EGYSZERŰ

Jolán képe

Jaj, Jolán ez annyira egyszerű lenne, tudod te is, már ezerszer lepörgetted az agyadban, kiszámoltad időre, elhatároztad, listát irtál róla, aztán mégsem. Pedig élhetnél, mint más normális ember, egyszerűen, de te agyonbonyolítod az életedet. Nem tartod be a magadnak tett ígéreteket sem, ezzel újabb adag stresszet, frusztrációt, lelkifurdalást, szégyenérzetet raksz rá az amúgy is nehéz hétköznapokra. Pedig lehetne egyszerűen is élni. Vagy meghalni. Itt van az erkély, nyolcadik emelet, esély sincs túlélni, csak egy nagy lendületet kéne venni. Ja nem, mert előtte levelet kell írni. Kinek, a családodnak ? Ők már ezerszer hallották. A gyerekeidnek ? Ők sosem értenék meg. A többieket meg nem érdekli. (Nahát, kiírod ezt most ide, a Búrára, nagyon hatásvadász, de úgyis tudod, hogy nem lesz ebből semmi, gyáva vagy te meghalni, ahogy élni is.)

Annyira egyszerű lenne most lefeküdni aludni, hisz zombi vagy napok óta. Annyira egyszerű lett volna napközben ezt megírni, egész nap akartad, mint ahogy a többi « nagyon fontos » írást a többi blogra is, mintha valaki elszámoltatna, mintha fontos lennél. Vagy írj, vagy ne írj. Ennyire egyszerű ez. De nem, te csak TERVEZED egész nap, hogy majd írsz. Hónapok óta. És minden nap rossz érzéssel fekszel le. (Tudod, hogy irtál már ide az irás hiányáról nem egyszer ? Nevetséges vagy.) De előtte még be kell gépelni a másik szöveget, logikailag az következne, nyilván itt a Búrán olvasók majd számonkérik, hogy miért nem időrendi sorrendben raktad ki a posztokat. Ez is csak a kényszereid része, mint annyi minden, az agyonbonyolított hétköznapok, a feleslegesen generált stressz. Ez neked mindennapi kenyered. Mintha élveznéd. Mazochista vagy. És nem írsz, mert a géped lassú, pedig akkor is írhatnál, legfeljebb többszöri nekifutásra, de nem, a gép hátterére kipakoltál egy csomó fotót, azt még ki kell válogatni, MIELŐTT írsz, és a papirhalmok a gép mellett, meg a kassza, a kalóriatáblázat, amit úgyis elcsalsz, meg a mittudomén mi. És ehelyett hülyeségekkel játszol a gépen. Pedig olyan egyszerű lenne hasznosan eltölteni a netes időt. Mert elvileg lenne 2 órád, de minimum másfél, ennek bele kéne férnie. Ezerszer kiszámoltad, olyan egyszerűnek tűnik, minden este úgy fekszel le, hogy majd holnaptól. Dolgozol napi 5 órát átlagban (jó, mondjuk iskolai szünetekben tizet), ha a saját gyerekeiddel ebből eltöltesz hármat (hozod-viszed őket, enni adsz, lefektetsz, stb.), háztartási munkával kettőt, -és ebben már benne van a vásárlás és vacsorafőzés is, amit általában elbliccelsz-, és 8 helyett 9 órát alszol, hogy az összegyűlt fáratságot valahogy feldolgozd, akkor is marad még 5 óra a 24-ből. Ebbe bele KELL, hogy férjen az írás, meg a torna is (amit szintén elbliccelsz mostanában). Olyan egyszerű lenne a gépen a dolgaidra koncentrálni. Annyiszor megfogadtad, hogy nem kattintasz többé oda, tudod, hogy mit ír, tudod, hogy állandóan imádja magát, a csodálatos életét, és tudod, hogy ez téged nyomaszt. Tudod, hogy nem kiváncsi a véleményedre, hogy nem akar neked segíteni, hogy nem érdekled, hogy lenéz. Illuziót árul, pénzért. Ha fizetsz neki, vagy a hiúságát legyezgeted, akkor egy darabig úgy csinál, mintha odafigyelne rád. Vagy megsimogatja a buksidat. Tudod, hogy nárcisztikus, hogy saját maga áll a világa középpontjában, és ezt meg is ideológizálja. Amúgy neki van igaza persze, a zászló mindig az ilyeneknek áll, te meg frusztráltan írígykedsz, mert neked az önmegvalósításból semmi sem jutott (és még helyesen se tudsz írni magyarul). Ez így nem visz előre, le kéne róla kattannod, sem utálni, sem rajongani érte nem kéne. Évek óta pörögsz ezen is. Nem várhatod az életed megoldását mástól. Főleg, aki nem jóindulattal fordul feléd. Szerencsére nem tartozik a környezetedhez, nem rokon, nem szomszéd, nem munkatárs, ha nem kattintasz oda, nem is létezik. Te hívod életre újra és újra a kattintásoddal. És persze simán lehet, hogy igazságtalan vagy, elfelejted a korábbi empátiáját és figyelmét, mert egy idő után már besokallt tőled. Pedig mindenki besokall tőled. És a depresszió nagyszerű mentség minden igazságtalanságra. Irracionális elvárásokat támasztasz másokkal szemben, míg te semmit nem teszel értük. Ecsapod őt is. Nem is tudja, hogy időnként a gondolataidban olyan vagy, mint azok a trollok, akik folyton zaklatják. Mindegy, hogy neki van igaza vagy sem, hogy mit piszkál meg benned, nem mások gúnyolódásának a hatására kell magadat fejleszteni. (Illetve nem kell mindent személyed elleni támadásnak, gúnyolódásnak venni.) Vagy azt akarod megint elolvasni, sokadszorra, hogy miért ne élj a pároddal ? Ez is nagyon egyszerű. Dönts : együtt akarsz vele élni vagy sem ? Nem szereted már, de kényelmesebb, ha együtt maradtok. És ugye se önállóságod, se önbizalmad nincsen. Mint ahogy azt sem döntötted el igazán, még nyolc év alatt sem, hogy mennyire gondoltad komolyan a külföldre költözést.

Olyan egyszerű lenne az egész, abbahagyod az agynélküli zabálást, egy darabig ment, le is fogytál tőle. Miért estél vissza ? Átgondolod reggel, hogy mit fogsz enni, este vacsora előtt kiszámolod a kalóriát, ebből tudni fogod, hogy mennyit ehetsz még este. Kenyeret nem eszel, rizst, tésztát felezed a menzán. Este félóra torna. Tévénézés közben is lehet. MINDEN nap. Bele kell, hogy férjen.

Olyan egyszerű lett volna ma odaérni, ahova reggel elindultál, az egész nap borult az elmaradt program miatt, annyira nem vagy rugalmas. De akkor kelj fel időben ! Tudod, hogy szombatonként szarul jàr a vonat . Nem kellett volna reggel a hajmosással szarakodni. Ha egész héten nem mostad meg a hajad, akkor ma már mindegy lett volna. De egyébként miért nem mosod meg a hajad ? Annyiszor megfogadtad, hogy hetente kétszer, zavar a szétesett figura, nem igaz, hogy ezt nem lehet betervezni az időbe. Reggel zuhanyzás, este fogmosás. Ez is olyan egyszerű, mégsem csinálod. Pedig minden nap kéne fürdened, főleg amikor megvan. Idén leszel negyven éves, és még mindig, mint egy tinédzser, elfelejted a menszeszedet, papírzsebkendőkkel kell szerencsétlenkedni a munkahelyeden. Olyan egyszerű lenne lefeküdni 11-kor, hogy 7-kor rendesen ki tudj kellni az ágyból, de neked mindig hülye krimiket kell nézned. És a szorongásaidon agyalni. A baba meg felébred, mert nem cserélted ki a pelenkáját lefekvés előtt. Olyan egyszerű pelenkát cserélni, te miért nem tudod megcsinálni ? Ha felkelnél hétkor, akkor fél nyolcig elkészülhetnél, negyed 9-ig a gyerekeket is elkészithetnéd, majd szépen elindulnátok, nem kéne minden reggel idegeskedni, rohanni, kiabálni. Olyan bonyolult ez ? A gyereknek nincs normális ruhája, mert megint nem mostál, pedig tudod, hogy két naponta mosni kell. És a szemetet is vidd ki rendszeresen, mert beszól a párod. (Miért bánt ? Ő miért nem tudja kivinni a szemetet ? Na mindegy...) Utána még 9 és 10 között alhatnál a babával, majd 11-ig összeszedhetnéd a munkádhoz való dolgokat. Amúgy azt sem tudom, miért kell mindig hazahozni a plussz munkát. Kinek és mit akarsz bebizonyitani ? Tudod, hogy ez a munka most csak sajnos a túlélésre megy neked, a gettogyerekeket nem te fogod szocializálni, főleg nem a szétesett idegrendszereddel. Igen, tudom mit gondolsz, ezerszer kielemezted már, ha megkérdezné tőled a belügyminiszter vagy az oktatási miniszter, el is mondanád, részletesen kifejtenéd neki, hogy a dzsihádizmus az oviban kezdődik, és mennyivel jobb lenne inkább MŰKÖDŐ integrációra költeni (mert az, ami most van, az leginkább a gyeplő lovak közé dobása és a szakemberek magára hagyása), mint gépfegyveres katonát állitani minden sarokra, és talán előjönne az a régi szeretett éned is, aki liberális volt és empatikus és az alternativ oktatás híve, -de nagyon jól tudod, hogy az oktatási miniszter téged nem fog megkérdezni, és nem is tudnád neki mindezt elmondani franciául, mert több év alatt sem voltál képes megtanulni rendesen a nyelvet. Még a saját projektjeidet sem írod meg, pedig egyszerű lenne, már írtál egy csomót a két év alatt, összeollózhatnád az újabb projektet, hétfőre kellett volna leadni. Van szótár a gépeden, meg helyesírás ellenőrző, és úgysem olvassa el senki. A feletteseid is a túlélésre játszanak. Te meg csak egy ideiglenes szerződéssel bíró óraadó vagy, egy századik senki, akit akkor rak ki az önkormányzat, amikor akar. Ha selejtezés lesz, a lista elején találod magad, főleg azért, mert néhányan tudják, hogy bejáratos vagy a pszichiátriára. Pedig olyan egyszerű lenne befogni a pofádat. Nem kell mindig sajnáltatnod magad, segítséget remélni, úgysem segít senki. Vagy megoldod magad, vagy beledöglesz. Olyan egyszerű lenne nem kiborulni a gyerekek előtt, főleg a sajátjaid előtt, nem kéne őket megijeszteni. Itt van a boxzsákod a tartóval, csak el kéne pakolnod a rajzcuccokat , úgysem rajzolsz mostanában, a helyére felszerelhetnétek a zsákot, és ha ideges vagy, csak püfölnéd. Két legyet egy csapásra : a feszültség is kijön, és kalóriát is égetsz. És megírhatnád végre a listátad, egy normálisat, nem olyat, amit pár nap múlva kidobsz, hanem amiben le vannak írva a hosszú- és a rövidtávú terveid is, kócsingosan levezetve, dátumozva, a sokat halogatott dolgokat is előszedve, jutalmi rendszerben (pl . minden halogatás elvégzése után egy kis képregény olvasás). Ezt egyszer kéne csak megtervezni, és akkor sínre rakhatnád, egyszerű lenne csak követni. Végre eljutnál fodrászhoz, utánanézhetnél a továbbtanulási lehetőségeknek, megcsinálnád a francia honlapodat. És irnál. Ide is, sokat. Amíg ki nem jön minden, ami fáj. És akkor feloldódhatna talán, mert az írás terápia (biztos, hogy írtad ezt már ide). Olyan egyszerű lenne aztán odaérni időben a dadushoz (tőle is mindig elkésel, nem tetszik neki, de nem szól), a munkába is beérni, este a gyerekekért menni, max. fél hatra már otthon lehetnétek, abban már a vásárlás is benne van, aztán játszol velük egy kicsit, vacsorát csinálsz, 8-kor esztek, fél 9-kor ágyba mennek, 9-kor alszanak a gyerekek. Ez lenne így a logikus és egyszerű, de persze nem így van. Estére már teljesen szétesik minden, a gyerekek 10 körül még fent vannak, másnap reggel a nagyot csak harc árán lehet kiszedni az ágyból, aztán olyan lassan készül, hogy persze elkéstek az oviból, ahol az igazgató dühös tekintete fogad. Stresszelő szégyenérzet ez is. Pedig este 9-től 11-ig még írni is lenne időd, meg tornázni is. És ha épp nem blogot írsz (három különböző helyre, mert ez nagyon fontos ám), akkor valami halogatást intéznél vagy a karrieredet épitenéd. Vagy franciául tanulnál. A logikai játékok és a fúdeizgi krimik helyett lenne hasznosabb dolog is. De addigra már hulla vagy. Lehet, hogy sok ez így ? Pedig leírva olyan egyszerűnek tűnik...


 

(És látod, Jolán, megint eltelt több hét, talán hónap, mire ezt a piszkozatot poszttá írtad, és a Búrára kiraktad. Pedig olyan egyszerű lenne megírni valamit, és kirakni. És most visszaolvastad az előző, még január elseji írást, és szinte ugyanezeket írtad. Azóta lassan húsvét lett, most megint, -még mindig ki vagy borulva és iszonyatosan fáradt vagy, megint iskolai szünet van, ahol 10 órákat dolgozol, továbbra sem veszed komolyan a fogyókúrát és a karrierépítést, de legalább olyan durva konfliktusokat éltél meg a munkahelyeden, hogy azt hitted, elüldöznek, rádtolták a sírógörcseidet is, megsemmisítően megkritizáltak. És az ovi igazgatója hivatalos levelet küldött arról, hogy sokat késtek reggelente, enyhe fenyegető hangvétellel. Viszont legalább eljutottál fodrászhoz, a dadus díjához támogatást kértél, és kisajtoltad a munkahelyedből a gyakorlatodat is. És még síelni is voltál, családostul. De nem volt elég a pihenés. És az összezuhanások egyre riasztóbbak. Jolán, nem bírsz előre menni, pedig egy időben azt hitted, hogy ha hármat lépsz felfelé a lépcsőn, kettőt vissza, akkor is haladsz valamennyire előre. Ez így kiszámolva, matematikailag olyan egyszerű. Csak közben elmúlik az életed.)


 

Megosztás Viberen