Az oroszlecke

Kleó képe

Anyám kikérdezett. Minden áldott nap, minden másnapi tantárgyból. Most már tudom, hogy ez nem az ő hülyesége volt, apám „rendelte el”, mint az is kiderült, hogy gyakorlatilag mindent. De a gyerekkel kapcsolatos dolgok végrehajtása női dolog. Igazi polgári patriarchizmus uralkodott, ráadásul az anyámmal mint első generációs értelmiségivel kötött házasság  „mesalians” volt, így is kezelték, nagyanyám szavaival (akikkel halálukig együtt laktunk/laktak) „ezt soha nem éreztettük vele”. Ezt már tényleg nem kell kommentálni.

Annyira anyám dolga volt a gyerek, hogy minden számomra kedvezőtlen „döntést” is neki kellett közölnie velem, nemhiába mondta szegény mindig, hogy „persze, hogy én legyek a rosszfiú”. Ezt akkor nem igazán értettem...

Szóval kikérdezett. Az oroszleckét. Fel kellett (volna) olvasni az aktuális olvasmányt. De nem ment. Rám jött a sírógörcs (szerintük hiszti, szerintem borderline düh), anyám üvöltött (még most is üvöltözik, így vezeti le a feszültségét, de egyúttal bele is lovallja magát – hááát, ez is elég bordisnak tűnő tünet), én meg egyre jobban bőgtem. – Olvasd már, olvasd már! Nem érek én erre rá! (sic) Akkorra már csak hüppögtem, úgy fél óra elteltével, és közöltem, hogy olvasnám én, de egy gombóc van a torkomban. Ééés! Jött az empatikus szorongáskezelés: – Akkor nyeld le! (Persze ezt is tagadja, ő ilyet soha nem mondott...)

Itt következik, hogy az orosztanulás miért különösen rettenetes. Ahogy minket nyelvekre tanítottak. Nem véletlen, hogy – tisztelet a nyelvszakosoknak – a korosztályomból senki nem tud nyelveket, pláne oroszul – úgy 8-9-12 év orosztanítás után!
Na, először elolvastuk az Új Olvasmányt, kiszótároztuk az Új Szavakat, lefordítottuk az olvasmányt, és feladták megtanulni a kiszótározott szavakat (szótári alak). Ezt be kellett magolni, és jött anyám kikérdezni. Először sorban, oroszról magyarra, aztán magyarról oroszra, aztán mindez „összekeverve”, majd felváltva az oroszról magyarra, magyarról oroszra. És addig kellett magolni, amíg hibátlanul nem ment. Sírógörcs adva volt. Másnap szódolgozat, ugyanígy. Mindenki gyűlölte. Nem utáltuk, gyűlöltük. Akkor következett az Új Nyelvtani Jelenségek kigyűjtése, elemzése, bemagolása, nyelvtani kisdolgozat. Aztán kérdésekre elmondani az olvasmány tartalmát, aztán „saját szavaiddal” elmesélni. (Ezt otthon kidolgoztuk a „már tanult” szavak! segítségével, és bemagoltuk.) Végül nagydolgozat az olvasmányból, utána jött ugyanígy a következő. Ennek eredményeképpen úgy beszéltünk, hogy megfogalmaztuk magyarul, lefordítottuk a szavakat, alkalmaztuk a nyelvtant meg a szórendet, és akkor kimondtuk a mondatot! Mivel mindenki így csinálta (akinek ez relatíve gyorsan ment, az volt ötös), társalogtunk. Laughing out loud Na most képzeljétek el ezt a szituációt „élesben”... Mire válaszolnál, már más témánál jár az anyanyelvű (még ha igyekszik lassan beszélni, akkor is), aztán ha nem jut eszedbe egy szó, keresel szinonimát (magyarul!), és elölről az egész. Na már most, így nem lehet nyelvet tanulni, az tuti. Anyám 8 évig próbálkozott a némettel, nem tud beszélgetni. Ugyanígy ment a francia, André au Besançon volt a főszereplő végig, ment a duma mindenre: – Ki volt? – Hát André ’bözanszonból’. Laughing out loud

Így aztán németül többet tudok, mint e kettőből, pedig azt sosem „tanultam”. Mondom anyámnak, hogy ma már kifejezéseket tanulnak, és utána boncolgatják a mondatot. Mire ő: – Ja, úgy, mint a gyerek tanulja az anyanyelvét. Igen! Mivel ebből is látszik, hogy úgy lehet nyelvet tanulni...


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Hát az enyém se ránk... Latin, német, angol. Az utóbbi kettőn dolgozik... De ők másképp tanultak, igaz, latin nincs nyelvtan nélkül.

Kösz, h elolvastál Smile


Offline
Csatlakozott: 2017 feb 26

Hát azt hiszem a nyelvtanítás terén mindegyikünk elég sok negatív tapasztalattal rendelkezik.Tanítottak nekem is oroszt 4 évig.Hát próbálkoztunk kölcsönösen,de hasonló élményeim vannak ,mint neked Kleó.

 15 évvel ezelőtt az angol nyelvizsgára, szóbelire tökéletesen felkészítettek,simán át is mentem az írásbelinn átcsúsztam.De köszönőviszonyban  sincs egy IRL éles helyzettel.kijöttem a nyelvizsgáról és az első negatív,én sem értem mit mond, de ő se érti mit mondok, élmény után én meg sem szólaltam többet.Éljenek a szómagolós,készmondatos,nyelvtansúlykoló ,életszerűtlen, elavult tankönyvek próbálkoztam én saját tanulási módszer kialakításával ,de a hogyan kavarjuk össze magunkat mégjobban,na ebben vérprofi lettem  stb .Tisztelet a kivételeknek,mind tanuló ,mint tanár szempontból, azért abban az időben is azért sokaknak sikerült tisztességesen megtanulniuk min 1 nyelvet..Szerencsére azért ma már elég sokféle módszer létezik,és azért a pedagógiai részbe most már egy kis pszichológiai vonulatot is visznek be,tehát ha valaki introvertált,v más hasonló problémája van...bár én februárban hagytam ott egy nyelviskolát újból mert nem tudtam feloldani a görcsömet és nem akartam hátráltatni a többieket a haladásban.

Ellenpélda:A fiamnak 18 évesen felsőfokúja volt angolból, sohasem járt magántanárhoz.Most 22 évesen néderlandisztika(Holland) szakon diplomázik,.mellette  hamarosan spanyolból szeretne alapfokúzni .

Kire ütött ez a gyerek?

Hát én biztos nem ütöttem soha,hogy tanulj fiam, ha már anyád hülye.

 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Jobban.
De a hűje apám mindig úgy tanult (sztem még egyetemen is), hogy nagyanyám mellette ült... Azt hitte, így kell. Attól, hogy ő hülye... Anyám meg nem értett egyet (ő egyedül tanult a padláson!, proli és paraszt rokonoktól körülvéve, akik állandóan megjegyzést tettek rá), de hát ki volt adva az ukáz, persze h ő is úgy állt hozzá, h ab ovo utálta...


3
Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Én a németet "tanultam" úgy 8-10 évig, hogy aztán semmit sem tudtam belőle. Majd az angolt 4-5 évig, más módszerrel. Máig könnyebben beszélek angolul (hiába élek német nyelvterületen).

Ezeket a sztorikat olvasni is rossz volt...Sad

Azt hiszem jobban jártam, hogy velem kvázi nem is törődtek, kivéve talán az általános 4-5 osztályig.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Azt nem érti anyám, h az a lényeg, hogy értsék, nem a tökéletes nyelvtani helyesség. A kiejtés sokkal fontosabb. Mondjuk azzal, azt mondták mindig, hogy nem volt gondom, egyik nyelvnél sem. (Az angolt hagyjuk, de pl. spanyolul megtanultam kiejteni azt az o-t, ami u, de egyik sem; holott nem tudok spanyolul, csak neveket Laughing out loud ) Azért a szómagolás a csúcs.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Én az angollal voltam/vagyok így. Kitaláltam, h mit akarok mondani. Kiokoskodtam, h melyik igeidő. Átgondoltam, h az hogy néz ki és 5 perc alatt kész volt 1 mondat. Sad

Függő beszédbél még tragikusabb volt a helyzet. Ott igeidőt kell csúsztatni...még 1 lépéssel több.

Na így nem lehet kommunikálni. De muszáj: így jött az, h a minimális szókincsemmel elkezdtem nyelvtanilag szarul beszélni (értették)

Ennél viccesebb volt az a szitu, mikor kioskodtam függő beszédnèl, h az hogy van jól es a másik angulul nem tudó nem értette. Elmondtam igeidő csúsztatás nélkül és azt értette....Hurrá

És voltak még érdekesebben kommunikáló emberek. Mindent jelenben mondott. Onnan tudtuk, h múlt v jövő h ezt vhogy jelezt. Pl Future. I travel home. 

Egy idő után már erősen törekedtem eldöntendő kérdést feltenni mert a választ nem értettem...igen/nem-et igen. 

Exemmel igyekeztünk összedolgozni. Ő jobban értette, h mit mondanak, válaszolni én tudtam.


6
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

O. K.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Erre majd válaszolok, csak most tesz-vesz üzemmódban vagyok.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen