Csak átlépni a fájó, belső semmiséget,

érezni végre az emberi végtelenséget,

és mikor egy másik világ árnya rád vetül,

ott állsz a határon önmagadban, sebezhetően

és meztelenül.

A tűz belül szétéget, minden szó bűntudatot ébreszt,

és már mennél, nem jó idelenn így élned,

mert rejtőzködsz, a benned élők félnek,

a folyamatos kontroll benned szakad

és paranoid éned,

szorong és óvatos, mi van, ha figyelik minden lépted.

Elmenekülnél. Minek így itt élned?

Hol bűn a megosztás, az érzés, a szó,

a lét pedig minden újabb percben múlandó

és mikor az üres semmi hirtelen fájni kezd,

az üvegfalad megreped,

egyik és másik éned egymással néz farkasszemet,

és a kérdés benned ott remeg:

Élet és Halál határán melyiket is öljed meg.