Segítségre van szüksége?

Ha öngyilkossági gondolatai vannak,

hívja a 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot.

Ha öngyilkossági szándéka van,

hívja a 112-t!

 
Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.
 

TÖRLÖM MAGAMAT

Anonymous képe

Ez most egy rendhagyó bejegyzés. Azzal a céllal írtam, hogy elbúcsúzzam tőletek. Törölni szeretném magamat a honlapról.

Január óta vagyok fenn. És nagyon sok pozitívumot is adott nekem ez az oldal (nagyon sok törődést és pozitív energiát kaptam sokatoktól, amikért nagyon hálás vagyok, és nagyon sok érdekes ÉS értékes embert ismertem meg itt, aminek szintén nagyon örülök), ugyanakkor az utóbbi időben egyre több negatívumot is ad.

A valóságban gyakorlatilag nincsenek barátaim. A családommal (apámmal, anyámmal, húgommal) másfél éve megszakítottam a kapcsolatot. Mivel rengeteget dolgoztam (kifogtam egy nagyon hajtós munkahelyet, és az önpusztító hajlamaim hamar meg is örültek az így kialakult helyzetnek, és rátettek még egy lapáttal... a végére már sokszor 14 órákat dolgoztam, hétvégén is, ünnepnapokon is), azokat a kapcsolataimat is elkezdtem elhanyagolni, amik megmaradtak. És egyszer csak azon kaptam magamat, hogy rohadtul egyedül vagyok. És ezzel arányosan szarul is érzem magamat.

Talán felesleges is részleteznem, hogy egy ilyen helyzetben mennyire kurva jól esett egy kis figyelem és egy kis törődés, amit végre csak a magaménak tudhattam. Nagyon új és nagyon felszabadító volt az is, hogy hirtelen egy olyan közegbe kerültem, ahol kimondhattam AKÁRMIT, amit csak érzek és gondolok...

Hogy hol kezdett ez az egész átfordulni? Pontosan nem tudom. De egy idő után a felszabadultságomat felváltotta az, hogy elkezdtem már csak a problémáimat látni. Erre az életem első pszichológusával való találkozásaim is rájátszottak.

Mostanra eljutottam odáig, hogy egyrészt totál rákattantam az oldalra. Számomra a közösségi oldalak nagyon addiktívak, nagyon nehéz leszakadnom róluk (gondolom, ez már feltűnhetett nektek is) - és egy idő után elkezdte elvenni a maradék időmet és energiámat is az ittlétem az egyébkénti dolgaimtól. (Szinte mintha csak a vicc kedvéért történt volna: azért jöttem fel ide, mert a rengeteg munka és a "kiégettség" kihegyezte bennem mindazt a problémát, ami addig is bennem volt - egy idő után pedig elkezdtem egyre kevesebbet dolgozni, és egyre többet búrázni...)

A másik: hogy most már tényleg 0-24-ben a problémáimra fókuszálok. Egyébként is hajlamos vagyok a ruminálásra, nagyon sokszor a gondolataim és az érzelmeim egyszerűen elborítanak, mint valami hullám, én pedig tehetetlenül alámerülök. De ez a sok írott szöveg (a szóbeli beszéd pont, hogy mindig inkább kizökkent, az írás, úgy látszik, inkább meditatív hatással van rám, ami lehet néha jó - pl. az alkotás folyamatában -, néha pedig rossz, ha csak a rágódásomat szolgálja ki...) meg az újabb és újabb problémáimnak a felismerése nagyon berántott.

Ne értsetek félre. Nem az van, hogy most rájöttem, hogy gáz van velem, és gyorsan bedobozolom az egészet. Úgy döntöttem, hogy de, mégiscsak elmegyek egy terápiára (csak gyógyszert szedni nem fogok). Ugyanakkor azt már nem viselem el (mármint egyszerűen tényleg nem tudom elviselni), hogy a terápián túl is ennyit gondoljak arra, hogy valami gáz van velem. Egyszerűen már csak a hibáimat látom. És ebbe teljesen belebolondulok. Olyan idegrohamokat produkáltam az utóbbi időben, mint még soha (nyilvános üvöltözések, végeláthatatlan önbántalmazások, irtózatos paranoiás kitörések + visszaszoktam a cigire is, pedig egyébként meggyőződésesen egy "bio" életvitelt viszek), és most rádöbbentem arra, hogy az öngyilkosságom megvalósításának a mikéntjét is tovább kezdtem tervezgetni. Eddig megvolt a módszer (akasztás), mostanra kitaláltam, pontosan mivel kellene elkövetnem az akasztást, és hol. Azt hiszem, ez már súlyos öngyilkossági szándéknak minősül. Gyakorlatilag csak a konkrét időpont nincs meg - de az is inkább csak azért nincs, mert nagyjából "akármikor" bekövetkezhet.

Na, és ez utóbbitól viszont tényleg beszartam (mert nem érzem úgy újabban, hogy a magam ura lennék, és igazán a "döntéseim" működnének a tetteimben - őszintén szólva, ha megtehetném, hogy ott hagyom a munkahelyemet, most a legszívesebben tényleg bevonulnék egy kórházba, fekvőbeteg ellátásra... de sajnos nem hagyhatom ott). Úgyhogy most szeretnék kicsit hátrébb lépni. Szeretnék egy kicsit levegőt venni, és nem csak annak a genetikai hulladéknak gondolni magamat, aminek most gondolom. Egyszerűen szükségem van arra, hogy eltűnjek innen. Nem tudom, mennyi időre. De nem fogok hazudni: mivel valószínűleg a jövőben is addiktív lesz rám nézve, ami most addiktív, és be fog rántani az, ami most beránt, ezért valószínűleg örökre.

A bejegyzéseimet és a hozzászólásaimat, úgy döntöttem, meghagyom. Elég sokan hozzászóltatok (köszi), elég hosszú gondolatmenetek indultak be, talán szeretnétek később is visszaolvasni ezeket. 

Szóval: most elköszönök. Őszintén és tényleg köszönöm a hozzászólásaitokat és a rám fordított figyelmeteket. Volt, amikor mindez tényleg életmentő volt a számomra, és a mai napig jól esik. Most viszont eltűnök (igyekszem megmenteni a seggemet).

Vigyázzatok magatokra! (És hiányozni fogtok.) Tényleg.


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

.


Offline
Csatlakozott: 2018 ápr 7

heimweh. írta:

mindig a jók mennek el (haha)! jobbulást!

Bár nyilván humornak szántad (félig-meddig), azért megjegyezném, hogy a "jók" lehet, hogy elmennek, de valószínű, hogy maradnak (vagy ha el is mennek, visszajönnek). Mert azt érzik, hogy a közösségnek szükségük van rájuk és a segítségükre. Nyilván magamról beszélek, mert miért ne? Számtalanszor írtam a krízis topikba, sokszor írok a gyógyszer topikba és nagyon sokszor szólok olyan emberekhez, akikhez senki. Sztem értékeljük egymás munkásságát. (Mármint ez most felszólító mód akart lenni.)

És nem csak én végzek itt áldozatos "önkéntes" "munkát", hanem mások is. 

Na, muszáj volt teret engednem annak, hogy ennyi idősen már azt érzem, szükségem van arra, hogy visszajelezzék, hogy jó az, amit csinálok.

*

És igen, a jók el is mennek. Mert nekik az a jó. Hogy ne itt éljék az életüket, hanem kint, a nagyvilágban, ahogy ezt Eszter írja is valahol. 

*

Az utóbbi időben egyébként nagyon jó tendenciák indultak be a búrán. Érdekes módon a sok megpróbáltatás után/dacára most egy jó korszak köszöntött be. 


Offline
Csatlakozott: 2016 már 14

mindig a jók mennek el (haha)! jobbulást!

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen