Nem kár

Liliomlány képe

Napközben meg szintén egy facebook-bejegyzés triggerelt egy gondolatmenetet.

Nagynéném Amerikában él, ment férjhez (már elvált), 3 lánya van (már csak 2 él) tett fel magáról képet. Már egész jól néz ki, egy elég súlyos műtéte volt, már legalább egy éve az ideje nagy részét kórházban tölti, és egy időre meg is vakult. Ez már épp elég borzalom egyébként, de nincs vége. Mielőtt bekerült a kórházba, nem sokkal előtte - vagy akörül - halt meg az anyja, akit élete végéig otthon ápolt. Majd idén januárban az idősebbik lánya öngyilkos lett. Bipoláris zavara volt.

Ami ezt az utóbbi eseményt követte, az számomra teljesen hihetetlen.

Az idősebbik lány egyik húga ezt posztolta facebookra: "My sister is dead." 

Mikor ezt akkor reggel olvastam, megállt bennem az ütő.

Barátom kérdezte, hogy mi történt. Mondtam neki. Erre ő "biztos valami hülyeség...vagy valami kifejezés..."hogy halott számomra".

Jó, mondom biztos én reagálom túl. De azért nyitva tartom a szemem, mert aggódom.

Aztán a facebook posztok és kommentek gyűltek, sokáig homályos volt az egész, van aki komolyan vette, van aki nem, a húg meg nem reagált sokáig. Majd végül kiírt egy hisztérikus posztot, ami már egyértelmű volt. Majd másik nagynéném már összeszedetten megfogalmazva, hogy mi történt.

Tesóm akkor írt nekem messengeren, hogy látom-e mi folyik. Mondom látom. Emily öngyilkos lett.

Mi erre tesóm reakciója?

"De szándékosan?"

Hát ezen nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek. Tesóm kérdi ezt, akinek máig hallom az öklendezéseit, miközben mossák a gyomrát.

Majd elküldtem apámnak (apai ágon rokonok) az üzenetet a másik nagynénitől, majd le is fordítottam neki. Bipoláris depresszió, sok gyógyszer, öngyilkosság.

Előtte pár hónapja kezdtem el én is gyógyszert szedni. Karácsonykor barátom járt náluk, és elmondta nekik, hogy gyógyszert szedek és szakemberhez járok.

Apámnak mi a reakciója??!!

"Köszi"

Hogy a kurva élet bassza meg.

Emberek, hogy lehettek ilyen érzéketlenek?????!!!!

Annyira gyűlölöm az összes rokonom emiatt.

Egyszerűen nem bírom felfogni.

Emily anyja meg persze kórházban volt, persze megvakult, persze neki is megvolt a baja, fájdalmai voltak, szenvedett.
De valahogy....nem láttam a gyászt. A traumát. A fájdalmat.

Csak Justin volt / van máig szétesve.

Meg kurvára fáj nekem is. Bár Emilyt nem ismertem igazán, egyszer találkoztunk tizenéve, akkor sem tudtunk kommunikálni, mert akkor még nem tanultam angolul.

De kurvára FÁJ ez az ignorancia, a meg nem értettség, a nemtörődömség, hogy nem tanulnk ebből sem semmit az emberek, hogy Emily halála hiábavaló volt, hogy senkit nem érdekel hogy ez bármikor megtörténhet velem is. Barátomon kívül SENKINEK nem hiányoznék.

 


Offline
Csatlakozott: 2019 feb 4

Pffff... ez aztán a remek reakció... :( 


Online
Csatlakozott: 2017 dec 21

Én ezt nem bírom felfogni...

Amikor apámnak mondtam, hogy kb 10 éves korom óta többször akartam már öngyilkos lenni, akkor arra csak annyit mondott "ja, Gábornak (tesóm) is volt egyszer ilyen, emlékszel?"

Bazdmeg hogy ne emlékeznék???!


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nem értenek semmit. És nem azért, mert ne hiányozna az illető. A legtöbb ember "megveti" az ilyet, azzal a hülye, elterjedt nézettel, hogy "gyáva (élni)", másik részük meg annyira "tiszteli" az életet, igenli!, hogy azt nem tudja felfogni, hogy valaki miért nem ragaszkodik annyira hozzá, miért nem "tiszteli" az életet.

Ez azért is fals, mert én meg azokat "sajnálom le", akik, pl. vénségükre, körömszakadtáig ragaszkodnak a tyúxaros kis életükhöz... 

Egyszer apámmal József Attilá-ztunk, így jött szóba, mondom, én nem félek a haláltól. És látta rajtam (meg vmit értett is az egészből), hogy tényleg nem. Olyan csodálkozó, egyben rémült tekintettel nézett rám, hogy leírni nem lehet...

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen