Mentem. Csak ma. Csak egyszer ezen a rohadt héten avagy már 2-3 hete most, egyszer.

Nem tudom, bárkit is érdekel e hogy már megint kiöntöm a szaros bilit, de üvöltenék és nincs kivel beszélnem arról, hog

Gyerekek! Ez őrület! Tényleg jobb nem beszélnem senkivel, mert csak felcseszi az agyam.

Amikor a mocsárba süpped lábad,

mikor magadban mélyen látsz sok emberi hátat,

mikor a mocsárba süllyed léted,

Tegnap estére végre kiborultam. Egyszer csak ki kell, nem igaz? Akármilyen elfojtó-művész az ember. Elért.

Vársz, tán beszélned neked sincs kivel,
ezért torpedózol engem, beszélgetnél velem,
vagyis beszélnél hozzám, hallgatnálak csendesen,

Sokan élünk mély érzelmi magányban.

Figyeltél rám mindig, nem hagytál egyedül,
pedig a lelkem gyakran elmerül,
elmerül, nincs érzés mi felszínen tartsa,

 VISSZAJÖTTEM .... NEM AKARTAM. TÉNYLEG NEM. ÉS SÍRVA ÍROM EZT AZ EGÉSZET, PEDIG MÉG MEG SE ITTAM A KÉT KIS LIGHT PIÁT.

Felesleges. Egy nagy magányos szarkupac az egész. Szereztem jó könyveket, egy ideig most megint off.