Árva gyerekek otthona

intro86 képe

Csak lebegek és lebegek, a világ olyan távoli,

a szavak masszívan megállnak, nem mernek áramolni,

csak lebegek és bár van körülöttem ember,

a lelkem mégsem lélegzik fel,

a kutya hol itt-hol ott, a kerítésnél félreállva  olvasok

és mintha köröttem betűk és szavak lebegnének,

mégis össze nem igazán érnek.

Ijesztő ez így, olyan érinthetetlen vagyok,

a szavak sztrájkolnak, némulok,

és úgy érzem fáradt vagyok, képtelen beszélni,

még csak kedd, s hetemet a lebegés kíséri.

Ha majd egyszer szólsz hozzám, kérlek, légy velem türelmes,

tudom, ez a legnehezebb minden embernek,

szótlan hagy a világ, az út melletti sárban,

lelkem lebeg az égi magányban.

Minden, mi talán fáj, valahol mélyen elrejtve belül,

csak harcol a némasággal rendületlenül,

és fáj, ha nem lebegnék fájna érinthetetlen létem,

kihez ember alig-alig ér el,

ha elér, az mindig nagy csoda,

megnyílik a némaság temploma,

szavak jelennek meg de mind annyira hideg, mostoha

lebegnek mint árva gyerekek, kiknek meleg otthona,

mindörökké a némaság temploma.

 

Megosztás Viberen