A barátnőm azt mondta, marha szerencsés vagyok az au-pairünkkel.

De persze azt is tudom, hogy ez nem csupán "szerencse".

Igenis, fontos, és meghatározó, hogy nagyon kedvesen, szeretettel, családtagként fogadtuk őt az első perctől fogva.

Amikor felhívtam, hoyg őt szeretnénk au-pairnek, meghívtuk őt aznap este "köszöntő-vacsorára", és a szerződést együtt írtuk meg.

És amikor beköltözött, akkor a kisfiammal együtt díszítettük fel a szobáját, norvég zászlós lufival, a polcán üdvözlőkártyával, csokival vártuk... Nagyon boldog volt, látszott rajta, hogy meg van elégedve!

Szeretném, hogy jól érezze magát. Nagyon nehéz munka az, amit csinál. Én nem lennék rá képes. (és nem is vagyok ) 

És boldog vagyok, hoyg a kisfiammal is olyan jól kijönnek. És már az első napokban megtörtént, hogy a konyhában együtt ültek és kártyáztak...

amíg mi életet leheltünk apával magunkba.

boldog vagyok, új korszak kezdődik ismét, és így könnyebben bírkózom a krónikus izomfájdalmaimmal is!!