Hallucináció

Hélia képe

Hallucináció....ez a szó már önmagában hordoz némi előítéletet, bennem is megvolt mikor felmerült, hogy én is....ugyan már nem vagyok bolod? nem beszél hozzám isten, nem súgdosna a hangok, nem látok halottkat...(hehe..modern társadalom...a flmekből indulunk ki). Szóval nem lehet, én biztos hogy nem!

Gondoltam leírom, bennem mi történik, hátha valaki még magára ismer, mert a felismerés, hogy valami nem a valóság kimondhatatlanul sokat segít.

Elég bonyolult és hosszas folyamat volt megérteni magamat és azt ami történik. Nem látok nem létező dolgokat mint mondtam, nem hallok hangokat (bár itt megjegyzem magammal sokat beszélgetek, de azt a „normális” emberek is, csak őket nem nézik érte bolondnak Wink... ) Amit az én agyam tesz, az egy kis emlékmódosítás. A valóság kiegészítése és mentése emlékként. Ez így nem is hangzik olyan rosszul igaz? Az ember mindig átgondolja azt, ami vele történik, feltételez, következtet (biztos azt gondolta, azt mondta volna, hogy..., úgy nézett mintha) elképzeli az első randi végén a csókot (nők erre amúgy is fokozottan hajlamosak) eddig minden kerek. Egy "hétköznapi" ember (és itt tudatosan nem használom az egészséges megjelölést, mert nem vagyok beteg!... tudom, tudom kedves doktorok betegségtudat...őszintén leszarom!...már bocs) tehát egy hétköznapi ember is elképzeli ugyanazokat a dogokat, mint én. Én is tudom, hogy csak elképzeltem...abban a pillanatban.... de az én csodálatos elmém legyártja az elképzeléshez tartozó minden apó kis elemet (hangok, illatok, hőmérséklet, érzések) és "mentés másként" tárolja mint bármely más emlékemet. Eddig tehát egy eseményről két emlékem van, egy eredeti és egy módosított. Ezen a ponton az ember még legyint, mert nyilván a tartalmasabb lesz kiszínezve...logikus következtetés, de nem! ...mert az agy nem csak hozzáad, hanem akár el is vesz. Ki ne érzett már olyat, hogy bárcsak meg se történt volna...bár ne mondtad volna ezt...bár ne tettem volna ezt. Ugye ugye? Itt kezdődnek a gondok.

Nem tudom másoknál ez hogyan működik, kommentelhettek tapasztalatokat mert érdekel.

Na szóval a 100%-ban kognitív megoldás számomra a következő jelenleg: Első lépésben mindig a legoptimálisabb verziót fogadom el valóságnak, ezt nevezhetjük akár pozitív gondolkodásnak is. Elég sok bátorság kell hozzá, az én tapasztalatom, hogy a pesszimista hozzáállás és a begubózás sokkal könnyebb és gyorsabb. (jól jönnek ehhez az asszertív tréningek) ...Tehát elfogadtam a leginkább kedvező megoldást, aztán mint egy kis nyomozó a szereplők reakcióit, érzelmi állapotát, a környezetet figyelve próbálom igazolni a feltételezésem miszerint az általam elfogadott alternatív valóság a helyes. Nem is olyan nehéz mint amilyennek hangzik. Csodálatos az emberi képzelőerő (az enyém legalábbis lenyűgöz ebből a szempontból) mindig lesz valami kis hiba a mátrixban (Neo ma nem a jó kapszulát nyelte le basszus Laughing out loud …)

Miért írom ezt le? Egyrészt azért mert szerintem nagyon sokan vannak akik nem tudják, hogy ez történik velük. Rájuk szokták azt mondani, hogy szétszórt „hát erre se emlékszel” vagy „ezt hol álmodtad” (mennyit hallottam ezeket fiatalon…) másrészt, mert főként kamaszoknál, ahogy nálam is, az első reakció a bezárkózás, begubózás, világ és önutálat és még rosszabbak... Harmadrészt pedig a bennem kialakult „módszer” talán másnak is beválhat, eszközigénye nulla, bárhol bármikor alkalmazható és nem teszi tönkre a májat, mint a gyógyszerek. Nem mondom, hogy könnyű, nagyon sok önismeret, tudatosság, bátorság kell hozzá, de működik. Nem tudományosan bizonyított véleményem, hogy fejleszti a gondolkodást, és az emberismeretet. Tehát nyomozásra fel, kell kedves halutársaim!


Offline
Csatlakozott: 2016 nov 30

Abszolút belülről jönnek az ilyen "képek". Elképzelés ugyan vagy fantáziálás de egy terapeuta szerint olyan erőteljes, hogy az már halunak nevezhető. Látom hallom érzem amit elképzelek, bár abban a percben azért tudom hogy nem valódi....megérteni és feldolgozni is nehéz nemhogy elmagyarázni Smile veszélyesnek nem nevezném bár hagytam már ki randit, vizsgát, megeszélést azért mert azt hittem már megtörtént, de komoly probléma szerencsére még sosem lett belőle. 


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia helia! Szerintem nagyon fontos, amit írtál. Általában ha fantáziálunk, "elpróbálunk" jeleneteket, azok építkeznek emléknyomokból, és egyáltalán nem ritka, hogy emlékként tároljuk el őket. Az emberek általában átírják egy kicsit az emlékeiket, illetve amikor előhívják őket, mindig változik némileg az emlék, a jelen helyzetünknek és hangulatunknak megfelelően. 

Bár nem vagyok szakember, az, hogy pozitív emlékeket tároljunk és optimista képekre támaszkodjunk, szerintem nagyon is értelmes dolog. A legtöbb ún. normális ember eleve rózsaszínben látja a világot, önmagát pedig jobbnak, mint amilyen -- ez segít élni mindenkinek. A depressziósok viszont hajlamosak a negatív emlékeken rágódni, és ezzel mélyebbre húzzák magukat. 

Úgyhogy nekem nagyon tetszik a technikád. Azt nem teljesen értem, hogy a hallucinációk nálad hogyan vannak, mennyire tudod őket kontrollálni, mennyire érzed, hogy ezek belőled jönnek. Sajnos ehhez végképp nem értek, de ha a hallucináció közel áll a helyzetek elpróbálásához/elképzeléséhez, akkor talán nem veszélyes.


Offline
Csatlakozott: 2016 nov 30

Igen az álmok fontosak, én is szoktam álmodozni (is) de amiről én írok az valami más. Csak hogy egy példát említsek, viszgaidőszakban nagyon féltem az egyik vizsgától mert már töbször is megbuktam belőle és veszíteni ajj azt nagyon nem tudok Smile szokás szerint mantrázom, hogy menni fog, nem lesz baj, most sikerül....és akor az agyam átkapcsol és elmenti nekem emlékként tokkal vonóval azt a jelenetet hogy megnyitom a neptunt, az üzeneteket, elolvasom benne, hogy megfelelt... érzem a mgnyugvást, mázsás súly leesik, elmondom valakinek, együtt örülünk. pedig nem!

és nem mentem el vizsgázni Shock mert úgy emlékeztem már megvan.

Hiába van meg az emlék arról is, hogy még nem voltam, mert harmadszori próbálkozásra ugye már mindenféle emlékem van ezzel a témával kapcsolatban.

...és ez csak egy apró zvaró baki amit az élethű módosított emlékeim okoznak néha.


Offline
Csatlakozott: 2016 dec 7

Véleményem szerint a mai pszichológia túl keveset foglalkozik az álmokkal. Pedig nagyon fontosak. Tegnap azt álmodtam, hogy minden busz elment az orrom előtt, és nem állt meg nekem. Csak úgy, továbbment. Ez jelent valamit, szerintem. 


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 1

Nem szoktam ezeket a dolgokat különválasztani. A valóságok közül a kintiben nem történnek nagy dolgok, eszel, iszol, alszol, elmész A-ból B-be, beszélsz ezzel-azzal. Ezeken a megtörtént dolgokon már nem nagyon lehet változtatni, és nem ismerheted a teljes valóságot, csak azt a szegmensét, amiből megtapasztalod. Az összes többi formátum alakítható folyamatosan, amik valamivel szabadabban játszhatók. Az álom is kicsit hasonló, ott sem mindent mi irányítunk. Szerintem lelki szinten közelebb hozza az elfogadható, sokkal kellemesebb megoldásokat. Olyan mintha a nem látható világban folytatódnának az elkezdett szituációk, vagy felül lehetne írni a megtörténteket. Azt figyeltem meg ezek hatással vannak a jövőre. De aszem erre is van már diagnózis.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen