Szocfóbiával külföldön

Korina képe
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. Nem vagyok egy blogolós típus. Mindig azt gondoltam, hogy nem tudnék olyat írni, ami mást is érdekelhet. Néhányszor eljátszottam a gondolattal, de mindig azt éreztem, hogy önhittség lenne azt gondolni, hogy a viselt dolgaim, hétköznapjaim érdekelnek másokat. Az éjjeliszekrény fiókjában pihenő naplóm sem telt be több év alatt sem, mert a naplóírást meg modorosnak éreztem. Szóval nem egyszerű elkezdeni. smiley
Mégis úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy kicsit engedjem magamnak kimondani és felvállalni a problémákat. Ahogy a bevezető szövegemben is olvasható, 9 hónapja külföldre költöztem. Történt ez azért, mert a férjem olyan állásajánlatot kapott, ami a szakmai fejlődését nagyban elősegíti. Olyan munkát végezhet, ami érdekli és amit hasznosnak tart. Én otthon az utóbbi években egyik stresszes, kimerítő állásból mentem a másikba, így nem volt kérdés, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel. Nem a szomszédba költüztünk, Európát is elhagytuk. Mivel én elég nehezen kezelem a változásokat, az ismeretlen pedig egynesen megbénít, számítottunk rá, hogy nekem lesz nehezebb az átállás. A kezdeti feladatok (lakás találás, berendezés, hivatalos ügyek szervezése) lekötöttek, bár már ezek során is gyakran nehezítette a dolgomat a szociális fóbiám. Itt egy plusz stressz faktor, hogy mindent idegen nyelven kell megoldanom. Otthon, az anyanyelvemen is nehézséget okozott, hogy ügyet intézzek. Bár beszélem mindkét itt beszélt nyelvet, annyi extra gátlás van bennem a szokásoshoz képest, hogy úgy érzem visszaléptem egy olyan szintre, amit évekkel korábban már magam mögött tudtam. 
Újra elkezdtem megbénulni bizonyos helyzetekben. Magyarul sem jutnak eszembe a szavak, nemhogy más nyelven. Kudarc kudarc hátán. Nem tudom megmutatni, hogy milyen vagyok, mert megszólalni sem tudok. Csak a pánik van és az jár a fejemben, hogy mit gondolhat rólam épp a másik. Ilyen körülmények között keresek állást, mert egyrészt szükségünk van a két keresetre, másrészt hiába a szociális fóbiám, ha nincs feladatom az is tönkreteszi a mindennapjaimat. Otthon évekig kínoztam magam multiknál dolgozva. Haragudtam magamra, amiért olyan nehezen illeszkedtem be, vagy szoktam meg egy környezetet. Láttam, hogy másnak könnyebben megy és én is olyan akartam lenni, ezért erőltettem és eljátszottam, hogy megy. Utólag már másképp tenném, de ezek a tapasztalások kellettek ahhoz, hogy egyáltalán megértsem mi történik velem. 
Most úgy alakult, hogy egy véletlennek köszönhetően lehetséges, hogy hamarosan elkezdek dolgozni. Férjem elegyedett beszélgetésbe egy étteremben valakivel, akinek van egy kis cége, ahova különböző back office feladatokra keres embert. Kérte, hogy küldjem el az önéletrajzomat, aztán interjúra is behívott. Ez múlt héten lezajlott. Szokás szerint egész napos gyomorideg és szorongás előzte meg, de ehhez képest nem ment rosszul, mert az illető nagyon barátságos és hamarabb tudtam oldódni. Ez egy kis cég, az irodában, ha jól számolom hatan vannak. Akikkel találkoztam barátságosak, kedvesek voltak, ez is segített, hogy a jobbik formámat tudjam mutatni. Kaptam visszajelzést és bizonyos hivatalos ügyek intézése után úgy néz ki mehetek dolgozni. Mindez nagyon jól hangzik, de sajnos megint nem tudom helyén kezelni ezt a dolgot sem. Egész hétvégén szorongtam, elképzeltem, ahogy majd nem tudom magam a munka során jól kifejezni idegen nyelven és azt gondolják majd, hogy hiba volt engem alkalmazni. Vagy nem értem meg a feladatot sem és a többiek neheztelni fognak. A nyelevet egy stabil középhaladó szinten beszélem, általában mindent megértek, csak szóban kell erősödnöm. A lényeg, hogy ezek a bénító gondolatok elkezdtek nyomulni a fejemben és most próbálom magam visszarángatni a realitás talajára és örülni a lehetőségnek.
A családommal nagyon szoros a kapcsolatom, így nagyon nehéz, hogy most a 6 óra időeltolódás miatt nem tudom akkor felhívni őket, amikor szeretném. Valamint azt is rendbe kell tennem fejben, hogy most egy ideig évente max 2X fogunk találkozni 1-2 hétre. Ilyen távolságból sok mindent inkább el sem mondok nekik, mert nem szeretném, hogy még jobban aggódjanak miattam. 
Tervezek még bejegyzést írni, mert a fóbiámnak és jelenlegi állapotomnak vannak előzményei, mellékszálai. Ha már abban segít, hogy magamnak is kimondjam az igazságot, akkor megéri. Szeretnék itteni blogokat is elolvasni, hogy megismerjem mások történetét. Szóval ezért vagyok most itt. Ha esetleg van valaki, aki hasonló problémával küzd és megosztaná a tapasztalatait (külföldről, vagy sem az mindegy), annak örülnék. Köszönöm, hogy elolvastad!

Offline
Csatlakozott: 2019 okt 7

Szia Bartika!

Köszönöm a kedves sorokat és a bíztatást! Mostanában nem jártam az oldlaon és nem folytattam a blogot, mert kicsit sodródtam az élet történéseivel meg is el is voltam fáradva. De hamarosan folytatni szeretném a blogot. Sok mindent tudnék írni, csak egy nyugodt fél óra kell Smile.


Offline
Csatlakozott: 2011 feb 27

Kedves Korina!

Nagyon együttérzek, én is éltem át hasonló szorongásokat amikor külföldön dolgoztam. Én egyedül keltem útnak, egyedül béreltem lakást, és kerestem munkát, mentem interjúra, kezdtem el új munkahelyen dolgozni, és valóban nagyon nehéznek éltem meg én is. Emlékszem milyen volt. Örültem, amikor írtad az egyik kommentben, hogy nem volt épp olyan vészes mégsem az első hét. Legjobbakat kívánom neked és én is várom a blogot, folytatást!

Bartika


Offline
Csatlakozott: 2019 okt 7

Szia!

Megértem, amit írsz. Én sokszor otthon sem éreztem magam biztonságban, pláne akkor így 6000 km-re.. Valószínűleg magamtól nem indultam volna el én sem. (Vagy ki tudja.) Az első pár hónapban volt inkább, hogy minden olyan ismeretlen volt és kiszolgáltatva éreztem magam. Ma már a városban magabiztosan feltalálom magam. Az emberekkel való kontakt, ügyintézés, na meg persze most ez az új munka az, ami nehéz és kihívások elé állít. Nem tudom még mi lesz hosszútávon, be tudok-e illeszkedni, lesz-e kevésbé stresszes egy nap, amikor munkába kell mennem. De nagyon bízom benne, hogy a helyzet csak javulni fog. Smile


3
Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Én külföldön nem éreztem magam biztonságban, pedig az osztrákoknál voltunk sokat fiatal koromban, ami azért nem egy rossz hely. Szorongás volt, pláne, amikor egyszer elmentem pisilni valami marketben, és mire kijöttem a többiek elmentek valamerre. Meg egyszer visszafelé átmentünk a csehszlovákokhoz, hogy ott piti pénzből lehet sokat zabálni, de pont valami ünnepnapjuk volt, szóval csak bementünk - kijöttünk, de az még rosszabb volt. Romániába soha nem mennék (erdély). Ami nekem elfogadható szint lenne, a Japán, de az meg messze van.

Szóval szerintem jól bírod, ügyes vagy, gratula.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen