Elképesztő, mennyire visszaestem ebből a szempontból.

Gyakorlatilag akárkivel beszélgetek újabban, egyfolytában elvörösödöm, sőt, leizzadok a bugyimig, csuromvizesre.

Most már érteni vélem, hogy miért - azért, mert megint terápiában vagyok, nagoyn intenzíven, és a lélekvédő mechanizmusaim totálisan fellazultak, hozzáférésünk van most a legmélyebb sebeimhez ismét, és a legmélyebb érzelmeimhez.

Tudom, hogy el fog múlni, mint ahogy csodálatos és érthetletlen módon a sikeresen lezárt terápiám után, amikor elkezdtem élni a saját életemet, nem volt már ezzel gondom.

Most újra van.

És tudom, hogy el fog múlni.

De most így kell élnem és kész. Rettenetesen kínos, borzalmas.

De túl fogom élni.

Már sokminden mást is túléltem, és talán most könnyebb lesz ezt elviselni, hogy végre tudatosan sikerült megfogalmaznom magamnak egy lehetséges választ, hogy miért van ez most így.

A legkínosabb, amikor kérdeznek tőlem valami esetleg tényleg zavarbaejtő dolgot, és én tényleg elvörösödöm, mint a cékla. basszus.

pl. hogy mit mondtam tegnap az xy apukájának az oviban???

és erre elvörösödöm.

Vagy pl. a facebookon most a főnökömmel is beikszeltük egymást barátnak, megnézetm a fotóit, valóban, ahogy gondoltam, tényleg meleg a csávó, erre másnap találkozunk,és én céklavörösen bújok a kávémba.

Basszus. nem őróla szól, de hát ezt nem tudom msot elmondani neki.

talán majd egyszer. nem tudom.

szeretnék már túllenni ezen az embert próbáló rettenetgesen nehéz időszakon.

most megyünk síelni. a városon kívül, kicsit magasabban, még mindig van síelésre alkalmas hó, immár tömeg nélkül. hurrá!! megyünk!!

múlt szerdána gyerekekkel való kurzusomon semmi más nem történt, mint megtanultam úgy a seggemre esni, hogy leteszem előtte gyorsan még a kezemet is!!

óriási dolog!! nem ütöttem be most magam annyira, hoyg három napig ismét ne tudtam volna aludni!