(Nem) jól van ez így!

hiszti képe

Először is kezdő blogger vagyok, nézzétek el nekem, ez az első írásom.

Poszttraumás stressz szindróma, evészavar, szociális fóbia, generalizált szorongás, depresszió. Ez nem a leggyakoribb pszichés gondok felsorolása volt, hanem az én diagnózisom. Ez mind az.

Ezek között több olyan is van ami meglepett. A szorongást és a depressziót persze előre borítékoltam magamnak, de a többiről nem tudtam.

A PTSD azért nem merült fel bennem, mert nem éltem át sem természeti katasztrófát sem súlyos balesetet. De mint kiderült nekem egy kisebb trauma is elég volt, hogy a PTSD összes tünetét produkáljam. Valószínűleg azért, mert gyerekkorom óta szorongó vagyok és szociális fóbiám van, így eleve labilis voltam.

A szociális fóbia sem merült fel bennem, mert egész életemben úgy képzeltem, hogy akinek ilyen gondja van az a lakásból sem mer kilépni. Bizony a szociális fóbia tüneteit is produkálom minden nap, méghozzá úgy 20 éve folyamatosan... Hmm talán épp itt az ideje kezelni...

És ami a legérdekesebb, hogy az evészavarról sem tudtam. Jogos a kérdés, hogy hogyan lehet nem észre venni ha az embernek evészavara van? Nos úgy hogy nem bulimiás, és nem anorexiás vagyok, márpedig az emberek 90%-a ezen a kettőn kívül többet nem is ismer.

Én ugyanis túlevő vagyok. De van olyan orvos, aki szerint ez a bulimia egyik fajtája. Nos a lényege ugyanaz: falásrohamaim vannak, időnként ellenállhatatlan ingerem van kienni a hűtőt. Ilyenkor nagy mennyiségű ételt elfogyasztok. Utána (és már közben is) bűntudatom van. 

DE! Én nem hánytatom magam. Egyrészt mert nehezen sikerülne (ha hányingerem van sem elég ha lenyomom az ujjam) másrészt tudatosan kerültem a bulimiát tudva tudván, hogy az "betegség". Egy időben próbálkoztam hashajtókkal pár hétig/hónapig, de mikor megtudtam, hogy az is bulimia abbahagytam.

A gond hogy azt senki nem mondta, hogy a falásrohamok megléte, és az ebéli feszültségoldás eleve egy evészavar. Ironikus, hogy tudatosan kerülni próbáltam a bulimiát, miközben végig megvolt.

És ne gondoljátok, hogy ez kisebb gondot okoz mint ha hánynék is, ugyanis a súlyom bőven(!) túl van az elhízás határán (orvosi értelemben is). És ez minimum olyan egészségügyi kockázattal jár mint a "hagyományos" bulimia.

Nos itt tartok most. Jó sok diagnózis, sok tennivaló. Gyógyszer felírva, kiváltva, beszedve, pszichoterápiára beutalva. Szerencsére bejutottam a SOTE-ra.

Ha van tapasztalatotok eme remek intézménnyel kapcsolatban, vagy hasonló túlevéses gondotok van kérlek írjatok Smile

Megosztás Viberen