Segítségre van szüksége?

Ha öngyilkossági gondolatai vannak,

hívja a 116-123-as lelki elsősegély telefonszámot.

Ha öngyilkossági szándéka van,

hívja a 112-t!

 
Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.
 

amikor úgy elbújik a gyerekem, hogy nem találom - akkor bepánikolok!!

amarilla képe

Szegény kis gyermekem. Csak meg akart tréfálni.

Hazajöttünk az oviból, és már a lépcsőházban kezdett nyafogni, hogy ő nem akar most velem lenni. Ami mellesleg elég rosszul is esett, nem is tudtam mit reagálni rá.

Rongyfáradtan, halálosan lestrapálva a munkámban, egyszerűen csak kitámasztottam a kaput egy ékkel, és hagytam, hogy ő még bóklásszon egy kicsit kinn a kis biciklijét rendezgetve - én meg becihelődtem a cuccainkkal a lakásunkba közben, ami a magasföldszinten van, alig pár lépcsőre a fő kapubejárótól, amit kitámasztva nyitva hagytam.

Aztán mire újra kiléptem a lakásajtón, a gyerekemet már nem találtam sehol se a lépcsőházban, sem a kapunk előtt.

Két pillanat alatt rohantam az utca felé, ott néztem jobbra is, balre, gyerek sehol. Vissza a lakásba, ordítok a férjemnek, hogy jöjjön azonnal, nem tudom, hol a gyerek.

Rohanok vissza ki az utca felé, mint egyetlen lehetséges helyszín felé -

pontosabban csak a kapuig értem - mert akkor a gyerekem végre huncutul kimosolyog az ajtó mögül, ahova befészkelte magát...

Hát mit mondjak. Ahelyett, hogy megkönnyebbülten átöleltem volna szegényemet - mérgesen lökdöstem szegényt magam előtt, fel a lépcsőn, be az ajtón, és a végén még jól ráfordítottam a felső kulcsot is az ajtóra.

Na ,szegényem ,azt sírás-rívást!! hogy nem szeretlek anya, azt csinálod, amit én nem szeretek! Lökdöstél és megütöttél.

Hát megütni nem ütöttem meg, de tény, hogy szeretettelenül lökdöstem a lépcsőn és az előszobában. Mérges voltam rá, na.

Bebújt a zongora alá, zokogva, és csak azt kiabálta, hogy menjek ki. Megszakadt a szívem.

Hoztam neki gyorsan a kedvenc italából, a kedvenc kis kulacsában, és beszéltem hozzá, hogy most mindaketten megnyugszunk, és nincs semmi baj, és ne haragudjon rám, nagyon nagyon nagyon megijedtem, amikor nem találtam őt sehol.

És hogy most iszunk meg eszünk valami finomat, és minden rendben lesz midjárt, hamar.

Ettől viszonylag hamar tényleg meg is engesztelődött - gondolom, leesett neki a tantusz, hogy én azért mégiscsak szeretem őt -  és az ölembe telepedett, és akkor én is bőgni kezdtem, hogy máskor ne bújjon el annyira, hogy én nem találom, mert én el sem tudom képzelni, hogy elveszíthetném őt. És hogy mennyire megijedtem. De nem haragszom őrá, ő csak viccelni akart velem.

Na, hát ennyiben maradtunk. Én is nagyon meggondolom legközelebb, hogy mikor hagyhatom őt a házunk előtt és mikor nem. Jó tanulólecke volt nekem is.

Megosztás Viberen