Az oroszlán és a vécé

Kleó képe

Ugyan Murray szabad kezet adott a férfiakról való véleményem kifejtéséhez, de már annyira szerteágazott a téma különböző blogokban, hogy úgy vélem, jobb, ha én is írok egyet.

Nos, engem elkerült a gyes-betegség. (Igaz, egy kollégám már előbb megjegyezte, hogy "téged legalább nem fenyeget a gyes alatti alkoholizmus, mert már előtte az lettél".) Szóval a terhesség előttihez képest fogytam 15 kilót, öltözködtem (mert volt időm pl. varrogatni is magamnak), elláttam rendesen a háztartást (utána már nem annyira), kutyáztam és a gyerekkel is tudtam foglalkozni (ezért nem lett teljesen K. O., mert ő maga szerint is a gyerekkora rendben telt). Sőt, a férjemre is volt (lett volna) elég energiám és időm, de ő nem igényelte.Olyannyira jól néztem ki, hogy egyszer nyáron valami "hasakinn" szerelésben sétáltattam a gyereket és a kutyát, jött két nő, és az egyik a másiknak odasziszegte, hogy "de azt a gyereket biztos nem ő szülte". Mindjárt mondtam, hogy "gyere, kislányom". Hadd pukkadjanak meg. Akkoriban a férjem dolgozott állandó délután, és minden estére főztem neki valamit, persze nem volt túl sok pénzünk, hát volt lecsó meg paprikáskrumpli meg tészta is. A lányomnak külön főztem ebédre, én meg csak este ettem a párommal egy keveset, egyébként semmit (persze ez is hozzájárult a –15 kilóhoz). Az egészet nagyon élveztem, tulajdonképp életem legjobb korszaka volt, jól éreztem magam a bőrömben. Így utólag kicsit beszűkültem arra a lakótelepre (amit nem lett volna muszáj), de akkor ezt nem éreztem. Hogy mennyire jó volt, érzékelteti, hogy amikor gyes után először mentem dolgozni, sírtam! a buszon, és megállapítottam magamban, hogy embert így még nem kínoztak büntetlenül. Szóval meg voltam elégedve magammal meg az életemmel is, azt hittem, mindent jól csinálok. Csak az volt a baj, hogy a férjemet kicsit eltávolodni éreztem, de ezt betudtam annak, hogy ő jár dolgozni, én meg otthon vagyok.
És tíz év múlva jött a meglepi. Akkor mondta el ugyanis a férjem, hogy "bevallom, akkoriban én voltam kicsit féltékeny". Ja, én meg voltam győződve arról, hogy mindent jól csinálok, ő meg arról, hogy van valakim! Nem tudom, a gyakorlatban ezt hogy képzelte el, azt mondta, később már ő sem. Aztán később is szóba jött még az egész, elmeséltem, hogy ha nem vette volna észre, én akkoriban éheztem, de neki mindennap volt vacsorája. Mire ő: ja, paprikás krumpli... (Megjegyzem, az újasszonnyal azóta nemegyszer előfordult, hogy paprikás krumplit meg krumplis tésztát ettek hetekig, de az nem baj.) Szóval a legjobbat akartam, és a legtöbbet hoztam ki a szituból – szerintem. De ez sem sült el jól.

Az igaz, hogy mi örökké harcoltunk a dominanciáért, hol ő volt fent, hol én. Viszont enélkül nekem unalmas egy kapcsolat. Jártam egy pincérrel, akit a barátnőim csak "igenédesem"-ként azonosítottak, mert ha a legképtelenebb baromságot is találtam ki, mindenre az volt, hogy "igen, édesem; azonnal, édesem". A végén már rájátszottam, de nem adta fel, hát két hétig bírtam ezt, aztán lapátra tettem. Szóval nekem igazából olyan pasi kell, akiről úgy érzem, hogy fizikailag is meg tud védeni, ha kell, és érezni rajta, hogy meg is teszi.

Kis kedvencem az exnek a következő mondása: "Egy férfinak akkor van dolga, ha háború van, vagy ha támad az oroszlán. Téged az oroszlántól nem kell félteni (ez véletlenül dicséret volt, t. i., hogy tudok az állatokkal bánni); háború meg nincs". És döglött tovább a tv előtt. Óriási sikerem, hogy elértem, hogy a férfinak akkor is azonnali dolga van, ha eldugul a vécé!


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nem csak a nem zabálás volt, mert gyakorlatilag én kevesebb voltam súlyra a szülés után, mint terhesség előtt (4 kilót híztam, akkor is, meg előtte a koraszülésnél is). Merthogy addig zabáltam, terhesen meg nem bírtam annyit enni. Nem fért belém. Aztán a gyes alatt sokkal többet mozogtam is, mint előtte a napi nyolc óra ücsörgős melóval. Volt a munkahelyen még egy kismama, aki szintén véknyan jött vissza a gyesről, és megbeszéltük, hogy nem értjük, hogy kicsi gyerek mellett egyáltalán hogy létezik hízni, hiszen egész nap rohangálni kell.

Ja, még valami: a férjem vásárolt, merthogy neki volt jogsija, és bevállalta. Meg amikor munkanélkülivé tette magát 1,5 évre (én gyakorlatilag 2 teljes állásban melóztam), akkor takarított is, persze olykor nekem kellett, hogy felhozzuk olyan négyes szintre... Meg mosott. Rózsaszínre, szürkére... És olykor mosogatni is hajlandó volt, meg ő hordta a gyereket oviba (2 saroknyira, de esernyő helyett is kocsival). Csak érzelmileg az elfojtás és a túlkompenzálás játszott nála, én meg emellett "árva" voltam.

Nem irigyellek, tök egyedül nevelni kicsi gyerekeket nagyon strapás és erősen beszűkítő, olyankor már a boltban is düddögnek az anyák. És megy a sarkon a traccsparti a sok tehén között. A gyerek meg dekkol a babakocsiban. Volt egyébként apáméknak is már, régi filmeken is látni, olyanok voltak a babakocsik kb., mint egy omnibusz.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Tévedsz, mert duma ide vagy oda, azért bőven segített. Például szoptatás alatt (szűk 6 hó) reggelente "ágyba kaptam a gyereket". Úgyhogy alhattam, meg hál'isten nyugis is volt a lányom. Anyámék is segítettek, anyósomék kevésbé, de az jobb is. Épp elég aknamunkájuk volt így is. Ja, és volt a közelben egy baráti házaspár (megjegyzem, ők 25 év és 2 gyerek után váltak el), akik még többet is segítettek volna, szóval jobban ki tudtam volna mozdulni. Csak hát nekem nem mindig program a dagonyázás, mint pl. horgászat. Aztán később már próbáltam közvetíteni az igényeimet, erre azt mondta az ex, hogy "a saját programjaidat szervezd meg te".

Na, hogy erősebb is legyen: a b@szás is olyan, mint a sport: csak addig érdekes, amíg nem téged érdekel.


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

"Kis kedvencem az exnek a következő mondása: "Egy férfinak akkor van dolga, ha háború van, vagy ha támad az oroszlán. Téged az oroszlántól nem kell félteni ... háború meg nincs"."

Na az ilyen férfit elvinném Afrikába és letenném egy oroszlános helyre vagy egy olyan helyre, ahol mondjuk éppen törzsi háború van.

De viccen kívül, ez agyrém. Ha szeretjük a partnerünket és látjuk, hogy kicsi gyerek mellett napi 4 órát alszik (hüm, némi gyors fejszámolással rá lehet jönni, hogy az nem elég), akkor segítünk neki, nem? Egyszer egy taxis mesélte, hogy amikor bőgött a gyerek és nem akarta abbahagyni, bepakolta a gyerekülésbe, ülést a kocsiba és kocsikázás volt. Addig legalább még asszony is tudott aludni egyet. Meg a gyerek is elhallgatott. 

Egyik nagybátyámról maradt fent az a történet, hogy rengeteget bőgött és mivel az alattuk lakók sokat panaszkodtak, ezért az egész család felváltva tologatta (bár ezt kétlem, akkor még nem volt babakocsi), talán inkább ringatta karban vagy bölcsőben. Nem csak az anyja meg az apja, hanem a nagybátyja is. 

Na de nekem ez a terület meglehetősen ingoványos, úh. nem is írok többet. Egyelőre. Smile

 


3
Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Ennél azért valami keményebb dolgot vártam Kleó. smiley

Jó, hogy leírtad. 

Na várjunk, akkor csináljunk kategóriákat rögtön az elején. "Kisgyerek van a háznál... ki mit csinál?"

Tegyük fel, hogy anyuka neveli a gyereket. 

És

1. Van férj, aki segít.

2. Van nagymama, nagypapa (egyik vagy mindkét ágról), testvér, sógor, sógornő, aki segít. 

3. Van férj, de nem segít.

4. Van nagymama, nagypapa... , de nem segítenek.

5. Nincs férj, ergo nem segít.

6. Nincsenek családtagok, ergo nem segítenek. 

Szóval neked úgy látom, egyedül kellett megbirkóznod a gyerekneveléssel, de jól bírtad a gyűrődést... sőt, nagyon is élvezted a "gyerekezést" és ha jól értem, még a férjedre is lett volna energiád, de ő nem élt ezzel a lehetőséggel.

Később meg kiderült, hogy azt hitte, azért nézel ki olyan jól, mert van valakid, de ezt egyszer sem volt képes megkérdezni akkor. 

És azért voltál vékony, mert neki akartál enni adni és te inkább nem ettél.

Kleó, bocsi, hogy ezt ilyen szárazon hánytam ide, de ez olyan megható és szép történet. A te történeted. Amiben van jó is, rossz is. Meglepő is. Mert tényleg nem szokták a kisgyerekes anyukát a csúcsformájukat futni. (Én legalábbis szerintem úgy néztem ki akkor, mikor kicsik voltak a gyerekek, mint akit megöltek. Igaz, én tényleg tök egyedül voltam velük, éveken át, 24 órában. Nulla segítséggel, nulla kikapcsolódással, nulla regenerálódással. Nálunk még kéthetenkénti láthatás sem volt SOHA.)

Még folyt. köv.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen