A tegnap estém

CsakEgyValaki képe

Csak ültem ott... az ágy közepén... felhúzott térdekkel a hideg és sötét szobában egyedül. Azért volt hideg és sötét, mert azt akartam, hogy hideg és sötét legyen. Hideg és sötét legyen körülöttem minden, mint amilyen hideg és sötét a szívemben van.

Reszkettem... hogy a hidegtől vagy az szorongástól, azt most nem tudom... talán kicsit mindkettőtől. Magányos voltam. Egyszerre akartam is egyedül lenni és egyszerre nyomasztott is ez az egész.

Csak néztem magam elé csendesen és merengtem... annyi kérdés járt a fejemben. Féltem... iszonyatosan féltem attól az embertől, akivé váltam, attól akivé válni fogok. Egyszerűen mindentől féltem...

Talán jobban kellett volna érezzem magam... életemben először elmentem ezzel dokihoz, aki meghallgatott, segíteni fog, írt fel gyógyszert és vár vissza, hogy mi van velem. Mégse tudtam jobban lenni... csak néztem azokat a gyógyszereket és rettegtem ettől az egésztől... Ott keringett a fejemben az a sok sok mondat, amit az utóbbi időben a kedves és kevésbé kedves hozzátartozóktól kaptam... akiket kár volt egyáltalán beavatni. De mit tehettem volna... akkor is féltem... mindig mindentők félek és keresem a kiutat, a megoldást.

"Ne menj orvoshoz, kérlek!" "Nincs neked semmi bajod!" "Vigyázz ezekkel a gyógyszerekkel mi van, ha függő leszel!"Ott körözött a fejemben a sok sok mondat, amikez mondtak és közben mindentől féltem... félek, mi lesz, ha,elkezdem szedni a gyógyszert, mkt tesz majd velem, félek mi lenne, ha nem szedném, félek önmagamtól, félek a világtól és más se járt tegnap a fejemben, csak hogy hogy juthattam idáig. Mi lett velem?! Én nem ez az ember vagyok...

Egy könnycsepp gördült le az arcomon... nem zokogtam, nem jött rám a szokásos roham, szimplán csak folytak a könnyeim... Hiányzik anya... ő miért nem lehet itt velem?! Miért nem ölelhet meg, simogathatja meg a hátam és mondhatja, hogy "minden rendben lesz kislányom!" úgy, mint régen?!

Csak jobban akarok lenni... semmi mást nem akarok már, csak jobban lenni...

Megosztás Viberen