Anyapanasz

Kleó képe

Hogy én mennyire utálom ezt a rohadt kultúrsznobizmust! Az, hogy széthasad a fejem a somszéd szobában üvöltő tévétől, még hagyján. Illetve nem, nem hagyján. Mert rendben, arról nem tehet, hogy süket, de arról igen, hogy nem hajlandó beállíttatni a nagyothalló készülékét normálisan (tán még hallana is???). Na meg a "műsorai". Hogy képes valaki állandóan híreket meg beszélgetős (vita-) műsorokat – ahogy árulkodóan ő kifejezi – hallgatni? Inkább a horror. De ez így nagggyon polgári. Aztán ott van még a komolyzene (minden egyéb nem is nevezhető zenének). Elhiszem én, hogy lehet szeretni a komolyzenét, de kérdem én, aki szereti, hogyan képes egy totál torzító ezeréves rádión hallgatni? (Ne is beszéljünk a barinőmmel csak "kulturális esteknek" nevezett programokról, amikor színházba, művészfilmre moziba meg hangversenyre mentek. Oszt apám ott horkolt a Zeneakadémián. Az üstdobra felébredt.) Meg az eszejátszás, a rohadt nagy higiéniával. Épp tegnap jutott eszembe, mert a faszbúgon folyt egy vita konkrétan a zsemle áremelkedéséről, hogy hát én milyen rég ettem ilyet, mert csak csomagolt pékárut (sic!) veszünk, mert ami nem az, azt összefogdossák. Meg anno a pékségről is "leszoktak", mert megszűnt a külön pénztáros, és "pénzes kézzel" fogták meg a kenyeret! Viszont fürdés egy héten egyszer, egyébként mosakodás, amit már a gimnáziumi osztálytársaim sem értettek, mi is az. Évtizedekkel később elmondtam, hááát... megkérdezték, oszt akkor minek a fürdőszoba?

Szóval én itt ki vagyok szolgáltatva a körülményeknek, enyhe zsarolásos nyomás kíséretében. Az benne az érdekes, hogy ahogy ex-áternőm kifejtette, függök tőlük (most már csak anyámtól), csak nem olyan egyszerű, mert a függés kölcsönös. Például tudom róla, hogy ő fél egyedül aludni. Juhé, jut eszembe, anno megnézték a Hidegvérrel-t, és évtizedekig az ágy mellett különféle "fegyverekkel", mint husáng, bot, piszkavas stb. aludtak. Mintha bárkit érdekelt volna a tyúkszaros életük...

Tény, hogy a napokban eléggé "levertem" rajta a frusztrációimat, meg is kaptam, hogy olyan vagyok, mint az apa-nagyanyai dédanyám. Mert az mindig szekálódott. Persze, valamelyik nap megkérdeztem tőle, hogy pl. tudja-e, intézkedett-e róla, megbeszélte-e, hogy velem mi lesz, ha ő elpatkol. Hát nagyon nem. Egy dologra van esze: mondom, hogy az ócska fotelágyat ne dobjuk ki, mert nekem kell. Aszongya: minek? Föl ne merjél ide valakit hozni! Most teszem azt, ha már nem él, mit érdekli őt, ki jön föl ide? És miért fontos ez, az meg nem, hogy mi lesz velem?


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Kleó írta:

Ez "sima" szerelem...

De jó. xD


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ez "sima" szerelem...

Az önmarcangolás része kicsit borderes, de az még nem border. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Én párkapcsolatokban, azon belül is a lányokkal való kapcsolataimban őrülök meg. Épphogy kezd elmélyülni a mostani lánnyal való kapcsolatom, de az érzelmi skála összes fokát megéltem már. Pl. tegnap szerettem volna szétcsapni az öklömet egy falon, csak azért, mert nem értette meg elsőre, hogy mit próbálok kommunikálni felé. Meg együtt töltöttünk egy éjszakát, én meg már másnap készítettem a vacsorát azzal, hogy biztos megint nálam alszik. Nyilván közölte, hogy nem, hisz nem is beszéltük meg ezt előre, csak én lovaltam bele magamat túlságosan (konkrétan órákig baszakodtam a főzéssel, hogy minden tökéletes legyen), aztán meg persze tömény depresszió voltam, hogy nemet mondott, és hogy akkor biztos nem is akar engem úgy igazán. Persze, most még vissza tudom fogni magam, ezekből az érzésekből még viszonylag kevés látszik kifelé (elszívtam mellette egy pár cigit, meg nehezebb volt mosolyt erőltetnem magamra, de kb ennyi), csak tekintve, hogy most vagyunk együtt úgy cirka egy hónapja (amiből úgy kb két hete "hivatalos" a sztori), nem tűnik túl jó tendenciának a dolog.

Ja, meg akkor hagytam el a nyugtatót több hétre, amikor azt éreztem, hogy biztos, hogy szeret (gondoltam ezt úgy a harmadik találkozónkon). Minap ebben kicsit elbizonytalanodtam, azóta megint szedem a nyugtatót.

Mentálhigiénés megfontolásból, lehet, jobban megérné csak férfiakkal kezdenem. De az meg nekem nem túl izgalmas, semmi romantikus késztetést sem érzek közben (na jó, szökőévente egyszer de, de tényleg csak akkor). Haverság+dugás. Nagyjából ennyi. Én meg vágyok már egy kis szerelemre. Csak az a baj, hogy ez nálam valahogy így néz ki...


3
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

A múltkor rákérdeztem Szőllősi úrnál, h lehet-e úgy diagolni vmit, hogy a vezető tünet hiányzik, azt írta, hogy igen. Tudniillik nekem pl. stabil értékrendem van, és sem mások felmagasztalása, sem leértékelése nem jellemző, habár ambivalencia igen, de az nem ugyanaz. Viszont erősen impulzív vagyok, és az érzelmi reakcióim (főleeg a düh) felett semmi kontrollom nincs. A bordert egységesen mindenhol megkaptam. Na már most, én sem bírom, ha vmi nem úgy történik, ahogy elterveztem, mondjuk egy elinduláskori váratlan telefon is bekavar, szorongás tör rám, hogy már indulnom kéne stb. 

Ennek ellenére nem úgy ismerlek, mint aki border lenne. Találkoztam már néhánnyal. C-PTSD-m meg egészen biztosan nekem is van, lásd pl. a vécé-használati dolgokat...


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Persze. Mondtam. Amúgy a barinőm szerint is azért nem értették, mit ért azon a lógus, hogy "érzelmileg kell fejleszteni", mert egy ötéves gyerek szintjén állnak.

Na, én is próbáltam azzal érvelni, hogy nekem ne legyen sz.ros a bugyim...

Mingyá jövök borderrel.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Kleó írta:

A film is jó. Csak nem mindenkinek való. Laughing out loud

Megjegyzem, én meg aránytalanul sok vécépapírt használtam mindig... A hasmenés meg a legsúlyosabb betegségek egyike, és fertőz!!!

Most találom: "A borderline-szindrómás ember kényszert érez, hogy a számára fontos emberek felett kontrollt gyakoroljon." – Na, akkor nem kérdés a dg.-jük. Egyébiránt jó rég egyszer kifejtették, hogy ők nem lázadtak kamaszkorukban. Persze, mert a pszichés fejlődésük nem érte el a kamaszkort. 

Én azért nem gondoltam, hogy aránytalanul sok a papír, mert az volt a feltevésem a funkciójával kapcsolatban mindig is, hogy két dolgot kell megvalósítani a sztoriban: 1 hogy amit törlök, tiszta legyen, 2 a kezem is tiszta maradjon. Kevesebb papírral én ezt megvalósíthatatlannak látom, de lehet, hogy a legtöbb embernek az is elég, ha a két cél közül csak az egyik teljesül, vagy mind a kettő csak úgy félig. Laughing out loud

Hm. Mindig elbizonytalanodom a border/c-ptsd-s dilemmámban. Én szeretem, ha úgy mennek a dolgok, ahogy én azt kitaláltam, különben dühös leszek/szorongok. Akkor ez most border?

Az utolsó mondatod egyébként kurvajó! Laughing out loud Mondtad ezt már nekik is? Laughing out loud


6
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

A film is jó. Csak nem mindenkinek való. Laughing out loud

Megjegyzem, én meg aránytalanul sok vécépapírt használtam mindig... A hasmenés meg a legsúlyosabb betegségek egyike, és fertőz!!!

Most találom: "A borderline-szindrómás ember kényszert érez, hogy a számára fontos emberek felett kontrollt gyakoroljon." – Na, akkor nem kérdés a dg.-jük. Egyébiránt jó rég egyszer kifejtették, hogy ők nem lázadtak kamaszkorukban. Persze, mert a pszichés fejlődésük nem érte el a kamaszkort. 


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Kleó! PhilC!

Jó ég. Ott is mik mennek.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Gondolom, valami olyasmi mélyen empatikus gondolata lehet a jövőbeni hogyléteddel kapcsolatosan, mint hogy a "rossz pénz nem vész el".

Egyébként az én szüleim ágya mellett is volt baseballütő, a riasztót pedig minden este be kellett üzemelni, és csakis anyám üzemelhette be, mert mi "biztos, hogy elfelejtjük". (A családi ház földszintje volt beriasztva, a hálószobák az emeleten voltak, az emeleten is volt vécé, de oda nem mehettél nagydolgot alkotni, mondván, hogy "akkor eldugul", és akkor nem tudom, mekkora nagy halálkatasztrófa lesz. Ha viszont éjszaka rájött az emberre a szapora, akkor le kellett mennie a földszintre, ha nagyon sietett, és elfelejtette kikapcsolni a riasztót, a riasztó beindult, és persze mindenki felébredt, de ha nem indult be a riasztó, akkor is mindenki felébredt, mert fél órán keresztül próbáltad visszakapcsolni a riasztót, aminek úgy-ahogy emlékeztél csak a kódjára, merthogy, ugye, általában te nem riaszthattál be. Úgyhogy általában az lett a történetnek a vége, hogy anyám kelt fel akkor is beriasztani, és jött a hozzá kapcsolódó fejmosás. Persze, a végére már mindenki - titokban - az emeleti vécére ment az egyéb dolgoknál is, és érdekes módon az soha nem is dugult el. De erről a nagy felismerésről senki nem mert beszélni senkinek.)(Egyébként az otthonéléshez kapcsolódó vécés frusztrációkról kb. egy egész blogbejegyzést lehetne írni, itt ugyanis még nem ért véget az elmebaj. Pl. miért annyi papírt használok, amennyit, és anyám csak nekem vette külön az ócska, filléres, egyrétegű papírt, és a színes, szagos, többrétegűhöz hozzá se nyúlhattam. Ellenőrizte, hogy az ócska fogy-e.) Egyszer kavart egy fickó elemlámpával a kapunkhoz vezető úton, megugatták a kutyák, eltakarodott, de apám ezután szerzett egy nyílpuskát (!), mert utánaolvasott, hogy azzal, ha nem okoz halálos sérülést, a saját telkén belül lelőhet akárki betolakodót.

A Hidegvérrel egyébként jó könyv. A filmes adaptációt nem láttam. Jó?

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen