Földalatti mozgalmasságunk

heimweh. képe

”Egy emberöltőn át
 úgy gondoltunk rá
 mint aki rég halott

 Egy emberöltő óta
 a halála az első
 jele annak hogy élt”

S.GY.

 

Bizonyos talajszint alatt nem megyünk már a talajszint fölé, és annyira így van ez, hogy sehogy máshogy! Amikor suhanc voltam én, remekül csengő hívószó volt az hogy "underground", az idők változnak viszont! Előáll a minden további nélkül egy olyan helyzet, hogy az életnek nincs súlya már, csak mélységei, de komolyan mondom, hogy a minden további nélkül tud ez előállni. Mer' a feltételezett összes továbbiakat elviszi a cica, maradunk tehát ennyiben. És ez az "ennyi" igazán nem sok ám, tényleg nem sok, nincs is nagyon miért maradni benne! Távozni lehet valahány irányba, választék van bőven. Egyik a nyolcadik emeleti ablakon át távozik, másik az élethosszig tartó pszichózis felé teszi a lépéseket, és a sokan mások megin' másképp csinálják az ilyen távozást. Egyik kutya, másik eb, csaholásukról ismerjük fel őket, máskor magunkat is. A karaván azér' halad, ne legyen félreértés! Külön-külön és együtt is épp oly jelentéktelen a sok szívet markoló privát história. Hogy a Gézát skizofrén szülők nevelték, hogy a Zsuzska ősei meg elváltak, és hogy a Kingát öten rakták meg egy húgyszagú kapualjban, a körúton. Otthon, a négy fal között legyen mindenki sebesült, idióta, pláne magányos!

Annyi minden kiválthatta ezt az újabb fölös szájtépést, mégis egy minapi abszurd párbeszéd váltotta ki, alighanem. Van az a vicc, hogy két régi barát beszélget... Ja, hogy nem vicc ez! Szóval rám ír valahai tettestársam, hogy a szebb napokat megélt triónk harmadik tagjára terelje a szót rögtön. Ez a bizonyos harmadik nagyobb ideje azzal van elfoglalva már csak, hogy összefüggéstelen és nem ritkán a maga módján jócskán ijesztő monológokkal tömje tele fészbúkos postaládánkat. Monológok ezek a javából, már csak azért is, mert mi, a másik kettő nem nyitjuk már ki ezt a ládát. Hanem mérsékelt filozofálásba kezdünk bele fél évente egyszer, hogy melyik volt vajon az a pont ahol ilyen irányt vettek a történések. És a további keserűcske latolgatások következnek még, min múlik ez, volt-e mit tenni, vagy nem volt úgyse. Hogy van-e, abban legalább hamar megegyezünk, NINCS! Igazunk van nekünk, vagy tévedésünk, mindegy, belenyugszunk hamar a másik sorsába. Hát ez a játszma legalább nem a mi bőrünkre megy, tehát ez is egy épp olyan rossz, mint a többi, van benne mégiscsak kevéske jó is! A sorban, meg a hasonló sorsban a következő én vagyok, felkészülök!

Megosztás Viberen