KÁOSZ 6.

Jolán képe

Nincs vége, még mindig nincs vége, talán sosem lesz, olyan reménytelen... Éhes vagyok, de legalább a diétámat komolyan kéne vennem. Tehát NEM ESZEM. Le kell fogynom 70 kiló alá. Miért is ? Akkor talán újból nő leszek ? Még egyszer az utolsó pillanatban, klimax előtt ? Akkor majd szerzek szeretőt ? Hogy végre elélvezzek ? De hát nem megy az nekem, a szerető-szerzés, még morálisan sem tudok vele mit kezdeni. Élem mások életét. Illetve nem élem. Csak elképzelem. A fejemben forog a film. Nagyon kreatív, izgalmas filmek. Olyasmikről, amik talán az én életemben is MEGTÖRTÉNHETTEK VOLNA, volt olyan, ami kicsit meg is történt, vagy majdnem. Hihetetlen, hogy hány éve futom ezeket a köröket, és megy el az életem a semmibe. Pedig annyi dolgom lenne. A listám. Újabb pontok kerülnek rá, majd ha egyszer megírom, újabb probléma jött be a képbe, a tébém se stimmel, a magánbiztosításom se, a nagyobb fiam nincs a nevem alá írva, és a kártyám lejárt. Lassan nem leszek fedezve, akkor majd a párom a neve alá vesz... ha épp olyan a kedve. A kicsi itt van megint velem, nem vittem oviba, tegnap sem, betegek voltak a gyerekek, a nagy azért ma már elment. A kicsit is vinnem kéne, legalább fél napra, hogy szokja az ovit. A szobatisztasága visszaesett, rá sem hajlandó ülni a bilire. Bekakilt, érzem, ki kéne cserélni a pelenkáját. Rá kéne ültetni a bilire. Az oviban nem pelenkázhat, de folyton bepisil, nem állok le a ruhái mosásával. Állandó stressz. Az orra is folyik, ki kéne pucolni. Én fázom, fel kéne öltöznöm, de ahhoz meg kéne mosakodnom. Ilyen dolgokon akad el az életem. De ma legalább tornáztam. Ráállok a mérlegre mindjárt, remélem nem csesztem el az egy hete tartó erőfeszítést, a tegnapi zabálással. Álmos vagyok, aludni akarok, de nem lehet. A stressz szétszed. Rendelnem kéne könyveket, meg ruhákat. Keresnem szállást valakinek, akinek megigértem hónapok óta, elvileg ez fizetős meló, de nem megy, túl bonyolult, és előre tudtam, hogy az lesz, mégis bevállaltam. De nem merem megmondani, hogy nem megy. Szerintem erről írtam itt már. Tehát azóta is nyomaszt, egyre jobban, már utálom magam emiatt is. Ciki. Szarban hagyok másokat, megbízhatatlannak mutatom magam. Miért csinálok ilyesmit ? 41 éves felnőtt nőként ? Ez bizonyítja azt is, hogy alkalmatlan vagyok a munkára. Mindenféle munkára. De akkor miből fogok élni ? A párom és a család könyöradományából. De most akartam megcsalni. Úgysem fogom. Egyre öregebb és nőietlenebb vagyok, valójában sosem voltam nőies. Sosem voltam semmi. Nem is létezem. A munkát is abba kéne hagynom, már csak heti három óra, ez semmi, de ez is sok. Utazni kell hozzá sokat, és nyomasztanak a gyerekek, nem érdekel a téma, és így elég nehéz őket motiválnom, ha rajtam is látszik, hogy szarok az egészre. Illetve nem szarok, csak nyomaszt, minden nyomaszt, az emberiség nyomaszt, nem írok blogot, illetve itt írok, de nagyközönség előtt nem, pedig mindig akarok, hogy a nagyszerűen érdekes gondolataim szétszórodjanak a világba. Már mindennel diagnosztizáltam magam, főleg személyiség-zavarokkal, borderline, de még talán nárcisztikus is lehet, azért gondolom mindig, hogy a világnak engem kéne csodálnia, vagy legalábbis nagyszerű gondolataimat innia. Régen a nárciszmusra nem gondoltam, a borderline viszont már elég rég gyanus. De tényleg totális sikertelenségre születtem ? Mire vagyok öntelt ? Amikor viszont nem vagyok öntelt, akkor gyűlölöm magam. Ez gyakoribb. A jelentéketelenség fojtogat. Vagy gúnyol. És másokat gyűlölő pszichopatává tesz. Mások életének elromlásáért drukkolok. Nehogy már neki legyen igaza, nehogy már úgy kelljen élni, ahogy ő él... Persze én úgy sem élek. Én sehogy sem élek. Csak vegetálok, sok éve, és még ki tudja meddig kell ezt tennem, amig végre jön a felszabadító halál. Elbuktam. Nem tudom a Vonalon Innen tartani magam. Ha legalább megírnám a Listát, szigorúan, beosztanám a napom minden percét, hogy ne legyen időm agyalni, hogy ne lássam a saját életem vállalhatatlan jelentéktelenségét, akkor legalább valamennyire talán haladnék előre. Álmaim felé. Vagy legalábbis egy vállalható élet felé... A nagyfiamnak megígértem, hogy hazahozom ebédelni, ezt nem szoktuk, de most hasmenése volt, ezért inkább én főzök neki. És utána társasozni szeretne. (Itt két órás az ebédszünet). Addigra össze kell rakni egy kicsit a lakást is, mert délután jön anyósom, ő vigyáz a kicsire, amíg dolgozom. Agyagozni fogok ma is. Mármint nem én, hanem a gyerekek. Semmi értelme, úgy is eltörik, mire hazaérnek. A kiégetetlen agyag törik. De nem égethetem ki, nincs jogom hozzá, mert … csak, úgysem tudom elmagyarázni az itteni követhetetlen szabályokat. (Nem az iskola alkalmazottja vagyok, hanem egy alapítványon keresztül csak óraadó. Nem használhatom a kemencét. Nem is tudom használni amúgy, sosem csináltam még ilyet, csak ezt hazudtam, hogy felvegyenek. Elvileg a rajztanári diplomámban benne van az agyagozás, valójában közöm nincs hozzá. Lassan semmihez sincs közöm, a diplomámhoz a legkevésbé. Na, valami ilyesmi. De ez is értelmetlen. A munkám. Az indokaim, hogy miért nem működik. Hogy miért nem csinálok mást. Hogy miért nem halad az életem.)

És gyerekeim apja unja már a depressziómat. Én meg őt. De biztonságot ad. Igazából nem érdemlem meg őt sem, csak szerencsém van. Mint az (alapvetően) egészséges fiaimmal. Adott nekem az Isten lehetőségeket, amit nem használok. Súlyos büntetés lesz a következménye. Pedig a haláltól már nem riadnék vissza, de van rosszabb...

Nincs ennek se vége, se eleje, se közepe. Most abbahagyom. Át sem olvasom, csak kirakom. Majd este átolvasom. Aztán kicserélem a kicsi pelenkáját, kifújom az orrát, felöltözöm, és már mehetünk a nagyért. Főzök ebédet, játszom vele, elpakolok, jön az anyósom, bemegyek Párizsba, majd az RER-en kitalálom, mit fogok csinálni a gyerekekkel, végigcsinálom, hazajövök, és utána... szerintem nekiülök a Listának. Valaminek változnia kell !! Különben jön a kénköves eső a fejemre. És megérdemlem.


Offline
Csatlakozott: 2016 jan 28

Kleo, most látom csak amit írtál. Valószínűleg igazad van, mintha mazochista lennék. De ezek a gondolatok rágják az agyamat.


Offline
Csatlakozott: 2012 dec 29

Ne szapuld már annyit magad! Olykor olyan, mintha élvezkednél az önpocskondiázásban. De hiába, nem hisszük el, hogy olyan "rossz" lennél!

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen