tesómnak levél

Anonymous képe

Ha jobb EQ-m lenne, lehet hogy nem merném leírni mit gondolok a kapcsolatunkról.
Rejtve működik, alig felismerhető módon. Nem a felszínen, talán mi magunk sem vagyunk tisztában vele. Amit felismertem:
Van egy alapvető „Igazából és egyszerűen nem érdekel a másik!” érzés egymás irányába, melyről azt gondoljuk őszinte.
( Ha megvizsgálnánk jobban úgy általában az emberekhez kötődő viszonyulásunkat ugyanez jellemzi, ez szerintem a velünk született felsőbbrendűség érzésünkből fakad, melyen igyekszünk dolgozni mindketten, de nehezen megy, mert ilyenek vagyunk-)


Mindennapjainkban, amikor testvéri kapcsolatuk a felszínen van( azért nem árt jóban lenni) igényt formál az illendőségre, hiszen „tesók vagyunk, össze kéne tartani”.
Nagy ritkán a tudatosság szintjén is bevillan, hogy nagyon mélyen összetartunk ( karma?) , hát a felszínen is mutatni kéne, 600 méterrel magasabban.


Hogy tényleg szeretlek téged, talán az bizonyítja, amit elmeséltél, amikor amerikában egyszer cserbenhagyott a barátnőd és alig volt zsozsód egy hamburgerre, legalábbis drágának tartottad, ezt a barátnődet a mai napig utálom és óvnálak tőle, Ő a Katica? Nem is tudom, de asszem, részemről itt tudtam elkapni magamban azt, hogy, tényleg és őszintén szeretlek téged, ennek az igazságnak a felismerése, azaz: hogy aki az életben maradásodat veszélyezteti/veszélyztette, az számomra örök ellenég marad.

Ezeken felül csak a játszmáink találhatóak, melyek szintén igénytelenek és felületesek, semmitmondóak és finom szinten mozognak, és hol bosszantanak minket, hol nem is érdekelnek.
Ezekkel és az pszichés erőviszonyokkal sem vagyunk egymással szemben tisztában, így valamelyest tartunk is egymástól. ( tán kissé félünk és vizsgáljuk, talán rosszidulatról van-e sz) amiről szó van szerintem: van egy láthtatalan pszichés párhuzam az életeink között, mely nem anyagiak szintjén jelenik meg, hanem annál finomabb. ( ezen a ponton amikor írom attól tartok csak az én proekcióm, mert szeretnék hozzád hasonlítani, de mégis merem feltételezni, hogy te is szeretnél hasonlítani bizonyos tekinetben rám ill. ezt nem is tudom pontosan, de mintha irigyelnél engem… és másokat is, van egyfajta kevesebb vagyok, mint te érzés benned, mindenkivel szemben. Még az aktuális párjaiddal szemben is, volt egy bizonytalanság önmagadban, nőiségedben…..
Ez amolyan kettős dolog, egyrészről szuperül leszarod a másikat, másrész jobb akarsz lenni másoknál, és gyengébb pillanatodban pedig kevesebbnek érzed magad és igyekszel ezt szerepjátékkal ( nyíl szóbeli elnyomással) jól leplezni.


No de akik a közeledben vannak és van némi emberismeretük ezt látják/látták rajtad és azt tisztelik benned, hogy dolgozol magadon. VÁlozásokon mész keresztül. Továbbá megijednek, hogy mekkora szíved van!!! Van stílusérzéked, nagyvonalú vagy és szíved is van- ( ebben jobb vagy mint én és sokan mások körülötted)

Visszatérve amit akartam mondani, a kapcsolatunk mivel felszínen marad, figyel az illendőségre, mivel tesók vagyunk, de ez nem mindig megy igazán.

Szerintem minőségi testvéri kapcsolat sajnos sohasem lesz kettőnk között, mivel ez túlzott lelki intimitást igényel, -nem vállaljuk fel- a lehetőségek testvéri kapcsolata közöttünk túlságodan „érzékeny” egypetéjűikrek viszony lenne, ami ebben a rohanó világban nem megy és nem is megvalósítható sem közöttünk sem beleszületett családunk tagjai között. És az út idáig sérüléseket okozhat, így el se kezdjük.
Ilyen kapcsolatra vágyunk te is és én is az apánkkal való kapcsolatunkban, tudjuk mindketten, hogy ez lehetetlen, de vágyként él bennünk. Ez is közös.

Nos, hogy ezt leírtam, talán mások még ennyit sem mernek leírni és úgy múlnak ki a világból, hogy szégyellik megfogalmazni mit gondolnak arról, miért megy nehezen a kapcsolódás egymáshoz. I DID it! Wink


házikuszmacskusz

Igen. Ő egy mondatban válaszolt,

"Okos vagy, köszönöm!"

 


házikuszmacskusz

Nálunk még ennyi se, teljes érdektelenség, csak a vér, hogy van egy tesóm. (Nővérem) Szeretem, de eltávolodtunk....ez van.


Offline
Csatlakozott: 2016 jún 20

 "házikuszmacskusz " nekem is van Öcsém!

Sose fogjuk kimondani mennyire szeretjük egymást.....

 

  Minket a gyermekkor köt össze, a közös gyermekkor, mindent együtt csináltunk, és jó testvéreknek neveltek minket "erőnek, erejével", ha kellett pofonnal,- ha egyedül mentem haza nélküle,-először én kaptam a pofont, hogy hol is hagytam,- aztán amikor ő jött haza -,ő kapta a pofont, mert nem szólt nekem, és elmaradt....hát így!

Ő  fiú, és teljesen más, racionális a végletekig, én meg érzelmes, nem fogad el, de segít...

Mi beszélgetünk, majd ha már nem elég, és mert nem értjük meg már megint egyáltalán egymást, üvöltözünk, sms-ben is üvöltözésnek, veszekedének hangzik. előhozzuk az indulatot egymásból, segíteni szeretne csak, aztán elül az ndulat....és úgy érzi most sem tudott segíteni nekem....

Nagyon nehéz, tényleg!


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Jó, hogy megírtad Smile

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen