Lilith

Kleó képe

Lilith legendája

2013.04.16. 08:48 Kleó

Lilith Ádám első párja volt, akit Isten – hozzá hasonlóan – a földből teremtett. Ám ők hamarosan veszekedni kezdtek. A nő így szólt a férfihoz: „nem akarok alattad lenni”. A férfi azt mondta: „nem akarok alattad lenni, inkább feletted, mert megérdemled, hogy alul maradj, én pedig felül”. A nő így válaszolt: „egyformák vagyunk, mivel mindketten a földből vétettünk”; egyikük sem akart engedni. Ekkor Lilith kimondta Isten különleges nevét, és felemelkedett a levegőbe. Ádám, az ember, erre hívta teremtőjét: „Világ Ura, a nő, akit nekem adtál, elment tőlem”. A Mindenható Lilith után küldött három angyalt, hogy hozzák vissza.

Lilith természetesen igazi nő volt, aki nemet mondott, és nem engedelmeskedett. Ádám ezután megkapta, amit szeretett volna, egy engedelmes kis feleséget, Évát. De bármennyire is ez volt a kívánsága, azért továbbra is az elérhetetlen, betörhetetlen nő, a démonná vált Lilith vonzotta. Olyannyira, hogy néhány vallási nézet szerint gyermeke is született tőle, ő volt Káin.

Naná! Ha egy nő ellentmond vagy önállóan gondolkodik, akkor egyből démon lesz belőle. Mégis hozzá vágyik a férfi, és hiába marad hű akár egy életen át testben, az álmait elviszi az EGY, a NŐ,

LILITH!

Kiemelések tőlem...

Forrás: angellilith.worldpress.com

Megosztás Viberen