokkal fizettetném ki a gyerekvállalás költségeit.

Akinek ez az élet értelme, annak elég sivár élete volt/van. Az önzőséggel meg mi bajuk? Él az ember 85 évet, amiből 15-65 jó esetben az aktív korszak, és még ezt is csessze el?

A nemhívő ember rossz pedig a keresztények azon évezredes reflexe, hogy mások rossznak bélyegzésével akarják magukat jónak mutatni.


9
Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Ah, értem. Én max örökbefogadni szeretnék. De még ez sem biztos...lelkileg nagyon nem vagyok (még?) ott.



Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Jaj, nem, mert te "gyerek" vagy, és különben is ők sz.rták a spanyolviaszt...

De, sőt! Eredetileg 3 lányt. De annyit kínlódtam, mire lett egy egészséges élő gyerekem, h bezártam a bababoltot! Anyám csesztetett sokat a következő unokával, meg az OTP Laughing out loud (2 gyereket "írtunk alá", mert már akkor is volt ilyen...) A lányom is akar(t?), és csak annyit mondtam neki 1x, hogy ketyeg a biológiai órája.


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Eldramatizálom amúgy...mert nem is ez a része a családnak az aki a gyerekcsinálással b4szogat. Csak valahogy ugyanúgy előjönnek ezek belőlem. De akkor én is beleb4szogathatnék az életükbe nem? Ha már nekik szabad.

Kleó, amúgy te nem is szerettél volna gyereket?


12
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Na meg persze, az emberjánya azért szül gyereket, mert az anyósáék/a szülei szeretnék... De a rekord, amikor tőlem kérdezgetik, h unoka stb.? Nekem sincs közöm hozzá (de persze van véleményem, amit 1x! kifejtettem 4szemközt), de nekik aztán semmi!


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

A "családi", kötelező! összejövetelek, igen, mindenkinek nyűg... Csak kötelességként jelenik meg. Na, én nem igazán vok szocfóbos, de az anyósomék-sógoromék -hoz menés, meg az ő meghívásuk, nem kis stressz volt. (Szomatikus tünetekkel...) Ott olyan nem volt, h vmit ne szóljanak meg/le meg ne "mondjanak vissza" vmit... 


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Még közen átgondoltam párszor a nap folyamán és mint a legtöbb dolog, ez is többrétű. 

Szóval vagy egy alapvető szorongásom az emberek miatt, amit általában nem veszek észre, vagy helyből "kompenzálok" körömágyszaggatással, vagy úgy veszem észre hogy hosszútávon kifáraszt. És lehet hogy most tényleg ez a fáradási küszöbb került alacsonyabb szintre.

Egyébként van elkerülő magatartás is részemről, de valszeg ez is általános dolog, csak barátom pl. nem ilyen és jellemhibának vagy ilyesminek könyvelem el. Mármint hogy én vagyok fura és negatív, mert ez nem normális. Ugyanis ha családról van szó, akár az övéről, én abból ki akarok maradni. Másnak ez kikapcsolódás, részemről meg lelki amortizáció.

Meg minek menjek oda ugyanazokat a kérdéseket meg kijelentéseket meghallgatni újra és újra?

Mikor lesz már gyerek? Mikor házasodtok össze? Miért nincs már gyerek? (Erről nyilván mindig én tehetek és nekem szegeződik a kérdés) Önző vagy. Ez az élet értelme. A nem hívő emberek rosszak.

Huh basszus a hétvégé el kell töltenem egy délutánt barátom családjával és már most bőgni tudnék. Pedig általában nem annyira rossz mint amilyennek képzelem. De valahogy utólag mindig inkább rossz emlékként marad meg mint jónak, valszeg ezt is átvariálja az agyam és úgy raktározza el.

Meg nyilván benne van az is, hogy nem szeretem elhagyni a komfortzónámat és minden ilyen nyűg. De szerintem ez is olyan, amivel a legtöbb ember így van.


15
Offline
Csatlakozott: 2013 máj 27

sztem ebben szerepe van a karanténnak, amit említesz is. akik nem szocfóbosak, de inkább introvertáltak, előfordul ilyen "szociális kifáradás", ha sok új élmény éri őket, többet beszélgetnek idegenekkel, stb...nem ez a konkrét megnevezése a dolognak, de elfelejtettem, hogy írták. amúgy nagyon ismerős az egész, de én eleve szocfóbos vagyok, szóval nálam "alap" Smile nálad sztem gyengülni fog, ahogy visszatérsz a megszokott életritmusba.


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

A szocfóbosok (már előre) attól félnek, hogy kínos helyzetbe kerülnek/hozzák magukat. Én meg nem félek, csak az agyam utólag kezd el ezen kattogni.
Igen, egyébként tudom, hogy nincs semmi akkor sem ha valakinek nem tetszik az amit mondok, meg azt is tudom, hogy szólnának, ha valami nagyon kínos lenne. 
De hát olyankor az agyam nem bír a realitás talaján maradni.

Egyébként az uszodában mindenki nagyon rendes, türelmes meg segítőkész volt. És azoknak is van még mit tanulni, akik egyébként már egész jól úsznak.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ez nem szocfób. Ez súlyos megfelelési kényszer... És mi van akkor, ha mondtál/tettél valami olyat, ami herrpityipalkónak nem tetszett? Semmi. Ha mégis gáz, úgyis szól/érezteti, és elegendő akkor tisztázni. De erről szó sincs.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen