NOS, NAGYON - NAGYON RÉGEN NEM ÍRTAM. VOLT EGY ILLETŐ, AKI AZ ÜZENGETÉSSEL AZ AGYAMRA MENT ÉS ELFÁRADTAM TŐLE, BAZI HOSSZAN AZ OKOS SEMMIRŐL ...  AZTÁN NEM JÖTTEM, PICSÁBA AZ EGÉSSZEL.

Ide figyeljetek, tököm teli veletek,
menjetek a jó büdös picsába gyerekek! 
Hogy nem lehetek őszinte, nem lehetek önmagam,

Zombiként bolyongok, kószálok a világban,
könnyek már nem folynak, létem a magányban,
elhervadt, elaszott virág, levél és gyümölcs,

Volt egyszer, hol nem, pár dimenzióval arrébb létezett a bolyongó lelkek vidéke.

Sziasztok!

Wáo!!!!! Hogyan is van ez??? Mi visz minket az öngyilkossági gondolatokig?

Fáj a csend, beborít a sötétség,
sejt már nem lélegzik, percet percbe sodorja az örvény,
mégis vánszorog az idő, hosszú az éjszaka,

Mondd meg őszintén, hogy jobb nélkülem az Élet,
fekete a papír, fehérek az élek,
hang nem tör többé már az égnek,

Furán nézel, kit látsz bennem?
Tán egy szörnyet dupla fejjel?
Talán kicsit más vagyok?
Nem érdekel, én vagyok.

Azt hiszem, ezzel mindannyian így vagyunk: a munkahelyen meg egyáltalán a világban nagy a színház.