Buta gondolatok

hearmenow képe

Úgy kiönteném magamból a gondolataimat, de ilyenkor valahogy mindig visszaszorulnak, mintha nem akarnák, hogy bárki is lássa őket. Pedig én szeretném. Szeretném őket kiírni, hátha ezzel együtt belőlem is kiszállnak végleg.
Fáradtan nézek magam elé az ágyamban ülve, még félig az álomvilágban ragadva merengek, próbálom kipihenni az alvást. A szoba félhomályban úszik, éppencsak látom magam a tükörben. Minden homályos kicsit, a szoba, és a gondolataim is. Hogy kerülök ide? Ki vagyok én? Ugye még mindig csak álmodom? Ez nem lehet a valóság. Nem, ez biztos nem az, olyan homályos minden, mint a rémálmaimban; ki az ott a tükörben? Én vagyok? Úristen, mit csináltam??? Nem, ez nem lehet a valóság. Fel akarok ébredni. Valaki ébresszen fel ebből a rémálomból. Nem, nem, nem hiszem el, hogy ez történik, hogy jutottam idáig? Segítség. Meg akarok halni, annyira fáj. Kudarcot vallottam, mindenben. Tönkretettem mindent, elmartam mindenkit, csalódást okoztam.
Gyomorgörcs, kézremegés, forróság. Hányinger. Ez taccs lesz, irány a mosdó. Csak essünk túl rajta. Na mi van, semmi? Öklendezés. Még mindig semmi. Megint öklendezés… Ez nem jó, nem akarom, utálok hányni, legyen már vége, valaki segítsen. Nem kapok levegőt, basszus, a szívem mindjárt kiesik ettől a zihálástól, de nem tudok lassabban lélegezni, mintha valaki folyamatosan kézzel pumpálná a tüdőmet. Segítség, megint öklendezem, mindjárt infarktust kapok. Utálom ezt az érzést, nem bírom, valaki segítsen. Izzadok, mint egy ló, nem bírom tovább, le kell ülnöm. Zsibbad a kezem, zsibbad a lábam, csorog rólam a víz. Asszem, itt maradok egy kicsit, fikarcnyi erőm sem maradt, mintha kifacsartak volna. Nem akarom újra. Nem, nem, nem.
Szia, te ki vagy? Gyorsan bemutatkozom, bájosan elhadarom a nevem, izgalmamban elfelejtek szólni, hogy rosszul hallok. Szeretem az új dolgokat, mindig izgalmasak. Te is egy új dolog vagy.
Vele beszélgetnek. Most ő csinálja, nem én. Persze, most ő az új arc, neki is tanulnia kell, érthető. Persze, ő baromi jól csinálja, dicsérd csak. Biztos jobb, mint én. Aha, szóval már beceneve is van.
Mindig elfelejtem, hogy az új dolgok kihívást is jelentenek. Te egy kihívás vagy. Bosszantó vagy. Jobb akarok lenni, mint te. Akkor is én leszek a jobb. Nem akarok újra haszontalan lenni.
Neki mást is mutatnak. Ő hasznosabb lesz, mint én. Én leszek a leggyengébb láncszem. Ne mosolyogj így rám. Nem hallom, amit mondasz, de nem is érdekel. Kitúrsz, megzavarod a kis nyugis világomat. Istenem, miért vagyok ilyen gyerekes? Fáj. Mit ártott ő nekem? Mégis mire vagyok féltékeny?
Bizalmasan beszélgetnek vele. De vajon miről? Vele jobb beszélgetni, mint velem? Hangos nevetés. Én csak pislogok a sarokból, mindenki hallotta a poént, csak én nem. Tényleg erre vagyok kárhoztatva? Nem akarom. Legyen vége, inkább hagyjuk. Fáj.
Ő tényleg érdekesebb nálam.
Vágni akarok. Az asztalba verném a fejem. Kell valami. Meg kell nyugodnom. Nem bírom. Megint süllyedek a mélybe.
Buta gondolatok.

Megosztás Viberen