összeomlás, szorongásos roham, piás félkábaság meg a többi

intro86 képe


yok hozzászokva, későn is jött először de hamar Durva ez az este. Ma jött el a szabi ideje, lesz három hetem amitől rettegek is és azt hiszem, kezdek kicsit kiengedni, de kemény hogy épp így. Az utolsó akihez fordulhatok ti vagytok és még a netem is úgy tűnt hogy meghalt. Ha az is, akkor végem - gondoltam.  Azt hiszem, lehet nagyon régen nem sírtam, csak mentem reggeltől estig melóba és haza. Jövő héttől szabin, ott a lehetőség hogy heti kétszer menjek a terapeutához .... és ez ijesztő. A héten írtam neki pár emailt, pl mert már hét elején bőgtem ugye a wc-ben, az utolsó reakciója végén szakadt el ma  a cérna, hogy a vele való kapcsolatomat is tönkreteszem. sad Akkor pedig kb senkim nincs. 

Holnap megyek hozzá, rettegek, hogy fogunk boldogulni, vagyis ő hogy fog velem, egyáltalán hogy odaérek

e  mert nem vagyok hozzászokva, későn is jött először de hamar kábít a bor, főleg a jó, édeskés, félédes vörösbor és hullámokban tör rám  a fájdalom és fekszek az ágyon a plüss macit ölelve zokogva ..... és rettegek. Teljes a szorongásroham ma estére.

A pszichológus nincs email közelben, ok, de sms-t se olvas, sose, a terápia ő ragaszkodik ahhoz hogy verbális, oké, verbális, szenvedek néha, de már az elejétől tiszta, bármi gáz van, őt nem merném hívni, Az orvosom számát nem ismerem, közös lelkisegély számot sose hívnék, idegent...mert mit mondanék? Ja, igen, szorongok a telefontól is, úgyhogy nem nyúlok hozzá. Iszok amíg a pia ágyba nem dönt és akkor talán nem kéne piára gyógyszer ma. Vagy majd meglátom hogy alszok ... és hogy indul a másnap. Ez csak vörösbor de kezd belódítani .... és még csak 10 óra bassza meg. Túl sok bennem rendszeresen a kezeletlen feszültség és szorongásban kitör .... sose tudom mikor. Most az email (más senki nem ír vissza semmit, vagyis maga az elutasításnak is örülök) és eközben írtam néha a pszichológusnak amit tudom hogy szerinte nem szabadna....

Annyira magányos vagyok és rettegek hogy mindent tönkreteszek. Inkább magammal teszek valamit, minthogy a vele való kapcsolatom is gallyra menjek, ahogy minden köröttem.

( Ha mindebből amit leírtam, bárkinek is egy pillanatra is eszébe jut a borderline, jelezze! nem egy ember jelzett már e téren. Csak érdekel!)

Szóval, jelen borozós állapotomban, komolyan nem tudom hogy érek oda holnap, beszédülök az ágyba amikor kész vagyok rá és lesz ami lesz. Nem szoktam piálni - fáj a monitor fénye, és nehéz tartani a fejem - szóval, nem mindennapos nálam, de van amikor szükséges. Szükséges és nincs határ. Egy-egy alkalom, de akkor nincs ......

k.o, bocs, de nem birom összrendezni a sorokat jó éjt..


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Kleó írta:

"C-vitamin, Algopyrin, Rivotril, Mg; és du. 5-re már fitt leszel..." – mondom. Én az estit pl. automatikusan veszem be, na meg a reggelit háromnegyedálomban...

Nekem 2 advil 2es rivo es du-ra fitt. Tartalmi egyetertes megvan azert, azt erzed ----> automatikusan/gondolkodas nelkul vesszuk be. Errol szolt az en reakciom is ;) 


Offline
Csatlakozott: 2017 már 31

Kleó írta:

A "bizonyos" áterem anno azt az ukázt adta, hogy olyat SOHA ne csináljak, hogy kihagyom a gyógyszert, MERT ittam. Inkább akkor is vegyem be.

Családi programok... az exék famíliájával, hát, igen, max. 2,5 óra a borzalomból.

Én hol kihagytam, hol nem. Nèha egyszerűen elfelejtem. Tegnap is így maradt ki. Szerencsére se rémálom, se rémreggel. Kérdés, h estig kihúzom-e nélküle vagy már délben izzadok, remegek stb. 


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

"C-vitamin, Algopyrin, Rivotril, Mg; és du. 5-re már fitt leszel..." – mondom. Én az estit pl. automatikusan veszem be, na meg a reggelit háromnegyedálomban...


3
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

"amúgy ebben a bekábult állapotban nem is gondol az ember szerintem se gyógyszerre"

Hogy nem gondol? Bar ja, nem is kell meggondolni, 2 advil meg egy 2es rivo alap. Este lehet inni tovabb. No persze nem muszaj.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

ugye, kb összeszűkült a gyomrom, szorongtam, bőgtem, ittam, aztán hánytam ... ha tudom tartani azt a bizonyos mindig emlegetett mértéket - VAGY  pl csak kis 5 %-os almabor vagy áfonyás cucc megy vagy a 2,5 - es gyümi sör, ami valószínűleg inkább gyümilé mint alkohol egy kis sörös ízzel, akkor beveszem, de pl ha a családi banzájhoz veszek be Frontint akkor nem iszok bort ..... este pedig végképp úgy elszálltam a mértékkel a Holdra, hogy hányás után úgy gondoltam, már nem kéne gyógyszer is a gyomromnak ... amúgy ebben a bekábult állapotban nem is gondol az ember szerintem se gyógyszerre, se semmire, eszébe se jut  max hány aztán bealszik.....

hála az égnek - nem akarok mamával szemben gonosznak tűnni, de ha elfárad akkor szól és haza jövünk - addig meg kihúzni, hogy ne legyen idegbetegség .... ez a sok családi szar .... a saját szülinapom előtt nem vettem be semmit, de toltam a pezsgőt, de ezt írtam már ... vagy az egyik vagy a másik, de kell. a lógus szerint kerülni kell ezeket, ha az embert kiborítja, menjek be mamához előtte egyedül ... felköszönteni, egyrészt dolgoztam sokáig, ezer dolgom volt, másrészt ha egyedül megyek, akkor is kiakaszt, azon gondolkozok .... de szerintem egyedül se mennék ki. inkább végignyomom így.


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

A "bizonyos" áterem anno azt az ukázt adta, hogy olyat SOHA ne csináljak, hogy kihagyom a gyógyszert, MERT ittam. Inkább akkor is vegyem be.

Családi programok... az exék famíliájával, hát, igen, max. 2,5 óra a borzalomból.


6
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

na láttam, aktiváltam még népeket. én mára már csak pihenés, aztán ma már észnél beveszem a gyógyszert és alszok ... remélem rendesen, mert holnap jön az újabb sokk. nagyanyám - anyám anyja - szülinapja és ha úgy döntök nem maradok itthon (ami olvasásba, fekvésbe, depibe sodorna) hanem megyek, állítólag nem tervezik két óránál többre, annyit csak kibírok, Frontinnal (!!!!!) köztük, végignézem megint anyám fasza nagy színházát aztán max majd ha gáz lesz, kiengedem itthon és bőgök egy sort. mit nekem már az, de inni nem fogok, vagy gyógyszer vagy bor, ezzel viszont nem játszok. az este ami volt, nem vettem be semmit, eléggé kikészültem a bortól. nagyanyám  80. szülinapján is így csináltam, gyógyszerrel .... akkor is anyám kiokkumlált valami programot de nem jött össze, mert nagyanyám nem volt vevő, nem készült vagyis NEM PATTANT ANYÁM ÖTLETÉRE, volt ám csalódás meg örihari, három hétig felé se nézett, na akkor már sokadszorra írtam le anyámat ... kíváncsi vagyok most mi a lószart talált ki megint. meg ez az együtt lenni....elokádom magam. és a legnagyobb gáz, hogy a telek a hegyen, szóval még csak azt se tudom magamtól hogy eljövök a picsába ha feszültté válik a helyzet. de itthon meg itthon kínlódnék egész nap ... van választási lehetőségem de asszem egyiket se akarom igazán. smiley legszivesebben rendszeresen itt hagynék mindent a francba ....


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Kleó írta:

Végre egy spori! (Azért láttalak én bort inni is, reggel.)

Felrohogtem! DE REGGEL?????? Ne, kerlek ne fejtsd ki! De hat a levegobe megse lehet beszelni, eszrevetelezeseim tapasztalatokon alapulnak, kerem szepen Smile Azokat valamikor be is kellett tehat gyujteni ;) 


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Sangría (spanyol eredetű), az olcsó, és még iható.


9
Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Végre egy spori! (Azért láttalak én bort inni is, reggel.)



Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

A blog bejegyzest nem olvastam (bocsanat), mert Kleo 7es-et keresem veszett mod es nem talalom mert barom vagyok. A kannas es egyeb boros hsz-eiteken viszont ("meg venyiget se") es tarsai halalra rohogtem magam. Amugy a bortol jokat lehet csandazni, en abban sose voltam jo foleg massal keverve huhu, a 2. uvegnel mar jon vissza.
Rovid sÖrrel .. az bent marad meg meg jo is. Saaaajnos ha meg gyogyszerrel esik meg a dolog akkor plane nincs ilyesmi gyomorgebasz, legalabbis nalam csak a kello K.O. hatas.  Csak ki "kell" tapasztalni a mennyisegeket amivel meg a detox-os buli pont elkerulheto. Vagyhat.. mikor mi a cel ugye.
destruktiv a connie? igy jott ki most... torolni akkor! 


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Én dolgoztam 7végén is Laughing out loud

Szponzort kell találni!


12
Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

Én egy ideje így tervezem megoldani az életem, hogy talán el tudok menni dolgozni (????????????) és akkor a) hétköznap félig megoldva, este kell csak inni b) hétvégén viszont egész nap inni kell, mivel nincs semmi elfoglaltság. 

És akkor jön a kérdés: mégis MIBŐL vegyek ennyi alkoholt? 

Hehe.


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Nem biztos, hogy azért. Nekem olyan is volt, hogy "telítődtem", és már 3 vodkától tántorogtam. 

3 üveg bort? Volt egy szilveszter: már kora délután éhgyomorra 9 üveg pezsgő 3-an. Mondjuk elég agresszív lettem... 

Az a 2%-os, és horribile dictu! gyümölcsös sör meg mire jó? Üdítőitalnak???


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Kleó írta:

... és megmondta a "bizonyos" áter, hogy ismerjük el, a pia a legjobb feszkóoldó. Drága buli, de miért nem adják tb-re? Pl. nekem, akinek papírja is van róla, hogy beteg??? Nyugi, váltanék ki nektek is, amilyen "alacsony tartásúak" vagytok... Itt mindenki kulturáltan iszik, csak én vedelek?!

Volt időszak mikor jobban bírtam. Akkor 2-en együtt tudtunk 3 üveggel meginni. Abban az időszakban többet és gyakrabban ittam, gyanítom h ezért bírtam jobban.

Tegnap 1 feles keserű + 1 üveg 2%-os gyümis sör hatását is ereztem.


15
Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Azért vagytok "alacsony tartásúak", mert nem kell sok... Volt élettársam mondta, hogy 2 liter tablettás, hát mi az neki? Minimum 3-4 palackkal fogyott naponta. Cigi már 1000 fölött, persze nem "kocadohányzik" az ember. És az a dühítő, hogy ezek a szerek nem drágák, csak horribilis adó terheli őket.

Jó 5let ez a pezsgő, de azt muszáj behűteni, az meg bukta... Mit is igyak ma???


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Egyedülök élek ... vagyis a kutyámmal, és én se fektetek sokat a takarításba, főleg csak vasárnap, hétköznapokon főleg ha munka is van, nem is nagyon, de tegnap tényleg rémes állapotok voltak itt, oszt ugye muszáj a rendes kislány imidzset tartani smiley fú, de egyre jobban utálom, utáltam  hogy velem mindig mindennek rendben kellett...és ha nincs? bakker. ( és bújkáltam még a héten a borral a boltban az apám elől, bújkáltam mert hogy bor volt a kezemben, nehogy felfedezze, egy vicc, tragikomédia )  de most tényleg s.o.s takarítani kellett ..... 

amúgy, igen, az a baj ezzel a sok szorongásos szarral ... agykontroll, relax stb, persze mindez mehetne pénz meg pia nélkül is, de amikor annyira eluralkodik rajtam és csak zokogok....abból már nem lesz relax, csak valami bor és kábulás .... hogy mennyiért ... ja "alacsony tartásúak" szar ügy mennyibe kerülnek ezek a függőségek ... nagyanyámnak szoktam néha cigit vinni, jó rég vittem neki legutóbb de akkor is már majdnem elérte az 1000-es kategóriát neki meg egy doboz nem tart soká .... aztán veheti megint.


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

... és megmondta a "bizonyos" áter, hogy ismerjük el, a pia a legjobb feszkóoldó. Drága buli, de miért nem adják tb-re? Pl. nekem, akinek papírja is van róla, hogy beteg??? Nyugi, váltanék ki nektek is, amilyen "alacsony tartásúak" vagytok... Itt mindenki kulturáltan iszik, csak én vedelek?!


18
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

intro86 írta:

Amúgy, ha az ember 5.15-kor már fenn van  aztán meg csak forgolódik, mindent bevet, de nem alszik, az egy idő után kényelmetlen, az ágy is, hason is, oldalt is, a lepedő, a kutya, főleg amikor betelepszik valahova a lábamon levő takaró részre, egy idő után az ember felkel, mert utálatos dolog ott feküdni a romok közepén ... igaz, teló beállítva 11-re keltsen de hajnal óta ezt nem lehet bírni .... és ha már kel az ember, akkor már kádat takarít meg mos meg az este romjaiból próbál valamit alkotni ... a kutya ügyesen megvárt, voltunk lenn is, sokkal korábban mint egy átlag másik szombaton ... szembefújt a szél, felkelti ám az embert, meg egy hajmosás is jót tesz, felfrissít. smiley 

Sajnos en nem így működök. Igaz, amikor egyedül laktam sokkal nagyobb energiát fektettem a takarításba. De akkor is csak du. voltam rá képes...


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

nem tudom ... lehet ... az áraikkal se vagyok totál tisztában ... de tény, van egy másik, az fehér, na az olyan 100-assal 150-nel drágább, azt is nagyon szeretem, kíváncsi lettem volna az is megártott volna e .... de tény, hogy nem eresztem bő lére a dolgot, ja, ha nézegetem az árakat, a jobbak már akár 1000 felett, 2000 .... vannak itt most ilyen, program, zene meg persze tömegnyomor, meg bor, ilyen bódék felállítva, az egész város ott lesz szerintem most minden este ... a koncertek a program ingyenes, de ha borozol meg veszel valami pogácsát, így is, ja a két deci bor (és itt feltételezem van minőség) 500-600, 2 dl az elég sok, mármint ha annyit akarok inni hogy épp ellazuljak vagy bekábuljak annyira hogy ne zavarjon az embertömeg esetleg bevessem magam táncolni .... ami majdnemhogy kizárt laugh ahhoz minimum 3 pohár bor kéne, elég annyi, de annyi kéne, a fizumat meg be kéne osztani .... mennyibe kerül baszki ellazulni ... szar ez a szorongásos alkat 



Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Szegény apósom ivott ilyet, úgy hívtuk, "a kiskőrösi rettentő". Középkategória már 600-1000 Ft. 


21
Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Anno az NSZK-ban a kétliteres olasz volt a legolcsóbb, 99 pfennig. Szóval hidd el, az volt a baj, hogy igencsak cart ittál...


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

az apám iszik ilyen borzalmakat sokszor ... szerintem ... bár nem tudom ... mindig valamilyen xy bácsitól hozta, sima palackban de hogy az mennyire rendes bor, abban mindig kételkedtem  .... lényeg persze neki, hogy nem 500-1000 ft. amúgy találni olyat, ami középkategóriás árú és nem rossz egyáltalán


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Amúgy, ha az ember 5.15-kor már fenn van  aztán meg csak forgolódik, mindent bevet, de nem alszik, az egy idő után kényelmetlen, az ágy is, hason is, oldalt is, a lepedő, a kutya, főleg amikor betelepszik valahova a lábamon levő takaró részre, egy idő után az ember felkel, mert utálatos dolog ott feküdni a romok közepén ... igaz, teló beállítva 11-re keltsen de hajnal óta ezt nem lehet bírni .... és ha már kel az ember, akkor már kádat takarít meg mos meg az este romjaiból próbál valamit alkotni ... a kutya ügyesen megvárt, voltunk lenn is, sokkal korábban mint egy átlag másik szombaton ... szembefújt a szél, felkelti ám az embert, meg egy hajmosás is jót tesz, felfrissít. smiley 


24
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Legalja...


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Atyaég! Miket meg nem tudok .... borászat képzés laugh

Nos, én mivel későn is alakult ez, meg azért a tegnapi estétől függetlenül óvatos vagyok, válogatok. a rum, a vodka , a rövid számomra kizárt, egyszer nyaltam bele pálinkába, azt hittem ott döglök meg laugh szóval, sokszor csak light, almabor, meg ilyen áfonyás, 5 % kb, a likőrök ... azzal kezdtem, édes is meg light-os is, de ami tényleg, tényleg hat és mindig segített, az a pezsgő, ha olyan alkalom volt - pl mikor a szülinapomra haza kellett mennem, úgy bírtama  beszélgetésnek álcázott vallatást hogy toltam magamba a pezsgőt sad toltam és már mindenen nevettem - aztán mikor eljöttem meg zokogtam, elég változatos laugh, szóval ami hat és meg is iszom az a pezsgő és a bor. A rövid, erősek kizártak,a sört se szeretem, a rendeset nem, az 5%-os almás meg áfonyás cuccok meg a likőrök, azok meg azon kívül, hogy finomak, sose hatottak igazán. Ez amúgy nem volt drága bor, 800-1000-3000, kizárt, nem költök erre ennyit, hogy kicsit fejbe lódítsam magam amikor szükséges. Szóval, nem volt drága, de Olaszországból van, így nem hiszem, hogy gázos (csak az ára miatt, bár tény, nem értek hozzá) ..... ami igazán nagyon durva szar volt számomra, első próbálkozások hogy végre valahogy ellazuljak, szakest, persze nagy buli, mit csinálok, tolom be a Leót, 3 dl-t nem bírtam meginni annyira borzalmas volt. No, abba biztos nem rendes bor volt, ez 100. 3dl-t nem bírtam betolni és csak szenvedtem. Ekkor még csak próbálgattam, de sose volt jó semmi igazán, semmi se segített.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Szerintem Te még így is nagyon jó kislány vagy. Én képtelen lettem volna már REGGEL takarítani, mosni.

Bő fel üvegnyi bortól másnap délutánig az agyból sem keltem volna ki, 1 üvegtől még másnap du. is hánynék.

Korábban valamivel jobban bírtam. 


27
Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Még venyigét sem... Szalmára pétisó, attól beindul az erjedés. Hozzá a tbl.: íz-, szín- stb.-fokozók, kémiailag ún. gyümölcsészterek. Persze ezek is szintetikusak. Viszont berúgni és undorodni lehet tőle.

Anyámnál már a 800 Ft-os bor is "jó" kategória, nálam a 3 rugós, barinőmnél a 8000-es, de neki van termelői árú borász volt hódolója...


Offline
Csatlakozott: 2018 jún 26

A tablettás bor az amelyik sosem látott szőlőt.Ezt így szokták mondani.


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Tablettás? Az a fasza minőségű? Kb ennyit tudok ezekről a dolgokról. Nulla laugh

Amúgy nem, rendeset, nem is a dögdrágát, ha úgy érzem, néznem kell valamit, akkor az a normális középkategória.


30

Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Anyám is inkább inna, mindenki jobban járna. De azért nem tablettásat iszol? Laughing out loud

Hát egyszer gyes után (29 voltam) egy újdonsült kolléga le akart itatni. Aztán be kellett könyörögnöm ŐT egy taxiba...


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Kleó, ez van! és még nem is fogyott el egy teljes üveg csak majdnem és végem volt. Valahol már írtam, hogy voltam már 20 is, mire, és még akkor se ittam semmit csak ízlelgettem. Úgy szivatott mindenki, mert le akartak itatni ... és én nem. 

Aztán később egyedül, ugyanezt lehet másféle de borral eljátszom szilveszterkor is, általában itthon egyedül.

A C vitamint tudom, a magnéziumot is, Rivotril helyett nálam a Frontin van játékban, kb ugyanaz a mechanizmus, a többi nem szükséges. Megvagyok még.  Nem, cigi sincs. Max az édességtől függök meg a kapcsolataimban (ha lennének, haha, ma már inkább elszakítom magam mindenkitől és nem erőlködök) amúgy nagymamám cigizik, anya anyja, láncban, anyám is cigizett, aztán - én emlékszem miután megszülettem, még visszaszokott - pff, ezek mennyire kiskori emlékek lehetnek, homályosak, de tudom hogy anyám a születésem után még cigizett. Nem tudom honnan tudom de tudom. Öcsém születésekor szokott le. Agykontrollal. Azt mondta, utálná magát, szembeköpné magát ha visszaszokna főleg ha más mellett érzi, de már nem fog. Pedig ideglevezetésnek neki se ártott volna .... mert aztán az iskola kikészítette, a többit meg otthon én szívtam. Jó voltam verbális box zsáknak kb.


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Znation írta:

Egyik haverom szlogenje volt egy időben, ezt az italokról,hogy pl. miért nem szabad vörös bort inni.Szóval szerinte: a legjobb ital , a rum ,sör, rum,sör, rum,sör , így ebben a sorrendben. Smile Én maradok max. a sörnél.

Egyébként nehogy kijavítsd ebben a blogban a  "hibákat" ,ezen gondolkodtam közben,ez így tökéletes.

Unicum, sör, sör, Unicum, sör, sör, sör, Unicum; hányás; Unicum, Unicum, Unicum, sör. Kb.

Fél 11-kor írta Intro...


33
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Nem javítom, dehogyis. Egy estére bevállalom, hogy elveszett belőlem a jó kislány aki körül MINDIG MINDEN RENDES ÉS RENDBEN VAN. smiley 


Online
Csatlakozott: 2012 dec 29

Egyetlen üveg bor volt??? És cigi?

C-vitamin, Algopyrin, Rivotril, Mg; és du. 5-re már fitt leszel...

(A múltkor én is megküldtem a vodkát az ágy mellé, nüná, hogy a papucsra... Mutter takarított, már rutinos. Egyszer úgy 20 évesen azzal ébresztett sunday morning, hogy tudod, h végighánytad a konyhát?! Mondtam, tudom, és aludtam tovább...)


Offline
Csatlakozott: 2018 jún 26

Egyik haverom szlogenje volt egy időben, ezt az italokról,hogy pl. miért nem szabad vörös bort inni.Szóval szerinte: a legjobb ital , a rum ,sör, rum,sör, rum,sör , így ebben a sorrendben. Smile Én maradok max. a sörnél.

Egyébként nehogy kijavítsd ebben a blogban a  "hibákat" ,ezen gondolkodtam közben,ez így tökéletes.


36
Offline
Csatlakozott: 2018 máj 24

Fél 12 vagy nem tudom mikor írtam, csak utána jött a java, a sugárban hányás. Mocsok szarul voltam, első körben sikerült a kádba két menetben aztán meg ültem az ágyon .. kábán, és hát, mivel a fürdőben nem jött belőlem semmi, naná hány telibe hánytam magam előtt az ágyat. Úgyhogy éjjel ágyat húztam meg ilyenek ... aztán mi is történt még. Emlékszek, a legszörnyűbb, hogy emlékszek, bár ne emlékeznék: ameddig bírtam éjjel rendezni a sorom, hogy ne a hányásban aludjak ( nagyon brutál, nincs többé jó kislány imidzs vagy mi a franc,úgyis rettenetesen utáltam hogy köröttem mindig mindennek rendben kellett lenni!) szóval, nagyjából tűrhető ágyban aludtam, a pléd amire ráhánytam meg a fürdőbe, takaróhúzás, lepedőcsere, na fasza mód nem tudom mikor sikerült lefeküdni. 5.16-kor néztem rá a telefonra és onnantól már nem nagyon aludtam, csak próbáltam hanganyagokkal lazítani de nem  ..... 8 fele már simiztem meg magamhoz hívtam a kutyámat, jött is bújt, aztán csak feküdtem aztán fél 9 fele feltápászkodtam, elindítottam a pléd mosást, az már kész .... meg most mosok minden mást, az újonnan feltett lepedőt is, mert magába szívta az ágyról a vörösbort, ja mert a másik plédre is átment de azt nem szedtem le ... úgyhogy a pléd már illatos, majd felterítem, az ágy , mivel vizessel áttöröltem, pléd alatt tud száradni ..... és ja asszem még hajat mosok, hogy a pszich. előtt rendben érezzem magam ..... bár mindezek után nem tudom rendben érzem e magam. Nagyon ritka ha ennyire durván szétcsapom magam. Szóval reggel elkezdhettem: amíg a mosógép megy, kád takarítás, wc takarítás oszt mikor mindez megvolt, betoltam egy C vitamint. és láss csodát: már itt jól írok. 


Offline
Csatlakozott: 2018 jún 26

"Nem szoktam piálni - fáj a monitor fénye, és nehéz tartani a fejem "

Én minimális alkohol tartalmú sört iszom haloperidolra és 2mg rivotril  mellé este .Hogy kibírjam az éjszakákat. És így sem megy igazán. Nappal még egész jó. Ez van,idáig jutottam.És fáj a monitor fénye. Kell egy szemüveg hozzá egyébként. (És majd javítsd ki a "hibákat",mármint elgépeléseket) . Respekt a spiccesen történő blogolásért, ezek  a gondolatok ,az ilyenkor született gondolatok általában  tanulságosak. 


Offline
Csatlakozott: 2018 máj 19

Remélem holnapra jobban leszel! 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen