6 7

Kleó képe

Igen. Ennyi idő kellett a totális összeomláshoz. Hat hét... ami belevezetett a nullává válásba. (Ugyan az anyaként megbukásom csak később következett.)

Előtte egy nyár, két kórházban fekvéssel. És szeptemberben kezdődött az első szemeszterem. Elég lelkesen készültem rá, megdizájnoltam magam rendesen. De már az elején kezdett savanyú lenni, például kiderült, hogy ott összekeverik az egyetemet a középsulival, és minden gyakorlaton van felelés. Értitek, hetente 3-4-szer felelés. Nem voltam képes készülni ilyen módon, néhány karó után pl. anatómiából írtam egy 5-ös zh.-t. Mert akkor megtanultam egyben, szerintem az a normális. Na meg. Kiderült, hogy a fele évfolyam utálja az állatokat, a másik fele meg fél tőlük. (Voltak átfedések, úgyhogy a 110-ből akadtunk vagy öten, aki egyik sem.) Na, aztán amikor az állatorvosi esküben benne volt, hogy „mezőgazdaságunk szocialista fejlődését fogom szolgálni” – a legkevesebb, hogy én nem mezőgazdász szerettem volna lenni. A kémiaproffal (a buktatótárgy...) meg néhány mp-en belül megutáltuk egymást, és még nyilvánosan be is szólt (mondjuk nemigen érthette más, hogy kire-mire vonatkozik).

Mindeközben a Szerelmemet (ja, igen, róla írok a Kocsmában napok óta) behívták katonának. Egyszer lenn voltam nála (a büdöspicsában volt katona), de akkor már mindketten tudtuk, hogy vége. Azért írtam neki egy levelet, amire ő válaszolt, csak anyámék elolvasták, és nem adták oda, hogy abban az idegállapotomban nem lehetett... Szerintem geciség volt ez (is) részükről. Évtizedekkel később olvashattam el. Mondjuk kellemes épp nem volt, de a bizonyosság akkor is jobb, mint a bizonytalanság.

Na, közben meg rám röppent egy évfolyamtársam, hát szóval... életemben ő volt az egyetlen kicsit is gazdag pasim, ám a „felnőttek” és a barátaim szerint is egyhangúlag magasan a legrondább. Nála (illetve a ref-es haverjánál, akinél lakott) hédereltem, közben a barátaim már kerestek, anyám mondta nekik, „ha majd kell neki megint tiszta ruha, feljön”. Ez a „főbérlő” srác meg abuzált gyógyszerrel, úgyhogy én is, a pia meg patakokban folyt. Tanulás nemigen jött szóba, de olykor bejártunk az egyetemre. És ami jó volt: megint kosárlabdázhattam a suliban.

Ezalatt adtam én le jelzéseket, hogyne, sok mindenkinek mondtam, hogy be fogok ugrani a metróba. Amolyan „hiszti”-nek vették.

Október közepén eljutottunk oda, hogy kémiából egy olyan példát, amit 3. gimiben álmomból felkeltve 5 perc alatt megoldottam volna, egyszerűen nem bírtam megcsinálni. Ráadásul olyan volt a légkör, hogy a többiek egy cseppet sem segítettek...

A Ronda meg mindenhol „felvonultatott”, mondjuk így utólag tekintve nem néztem ki rosszul, habár ezt nem gondoltam magamról. Mindig jön rosszabb...

Már gimi után sokkolt, hogy több barátnőm férjhez ment, na de én meg sosem fogok. Apám már ott tartott, hogy kifizet egy névházasságot. Viszont a Ronda meg hajlandónak mutatkozott elvenni, olyannyira, hogy meghívott a Gellértbe sváb bálra, hogy majd ott bemutat a szüleinek. Hát ettől megijedtem.

Október 19-én a Rondáéknál bevettem 3 levél Elenieumot, ráittam egy üveg ún. „Lánchíd” konyakot, ezután már nem engedtek több gyógyszert bevenni, és kitaláltam, hogy én megyek haza. A Ronda elkísért, aztán a Batthyány téren, 22 óra után, elévetettem magam a metrónak.

Másnap a kórházban mondták, hogy a jobb lábfejem fele hiányzik. Kész.

 

Megosztás Viberen