Rég voltam itt

babarczyeszter képe
Egyszer megígértem, hogy nem csak vizet prédikálok. Arra kértelek titeket, hogy mindig előbb írjatok le, bármi fáj, és csak aztán hozzátok meg a döntést, legyen bármi is a konfliktus vagy a megoldandó baj. Úgyhogy most elmondom én is, úgy mondom el, ahogy, mint egy rejtvényt, meg kell fejtenem, hogy tulajdonképpen mit érzek. Meg akarok halni. Néha érez ilyet az ember, gondolom, mindenféle szituációban. Én azt, hogy szucicid vagyok, a következő tipikus jelekből tudom: Nyugodt vagyok, nem feldúlt Nem vadolok senkit Fáradtnak érzem magam, nehezen is mozgókép, lelassultam Ahogy végzem a napi dolgaimat, a munkám, stb, óránként legalább egyszer eszembe jut, hogy mit kene ez ügyben csinálni, mit kell elintézni, kinek mit kell felirni stb, hogy ne okozzon túl nagy kavarodast a dolog Ez komoly visszatartó erő, mert sok ügyet viszek egyedül, de azért végső soron nincs nélkülözhetetlen ember, ahogy mondani szokás, tele van velük a temető Esténként, vagy ha csak fekszem, azon gondolkodom, hogy is csináljam. Semmiképp nem itthon, mert azzal beszennyezem ezt a helyet. Akkor hol. Ott milyen technikákat lehet használni Hiú vagyok, szóval jobb lenne olyasmi, amitől nem torzult el teljesen az arcom, bár mindegy, mert azt kertem a fiamtol, hogy kremaltasson, aztán szorjon a Dunába, ha meghaltam Na igen, a fiam. Tíz evvel ezelőtt azt gondoltam, ha tizenöt lesz, onnan mar simán elviseli. Most lép a tizennyolcadikba, nem mondom, hogy ideális, mert meg nem érettségizett le, de azért lassan ideje, hogy felelősséget vállaljon magáért. Ok, szóval pár hónapot meg várnom kell. Elintézni dolgokat, Peti ügyeit, stb. Apámmal nagy kicseszés, ez szinten visszatart. Bár tulajdonképpen lélekben felkészült mar rá, azt hiszem. Mindenki tudja, hogy nem ő tehet róla, tehát nem okozok senkinek lelkifurdalast vagy bűntudatot. Rendben, kerdezitek. De miért akarsz meghalni? Ok, én is megkérdezem ezt magamtól. Miért? Történt most valami? (a doki nyilván ezt kérdezné.) Nem, nem történt olyasmi, ami ne történt volna már korábban is. De akkor is megpróbáltam megölni magam, legalábbis hosszan fontolgattam. Amikor ez történik velem egy-két hónapon át, és nem enyhül, akkor tudom, hogy komoly veszélyben vagyunk. Én, a család, mindenki, aki esetleg számít rám. Ez az a pont, ahol nem szabad feladni. Meg kell keresni a kitörési pontot. Azt, amiért megis életben akarok vagy tudok maradni. Azt a félelmet vagy sérelmet, ami olyan melyen van, hogy egyszerűen nem találom, se harag, se szorongás formájában. Tudom, hogy sokszor nektek kell ezen dolgoznotok. Most nekem kellmezen dolgoznom. Ez talán mentség arra is, hogy az utóbbi időben kicsit elhanyagoltalak titeket.

Offline
Csatlakozott: 2011 nov 16

"Na igen, a fiam. Tíz evvel ezelőtt azt gondoltam, ha tizenöt lesz, onnan mar simán elviseli. Most lép a tizennyolcadikba, nem mondom, hogy ideális, mert meg nem érettségizett le, de azért lassan ideje, hogy felelősséget vállaljon magáért."

Eszter, lehet, hogy nem tartozik rám, de ezt azért még gondold át párszor, mert így nagyon rosszul hangzik. Tudom, hogy jobban vagy és lehet, hogy MOST pár nappal a születésnapod és Peti születésnapja előtt nem gondolsz az öngyilkosságra, de hidd el, hogy HÜLYESÉG és ezt akkor is gondold át, most, józanon.

Valahányszor rosszul voltam, azt éreztem, hogy minek élni, mert úgysem történik velem semmi jó, vége mindennek, aztán jobban lettem és mégis történt jó és haladtam előre, fejlődött a személyiségem, nőtt a tapaszatalatom, a bátorságom.

Ha valaki öngyilkos lesz, azzal a családját, rokonait, barátait és ismerőseit bünteti illetve még azt is mondhatjuk, hogy jót tesz ellenségeinek/ellenfeleinek.

Szerintem egyik sem érdemli meg.

amarilla említett egy "májusi nagy interjút", amiben beszélsz a családodról és magadról, ezt hol találom, publikus?


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 29

 

Köszönöm a Megosztásodat.Nekem ez most elég ijesztő,mert ha valaki már ilyen racionálisan tud írni magáról,akkor nem érdemes az "észt osztani" csak reménykedni.És én reménykedem...

Ölelés...


Fatum

!


Offline
Csatlakozott: 2011 jan 25

pihenj sokat. sportolj. vitaminok, táplálkozás, stb., stb...Smile rengeteget számít!

én sok életerőt érzek Benned...

ezt még a fáradtság sem győzi le, ebben hiszek:)


Fatum

?


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Kösz mindenkinek :-) 

Még mindig gondolkodom. Mielőtt gyógyszert kezdem volna szedni, a szuiciditás nem volt erős, csak fantáziák. A szülés után jelent meg, amikor a kisfiam 1 év körül volt. (Nekem a terhesség és a szoptatás öröm volt -- másoknak nagyon nehéz). Lehet, hogy az elválasztás után indult be valamilyen hormonális folyamat. 

Az antidepresszáns, amit először kaptam, aztán felerősítette az eleve is meglévő ingadozást, a csúcsra repített (vad dolgokat is csináltam, olyanokat is, hogy életem végéig bánni fogom), aztán le, aztán fel, aztán le. Amikor a tetraciklikusról leszedtek, és átraktak SSRI-ra, akkor kezdődött a legdurvább, rendszeres és hónapokig tartó szuicid periódus. 

A duális gyógyszerek mellett is megmaradt (Efectin). A Lamolep csillapította le. 

Égő fájdalmat éreztem az egész testemben, és arra vágytam, hogy valaki egy nagy szöget verjen bele a koponyámba. Vagy essen neki fúrófejjel. Ha azt mondják, ECT, vagy, még jobb, lobotómia, máris megyek a kés alá. Azt szerettem volna, ha az egész agyamat kiszedik. 

Aztán csak fáradtság és reménytelenség. 

De tényleg biológia az egész? Biztos van ilyen része. De nézzük csak jobban.

Tizenévesen szörnyű volt, mert ki kellett menekülnöm a családom káros hatása alól (amiért egyáltalán nem vádolom őket már, bár sok év kellett, míg megértettem, sőt, még most is tanulok, hogy kamasz gyerekem van). Ráadásul akkoriban volt egy abortuszom (kislány elveszti a szüzességét és rögtön teherbe esik), akkor az a megzuhanás is hormonális? De maga az abortusz szörnyű -- bűn. A családom reakciója szörnyű. Az erre válaszképp kifejlődő bulimarexia még szörnyűbb. És így tovább, lefelé. Kivéve persze a kötelező teljesítményeket, abban kiváló voltam, mindig a legjobbak között, ha nem a legjobb. Tipikus felállás. Bűntudatos, perfekcionista csaj, szeretéhes, előre menekülő.

Huszonegykét-évesen szörnyű volt, de másképpen: jól elvoltam egyedül, csak ne kelljen emberekkel beszélni. Szerencsém, hogy nincsenek igazán vad kilengéseim, ígyhát az egyetemen (a gimiben is) jól teljesítettem. Közben teljes magányban éltem, de abban volt valami nyugalom. 

Aztán megint párkapcsolat és megint teljes kilengés. Bűnök.

Volt két rövid év, amikor boldog voltam. Főleg a terhesség, a kisgyerek. Aztán elfáradtam, úgy éreztem, senki nem segít, senki nem szeret (csak szegény kisgyerek, akinek nincs sok választása). De ugyanebben az időben közeledtem a harminc felé is. Harminc felé már nincs olyan sok mentség.

Aztán mostanában: 45 éves vagyok. Az életem Magyarországon bizonyos holtpontra jutott. Nem nézhetek már előre, mert nem vagyok már fiatal. Kényszerek között mozgok, de nem bírom már úgy tolni, mint régen, fáradok, nagyon fáradt vagyok. (Anyám mondta ezt mindig, de annak éle volt, én próbálom nem kiélezni másokkal szemben.)

Szóval holtpont. Meg kell ugrani megint, lendületet kell venni, közben cipelni, amit muszáj.

Nyilván ezelől menekülök. Azt gondolom, már nincs honnan szednem lendületet. Tehát milyen egyszerű lenne szépen lefeküdni és meghalni. Kb mintha valaki azt mondaná: ok, rendesen toltad, most már lefeküdhetsz és aludhatsz. Pihend ki magad egy kicsit.

Lehet, hogy csak ezt szeretném? Hogy valaki azt mondja, hogy "pihend ki magad egy kicsit", és ehelyett öngyilkosságról fantáziálok?

Hát nem abszurd? Pedig ez van a mélyén. Lehet, hogy néha csak pihenni kell egy kicsit. Nem engedni kétségbeesett impulzusoknak; eleve tudjuk, hogy azok félrevezetnek. Teljesen rossz megszokások, és minél többet gondol rá az ember, annál természetesebbnek tűnik -- ez a betegség.

Legyetek jól, és köszönöm, ha elolvassátok.


Fatum

-


Offline
Csatlakozott: 2011 jan 25

ismerős...kitörési pontom a gyerek...Ő 50 éves korában is azért lesz itt,mert én hoztam világra..!:) 

Smile ez van


Offline
Csatlakozott: 2010 aug 10

Eszter, ölelés neked.


Offline
Csatlakozott: 2011 feb 20

"Mindenki tudja, hogy nem ő tehet róla, tehát nem okozok senkinek lelkifurdalast vagy bűntudatot."

De veszteséget, azt okoznál.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen