Neked: a bűnös mezőről

így kezdődött!

Én és Te. Tudom, hogy ez valami másféle kapcsolat, nem a hétköznapi. Itt, az ajtód mögött, csak veled, boldogulok. A mindennapok sodrásából szakadok be hozzád.

Mit szeretnél, mit vegyek neked?
Mit kérsz azért, hogy szólj hozzám, számítsak,
hogy legyen értelme a szónak, hogy ne zokogjak?
Mit kérsz azért, hogy szeress?

Nagyon faszán kezdenek alakulni a hangulat és szorongásos zavarok megint, újra, vagy mi.

Tartozott ő valahova?
Hol volt a valós otthona?
Hazája, barátja, családja, társa,
írd csak, mi fáj ma.

Hát gyerekek .... becsapódtam a lebegésből mint meteorit az őskorban, úgy becsapódtam, a dínók kihaltak.

- Menjünk! - szólt az Ezüst. A zöld kapu megnyílt, Ezüst és Piros egymást előzve-cikázva zuhantak majd visszatértek a Láthatatlanok Városába. Ezüst soha többé nem ment vissza a Földre.

 .... amikor napokig, hetekig nincs szó, amikor minden szó bűnös, minden szó bénán és esetlenül jön ki ... amikor még ha reagál is bárki az túl fura ...

Holnap megyek a pszichológushoz. Egy-egy hét kegyetlen hosszú. Lebegek.