Anyadiag.

Kleó képe

Ahogy elfigyelgetem, itt a nagy többség hajlamos megpróbálni diagnosztizálni az anyját – már akiének nincs "hivatalosan", persze én is. Anyámon az összes teátrális szem.zavar jelei mutatkoznak, de ezt a kibaszott önteltséget nem tudom hova tenni – nárcizmus is, de több is meg kevesebb is. 
Tegnap itt volt egy barátnője, persze szó volt a családjáról is, aztán mikor elment, mesélte anyám, hogy az egyik volt menyről "kiderült", hogy alkoholista és pszichés beteg – volt, de meghalt. Sejtem, hogyan... Na, erre én bátorkodtam megjegyezni, hogy mint én. – Ó, dehogy! – így anyám – ennek súlyos pszichés betegsége volt! Erre én: te, amire 50%-ot ad az egészségügy, az elég súlyos. Legyintett. Nem hajlandó elfogadni, hogy beteg vagyok. (Érdekes módon egyedül a depressziót hajlandó "elfogadni", sőt egész jól "érti" is, miről van szó, de az bocsánatos baj, kb. megegyezik azzal, amit a köznyelv sokáig ideg-összeroppanásnak nevezett.) Na már most, hogy miért nem hajlandó elfogadni? Mert az az ő csődje lenne. De nem ám a neveléséé, ó, dehogy, az a lehető legjobb volt, pedagógia tankönyv szerinti. Nem, hanem azért, mert akkor ő nem egészséges gyereket szült! Márpedig neki nincs, és nem is lehet elmebeteg kölyke. Kíváncsi lennék, mit kezdtek volna olyan gyerekkel, aki szemmel láthatólag fogyatékosan születik? Mert "beadni valahova" nem egyezett volna az értékrendjükkel, pontosabban ahhoz az erkölcsi nézettel, amihez feltétlenül ragaszkodni akartak látszani... Micsoda szégyen lett volna!
Aztán ilyen triviális dolgokban is az a kibaszott öntelt tévedhetetlenség! Lásd: Linné, és passz! c. blogomat. Na meg: nemrégiben az aranykészletről volt szó. Nem, nem a mienkről, az országokéról. Ellent mertem mondani, t. i., hogy ma már egy ország gazdaságát nem elsősorban ez határozza meg, hanem a dzsídípí. De hogy az arany akkor is fontos, ezért meg azért stb. Többször próbáltam rávilágítani, hogy nem azt mondtam, hogy nem számít, pusztán azt, hogy nem elsődleges. Á, csak folytatta. Ma meg teljesen kiborult, mert mondtam, hogy hiába bacctatja az illetőket, attól nem lesz meg hamarabb (egy irat, de lényegtelen), ordított tovább. Na már most ő nem egyszerűen ordít, hanem ugráltatja közben a hangját és gúnyolódó hangsúlyokat vesz föl. Vallatásra jó lenne. Azt ordítja: És akkor mit csináljak? Várjak itt kitudjameddig tétlenül? Mondom, pontosabban ordítom, hogy nívóban legyünk: Hát ordítozz velem, az sokat segít! És otthagytam. Még percekig ordítozott, persze a másik szobában úgyis hallom (tán még az utcán is...), aztán átjött, és meg kellett hallgatnom 2-3, természetesen már unalomig ismert történetet arról, hogy ha szólt(ak), mégiscsak elértek valamit.

Ugyanakkor tudom magamról, hogy képes vagyok ellentmondásra lehetőséget sem adva kérni, meg kinyilatkoztatni dolgokat. Mondjuk annyival "jobb", hogy én nem veszem a saját személyemet ért támadásnak, ha rám szólnak ezért. De: akkor is úgy reagálok sokszor, mint ő. És kezdek gyanakodni, hogy ez nálam tanult viselkedés, és nem a saját, hanem az ő személyiségzavarát tükrözöm.

Ja, tényleg, a múltkor az egyik topic beszélgetésében valaki említette, hogy őt is le lehetne szerelni. Várom a javaslatokat, és azonnal írom rá, hogy erre ő mit lépne, s hogyan lenne az ő (kétes) győzelme!


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Merthogy ők meg túl szabadon nevelték, annak is meglett a negatív eredménye. Másik véglet. Sad
Eredetileg a lányommal, "az unokával" kapcsolatban látta meg, meg meséltem néhány dolgot. De amúgy is jól látta ő a dolgokat, pl. hogy ki akarják sajátítani a lányomat. Ezt mondjuk mások is észrevették, végül is kiszedtem őt a karmaik közül, de velem meg csöbörből vödörbe került.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Kleó írta:

Apósom egyszer megragadta a lényeget: "A te szüleid összekeverik a gyereknevelést a rabtartással."

Legalább olyan is volt, aki ezt meglátta. Kár, hogy nem lehetett a szüleidre hatással ő sem.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Laughing out loud az biztos!

Anyám pakolászik, és egy csomó régi fénykép előkerült. Olyan 3 és 10 éves korom közti képeken tisztára fiú vagyok. Az öcsém meg (aki meghalt 6 éves korában), tisztára kislány. Mit ne mondjak, anyámnál a dicséret is úgy hangzott: "lány létére". Meg volt még, h "hét fiú veszett el benne". Aztán csodálkoztak, hogy elkezdtem fiú módra viselkedni, focizni, verekedni, káromkodni, inni... Öcsémre meg azt mondták az oviban, h "anyámasszony katonája".

Tényleg! Apósom egyszer megragadta a lényeget: "A te szüleid összekeverik a gyereknevelést a rabtartással."


3
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Kleó írta:

Aha. Ezt nagyanyámmal csinálták, merthogy polgárilag az első gyereknek fiúnak kell lenni, ő meg nem átallott lány lenni.

Ebben csak az a vicces még, hogy amint bemondanám, a rám testált szerepkörbe beleállva, hogy nem baj, ha fiúnak néztek, mert egyébként is transznemű vagyok, kb. 2 másodperc alatt kihajítanának az ablakon.

 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Nekem egyetemista koromban engedték meg először a máshol alvást, akkor is külön engedélyt kellett kérnem minden egyes alkalomnál.

Haha, az én húgom is zongorista! Annyi különbség, hogy házimunkát azt neki is kellett csinálnia (már amikor kellett egyáltalán nekünk: kb. öt-hatéves koromból vannak olyan emlékeim, hogy porszívózok + mosom ki a kádat, később azonban ez pont az ellenkezőjébe fordult, nem moshattam ruhát, nem vasalhattam stb., anyám minden feladatot kivett a kezemből/direkt nem mutatott meg, két okból: 1. lehessen mártírkodni, hogy ő a család rabszolgája, neki bezzeg soha senki nem segít [mikor kérted, hogy hadd segítsél, akkor meg elhajtott a francba], 2. nehogy véletlenül önállóbbak legyünk, és erre föl nagyobb legyen a pofánk, vagy hamarabb el merjünk költözni hazulról [de azért minden második nap elhangzott otthon, hogy alig várja, hogy eltakarodjunk, ha meg elkezdtem összecsomagolni tényleg, akkor sírt, meg elrejtette az irataimat stb., hogy ne tudjak elmenni]), de nálunk is ő volt a művésznő... nem tudtuk úgy meglátogatni pl. nagyanyánkat sem ketten, hogy nagyanyánk is ne azt ismételgesse folyton, hogy alig várja, hogy a kisunokája már turnézni járjon a zongoratudásával stb., stb. Az, hogy én meg verset és prózát írok, nem érdekelt senkit. Ami folyóiratot stb. hazahoztam a publikált dolgaimmal, azt anyám élből eltette, mintha gyűjtené későbbi időkre, hogy át lehessen majd lapozni, de mai napig nem tudom, valójában hová tette őket, mert egyetlen családi nosztalgiázás alkalmával sem kerültek elő...

Egyszer mertem egyébként később hazaérni a középiskolából, mert beneveztem a városi szavalóversenyre egy saját versemmel, elődöntőre mentem órák után, az összes zsűriztető tanár odavolt a versemért stb., de én amint kijöttem az elődöntőről, kb. tíz percen belül kibőgtem a lelkemet is, mert voltam olyan hülye, hogy felhívjam anyámat, hogy elújságoljam a hírt, hogy mennyire büszke lehet rám, ő meg egyszerűen leüvöltötte a hajamat, hogy mégis miért nem már a hazafelé tartó buszon ülök...


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Aha. Ezt nagyanyámmal csinálták, merthogy polgárilag az első gyereknek fiúnak kell lenni, ő meg nem átallott lány lenni. A húga már stimmelt, másodiknak lány. Nagyanyám csinálhatta a házimunkát, mert a húga volt a művésznő (zongorázott), és neki kímélnie kellett a kezét. Meg is látszott nagyanyámon, sunyin, de ritka gonosz volt.

Pályaválasztás: olyan látszatszabadság, mint kiskoromban. Mehetsz akárhova, de gyakorlatban az erős gimnáziumok közül választhattam. Mert egy gyengébb meg a szakközép semmit sem ér ("nem fogsz ellébecolni négy évet!"), érettségi meg kell. Utána: vagy egyetem (mert a főiskola is 3 év lébecolás), vagy emelt szintű (érettségi utáni) szakmunkásképző, de erre apám nagyon húzta a pofáját. (Harmadik helyen azért oda jelentkeztem Laughing out loud

Nálunk is apám fejében születtek meg a jobbnál jobb gondolatok (most már egyre több mindenről derül ki), de anyámnak kellett kommunikálni felém, mert a gyerek a nő dolga.

Máshol alvás? Először gimi utolsó évében szilveszterkor engedték meg.


6
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Ó, nem, ez nem a tisztességről szólt. Húgom mai napig nem házasodott meg, de a szűzességét már 19 évesen elvesztette ő is. Ő majdhogynem szülői áldást is kapott hozzá. (Hogy arról ne is beszéljünk, hogy később hány afférja volt, mégis a szülői reakció annyi volt csak, hogy a felek büszkén oldalba bökdösték egymást, hogy "nézd, milyen könnyedén elcsavarja a fiúk fejét a lányunk!".)

Gondolom, egyszerűen csak annyi volt a koncepció, hogy még könnyebb valakit a porba tiporni, hogyha a porba tiport úgy mellesleg azt is láthatja, hogy az ilyen jellegű kiváltságokat csak ő nem érdemli meg...

Ugyanez a sztori volt az is, mikor húgom pályaválasztásánál nekem is mindig be kellett ülnöm a kocsiba, és sorra végignéznem vele az általa választott sulikat... de hogy én milyen pályát akarok választani magamnak, az senkit sem érdekelt. Igaz, ebben apámnak valahogy nagyobb szava volt, anyám itt csak a "verőlegény" volt apám döntése mellett. Valamiért az volt apám koncepciója, hogy nekem olyan szakmám legyen, hogy ha ő kihullik a sorból, én a családtagjaimat (őt helyettesítve a továbbiakban ebben a szerepében) akármikor ki tudjam segíteni anyagilag, anyámat (aki akkor még tősgyökeres háztartásbeli volt) el tudjam tartani...

A vicc az az, hogy ez utóbbiból apám a mai napig nem tud engedni. (Igaz, mióta anyámtól elvált, az anyám eltartásának feladata már nincsen így direktben kimondva.) A minap finoman jeleztem neki, hogy az általa nekem választott szakmába úgy nagyjából beledöglök, mire mondta, hogy akkor váltsak munkahelyet. Mondtam neki, hogy én szakmát is tervezek. Mire lényegét tekintve elvitt magával az ismerőseihez, ahol az asszonynak ugyanaz a szakmája, mint nekem, megmutatta a házukat stb., és közölte velem, hogy sosem jutottak volna ennyire előre az életben, hogyha nem lett volna a nőnek ez és ez a szakmája... Egyszerűen valahogyan nem értette meg, hogy az alternatívámmal is keresnék hosszú távon annyit, mint ezzel (talán még többet is) - nem mellesleg meg mi köze van már hozzá? Külön városban élünk, külön kasszán vagyunk. Csak húzzam tovább ugyanazt a szekeret, mert az a biztos? Vagy mi a logika? Én ezt egyszerűen már nem tudom beemelni. Reméltem, hogy kapok tőle egy kis atyai támogatást (ha már amúgy is ennyire fogytán vagyok az erőmnek, nem szabad az ilyen lehetőségeket elszalasztani), mert ezt leszámítva az életünk és kommunikációnk minden egyes terén tökre jófej, de rájöttem, hogy itt egy rögeszmébe ütköztem. Valahogy nem tud a témáról lekattanni. Én pedig már a büdös életben nem fogom megérteni, hogy miért nem. Konklúzió: erről a témáról többet inkább nem beszélek vele.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Iskola után, haza. Középiskolában már egyszerűen nem mentem, erre jött, hogy jó, de eddig és eddig érjek haza... Barátok? Az mint olyan nincs. Fölösleges, csak kihasználnak stb.

Nekem 40-x éves koromban is volt pofája belenézni a pénztárcámba, kutatni a cuccomban.

Emlékezni? Jó az én képzeletem, ezt álmodtam, ilyenek.

Tisztességes nő szűzen megy férjhez! És kész.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Nekem minden egyes tanév elején oda kellett adnom anyámnak az órarendemet, ő ez alapján kiszámolta, pontosan mikorra kell hazaérnem, és ha pl. lekéstem a volánt, vagy bármi ilyesmi volt, leüvöltötte a hajamat. Iskola után nem találkozhattam a barátaimmal, nem aludhattam ott senkinél. Utólag már nagyon sajnálom, hogy így hagytam magam: épp a minap boncolgattuk húgommal, hogy ő kb. 12 éves korától kezdve már egy percet se töltött otthon. Jó, persze, hazajárt aludni, de a köztes időt mindig a barátaival töltötte, sokszor az otthoni alvást is kispórolta, elment három-négy napokra sátorozni, házibulikba stb. Felette nem lehetett uralkodni, ő, ha kitűzte a programot, ment, és csinálta, nem érdekelte semmi.

Engem sokkal nagyobb kontroll alatt tartottak. Középiskolásként az volt a legnagyobb lázadásom, amit még kivitelezni tudtam ezzel szemben, hogy az utolsó években már átírtam az órarendemet. Mondtam: érettségi előkészítőkre járok! Ebbe aztán nem kötött bele. De még 20 évesen is üvöltenem kellett, hogy a pasimnál akarok aludni, akivel én kurva, 20 évesen már dugni is mertem. A cigit is rejtekhelyekre kellett dugdosnom, mert anyám random időpontokban, mikor nem voltam otthon, átkutatta az egész szobámat. 21 éves koromban még volt belőle vitánk, hogy belenézett a pénztárcámba is, talált ott egy számlát egy költésről, amit nem beszéltem meg vele (mivel már a saját ösztöndíjamból költöttem rá, amit az utolsó fél-egy évben valahogy sikerült végre megszereznem magamnak, az előző évek ösztöndíját kérdezés nélkül benyúlta, és mikor rá mertem kérdezni, hogy mikor kapom vissza, belefröcsögte a képembe, hogy hogy van pofám ilyet kérdezni azok után, hogy etetnek-itatnak...), és még ő baszott le engem.

Életem legboldogabb napja volt, mikor 22 évesen elköltöztem. Persze, akkor mosolygott a dologhoz, mintha ő mindig is annyira támogatta volna a gyerekei önállósulását, segített bepakolni-kipakolni... Persze, ekkorra már nem volt sok tennivalója velem. Egy életre meg voltam akkor már nyomorítva, szétcseszte addigra életem legboldogabb párkapcsolatát is, és mégpedig milyen elegánsan! engem baszott fel annyira nap mint nap, hogy képtelen legyek normálisan szólni egy szót bárkihez is. Tulajdonképpen a konkrét mozzanatokat nézve én magam csesztem szét a kapcsolatomat - és csak én tudtam egyedül, hogy az ő hatására.

Most már 28 éves vagyok, még mindig a kudarcaim és a megaláztatásaim élményeivel ébredek éjszakánként, napközben flashbackekben villan be folyton, és annyit szeretnék csak, hogy végre meg tudjam érteni, mégis miért csinálta, de ezt sem lehet, mert teljesen átírta a közös múltunkat, nem lehet rákérdezni, hogy ezt és ezt mégis miért tetted, mert ő meg van győződve róla, hogy tökéletes anya volt. A minap még arról is elkezdett nosztalgiázni, mikor ő szexuális felvilágosítást tartott nekünk. Mondtam neki, hogy itt valami tévedés lesz, mert velem sosem csinált ilyet (pl. tizenkét évesen megkérdeztem tőle, mit jelent az a szó, hogy óvszer, mondta, hogy majd ha idősebb leszek, megmondja, mikor idősebb lettem, addigra persze már tudtam, mert kigugliztam, barátaimmal már beszéltem róla stb., de bármit kérdeztem tőle akkor is, úgy csinált, mint aki meg se hallotta, és ugye, mikor 20 évesen nekiálltam elveszíteni a szüzességemet, jött, hogy én mekkora egy kurva vagyok...), mondta, hogy de, mire mondtam neki, hogy oké, segíts emlékezni: pontosan mit mondtál, hol voltunk, mikor volt? erre persze összezavarodott, hisz, ugye, ez az egész sosem történt meg, és annyit tudott csak kinyögni, hogy "arra emlékszem, mikor a húgoddal ezekről a dolgokról beszélgettünk... és ha vele beszéltem erről, akkor biztos, hogy veled is beszéltem!". Én meg azt mondom erre, hogy egyáltalán nem biztos.


9
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Én kezdettől lázadtam, persze az olaj volt a tűzre. Aztán hogy ezeknél mi minősül rosszalkodásnak! Kutyasétáltatás: fél óra. 5 percen belüli késés elfogadható. Ha több, akkor "2 hétig nem mehetsz sehova". Azt mondja, szobafogság nem volt. Ja, mert úgy hangzott, hogy "nem teheted ki a lábad a lakásból". A mai napig úgy van, hogyha nem vásárolni, hivatalos ügyet intézni vagy orvoshoz mész, az "csavargás", meg "lógás". Amire SEMMI szükség!

Az a jó gyerek, akinek nincs önálló akarata. Még nem deklaráltan sem. 

Mondtam a múltkor, amikor depis voltam, hogy azért nem megyek sehova, mert még az eltiltásom töltöm.



Offline
Csatlakozott: 2018 máj 23

Kleó írta:

"Majd én is ezt mondom, ha te kérsz valamit" – nálunk retardálás folyik, meg a zsarolás. Már milyen dolog volt az, hogy fölhívott, hogyha nem érek haza 10-ig, kizár a lakásból??? Jó hogy nem azt mondta, amit tinikoromban, hogy "állami gondozásba ad". Ja, persze ő ilyet SOHA nem mondott... Persze, én találtam ki ezt a kifejezést 13 évesen.

Ezt az állami gondozásba adós szöveget én is mennyit hallgattam! Mintha csak úgy pikkpakk mehetne az ilyesmi. Rossz voltál, ezért most kézen foglak, és már viszlek is az intézetbe. Nonszensz. Laughing out loud

A legnevetségesebb ebben az, hogy tulajdonképpen sosem voltam "rossz". Több órán át tartó megaláztatásokban kellett részt vennem, ha csak annyit meg mertem mutatni magamból, hogy van szabad akaratom, így egy idő után (úgy nagyjából ötéves koromtól kezdve) már azt is meggondoltam kétszer, hogy a számat kinyissam-e, nem hogy még rosszalkodjak...


Offline
Csatlakozott: 2017 dec 21

Azzal is felhúztam magam, ahogy elolvastam ezeket, atyaég indecision


12
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ez semmíííííííííííííí! Aszongya, hogy ha már én kezdtem el intézni (telefonon), akkor menjek én (egyedül) tárgyalni. Ügyes, ügyes. Van még mit tanulnom. De ez is az a retardált szint, hogy "mert te olyan ügyesen csinálod". Kisgyerek kajolja szegény.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Megint rám sózott egy (kellemetlen) elintéznivalót, hogy ő "nem hall a telefonban". Akkor hall, amikor akar, de ez az adu ász, sokkal kényelmesebb nem hallani, a hallókészüléke is direkt úgy van beállítva, hogy azzal csak még jobban bedugja a fülét.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

"Majd én is ezt mondom, ha te kérsz valamit" – nálunk retardálás folyik, meg a zsarolás. Már milyen dolog volt az, hogy fölhívott, hogyha nem érek haza 10-ig, kizár a lakásból??? Jó hogy nem azt mondta, amit tinikoromban, hogy "állami gondozásba ad". Ja, persze ő ilyet SOHA nem mondott... Persze, én találtam ki ezt a kifejezést 13 évesen.


15
Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Nekem az okoz tovabbra is gondot, hogy hiába mondok valamire NEM-et, nem fogadja el és vég nélküli cirkuszba kezd. Így eléri, hogy az legyen amit akar mert még az kisebb gond néha, mint tovabb hallgatni az ordibálást, csesztetest és az estleges fizikai agressziótól tartani vagy átélni.

TAT teszt: védekező mechanizmusként alárendelődök. És ez nagyon igaz.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

A játszmából én már úgy-ahogy ki tudok lépni néhány éve. De idáig is hosszú út vezetett.


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 14

Most azon agyalok, hogy volt egy pillanat tegnap, amikor úgy éreztem kivontam magam a hatásuk alól. A kulcs talán abban van, hogy nem szabad bevonódni a játszmáikba, hanem annak kell látni ami. Én mindig magam fölé helyezem őket, meg a vélemnyüket, én alapból alárendelt pozíciót veszek fel (érthető, hiszen nyilván ebbe a helyzetbe neveltek bele, ezt a pozíciót kaptam a családban, amiről nem tehetek). Egy pillanatra felragyogott bennem némi megértés, hogy dehát ez hülye, hülyeségeket beszél, nem ért hozzá, nincsen elég infója a témában, mégis megfellebbezhetetlen véleményt alkot, tehát ezzel nem szabad foglalkoznom. Kb. mintha a Blikk-ben írnának atomfizikáról....szóval nehéz érzelmileg nem bevonódni és tárgyilagosan megítélni a mondókájukat, tudom, de egy pillanatra éreztem hogy megkönnyebültem. 


18
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Teljesen így van. Amikor gimnáziumi barinőmnek meséltem a múltkor, hogy az első lógus 13 éves koromban azt mondta nekik, hogy érzelmileg kell fejleszteni, szerintem gőzük sem volt, miről beszél, barinőm mondta, hogy már hogy lett volna, mikor egy ötéves gyerek szintjén állnak...


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 14

Bocsánat ha mellé lövök, de az a benyomásom, hogy a szüleink megragadtak egy hisztis gyerek szintjén. Így kb. azt lehetne kitalálni, mi az ellenszer egy felnőtt értelmi képességeivel rendelkező, ámde érzelmileg hisztis gyerek szintjén megragadt szülő nyomásgyakorlása ellen. 

Kiscsillag, sztem az épp elég hogy nála laksz és emiatt vagy kiszolgáltatott. És ha öngyilkossággal fenyegetőzik, mit lehet tenni? Ha ilyet tesz, az nem a te felelősséged lesz, nem teheti tönkre az életed az állandó bűntudat keltéssel, érzelmi zsarolással. Persze, ne haragudj ha érzéketlennek tűnök, nekem sajnos lassan tényleg nulla érzésem és kötődésem van, bár szörnyű ezt így kimondani...Sad

Nagyon nehéz. 



Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Múltkor lebaszott, hogy baszogatom. Gondoltam magamban: Ugye, milyen jó?


21
Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Dettó! Addig basztat míg lesz bajom. 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Pontosan! És mindig is jókat röhögtek rajta, ha felbaccták az agyam. Ahogy anno az a mentős megállapította, hogy "most magának nincs semmi baja, de ezek addig hergelik, míg lesz". És mielőbb szabaduljak meg tőlük. Próbáltam, csak ezzel a qrva pénzzel utánam nyúltak. Mindig.


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Én pénzügyileg nem függök tőle, pontosabban készpénzileg nem. A lakásában élek. Ilyen értelemben függök.

Amikor nem vele laktam és anyagilag sem függtem tőle vagy mástól, érzelmileg zsarolt (öngyilkossággal stb) De így jóval kevésbé tudta megtenni. Pl kevésbé tudott dolgokat rám erőltetni és krízisállapotba sem sodort.

Azt nem tudja és soha nem fogom elmondani neki, hogy időnként annyira messzire megy, hogy öngyilkosságot fontolgatok. Azt viszont próbálom elmondani (ha a nyilvánvaló jelekből nem érti) hogy rossz érzést kelt bennem. Sok esetben viszont épp ez a célja, értelmetlen kérnem h x,y dolgot ne csináljon mert agyfelkúró vagy rémisztő mert épp ez a célja. 


24
Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Szia!

Na igen, engem is egész életemben pénzzel tartottak függésben, de olyan "ügyesen", hogy még akkor is, amikor nem igényeltem/nem volt rá szükség.

Empátia??? "Én nem érek rá a lelkemet simogatni/nyalogatni!"

Én már régóta mondok ilyeneket, amire kb. az a válasz, hogy te vagy hülye, mert... és ezután is egy megoldási terv.

Amúgy már gyerekkoromban is retardáltak, merthogy "úgyse tudom megcsinálni". Nagyjából semmit, mert pl. még egy pohár vizet sem ihattam meg önállóan, mert minimum leejtem a poharat.


Offline
Csatlakozott: 2017 okt 14

Szia Kleo!

Sok minden eszembe jutott az írásodról, én is hasonló cipőben járok kicsit. Beteg vagyok, de megdöbbentő, hogy anyámnak, apámnak, hugomnak mindenkinek rögtön van mindenre egy "megoldása", ami szerinte megoldás. Ami legnkább azért érdekes, mert FINGJUK sincs a helyzetemről, az érzéseimről (illetve azok már régóta nincsenek, csak szorongás és már testi betegség is). Azt mondják, nem értik, dehát ők mondtak egy megoldást...együttérzés kifejezésére, csak egy sima bátorító, jó szóra képtelenek. Rájöttem tegnap hogy én ezt mindig várom, mint egy kisgyerek. Várom a vigasztalást, de ők erre Sohasem lesznek képesek. Ezt el kell fogadnom. Lélekben tehát árva vagyok, én így szoktam magamra gondolni. SZóval rengeteg energiám megy el, hogy magyarázkodok. Érvelek, biznyítok, tényeket hozok az állapotomra, a testi betegségemre, de nulla...Egy rohadt nagy baj van, ami megmutatja, hogy valójában miért is csinálom ezt. Mert függök tőlük anyagilag. Illetve pénzt adnak és ezzel függésben tartanak. Belegondoltam, hogy ha nem adnának, akkor ez a helyzet amiben mint egy gyereknek megmondják a frankót, meg diszponálnak fölöttem, megszűnne. Szerintem ki kellene valahogy törni a gyerekként való kezelésből. Mi lenne ha egyszerűen csak azt lehetne mondani, hogy: Hülyeségeket beszélsz!!! Vajon erre mit lépnének? A Te anyukád vajon mit szólna hozzá? Tényleg jó lenne találni valami jó kis "ellenszert" és nagyon örülök, hogy írtál erről.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Persze. Eleve: Ő (ő és ő) jobban tudja!


27
Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Lényeg itt is ugyanaz, csak a módszer más. Ezzel próbálja elérni, h az legyen, amit Ő akar. 


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Igen, felnőttkorban is lehet "átvenni". Ezért van pl. az, hogy azonos társasághoz tartozók azonos szlenget használnak. 

Jaj, anyám nem nem fogadja el, hanem azonnal zsarolási hadműveletet indít. Ez kiskoromban úgy hangzott, hogy "ha te nem hallod meg, amit én mondok, én sem fogom meghallani, ha te ezt v azt kérsz". A lényeg azóta sem változik, csak az ez-az...


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Leszerelési tippem nincs. 

Azzal egyetértek, h van olyan h valaki a másik személyiségzavarát tükrözi és hasonlóan vagy ugyanúgy reagál bozonyos szitukban. Ez pozitív módon is megnyilvánulhat szerintem. Jó esetben pozitív viselkedési mintát vesz át vki.

Lehet van hasonlóság nálunk is ill ennek fordítottja biztos, hogy megvan nálam is.

Mivel hiába próbálom érvényesíteni az akaratomat, mondok NEM-et, nem vagy nehezen fogadja el, más helyzetekben más emberektől esetleg már kérni sem merek mert azt feltételezem, hogy megtorlás lesz a válasz és nincs esélyem arra, h teljesüljön, amit kérek. Persze olyan is van, hogy kifogok egy hasonló embert, akinek hiába mondok NEM-et, leszarja.

Szerintem még felnőtt korban is van olyan, hogy vki akaratlanul is átvesz vmit mástól. Ez lehet pozitív negatív dolog is.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen