Ez így nagyon nem jó

Liliomlány képe

Már tényleg kezdtem jobban lenni. Holnaptól visszaállok a 10 mg escitaloprámra. Párom nyugodtan hagyott egyedül másfél napra, mert a héten nemhogy rosszabbodot, inkább javult az állapotom. Aktív voltam már, mostam, főztem, takarítottam. Rengeteg tervem volt, vásároltam (magamnak, és többet mint szoktam), holnapta találkozóm van. Munkahelyen egy előrelépési lehetőség is kilátásban van.

Kikísértem barátomat a vonatra, holnap jön vissza. Elmentem vásárolni, majd kértem magamnak schnitzelt. Ez is új volt, hogy egyedül kiülök enni. Mindig elvitelre kérek mindent, és itthon eszem meg. De most úgy döntöttem olyan leszek mint egy normális, kiegyensúlyozott ember. Jó érzés volt. Azon gondolkodtam, ha hazasétálok, akkor egy elviteles kávét is kérni fogok.

Mielőtt nekiláttam volna a schnitzelnek, gondotlam belövöm  mobilnetet. Látom hogy hívtak. Faterom hívott. Majdnem elhalasztottam a visszahívást (mint általában), de úgy döntöttem, hogy legyünk túl rajta. Megkérdezte hol vagyok, otthon vagyok-e. Mondtam, hogy nem. Merthogy ő és anyám ott állnak a lakásajtó előtt. 

Hát mint akit leöntöttek jeges vízzel. Mondta hogy ha hazamegyek megvárnak. én meg hebegtem. Hogy ez így nem jó. Ők meglepetést akartak. De ez így nagyon nem jó - hallom a hangom. Ez így nem jó.
Elfogadta, de szerintem nem értette meg. Nem is szóltatok! Ez így nem jó! - mondom megint.

Azóta is remegek. Alig mertem hazajönni, hátha még mindig itt vannak. Azt hittem, hogy itt biztonságban vagyok. Biztonságban vagyok és a sok szarságtól itt el tudok bújni. Másik ország, más kultúra - már az enyém is, ti nem tartoztok ide. Ez az ÉN helyem.

A sírás kerülgetett. Remegtem. Hullajtottam pár könnyet azt tudom. Pánikroham kerülgetett. Mély levegő, ki-be. Ver a szívem. Mindenki engem néz. Követnek. Mi van ha itt találkozom össze velük? Kerülőúton mentem haza. Elviteles kávé nélkül.

Látom az arcom a kirakat abalakában. Egy teljesen más arc néz vissza rám mint reggel. Egy elgyötört arc ez.

Hogy lehet ez? Pedig 11 órát aludtam, mégis mint akit megnyúztak.

Írtam egy SMS-t, hogy megértessem velük, hogy nem azért nem találkozom velük, mert ilyen bunkó vagyok.

"Most kezdtem el antidepresszánst szedni, és nem szeretnék visszaesni"

"Mielőbbi felépülést" - hangzik a válasz.
Nem értik. Még mindig nem értik. Fogalmuk sincs.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

PhilC írta:

A többi szem.zavar is úgy néz ki, hogy a leírt, lehetséges vonásokból csak néhány fog rád illeni. Ezt sem hangsúlyozzák.

És azt sem, hogy a nem szemzavaros embereknek is van ilyen-olyan szemzavaros vonása, csak épp nem annyi, hogy ez diagolható legyen. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

A hangsúly a "kellene" szón van.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Sztem a borderes terápiáknál alap kell hogy legyen a traumafeldolgozás. Sajnos a nem megfelelő ellátás épp a traumatizáltságot fokozhatja és az önértékelést rontja (ha az elfogadást nem tapasztalja vagy épp belerúgnak). A terapnak/lógusnak éreznie kell(ene), hogy a kritikával meddig mehet el.


3
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

A többi szem.zavar is úgy néz ki, hogy a leírt, lehetséges vonásokból csak néhány fog rád illeni. Ezt sem hangsúlyozzák.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Egyetértek. Ráadásul sok emberre a borderes jellemzők csak kb. 20-50 %-a jellemző és ezt kevesen hangsúlyozzák. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Ez is mutatja, hogy külföldön mennyivel felvilágosultabbak, mint itt. Itt gyakorlatilag megbélyegzik az áldozatot az áldozatságáért. A poszttraumatikus szindrómában benne van, hogy a környezeteddel volt a baj, a borderline viszont a köztudatban (és valamennyire az orvoslásban is) arról szól, hogyan "hülyültél meg" maradandóan attól, hogy bántottak, és lettél te is kvázi közveszélyes.

Tele van a net olyan cikkekkel, hogy "border a párod? akkor ideje csomagolnod..." Meg lsd: https://moly.hu/konyvek/kneszl-beata-carmen-en-a-megbelyegzett

Mindezeket a negatív címkéket egy hivatalosan is poszttraumatikus szindrómásra már nehezebb lenne ráaggatni... (és megintcsak visszakanyarodtunk ahhoz is, hogy mennyire igyekeznek levenni rólunk a szakemberek azt a fránya betegségtudatot...)


6
Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Örülök, h jobban vagy! 

Nekem a +1-ekkel mindig felkavarodik sok másik, régebbi. Egyre érzékenyebb leszek dolgokra, mivel az már a sokadik hasonló eset.

Ezt a diagot akár én is kaphattam volna, de itt ezt nem szokták diagolni. Legalábbis olyanról nem hallottam, hogy Mo-on valaki ezt kapja. Traumatizált gyerekkornál általában bordert adnak.

Ő csak JÓT akar, de ezt rámerőszakolja szitu nálunk is gyakori.

Egyszer egy műtétet megpróbáltam eltitkolni, de Anyu kinyomozta. Leszarta, hogy a műtét napján nem akarom látni. Arra ébredtem, hogy ott áll, be vagyok állva a gyszertől és még hazaküldeni sincs erőm pedig legszívesebben fejbe vágtam volna az infúziós álvánnyal. Amikor már józanodó félben voltam, nem volt maszkom légzéshez, elküldtem.

Pszichiátriáról nem volt hajlandó hazamenni. A végèn màr hívtam a nővért, h segítsen hazaküldeni. 


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Szóval még egyszer köszönöm nektek!
Már jobban vagyok, de csak azért, mert olyan mintha az egész csak egy álom lett volna. Meg sem történt.
Mire hazaértem, már nem voltak ott. De mire lenyugodtam, kiment belőlem az adrenalin is, és ezzel együtt hihetetlenül el is fáradtam.

Amíg el nem olvastam mit írtatok, elég vacakul éreztem magam amiatt, hogy nem akartam látni őket. Szar alaknak éreztem magam, hiába tudtam, hogy amit csináltak az nem jó. Mert ők "csak segíteni szerettek volna és meglepetést okozni". Mindig ez a "csak segíteni szerettünk volna".

intro86 anyukád nagyon beteg Sad és sajnos a környezetét is megbetegíti...az enyém is az (volt is már az átrián), de neki öngyilkossági gondolatai szerintem nincsenek. Nekem a bátyám próbált gyógyszerrel öngyilkos lenni, de én gyerekként megtaláltam a búcsúlevelét. Majd végighallgattuk ahogy kimosták a gyomrát. Ez a jelenet még mindig nagyon él bennem, pedig már több mint 20 éve történt.

Én nem is akarom elmondani nekik, hogy nekem pontosan mi bajom van...az antidepresszánst érteniük kellene, mert anyám is szedett, meg még Frontint/Xanaxot is. Apám nem érti. Mikor másfél éve mondtam neki, hogy kb 12 éves koromóta öngyilkossági gondolataim vannak, csak annyit reagált, hogy "ja, a tesódnak is voltak ilyenjei egy időben, emékszel amikor AZ történt?".

PhilC: mert eddig ilyet nem csináltak. Nem jöttek ide.
Nekem is ajánlotta még a munkahelyi lógus, hogy no contact. De nem rámerőltette, csak javasolta. Azt mondta hogy addig amig nekem jó - nem mondott meghatározott időt. Azt hittem akkor, hogy kb egy év elég lesz. De nem lett, sőt úgy érzem, hogy az idő előrehaladtával egyre rosszabb. Meg az is benne van a pakliban, hogy az idő előrehaladtával sokkal rosszabbnak képzelem őket, meg azt hogy mit reagálnak. Pedig általában kiderül, hogy nem annyira vészes a helyzet - ezért nem értek én sem teljesen egyet a no contact stratégiával.

Én még mindig azon dilemmázom, hogy anyám mennyire veszi magára azt hogy gyógyszert szedek. Azt sem akartam elmondani neki(k), hogy lógushoz járok, hátha magára veszi és nagyot zuhan. A diagomat tuti hogy nem mondom el, mert anyám magát kezdené el sajnáltatni hogy "de hát én mindent megtettem!" "én csak segíteni akartam!".

Nekem a nárcisz gyerekeiben ez tetszett nagyon:
"A “Komplex” szó a Komplex posztraumás stresszindrómában leírja, hogy milyen kölcsönhatásban vannak egymással az egymásra rakódott traumarétegek. Néha tévesen úgy vélik, hogy az áldozatot a legfrissebb traumatikus esemény kényszerítette térdre. Viszont ha csak a legutóbbi eseménnyel foglalkozunk, az áldozat úgy élheti meg, hogy invalidáljuk a korábbi szenvedéseit. Éppen ezért nagyon fontos felismerni, hogy a C-PTSD-vel küzdők egyszerre élhetik át az összes elszenvedett traumával kapcsolatos érzéseiket, akkor is, amikor csak a legutolsó eseménnyel próbálnak foglalkozni."

Szüleim szentül meg vannak győződve róla, hogy én attól akadtam így ki, hogy anyám tavaly, a 30. születésnapomon rámordította, hogy "TE HÜLYE".
Pedig:
" az “érzelmi csomagnak” az elnyomása hosszú időn keresztül folytatódhat, amíg nem történik egy olyan esemény, ami az “utolsó csepp a pohárban”, vagy amíg az áldozat nem kerül egy biztonságosabb érzelmi környezetbe, ahol is a gát elkezd átszakadni."

Fogalmuk sincs róla, hogy újra és újra elszenvedem ugyanazokat a traumákat, csak mindig adnak hozzá +1-et.


 


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Köszönöm mindannyiótoknak, hogy vagytok! :) 

Fogok majd válaszolni, de szerencsére a mai napom be van/volt táblázva. 

Szerencsére most jobban vagyok, de sajnos most ez nagyon hozzáadott a traumákhoz. Tudom, hogy nem úszom meg ennyivel, de most még tudom ignorálni. Ha leülepedett, majd előjön újra...


9
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Liliomlány, hogy vagy most? 



Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Én sem értek egyet azzal, h vki szakítást (vagy bármilyen kapcsolat megszakítását) erőltessen rá egy másik emberre. Ráadasul erre kevés időt adott és a párommal még nem volt konfliktusunk, vitánk, csak számítani lehetett erre. 

Azt viszont jónak tartom, ha javaslatot tesz vagy a másik felet a saját elképzelésében megerősíti.

Az viszont érthető, hogy egy lógus v terap a terápia lezárását javasolja, ha vki olyan helyzetben van vagy olyan kapcsolatot tart fenn, ami ellehetetleníti az állapotváltozást. 

Hallottam olyat is, h pszichoterápiás intézmény (befekvős v nappali kh rendszerű) nem vállalta vkinek a terápiáját mert családon belül (akikkel lakott) volt olyan súlyos a helyzet, ami miatt hiába lett volna jobban egy nyugisabb környezetben + terápiával, hazatérve törvényszerű lett volna a visszaesés.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

"de nem joga és nem is feladata olyan direkt utasítást adni, hogy én igenis lépjek ki a kapcsolatból" – ez így igaz, mégis megteszik. Egy áternő azt "tanácsolta" a lányomnak, h soha többé ne találkozzon velem. Volt rá alapja, de joga nem. Ráadásul szegényt teljesen összezavarták, mert az én áternőm meg azt mondta neki, hogy engem soha nem szebad egyedül hagyni...

Csak ahhoz van joguk, hogy rávezessenek, tereljenek, de direkt tanácsokat a szakmai etikett szerint sem adhatnak.


12
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

dopamin írta:

Igen ez igy nem jó! A kapcsolat megszakítás különösen rokonokkal rohadt nehéz nekem 6 évbe tellett de sikerült végül. Nem értették meg mindennek elmondtak meg tartson össze a család de ha mentem csak basztattak most semmit sem tudnak rólam én sem rólluk áldás.

Én ahányszor megszakítottam a kapcsolatot anyámmal, húgom és apám mindig tolták, hogy na ne már, meg hogy miért vagyok ilyen. Erre megszakítottam a kapcsolatot velük is. Erre nagyanyám kezdte mondani ugyanazt, sőt egy volt tanárom is, mondván, hogy "mégiscsak ők neveltek fel, nekik köszönheted, hogy az lettél, aki". (Lám, a szülők mindig összefognak.) Hát, tudnék ezzel a kijelentéssel is vitatkozni..

Természetesen most ismét mindenkivel tartom a kapcsolatot, jól megdolgozott a környezet. Azt, hogy húgommal és apámmal újra beszélek, nem bánom: ők vették az üzenetet. Sokkal normálisabbak velem. Anyám viszont két alkalom erejéig mosolygott, most meg két mosoly közt megint elhelyez egy-két kínzást: indokolatlan bűntudatkeltések, negatív visszajelzések a személyiségemről, a támogatás direkt megvonása (pl miután elvetéltem, meghívott magához, hogy töltsük együtt a hétvégét, majd ő vigasztalgat, ehelyett, mikor ott voltam, áthívta az új pasiját, hogy ismerkedjek meg vele, meg az egész hétvégét végül a fickóval töltötte, én meg ültem egyedül az üres házban...) - persze, ha a környezetemben ezt bárkinek mondanám, megint én lennék a bolond, aki "megint kezdi", aki "hát már megint" nem képes megférni a saját anyja mellett. Repülő majmok mindannyian.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Kiscsillag írta:

A kapcsolatmegszakítást nekem is javasolták, sőt, az egyik terápiám feltétele volt, h szakítsak vkivel (friss kapcsolat volt). 

Baráti/haveri kapcsolatra is mondták, hogy legjobb lenne teljesen elzárkózni és ha rendszeresen keres a másik, letiltani.

Thalassa Házban kérték, h családtag ne jöjjön oda mert felzaklat és igyekezzek kimenőn is keveset tartózkodni otthon. 

 

A Thalassa Ház dolgot értem. De nekem ez a terápia feltétele, hogy szakíts valakivel dolog csak annyit jelent, hogy most meg épp a lógus volt a hatalommániás, aki épp meg akarta mondani mindenképp a tutit.

Szerintem a lógus mondhat olyat, aminek a hatására végül úgy döntök, hogy kilépek egy kapcsolatból, de nem joga és nem is feladata olyan direkt utasítást adni, hogy én igenis lépjek ki a kapcsolatból.


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 14

Igen ez igy nem jó! A kapcsolat megszakítás különösen rokonokkal rohadt nehéz nekem 6 évbe tellett de sikerült végül. Nem értették meg mindennek elmondtak meg tartson össze a család de ha mentem csak basztattak most semmit sem tudnak rólam én sem rólluk áldás.


15
Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

A kapcsolatmegszakítást nekem is javasolták, sőt, az egyik terápiám feltétele volt, h szakítsak vkivel (friss kapcsolat volt). 

Baráti/haveri kapcsolatra is mondták, hogy legjobb lenne teljesen elzárkózni és ha rendszeresen keres a másik, letiltani.

Thalassa Házban kérték, h családtag ne jöjjön oda mert felzaklat és igyekezzek kimenőn is keveset tartózkodni otthon. 

 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Eddig vhogy nem jött le nekem, hogy ennyire uralkodni is akarnak feletted. A gyerekkori baszogatások stb. átjött, de a felnőttkorban tartó kontrollt mintha még te magad sem hangsúlyoztad volna ki eléggé.

Ez nyilvánvalóan nem meglepetés volt, hanem annak az elvárásnak a kinyilvánítása, hogy te mindig állj készenlétben. Teljesen érthető, ahogy reagáltál minderre.

Ilyen kapcsolatokban sokszor a no contact megközelítést javasolják. Ezen még mindig dilemmázom, hogy ez mennyire jó módszer. Ha elkerüljük azt, amivel meg kellene küzdeni, az nem feltétlenül segíti a fejlődésünket. De az biztos, hogy ilyen szituációban semmiképp sem szabad kiszolgálni az igényeiket, jól tetted, hogy jelezted, hogy nem alkalmas. 

Én viszont a gyógyszerszedés megemlítését kihagytam volna. Ezzel egyrészt bocsánatot kérsz végül az elutasításért, másrészt segédkezel nekik abban, hogy esetleg úgy narrálják az esetet, hogy te vagy a bolond.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Próbálj távol maradni! Sajnos ennyit tehetünk és ez nagyon nehéz olyan szülőkkel, akik betolakodnak, nyomulnak. Én se veszem fel a telefont. Sose. Se párom se senkim, egy kutyám, nagyon gáz hogy tőlük 10 percre lakom mert messzebb nem jutottam az évek során, de sose látnak, nem is vágyok mert csak rosszabbul leszek. A totális összeomlás rendszeresen. Vagy a pia, vagy a szorongásoldó.

Emlékszem, mikor elkezdtem dokihoz járni, és az első körben voltam, visszamentem kérdezi a doki, hogy vagyok. Nem tudtam, hogy hatna a gyógyszer, hogy kéne hatnia ha közben az anyám öngyilkos rohamokkal csinálja a feszkót. Én nem voltam otthon, de az én sms-em váltotta ki nála...aznap az apám itt ült nálam totál összeomolva (mert már ő se bírta az anyám mellett) , aki állítólag feküdt és fenyegetőzött. Bassza meg, azt mindig tudott.

Első körben csak az apámnak megmondtam, hogy én már orvoshoz járok, gyógyszert szedek, csináljon vele amit akar, de engem hagyjanak ki a szarból. Aztán utána is rengeteg olyan helyzet volt, (mikor már anyám is tudta, hogy gyógyszert szedek), hogy csak csinálták a műsort. Hát sajnos ez van .... nem érdekelte őket.

Nem értik! Fogalmuk sincs! Felesleges bármit mondani vagy magyarázni! 

Egy nagy összeomlás volt, akkor változtattak emeltek is a gyógyszeremen, amikor zokogva remegve odabasztam az anyámnak az összes orvosi papírt. Ebből is csak az lett, hogy még plusz utánanézett milyen személyiségzavaraim lehetnek. Tudom , mert később az otthoni (egyedül voltam) számítógép mellett volt egy jegyzet anyám írásával amit tudom, rólam csinált. Magába sose néz és mai napig nem ÉRT SEMMIT.

˛/ arra pedig nem reagál sose mikor azt mondom neki, hogy nem egy szakember kérdezte, hogy őt nem kezekték e /

Néha még rám tör hogy őszintén, csak távolról sms-ben ... a pszichológusom meg kérdi: mit vár? - jogos.

sad Igyekszem feladni, elvonatkoztatva attól, hogy az anyám. Az apám elől meg bújkálok a boltban. Kínos, gáz, ez van. Régen poénkodtam anyámmal, hogy elmegyek Ausztráliába előle. Ő meg visszapoénkodott, hogy utánam úszik a vizeken is át. Erre meg én: rádküldöm a cápákat. (asszem ez minden elmond)

Sajnos, igen, akármennyit alszik az ember (ez nekem is fontos), elég egy ütős családi szitu és összeomlik minden. Engem csak az szokott bíztatni, hogy minden napnak vége van valahogy. Nekem is tanácsolták már menjek el innen Mo.-ról a picsába, (én egyedül vagyok, vagyis itt a kutyám, őt nem szakítanám ki innen semerre és ha távol tartom magam a családomtól, elviselhető, max nem veszem fel a telefont sose!)  de az embernek a családja, az árnyak, akárhol élünk, ott lehetnek. Volt velem is így, egész jól voltam már, valami családtagba futottam és hopp ... ennyi. Ez elől nincs menekvés. sad A régi poénkodásomra gondolva, lehet Ausztráliában vagy hol a francban se lennék jobban .... amúgy elég Mo-on belül egy másik város és már jön a pánik.

Érteni semmit se fognak, soha, ami körülöttem. Felesleges erőlködés! Bánt, persze, tudom. Nálam nem egyszer elintézték a visszaeső durva zuhanásokat. Ha nem lenne hetente mellettem egy pszichológus, nem is bírnám. A biztonságtudat se egyszerű .....


18
Offline
Csatlakozott: 2017 dec 19

Szia! Smile

Nagyon sajnálom! Velem is volt már hasonló, amikor egy haverom, akit pár évig nem is láttam, hirtelen felhívott, hogy:

"Helló! Itt vagyunk előttetek!" Mert hogy a csajával jött, köpni-nyelni nem tudtam. Az ilyen meglepetések szerintem a legnagyobb bunkóságok, mert az a minimum (lenne), hogy előtte odaszól az illető, meglátogatlak ma. És akkor úgy készül az ember. Szóval megértem.

Azóta jobb egy picit? Smile

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen