ISZONYÚ

Jolán képe

Most azért figyelmeztetnem kell téged Jolán, hogy amíg őt gyűlölöd, bukását kívánod (mindegy, hogy ki ő...), dühösen csapkodsz elitista, bölcsész gőgjére, elkényeztetettségére, a prolik dicsőségét zenged, és humánus, empatikus öntudattal igazolod gettólakó léted, és hogy te mennyi mindent láttál már a szociális nehézségekből, és mennyire ismered a világ fonákját is, - addig valakik megfőzik neked az ebédet, valakik vigyáznak gyerekeidre, és te megteheted, hogy ma eddig szinte semmit sem csináltál, csak a saját gondolataid körül pörögtél, generáltad a szorongásodat, és megfürödtél a hidromasszázs kádban, marakeshi olajokkal bekrémezted magad, és bőgtél. Most meg írsz. És dühöngsz, hogy mindjárt vacsora, és neked fel kell függesztened az írást, hogy libamájat ehessél kacsasülttel, mert ma ezt főzi meg neked az a férfi, aki minden idegbajod ellenére még szeret. És eltart. Elpazarlod az élettől, Istentől és a családodtól kapott tudásod, genetikád, lehetőségeid. Nem érdemled a jót. Jolán, láss tisztán : Ő legalább ír, láthatóan ír, te nem teszed. Senki nem vágta le a kezeidet, hogy ezt megakadályozza. Mint ahogy senki nem tiltott el attól, hogy diplomát szerezz, sőt, még támogattak is, senki nem tiltott el a minőségi munkától, illetve hát... mi a minőségi ? Neked semmi sem volt az. De azért belebuktál a minőségen aluliakba is.

Hetek óta írom ezt a posztot a fejemben. Mégis időszerű, illetve hát az életem egybefolyik, mindegy, hogy mi mikor törénik, valójában nem történik semmi, vagyis mindig ugyanaz az iszonyú dolog történik. A fejemben. Mindig más, de mégis mindig ugyanaz. Pörgés, végeláthatatlan, csak a menekülő álmodozásban, vagy öngyűlöletben oldható fel. Az előbbi ideiglenes, később (főleg az elcseszett idő miatt) unyanúgy öngyűlöletet generál. Vagy a halál old fel. Most megint nagyon erős volt a halálvágy. Főleg a tehetetlenség, a reménytelenség miatt. És ez a mindent elborító fáradság : vajon van fizikai oka ? Vagy csak az állandó agypörgés miatt van. Úgysem megyek el orvoshoz, hogy kivizsgáltassam. Nincs erő a változtatásra. A Listát sem írom meg. Semmit sem írok. (Illetve hát ide mégis, de valahogy ez olyan titkos fiók, vajon olvassátok-e?). Hetek óta visszatérő az élmény, nagyon erős az Iszony, annyira, hogy egyszer majdnem bedőltem, már reggel, a gyerekek iskolába-óvódába vitelekor. Rosszat álmodtam, reggel fizikai és lelki fájdalommal ébredtem, az aggódással a nagyfiam felé, akinek talán nem lesznek barátai (vannak, de sosem hiszem el, a magam pusztító magányát, megnemértettségét látom benne), és ezért kénytelen lesz felvenni az itteniek vallását, elrabolják a lelkét. Ebbe annyira belepörögtem, hogy már hazafelé késsel vágtam volna el a fejkendős nők nyakát. Miféle gondolat ez ? Miközben józanabb pillanataimban tisztán látom a magyarországi politikai propaganda hamisságát, ráadásul nekem közeli tapasztalataim vannak arról, amiről mások csak egymásnak küldözgetett linkekből tudnak. Fojtogat a multikulti, de nem lehet, hogy a saját életem fojtogat ? Persze mindig magyarázatot keresek erre az érzésre, nem akarom elfogadni, gyűlölöm, ezzel együtt magamat is (ismét). Eszembe jut Babarczi Eszter, -tudom furán hangzik őt emlegetni a Búrán, de az ő személye tudat alatt biztos benne van abban, hogy én itt elkezdtem írni,- vagy 15 éve ismerem a munkásságát, még a Magyar Narancs-béli írásaiból. Igen, volt idő, amikor Magyar Narancsot olvastam. Pedig akkor is depressziós voltam, de valahol emberséges. Most meg népírtanék. És hallottam őt beszélni az egyik ARC plakát-kiállításon is, olyan megnyugtató, emberi volt, amit mondott, és akkor már tudtam, hogy művészettörténész. Én is jelentkeztem anno az ELTÉ-re, kaptam vagy 4 pontot. Nem, ennyire azért nem voltam hülye, csak nem vettem komolyan az egészet. Azért jelentkeztem, mert az egész családom több diplomás értelmiségi, és az nem lehet, hogy én így maradok, értékelhető karrier, vagy legalábbis irány nélkül. De mást nem éreztem érdekesnek akkor, dekoratőrként (abba is belebuktam amúgy), ezért jött az ötlet a művészettörténethez. Másodszor is jelentkeztem, de akkor már el sem mentem a felvételire. Később már jelentkezni sem tudtam, mert nem volt középfokú nyelvizsgám, azóta sincs. Simán lehet, hogy még a francia nyelvvizsgát sem tudnám letenni, 10 év kintélés után sem. Ki tiltotta meg nekem azt, hogy megtanuljam ezt a nyelvet ? Könnyű mindent a betegségre fogni! Mert aztán kiderült számomra, hogy Babarczi Eszter is küzd a depresszióval. Hogy lehet ez ? Az Iparon tanít. Én egyszer mentem el oda bulizni, és majdnem összejöttem egy sráccal, de aztán mégsem. Ha már művész nem lehetek, legyek művészné, múzsa, de nem, ezt sem mertem bevállalni. Mindig ez az összehasonlítás, mások életének felmagasztalása, a magamé lehúzása, irigykedés, versengés, bosszú forralása. És most a fejkendős nők (írtam róluk az előző posztban is), most ők irritálnak : hogy lehet, hogy ők boldogabbak, mint én ? Miért nem szenvednek ? Miért nem szenved az egész világ ? De hát szenved... Én meg a szenvedés tudósítója vagyok. Akkor, amikor épp nem a magam szenvedésével vagyok elfoglalva, mert az eltakar a szemem elől minden mást.

Aznap aztán végülis összeszedtem magam, még valahogy a délutáni munkámat is megcsináltam (öntudatos arab gyerekekkel érdektelen agyagozás), meg a lakást is takarítottam, a gyerekeket útnak indítottam az anyósomékhoz, este pedig minden fáradságomat legyőzve egy igen különös programban vettem részt. Illegális tábortüzezés a főváros peremén. Újból úgy éreztem, hogy élek. És másnap sportoltam. Hullahopp karikázás közben focimeccset néztem. Magyar barátokkal találkoztam, és üvöltve énekeltem az István a Királyt. Ilyenkor olyan értelmetlen az öngyilkosság gondolata. De aztán megint belém mar az értéktelenség, az elbaszott életemmel való szembenézés, a kétségbeesés, hogy más tart el, hogy nem vagyok önmagam, hogy mindenki hülyének néz, hogy nincs mire BÜSZKÉNEK lennem, vagy hogy a gyerek esetleg nem érzi jól magát, és erről ÉN tehetek, a fojtogató gondolatok, a fejemben a pörgés, nem tudja senki, pedig már a világot háromszor megváltottam, nem olvassa senki, nem is írom le, nem hallgat meg senki, nem vesz komolyan senki, az elbaszott pillanatok, napok, alvás helyett rejtvény-fejtés, zabálás, újból, mérlegre állás, kétségbeesés, stb. Az ördögi kör, amiből a kiút egyfelé vezet : a nyolcadik emeleti erkély felé... Nem, nem megyek vissza a pszichiáterhez, nem kérek megint gyógyszert. Rajzoltam inkább. Minek is ? Szar lett, nem vagyok művész. Majd megosztom azért a facebookon, meglájkoltatom, meg rakok elé kettős keresztet, meg kukacot, és akkor a twitteren meg az instagramon is láthatják, vagy mi, ehhez nem is értek, de azért mégis... hátha megjön az áhított elismerés.

Látod Jolán, megint nem tudod, hol az írás eleje, vége, miről is van szó, megint többször váltottál személyt, a helyesírást sem ellenőrzöd le, nem is érdekel. És még te akarsz író lenni ? Legyél inkább tömeggyilkos, ahhoz már megvan a lelki municiód !


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 15

Jolán írta:

Köszönöm amit írsz. Nem a fejkendősökkel van a baj, az a baj, hogy ez nekem feltünik, hogy zavarnak, nem tetszik ez a gondolat, nem szeretem ilyenkor magam. Most épp amúgy pont ez a réteg nyugis, és középosztálybeliek örjöngenek (Franciaország). Itt félreértelmezik a demokráciát, otthon meg nincs rá igény. Na mindegy, nem akarok én mindenkinél okosabb lenni, mivel nem élem jól az életem, nem véleményezem a másikét.

A saját fagyottságomból kéne kijönnöm.

Hidd el tudom mit érzel. Engem is zavarnak. Pedig nem vagyok rasszista! De akkor is.A magyar szemnek borzasztó furcsa. NA hát még a négerek. Nem vagy messze. Csa egy csatornát kéne átúszni. Olyan vérosrészben laktam eddig, ahol a lakosok 70 százaléka külföldi. Persze én is az vagyok. :D  Lehet saját véleményed, amit nem kell megosztanod senkivel. Megtartod magadnak.

Az érzés amit érzel irántuk, engedd el. Másképp nem megy.

Fel a fejjel! Szép estét!


Offline
Csatlakozott: 2016 jan 28

Köszönöm amit írsz. Nem a fejkendősökkel van a baj, az a baj, hogy ez nekem feltünik, hogy zavarnak, nem tetszik ez a gondolat, nem szeretem ilyenkor magam. Most épp amúgy pont ez a réteg nyugis, és középosztálybeliek örjöngenek (Franciaország). Itt félreértelmezik a demokráciát, otthon meg nincs rá igény. Na mindegy, nem akarok én mindenkinél okosabb lenni, mivel nem élem jól az életem, nem véleményezem a másikét.

A saját fagyottságomból kéne kijönnöm.


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 15

Jolán! Szinte mindig elolvastalak, ahogy most is. Próbálok veled azonosulni. Légy büszke, hogy még mindig állod a sarat egy vadidegen országban, vadidegen emberek között, és ráadásul ott is sok a "fejkendős". Egyébiránt itt is. 

Akkor is van mire büszkének lenned, csak ülj le, és tekintsd át a múltadat, a jelenedet és nézz egy kicsit a jövőbe is! 

Én már megtettem! Sokat segített!

Szép estét!


Offline
Csatlakozott: 2018 jan 15

Jolán! Szinte mindig elolvastalak, ahogy most is. Próbálok veled azonosulni. Légy büszke, hogy még mindig állos a sarat egy vadidegen országban, vadidegen emberek között, és ráadásul ott is sok a "fejkendős". Egyébiránt itt is. 

Akkor is van mire büszkének lenned, csak ülj le, és tekintsd át a múltadat, a jelenedet és nézz egy kicsit a jövőbe is! 

Én már megtettem! Sokat segített!

Szép estét!


Offline
Csatlakozott: 2016 jan 28

Eszter, a Búrára is büszke lehetsz. A MOME-ra is. A Magyar Narancsra is. Én még emlékszem 20 évvel ezelőtti írásaidra. Másoknak már a nevét sem tudom. Arra is büszke lehetsz, hogy íróként tart számon a magyar kulturális élet. Nálad jóval gyengébbek is kétkézzel verik a mellüket. Ma minden blogger író lett hirtelen. (Én is közöttük leszek, ha majd végre elkezdek megint blogot írni Smile


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia Jolán! Én mindig elolvaslak. Hidd el, gyakran ugyanúgy érzem magam, mint te, csak nekem már felnőttek a gyerekeim, és marhára büszke vagyok rájuk. Mély meggyőződésem, hogy nincs más, amire büszke lehetnék. Pedig milyen marhaság, szinte mindenki büszke lehet valamire -- te büszke lehetsz arra, hogy tolod a mindennapokat egy idegen országban.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen