Szocfóbiával külföldön

Korina képe
Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra. Nem vagyok egy blogolós típus. Mindig azt gondoltam, hogy nem tudnék olyat írni, ami mást is érdekelhet. Néhányszor eljátszottam a gondolattal, de mindig azt éreztem, hogy önhittség lenne azt gondolni, hogy a viselt dolgaim, hétköznapjaim érdekelnek másokat. Az éjjeliszekrény fiókjában pihenő naplóm sem telt be több év alatt sem, mert a naplóírást meg modorosnak éreztem. Szóval nem egyszerű elkezdeni. smiley
Mégis úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy kicsit engedjem magamnak kimondani és felvállalni a problémákat. Ahogy a bevezető szövegemben is olvasható, 9 hónapja külföldre költöztem. Történt ez azért, mert a férjem olyan állásajánlatot kapott, ami a szakmai fejlődését nagyban elősegíti. Olyan munkát végezhet, ami érdekli és amit hasznosnak tart. Én otthon az utóbbi években egyik stresszes, kimerítő állásból mentem a másikba, így nem volt kérdés, hogy élünk-e ezzel a lehetőséggel. Nem a szomszédba költüztünk, Európát is elhagytuk. Mivel én elég nehezen kezelem a változásokat, az ismeretlen pedig egynesen megbénít, számítottunk rá, hogy nekem lesz nehezebb az átállás. A kezdeti feladatok (lakás találás, berendezés, hivatalos ügyek szervezése) lekötöttek, bár már ezek során is gyakran nehezítette a dolgomat a szociális fóbiám. Itt egy plusz stressz faktor, hogy mindent idegen nyelven kell megoldanom. Otthon, az anyanyelvemen is nehézséget okozott, hogy ügyet intézzek. Bár beszélem mindkét itt beszélt nyelvet, annyi extra gátlás van bennem a szokásoshoz képest, hogy úgy érzem visszaléptem egy olyan szintre, amit évekkel korábban már magam mögött tudtam. 
Újra elkezdtem megbénulni bizonyos helyzetekben. Magyarul sem jutnak eszembe a szavak, nemhogy más nyelven. Kudarc kudarc hátán. Nem tudom megmutatni, hogy milyen vagyok, mert megszólalni sem tudok. Csak a pánik van és az jár a fejemben, hogy mit gondolhat rólam épp a másik. Ilyen körülmények között keresek állást, mert egyrészt szükségünk van a két keresetre, másrészt hiába a szociális fóbiám, ha nincs feladatom az is tönkreteszi a mindennapjaimat. Otthon évekig kínoztam magam multiknál dolgozva. Haragudtam magamra, amiért olyan nehezen illeszkedtem be, vagy szoktam meg egy környezetet. Láttam, hogy másnak könnyebben megy és én is olyan akartam lenni, ezért erőltettem és eljátszottam, hogy megy. Utólag már másképp tenném, de ezek a tapasztalások kellettek ahhoz, hogy egyáltalán megértsem mi történik velem. 
Most úgy alakult, hogy egy véletlennek köszönhetően lehetséges, hogy hamarosan elkezdek dolgozni. Férjem elegyedett beszélgetésbe egy étteremben valakivel, akinek van egy kis cége, ahova különböző back office feladatokra keres embert. Kérte, hogy küldjem el az önéletrajzomat, aztán interjúra is behívott. Ez múlt héten lezajlott. Szokás szerint egész napos gyomorideg és szorongás előzte meg, de ehhez képest nem ment rosszul, mert az illető nagyon barátságos és hamarabb tudtam oldódni. Ez egy kis cég, az irodában, ha jól számolom hatan vannak. Akikkel találkoztam barátságosak, kedvesek voltak, ez is segített, hogy a jobbik formámat tudjam mutatni. Kaptam visszajelzést és bizonyos hivatalos ügyek intézése után úgy néz ki mehetek dolgozni. Mindez nagyon jól hangzik, de sajnos megint nem tudom helyén kezelni ezt a dolgot sem. Egész hétvégén szorongtam, elképzeltem, ahogy majd nem tudom magam a munka során jól kifejezni idegen nyelven és azt gondolják majd, hogy hiba volt engem alkalmazni. Vagy nem értem meg a feladatot sem és a többiek neheztelni fognak. A nyelevet egy stabil középhaladó szinten beszélem, általában mindent megértek, csak szóban kell erősödnöm. A lényeg, hogy ezek a bénító gondolatok elkezdtek nyomulni a fejemben és most próbálom magam visszarángatni a realitás talajára és örülni a lehetőségnek.
A családommal nagyon szoros a kapcsolatom, így nagyon nehéz, hogy most a 6 óra időeltolódás miatt nem tudom akkor felhívni őket, amikor szeretném. Valamint azt is rendbe kell tennem fejben, hogy most egy ideig évente max 2X fogunk találkozni 1-2 hétre. Ilyen távolságból sok mindent inkább el sem mondok nekik, mert nem szeretném, hogy még jobban aggódjanak miattam. 
Tervezek még bejegyzést írni, mert a fóbiámnak és jelenlegi állapotomnak vannak előzményei, mellékszálai. Ha már abban segít, hogy magamnak is kimondjam az igazságot, akkor megéri. Szeretnék itteni blogokat is elolvasni, hogy megismerjem mások történetét. Szóval ezért vagyok most itt. Ha esetleg van valaki, aki hasonló problémával küzd és megosztaná a tapasztalatait (külföldről, vagy sem az mindegy), annak örülnék. Köszönöm, hogy elolvastad!

Offline
Csatlakozott: 2018 okt 16

Én külföldön nem éreztem magam biztonságban, pedig az osztrákoknál voltunk sokat fiatal koromban, ami azért nem egy rossz hely. Szorongás volt, pláne, amikor egyszer elmentem pisilni valami marketben, és mire kijöttem a többiek elmentek valamerre. Meg egyszer visszafelé átmentünk a csehszlovákokhoz, hogy ott piti pénzből lehet sokat zabálni, de pont valami ünnepnapjuk volt, szóval csak bementünk - kijöttünk, de az még rosszabb volt. Romániába soha nem mennék (erdély). Ami nekem elfogadható szint lenne, a Japán, de az meg messze van.

Szóval szerintem jól bírod, ügyes vagy, gratula.


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Szia!

Köszönöm a biztató szavakat, remélem, hasonlóképpen fognak alakulni a dolgok, ahogy leírtad! Te hogy érzed most magad? Jó, nyilván ennyi idő alatt nem fogod teljesen megszokni az új környezetet, csak érdekelne. A kollégáid hogyan àllnak hozzád? Tényleg nem tudok egyébként màst mondani, csak azt, hogy ez rendkívül bàtor dolog volt tőled, hogy kimentél így külföldre. Én a tesómékat amúgy pont arra bíztatom, hogy próbàljanak szerencsét külföldön. A munkatapasztalatukkal, szorgalmukkal simàn tudnànak érvényesülni, ràadàsul őket semmilyen mentàlis betegség nem hàtràltatja. A nyelvtudàsuk nem valami jó sajnos, de abba meg bele lehet jönni. Csak az a baj, hogy ők màr 45-50 évesek és hàt ennyi idősen kimenni külföldre nem egyszerű, bàr én megpróbálnàm a helyükben. 

Hàt, akkor további minden jót kívánok neked és kitartàs!


Offline
Csatlakozott: 2019 okt 7

Szia!

Abból amit írsz azt szűrtem le, hogy tényleg kezd megszületni benned az elhatározás. Mivel ez a legnehezebb része, természetes, hogy nem megy egyik napról a másikra. A körülmények, amiről írsz (lakásotok nehéz eladhatósága) érthető, hogy aggaszt és hátráltatja a továbblépést. Nagyon jó, hogy számba veszed a költözés pozitív hozadékát, hogy nyugodtabb körülmények között élhetnétek. Egy szociális fóbiásnak nagyon nehéz a bunkó szomszádokkal. Persze mindenkinek, de aki ezzel küzd, annak nyilván nem segíti elő, hogy jobban legyen. A mai lakáspiaci helyzetben pedig lehet, hogy megér egy próbát utánajárni, hátha mégis lenne erre megoldás. Ha megvan a cél, akkor a tervezgetés és utánajárás is lehet olyan hatással rád, hogy elkezded jobban érezni magad már magától a cselekvéstől is. Legalábbis nálam ez szokott segíteni. Kívánom, hogy megoldást találj a jelenlegi helyzetre és köszönöm a jókívánságaidat!


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Köszi, próbálom megtalálni a motivációt! Egyelőre annyi pozítívum szól a költözés mellett, hogy nyugodtabb, jobb körülmények közé mennénk, viszont a nyakunkon maradna egy olyan lakàs, amitől borzasztóan nehéz lenne megszabadulni és csak ott àllna kihasznàlatlanul. Az az igazság, hogy én még anyummal lakom és sajnos önerőből semmilyen ingatlant nem tudnék fenntartani egyelőre, őt pedig nem könnyű meggyőzni semmiről, bàr egyre jobban hajlik a dologra. Nem könnyű helyzet, viszont annyi előnyünk van, hogy saját hàzba költöznénk, tehát akàr màr ma is költözhetnénk. A legnagyobb dilemmànk az, hogy azzal a lakàssal mi lesz, amiben most lakunk. Kiadni nem nagyon szeretnénk, mert a lakàskiadàsra pàrszor màr ràfàztunk, eladni meg borzasztóan nehéz lesz, mert kicsi, nincs túl jó àllapotban és a szomszédok is bunkók és egy perc nyugtunk sincs tőlük, ilyen lakàsba meg nem szívesen költözik senki.  Meglàtjuk, de én mindenképpen bele szeretnék ebbe vàgni, ha màs miatt nem is, de legalább azért, hogy nyugodtabb körülmények között éljünk. 

Neked pedig még így ismeretlenül is drukkolok, hogy hosszabb tàvon is jól érezd magad ott, ahol most vagy! 


Offline
Csatlakozott: 2019 okt 7

Szia!

Köszönöm a biztató szavakat! Nem volt könnyű elindulni. Annyit tudtam, hogy a férjemnek ez nagyon jó lehetőség és sokkal jobban kiteljesedhet, mint otthon. Én pedig nem éreztem jól magam a munkámban, így úgy döntöttem, most az ő álma következik. Ez megkönnyítette a dolgot, volt motivációm. Szerintem te is próbáld megtalálni azt a motivációt, ami kilök kicsit a komfort zónádból. Természetesen nem kell semmit erőltetni, csak apránként szoktasd magad a gondolathoz, mindig valami kis pozitív hozadékra fókuszálva. Kívánom, hogy amikor eljön az ideje bátran tudj lépni. :) 


Offline
Csatlakozott: 2019 júl 16

Szia!

Szerintem hatalmas dolog, hogy szociális fóbiával el tudtál költözni külföldre, szóval le a kalappal előtted!

Nekem is van szociális fóbiám - sok más betegség mellett - és én csak országon belül szeretnék költözni, de még erre is nehezen szánom rá magam. Most borzalmas helyen lakom minden tekintetben és már mennék, de bizonytalan vagyok, pedig tudom, hogy ahova mennék, ott jobban érezném magam. Én becsüllek, hogy ezt meg merted lépni, szerintem bátor dolog volt!

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen