idegen ingerek

intro86 képe

Kétféleképpen jelenik meg a mai napom, nálam a nyelvezet néha más. Nem szeretek ... nem is tudok ... nem tudom, ez most nem áll össze. Ami összeállt, az itt lesz.

1. Lányok, a buszról, mégis hogy csináltátok? Kell hozzá varázslat? Vagy bármi kötő-mágia? Valami nem evilági? Felszálltam, persze rengeteg ember, fullasztó meleg, se ülőhely se semmi, más mellé meg kizárt, megálltam, odadőltem egy helyen, fantasy-t olvastam. Igen, a buszon, állva egy 500 oldalas könyv 10. oldalán, hogy kitépjem magam innen. A következő megállónál felszálltatok. Hárman voltatok, valószínűleg osztálytársak, sőt, barátnők is lehettetek. Próbáltam elveszni a könyvemben, de fájt..valami fájt akkor. Figyeltelek titeket. Csodáltam az évzáró utáni felszabadult trécseléseteket. (ami persze úgy normális) Egyszerre volt felszabadult és megosztó, informáló, és egymás szavába vágó. Kiloptam, hogy nyelvtan, irodalom tételekről, százalékokról beszéltetek ... csak az aktuális gimis témák. Próbáltam rájönni, melyik suliból jöhettetek évzáróról. Hogy csináltátok mindezt? Együtt ... és még a kicsit fiúsabb, nem ünnepi cuccban lévő lány is kapcsolódott az egészhez. Döbbenetes, de ilyen is létezik! Az egész életem lepergett előttem, barátnők, kapcsolatok, felszabadultság, beszélgetés és egyéb szó-harcok nélkül magamba zártan és sose tudtam milyen így lenni, se akkor se jelenleg. Próbáltam visszamélyedni fantasy-világba, mert ez itt, ez itt nincs kedvemre. Soha ennyire nem voltam észrevétlen mint ott, akkor, de én megfigyeltem mindent jól. Talán erre születtem. Megfigyelésre. Láthatatlan magányos megfigyelésre, nem többre. Ebben jó vagyok.

2. 

Az 'idegen tölcsér'

Szavakat kutatni fel a némaságból elő,
bátorkodó szó-csata, érzésfelleg tör elő,
emberek, rengeteg idegen és távoli ember,
idegen hangok, idegen szagok, a tölcsér forgat, elnyel,
idegen és távoli, érinthetetlen létem,
fáj e világban ennyire magányosan élnem,
emberek jönnek, emberek mennek, 
idegen érzések, szagok, hangok körbe keringenek,
hiányzik valami, valami ami mélyen belém érhet,
az ölelés, a könny órákat, heteket is késhet,
mert csak talán csak beszélek, a szavak elúsznak,
az angyalok a felhőkre nagyokat fújnak,
aztán buszmegálló, idegen szagok,
inkább távolodok, fantasy-ba fulladok,
a buszon mindenki párhuzamosan beszél,
most már egyre inkább fulladok, a lélek nem remél,
aztán folyt.köv. mindenki beszélget,
Hangosak, Betörnek, az idegeim égnek,
magamban kérem őket, ennyit ne beszéljenek,
mert elhallgattat a némaság, elhagytam a lelkem útközben,
és elmosódnak körvonalaim a leszálló füstben.

Tudjátok: To write is to lose myself in words, I can not say out loud.

Olvasni a sorok között..mert én közvetlenül senkihez se tudnék fordulni, se segítségért se semmiért..sokszor meggyőződésem, hogy nem is kell. ( de azért ez nem teljesen van így smiley ) 

Ha az ember egész életében láthatatlan volt, az nem fog hopp megváltozni. Csak .. csak hang, valami ki nem eresztett, néma, és nagyon ritka aki hallja.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Nos, hát hogy a gimis bezárkózásom mit jelent?

Ott kezdődtek szerintem a gondok, persze naná kezeletlen maradt. Folyamatosan szorongtam, az osztályközeg mint olyan számomra nem létezett, mindentől görcsbe rándult a gyomrom, ha hármast kaptam, rettegtem hogy haza kell mennem...szerettem volna jó lenni .... szerettem volna rendben lenni ... de nem voltam rendben.

Aztán később érettségi után elkezdtem irogatni, verseket, később jöttem rá hogy József Attila halála is megviselt és a gimis életem sáros mocsarából legszívesebben elmentem volna utána a túlvilágra. Mikor tanultuk magyarból nagyon durván mélyen érintett ... akkor még nem foglalkoztam tudatosan az öngyilkossági gondolatokkal de valahol a mélyben a tudattalanban már ott elindulhatott...

persze kezeletlen, a tanárok nem tudtak mit kezdeni velem ... tanultam, szorgalmas voltam, megfelelő voltam a világnak, de senki nem tudta hogy emögött mennyi mindennel küzdök ...

talán még én se tudtam akkoriban hiszen alig múltam mondjuk 16 .... de minden ott, abban a rohadt lehetetlen osztályban, s annak a perifériáján kezdődött. és sajnos, nem maradt meg kamaszkori depresszió szintjén ... telt még sok év, és egyre jobban láttam, hogy anyám átörökölt nekem minden szart ami valaha létezett.

 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Nos, hát hogy a gimis bezárkózásom mit jelent?

Ott kezdődtek szerintem a gondok, persze naná kezeletlen maradt. Folyamatosan szorongtam, az osztályközeg mint olyan számomra nem létezett, mindentől görcsbe rándult a gyomrom, ha hármast kaptam, rettegtem hogy haza kell mennem...szerettem volna jó lenni .... szerettem volna rendben lenni ... de nem voltam rendben.

Aztán később érettségi után elkezdtem irogatni, verseket, később jöttem rá hogy József Attila halála is megviselt és a gimis életem sáros mocsarából legszívesebben elmentem volna utána a túlvilágra. Mikor tanultuk magyarból nagyon durván mélyen érintett ... akkor még nem foglalkoztam tudatosan az öngyilkossági gondolatokkal de valahol a mélyben a tudattalanban már ott elindulhatott...

persze kezeletlen, a tanárok nem tudtak mit kezdeni velem ... tanultam, szorgalmas voltam, megfelelő voltam a világnak, de senki nem tudta hogy emögött mennyi mindennel küzdök ...

talán még én se tudtam akkoriban hiszen alig múltam mondjuk 16 .... de minden ott, abban a rohadt lehetetlen osztályban, s annak a perifériáján kezdődött. és sajnos, nem maradt meg kamaszkori depresszió szintjén ... telt még sok év, és egyre jobban láttam, hogy anyám átörökölt nekem minden szart ami valaha létezett.

 


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

intro86 írta:

Már oviban is mindig egyedül voltam. Azért talán .. nem tudom .. .Utoljára ált. iskolában volt talán, valami jobb, de persze már oda is kötök erős szorongásos helyzeteket, amiket otthon se kezeltek sose normálisan. Gimiben bezárkóztam, ott kezdődtek a bajok, sose voltam jól és hát, kb egyetlen csaj volt...akivel jóban voltam. Aztán Pestre került egyetemre, még egy ideig maradtunk jóban ... aztán lassan vége lett. A munka, a pasija .. soroljam? Lassan eltávolodtunk. Az egyetemen talán nevezhető 1-2 ember barátnőnek, az egyik kihasznált, (vagyis ők hármasával használtak ki), a másik .. egyszerűen ahogy végeztek, elmentek, haza, így szokott lenni, én meg ott álltam 25 évesen, remegtem a szorongástól, anyámtól, a diplomázástól. ugrani akartam a hídról és elkezdtem pszichológushoz járni. akkor végre, sok év után ... akkor még csak anyámról pofáztam. Akkor még nem voltam én én. Aztán később, akiket barátnőnek neveztem....azok anyám helyett anyám is voltak, szóval akivel joban leszek vagy 15 évvel fiatalabb nálam, létezik ilyen is, de ők se nevezhetők barátnőnek ( egy 14 éves egy 30 évesnek, valahogy nem ) , vagy gyakrabban 15-20 évvel idősebb nők. Nos, hát ma már egyikük sincs ... valahogy egy időszakban tűnt el az életemből mind. A többségük nagy szorongásokat okozva bennem. Kettejükhöz nagyon közel álltam .... de csak mert nem igazán barátnők voltak, hanem időnként szinte anyai formában. 

...

 A korombelieknek meg családja van, gyerekei már, nem kell egy plusz problémás ember senkinek. Az ilyeneket hamar ott hagyják.

"Gimiben bezárkóztam, ott kezdődtek a bajok, sose voltam jól ..."

Ez mit jelent?

 


3
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Sokan nem szeretik Pestet. Az a gyanúm, hogy nálad a tünetek is közrejátszottak abban, hogy ennyire rosszul érezted magad.

Nekem soha semmilyen gondot nem okozott a közlekedés, nem vált ki szorongást a tömeg sem.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Pestet, mármint a várost - bár igaz, több lehetőség van ott - nem bánom, hogy nem ott lakok. Számomra a pánikrohamok melegágya és a totális személytelenség, az hogy utazol a villamoson, potyognak a könnyeid, dobog a szíved, persze mindenki úgy néz rád mint egy ufora, voltak fura dolgok. 1 évig fenn tanultam, csak hétvégente mentem mert ugye dolgoztam idehaza, szóval szombatonként, annak lett a vége, hogy már nem lehetett velem kommunikálni, akkor kezdtem el gyógyszert szedni. Itt rendezve a dolgokat vidéki kisvárosban. A suli, a pesti oldalon, fú bakker, azt soha de soha nem kívánom vissza azt az időszakot ... nem csak a suli miatt, a város miatt se. Több terápiás lehetőség van az biztos - de ilyennek, mint én, aki kisvárosban születtem és nőttem is fel - ott fenn az a szorongások melegágya. Aki ott él, az megszokta azt a világot... én mindig nehezen viseltem. Egyszer voltam fenn csoportban, úgy hívták Női Élmény Csoport, csak nők, én voltam a legfiatalabb, a pasikkal a legtapasztalatlanabb akkoriban de meg kellett nyílnom...de az, ezek a csoportok ilyen védettek is, amint megérzem, ügyesebben tudom magam adni, csak ez idő ... nem hoppszra megy. smiley

 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Teljesen érhető, hogy a kutyád és a mhely miatt a befekvős helyek nem jöhetnek számításba.

Nem csak barátkozás miatt javasoltam, hanem azért is mert valami oka biztos van, hogy rosszul érzed magad az emberek között illetve nehezen tudsz kapcsolatot teremteni. Más tüneteket is említettél, amikre szintén jó lehet a csoportterápia vagy a sorstárs közösség.

Thalassába ill Tündèrhegyre nem csak súlyos állapotú emberek mennek (az inkább a kh-ban jellemző), hanem bárkit felvesznek, akit az ott alkalmazott terápiás módszerekkel úgy gondolják, hogy eredményesen lehet kezelni illetve motivált a változásban. 

Kàr, h nem Pesten lax, ott több csoportterápiás lehetőség van. 


6
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Hm, nézzük. A befekvős helyen gondolkoztam, és a munkámra még csak szarnék magasról, bár mi van ha több hónap lenne ott benn, miután kijönnék és munkahely nélkül maradnék, na? Még gázosabb állapot lenne. A másik meg, ami a munkámnál is fontosabb a kutyám. Én vagyok egyes egyedül neki, soha nem hagynám itt hónapokra. A másik régi első kutyám már a szüleimnél, ők se ... idővel sok lenne nekik a kettő + Picúrt soha a büdös életemben egy napra se adnám oda a szüleimnek vigyázni rá. Más meg nincs, senkim, ez a kiskutya van és én. heart Ő tart életben, ő észrevenné ha nem lennék. Tudja, hogy minden este haza jövök hozzá.

Volt egy bar ... hát anyám helyett anyám, már majdnem azt mondtam barátnő,  szerepkeverősbe, épp akkor omlott teljesen össze, mikor új munkahelye lett, amit egész nyáron hajtott. Aztán 2 hónapra bekerült Sümegre. A kutyája addig nálam volt. Akkoriban sajátom nem volt. (aki volt, azt már átszoktatták anyámék) Óriási dolog, hogy megvárták és nem mondtak fel neki a munkahelyén, de ebben nem lehet bízni. Amúgy meg semmi se annyira súlyos hogy be kéne mennem, mármint ennek indokoltnak kell lenni. Az nem elég indok befeküdni, hogy kapcsolatokra lenne szükségem. Nem elég komoly, vagyis érted ....

Anno, a doktornő épp azért vitt a pszichodráma csoport fele, hogy emberek között legyek. Nagyon szorongtam, de az első alkalom után megbeszélten nem is mehettem többet. (ahhoz hogy bárhol esélyem legyen helyet találni, persze szakember mellett ez talán könnyebb, több idő kell.)

A lógusomnak van egy kollégája nem messze innen ahol lakok, 1 óra út (mert az utazás is nagyon nehéz) majd ott indul csoport, de még nem mostanság. Majd szól, ha van róla hír ..., addig telnek a hetek, amúgy hétközben sokszor esélytelen bárhova odaérnem munkából, ami csoportfoglalkozás 5-kor - 6-kor, de leginkább 5-kor kezdődik, sokszor este van mire haza esek, futkosok a kutyával, aztán fekszek le, fekszünk le, olvasok, ilyenek.... van egy kutyás társaság, de a múlt héten onnan is kirekesztettnek éreztem magam. Próbáltam bele-belemondani én is dolgokat ... és ott maradtam a rossz érzés ellenére is, megtettem. Így szokott lenni. Vagy kirekesztés ... vagy igen, gyakori az elutasítás, hogy se email-en, se chat-en nem reagálnak, anyám után most kolléganőm az aki bazi kritikus, nagyon irritáló ahogy az emberekről beszél, oszt néha rólam is. Próbálok nem nyitni jobban mert csak kapom az ívet. Szeretetet nem sokat érzek az életemben az biztos.

Hm ... ja rokon, hát nincs. A közvetlen családdal semmi kapcsolat, öcsémmel se, senkivel mert sokszor még szarabbul vagyok tőlük. Egy ideig még keresztanyám volt talán ... aztán mióta előtört belőle az agresszív kismalac, hogy azonnal hagyjam ott a pszichológusom mert öngyilkosságba kerget és elszedi a pénzem, mondja ezt az ország másik feléről mit se tudva rólam, hogy kb a pszichológusom az egyetlen élő valós ember, akire számíthatok, azóta vele se tárgyalok ... ha itt vannak, évi egyszer erőszakosan próbálnak kibékíteni engem a családdal, szóval...naneee, amúgy a válasz, nem, nem kötődök kb senkihez.

SENKIHEZ! emberhez. ha bármilyen élőlényhez kötődök, azok a kutyák, nem csak az enyém, mind! 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Nagyon drukkolok, h találj egy csoportot vagy bármilyen közösséget, ahol meg tudsz nyílni és jól érzed magad.

Sajnálom, hogy befekvős hely nem jöhet számításba.

Mi a gond? Úgy érzed, hogy nem kedvelnek/kritikusak/elutasítóak vagy Te nem tudsz nyitni/közeledni mások felé? 

Van olyan rokonod vagy bárkid, akivel tartasz kapcsolatot és vele jól érzed magad v kötődsz hozzá?

Lógusod mit javasol? Hogyan indulj el vagy haladj ezen az úton?


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Próbáltam még egy pszichodráma csoportot, még febr. március fele, a doki tanácsolta mert már veszélyes dolgokat tettem... de egy alkalom után közösen megbeszélve a dráma csop. vezető és a saját pszichológusom, el lett döntve, meg lett beszélve és lassan el kellett fogadnom hogy nem mehetek többet. Nos nekem ez újabb csalódás volt. Bátor voltam, elmentem, ügyes voltam, aztán egész pánikrohamokat éltem át, megismertem pár embert és épphogy megismertem, nincs tovább. (én voltam a legsúlyosabb eset köztük, azt hiszem, nem mertek bevállalni még) nehéz volt lenyelnem, hiába értettem meg.

Hm, elvileg lesz valami csoport, egy szimpla terápiás csoport Fehérváron ( erről majd szól a pszichológusom ha tud többet) de nem mostanában lesz még...ennyi. Próbáljuk kitalálni, hol érezném normálisnak magam, viszonylag jól, szorongásrohamok nélkül.


9
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Most lenn  a kutyások közül jövök. Páran vagyunk lenn a kutyáinkkal. Megint rossz élmény. Próbáltam közbeszólni, dolgokat mondani, hozzászólni de annyira felesleges volt. Konkrétan szarba se vettek sad

Egy másik csaj, akivel anno, kb 1 napra közelebb kerültem ( ő 40-es 3 gyerekkel és egy kutyával! csak hasonló a sors!) , most kb észre se veszi, hogy ott vagyok én is, de csak mesél, Képzeljétek ez meg az, a Keresem a családom sztorit mesélte .... mindegy, asszem nincs sok szerepem az emberek között, csak erőlködök. Nos, ezért nincs motivációm már, rendszeresen a mellőzöttség.

Ilyen intézménybe nem nagyon mehetek el. Dolgozok, itt a kutyám ... nem úgy megy hogy csak úgy lelépek, még 2 napra se, sehova. Kolléganőm amúgy is nem egyszer kifejezte (anélkül hogy igazán ismerne), hogy mit gondol a mentálisan sérültekről ... van elég azon a lakótelepen ahol dolgozunk és mindent kommentál. (ami nekem nem esik jól persze, jelzés értékű) meg pl a főnökeim se tudnak semmit..szóval elképzelésem nem lenne, hogy tudnék a jelenlegi életemből (ami már kevésbé élet) eltűnni pl Tündérhegyre, arról már hallottam.

Már oviban is mindig egyedül voltam. Azért talán .. nem tudom .. .Utoljára ált. iskolában volt talán, valami jobb, de persze már oda is kötök erős szorongásos helyzeteket, amiket otthon se kezeltek sose normálisan. Gimiben bezárkóztam, ott kezdődtek a bajok, sose voltam jól és hát, kb egyetlen csaj volt...akivel jóban voltam. Aztán Pestre került egyetemre, még egy ideig maradtunk jóban ... aztán lassan vége lett. A munka, a pasija .. soroljam? Lassan eltávolodtunk. Az egyetemen talán nevezhető 1-2 ember barátnőnek, az egyik kihasznált, (vagyis ők hármasával használtak ki), a másik .. egyszerűen ahogy végeztek, elmentek, haza, így szokott lenni, én meg ott álltam 25 évesen, remegtem a szorongástól, anyámtól, a diplomázástól. ugrani akartam a hídról és elkezdtem pszichológushoz járni. akkor végre, sok év után ... akkor még csak anyámról pofáztam. Akkor még nem voltam én én. Aztán később, akiket barátnőnek neveztem....azok anyám helyett anyám is voltak, szóval akivel joban leszek vagy 15 évvel fiatalabb nálam, létezik ilyen is, de ők se nevezhetők barátnőnek ( egy 14 éves egy 30 évesnek, valahogy nem ) , vagy gyakrabban 15-20 évvel idősebb nők. Nos, hát ma már egyikük sincs ... valahogy egy időszakban tűnt el az életemből mind. A többségük nagy szorongásokat okozva bennem. Kettejükhöz nagyon közel álltam .... de csak mert nem igazán barátnők voltak, hanem időnként szinte anyai formában. Ahogy a második pszichológusom is ... aztán milyen érdekes, ahogy kötődtem, később mikor vége lett, elkezdtem szorongani, ugyanúgy ahogy a saját anyámmal szoktam. wáo, ugye nem meglepő? smiley A jelenlegi pszichológusommal kezdtem helyén kezelni és tényleg mindent a barátnő - pszichológus - vagy csak ismerős nő - anya- szerepkeverések okoznak.

 A korombelieknek meg családja van, gyerekei már, nem kell egy plusz problémás ember senkinek. Az ilyeneket hamar ott hagyják.



Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Lehet egy pszichoterápiás intézményben (pl Thalassa Ház, Tündérhegy stb), társaságban, korodbeli sorstársak között megtörne a jég és találnál barátokat.

Ha egyszer tudnál nyitni, később könnyebb lenne másokkal is megismerkedni.

A pszichológusod mit tanácsol? Neki van valamilyen ötlete?

(szerintem itt is érdemes lenne mások írásaira is reagálnod)


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Kár, hogy ilyen magányos vagy, kár, hogy ilyen magányosak vagyunk. 

Itt a búrán sokan vagyunk azok.

Soha nem volt barátnőd? Bölcsi, ovi, ált. iskola, gimi? 

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen