A nyomda, ez elfogadó

Kleó képe

Annak idején abban a nyomdában mindenféle ember volt: aki a munkaköréhez megfelelt, felvették. Így dolgoztak ott fogyatékkal élők, hátrányos helyzetűek és deviánsok is. Olyasmi volt csak kizáró ok, amivel tényleg nem lehetett ezt a munkát végezni: vakok és kerekesszékesek. Így voltak mozgássérültek, akik művégtagot viseltek meg enyhébb végtagsérülésesek is (mint én); siketek, siketnéma; Heine-Medin kórosak, pszoriazisos; epilepsziások és pszichés betegek (akiket "súlyosan neurotikusnak" mondtak – egyszerű ténymegállapításként, minden felhang nélkül – megjegyzem, ide én nem fértem bele...). Aztán gyermeküket egyedül nevelő anyák, egyikük még munkaidő-kedvezményt is kapott, holott a részfoglalkoztatás akkoriban még egyáltalán nem volt szokásban. Továbbá intézetből kikerültek; tehetséges cigányok, homo- és biszexuálisok, promiszkuisok (a szintjéről csak annyit, hogy pontszerző helyre sem kerültem); olyanok, akiknek súlyos higiéniai hiányosságaik voltak (pl. egy évben egyszer! fürdött és mosott hajat); az utolsó időben erdélyiek; valamint börtönviseltek, sőt bűnöző is. És akkor még nem beszéltünk a megszámlálhatatlan enyhén, közepesen és súlyosan alkoholistáról! (A közepesbe tartoztam).
Na de ott mindenkit emberszámba vettek, nem voltak megjegyzések, és egyenértékű dolgozók voltunk.

Viszont nagyon vaskos tréfák is előfordultak, az, hogy az újoncot leküldték a pincébe (3 magas emelet) nátrium-kloridért (félútról visszajött, hogy "hülyék, az a só"), semmi. Egyszer bekenték a WC-papírt erőspaprikával, hát épp a süketnéma ment be elsőként, majd kirohant, hogy "csíííp", szóval megtanult beszélni. Na, erre általam Savanyúnak becézett főnöknőm megjegyezte, hogy ebben nincs semmi vicces. Kollegina: "Nincs, de marha jókat lehet rajta röhögni!"
A leg-leg olyan volt, hogy az áldozatát nagyon megsajnáltam. A kislány aznap jött először szakmai gyakorlatra, és a kisfőnök (nagy nőcsábász volt, de nős, úgyhogy speciel nálam nem jött számításba), amikor kimentem a szedőterembe, odahívott: gyere ide, I., szakmai oktatás lesz! Gőzöm sem volt, mit is akar, hát odamentem. A történethez tartozik, hogy akkoriban egy Liza Minnelli-s színű rúzst használtam. Szóval, odaérek, mire a kisfőnök a lánynak: "figyelj! Most I. bekapja, és ahol a rúzsfolt lesz, az a vízmérték, annál csak lejjebb szabad!" Szegény csajszi hol fehér volt, hol vörös...

Amikor kulturálatlan nyomdászokból kulturált szerkesztőségi dolgozók lettünk, ott már a zrikák ugyan enyhébbek voltak, kb. megragadtak a NaCl szintjén. Viszont ott is vettek (még) föl fogyatékkal élőket, de a mozgássérült már "a féllábú", a homo- és biszexuális "a b.zi", én meg mint pszichés beteg "elmebajos" voltam, aztán létezett "a bandzsa", "a büdös szájú", "a púpos" megnevezés is; és a nyugdíjasokat nagyon lekezelték. Tán mondanom sem kell, hogy ezeknek a megjegyzéseknek már volt élük... 
Ám a leggusztustalanabb még ezek után következett. Az online kiadás főszerkesztője felvett egy igen tehetséges roma srácot (később ő a USA-ben végzett egyetemet, kiváló informatikus lett belőle). Ámde egyik rovatvezető sumákban odament T.-hez, és halkan megjegyezte, hogy "te mit képzelsz, hogy ilyeneket veszel fel ide???" Na, a főszerkesztő volt olyan karakán, hogy erre felvett még egyet. Rólam meg elterjedt, hogy rasszista vagyok (amiben annyi az igazság, hogy anélkül, hogy diszkriminálnék, nem vagyok hajlandó nem észrevenni az antropológiai különbségeket). Ámde amikor kirúgattam magam, ez a kérdés is felvetődött, mire T. közölte, hogy ha ezt meri valaki mondani rám, ő lesz az első, aki feláll, és megmondja, hogy ez nem igaz. És meg is tette. Tudniilik az úgy volt, hogy amikor először volt benn ez a srác, én mentem az online-hoz supervisorkodni (ezt olyan másodállásképpen csináltuk néhányan az olvasószerkesztők közül). Így ugye mint nem állandó tagok, oda ültünk le dolgozni, ahol éppen hely volt. Na, hát aznap egy üres szék az egész szerinek háttal (kinemállom), egy meg F. mellett, persze odafészkeltem, aztán ha már ott voltam, segítettem is neki. Annyi dolga volt akkor még, hogy feltegye a videókat, és aláírást adjon nekik, na ez utóbbi nemigen ment. Később egyszer megdicsértem hogy "na, ez már igazi képaláírás", nagyon hálás volt és kicsit zavarba is jött, ugyanis arról voltam híres, hogy osztogattam a leb.szást (hadd tanuljon az ifjúság). 

Na, az alkeszek aránya itt sem volt kisebb, viszont amikor évekig nem ittam, kifejezetten tiszteltek érte. Egyetlen ember volt csak a környezetemben (nem odabentről), aki időnként piszkált, hogy "na, igyál egy ezt-azt, annyi nem árthat meg", de a többiek mindig rászóltak.

Még egy negatív dolog jelent meg: a sajnálat. A "szegény" kezdetű mondatok, sőt egyszer valaki közölte is velem, hogy mennyire sajnál... Mondanom sem kell, hogy aztán erre van a legnagyobb szüksége az embernek.

Szóval egyre csökken a toleranciaszint, és ezt a tendenciát meg kellene állítani. Nem tudom, hogyan, de ha valaki előáll egy jó stratégiával, szívesen részt vennék az akcióban.

Mindjobban elvadul az ember, s az állat nézi szelíd félelemmel.” (Váci Mihály)
 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Azért nem gyilkosokról-rablókról-erőszaktevőkről van szó... Inkább olyan ún. intellektuális bűnözők voltak. Ill. eljárás alatt egy állt, az egy külön szám történet. Na, én a gyermek- és állatbántalmazókat likvidálnám azonnal.

Nem biztos, de van olyan is. Amikor 22 évesen először voltam átrián, volt egy teszt, tök egyszerű 0-1, egy valag feliratos kártyát kellett szétdobálni, h igen-nem. Megmaradt, hogy nagyon sok olyan volt, amelyik a vallási tébolyt volt hivatott kiszűrni. (Persze egy alapjaiban ateista társadalmi rendben.)
És még bonyolítja a dolgot, hogy a vallásosság, az Isten-hit meg a klerikalizmus nem azonos dolgok.


Online
Csatlakozott: 2018 okt 15

Én nem tudom, rendkívül intoleráns vagyok, csak nem mindig mutatom ki. Mondjuk én nem származásra, hanem tulajdonságokra. A bűnöző a legalja, instant lelőni való (egyszer majd elfogynak), ezzel egyenrangú a gyerek + állatbántalmazókínzó, nekik átnevelőtábort nyitnék (vagy átnevelődnek vagy dobozban jönnek ki), utána következik a vallásos-hívő, akiknek külön létrehoznék kényszergyógykezelésre intézményeket jó kis gyógyszerkísérletekkel (meggyőződésem ugye, hogy a vallásosság = elmebetegség).


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Igen, azért írtam, hogy "már".

Nem csak te érzed így.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Szerkesztőség meg szerkesztőség között azért van különbség... Más egy női magazin, egy szeriőz újság vagy egy sportlap. (Dolgoztam mindegyiknél.) Más-másban alacsony a toleranciaszint, de vmiben mindenhol. És feltétlenül lejjebb van a nyomdainál.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ez 1983-ban volt... Ha abban az időben mondjuk egy 4-6-oson történt frottőrista cselekedetet bejelenteni elmentél volna a yardra, hát először is körberöhögtek volna, aztán kirúgnak, mint macskát sz.rni. Amúgy sem lehetett volna kapacitással bírni, ha mindenki bemegy, úgy napjában húszan. Semmi #metoo-ról nem volt még gondolat sem. (Olykor úgy érzem, mostanra meg kezdünk átesni a ló másik oldalára...)


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Ja igen, ezzel egyetértek.

Jó, szerintem is csúnya dolog az ilyen csípőspaprikás sztori, meg nálunk ki is vágnák az ilyet. De mondjuk a kisfőnököt is simán be lehet már panaszolni szexuális zaklatással.

De a wcpapíros sztori inkább csak csínytevés, a másik meg akár el is durvulhat...

 

 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Minden emberit, minden "eltérőt". Nem feltétlenül a devianciát természetesnek venni, mert azért egy bizonyos határon túl ott sem toleráltak dolgokat. De ha nem fogadnak be pl. egy börtönből szabadultat, elvész az esélye, hogy normális életet tudjon élni. De most már egy testi beteget sem tudnak teljes értékűnek tekinteni, és ez nagyon szomorú.

Az, hogy a piálással szemben (kivéve a nagyon-nagyon kirívó dolgokat) ekkora a tolerancia a magyar társadalomban, megér egy külön fejezetet.

Azt mondom, hogy én sem, de a főnök asszonyság már a csípőspaprikát sem. Az is durva volt, de nem annyira mégsem...


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Pontosan hogy érted a toleranciaszintet? Hogy természetesnek vegyék a devianciát?

Amúgy a kisfőnök vicce szerintem sem volt vicces.

Én egyszer dolgozam be szerkesztőségbe míg egyetemre jártam (írogattam 1-1 apróságról), azt is távolról, szóval szerkesztőséget végül sosem láttam.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen