My story I.

Csumpika képe

Mindig is izgulós, szorongó gyerek voltam, igyekeztem megfelelni a nekem támasztott elvárásoknak. Ezek a képességeimhez mértek voltak, én mégis mindent túlnagyítottam. Így utólag látom, hogy kialakult bennem a "jógyerek" szerep. Soha nem panaszkodtam, csendes voltam, csináltam a dolgomat. Ez a viselkedés természetes volt nekem, akkor fel sem tűnt, hogy jobban meg kellene élni az érzelmeket, nem elnyomni azokat. Az irigységet, a haragot, a rossz érzéseket soha nem engedtem előjönni, pedig a mélyben biztosan ott voltak. Túl sok volt a kontroll magammal szemben.

A komolyabb dolgok később jöttek. Férjhez mentem, minden rendben volt velem, dolgoztam és éltük az életünket. 2000-ben megszületett az első fiunk, 2002-ben pedig a második. Imádom őket, bármit megtennék értük. Összességében 4 évet voltam otthon velük. Mivel a nagyszülők vidéken laknak és a párom 8-10 órákat dolgozott, sokat voltam egyedül velük. Aztán eljött egy időszak, amikor azt éreztem, hogy nem bírok már elmenni a közeli óvodába a hátamon a kicsivel a nagyért, mert ólomsúlyúak a lábaim és egyszerűen nem megy. Volt olyan is, hogy szinte érzéketlennek éreztem a combjaimat. Ijedtemben előfordult, hogy csak lefeküdtem a földre a gyerekekkel játszani és csak feküdtem ott bepánikolva, hogy mi lesz most. Az ideggyógyásztól sírva jöttem ki, kicsit hülyének nézett: "látja, el is sírta magát, biztosan nincs rendben magával valami" - hát köszi! Ez az időszak aztán gyógyszerek nélkül elmúlt, a család próbált többet segíteni, beszélgetni, programokat szervezni. 4 év otthonlét után visszamentem dolgozni és pár hónap munka után ott lettem rosszul: úgy éreztem, hogy a pulzusom az egekben, rosszul leszek, meghalok és hogy MIT FOGNAK SZÓLNI A TÖBBIEK (már megint a megfelelés). Ügyelet, 136-os pulzus, kardiológia, ideggyógyászat, szemészet, minden negatív. Ekkor írt fel a mentálhigiénés szakember először antidepit és nyugtatót nekem. 1 hónapig betegszabin voltam, közben anyukám felutazott hozzám és jártunk úszni, kétnaponta bementem egy fél napot dolgozni, hogy nehogy kiessek a munkából - volt amikor az utca végénél úgy éreztem nem tudok tovább menni. Amikor pedig végeztem és hazafelé indultam, akkor inkább nem vártam a liftre, nehogy találkoznom kelljen kollégákkal, hanem inkább gyalogoltam 5 emeletet. Visszaálltam végül dolgozni. A nyugtatót letettem, maradt az antidepi 20 mg naponta. 

Megosztás Viberen