Segítségre van szüksége?

Ha öngyilkossági gondolatai vannak,

hívja a 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot.

Ha öngyilkossági szándéka van,

hívja a 112-t!

 
Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.
 

Ehelyt

heimweh. képe
A héten alapost kiírám tenmagamat többízbe. Tengtem s lengtem merengten, paráznán bambulván snassz vulván, ó felfényben dőzsölő képernyő, világhálós vetítő. Kedélyem kályhaforrón parázslán, némiképp jósolhatatlan, és ez hevét jókorán üdvözlém. Biza, fölfűtött tökélyig, csupormézesen, gejl praktikákkal, bejól trükközvén fölül csúszatag melankáim lavinásan saradzó özönlésit, csaknem önkívületig rángatán, fellengzőn, kánaán. Levélkét noha nem rittyentém, se traccs, se csicsergés, önhablaty inkább sokkalta, kimeríthetetlen. Írott pedig megannyi cimbora, apellálván bőséggel s epedvén, ám apadván ambícióm sajnálatos, dörgölőzésük tehát esmét meddő vala. Továbbá pöfék és füstöllés homlokhorpadásiglan, koldus tüdőm pullmonológja, köhécs, kátrányos röffenés, és effajták nagyszámban, sorolhatatlan. Csipet redőny által nyert setét, rumli, rendhíja szerteszét. Legénylakáslag fest a birodalom, kétség nem fér közelibe. Ha helyzet ez, hát rózsás aligha, rőzsés mindjobban, ám alig csak, hogy érzém súlyát, föltételezve, előlelegezve, hogy az rendelkezésére lett bocsátva neki. Estén és délután fodball, mennyi stramm legény, üdvrivall lúdbőrözlőn a tömeg, magam némiképp elégikus ábrázattal veszem az adást, a tudomást, kanapén hempergőzőn, szotyolátlan, kétlőleg mélázva. Csúcsligázni készülék én előleg hónapszámra, és mivel nyűgözni óhajtnak csak derűs asszonykarnevál, senívós monoton kergetődzés. No lám, megen reklamációval lépek fel, tekintsem rám a kurta kozmosz elnézvést!
És mostan bárhonnét sandítsak is valómra, egy slampos törpegorillát vélek kirajzani, búbvakarón, melldöngén szobroskodik ám alig alapozottan, s főleg állbozontig mindhiában. Pedég beszép vala a minapi tüzeskedés! Akárhogy, hullámlom fel s alá, nincs mit se tennem. Ugorgyak ki tán ablakostul forró aszfaltra? Elgondolatlan volna az ilyetén cselekvés, na! Étrendbeli kihágásaim is fenemód sokasodnak, éjjelen majszolok, megállásom nincsen, torkosborzasan ütöm az időt álom nem jövet. És egyre sűrű, hogy nem jő, kell, hogy mondjam! Sejtelmem híján mitévő se lehetek, szemlézek csak resten. Egyre kedélytelen, egészen hűlten miképp sarki rókák nózija. Másnap doktorommal összecsőd ülés, hogy gyógypirulván engedtessek aztán tova, reményleg vértezve fölöttébb. Persze ki tudhassa az elkövetkezőt, eshet olyan is, hogy jobbulok oktalan. Ámbátor, közbevetőleg hozzáadom azt, hogy nem oly forró a kása habzása ezirányt, általánosban. Biz, örökkön hepehupázottnak tetszik innét ez ösvény, min bóklásznom világítatlan folyvást óhatatlan. És nem jő ki lámpásom lehessen legkevesebb, egyedülőn, pangón járok ehelyt csak, kissé magam is feledve. Ó, megint az keserű, de üdvözültem távolléte gyanánt azelőtt! Panaszom végülre rekesztem erősen, és megfürdék mint nyers purdék, rúgpacsálón, önnön kívületemben, hogy patyolat hőzönghessék mindelőbb.

Megosztás Viberen