Na. hát gyönyörű voltam, igaz, egyszer a lépcsőn majdnem hasraestem a nagy uszályomban, remélem, nem mindenki rajtam röhögött - ha meg igen, azt sem bánom,

nagoyn vicces volt nézni a többieket -

a meghívón világosan az állt, hogy bátorítanak, hogy a legszebb ruhánkat vegyük fel.

Hát nem mindenki volt olyan bátor, mint én.

Jöttek sokan még nadrágban és blúzban is. Úgy néztek rám, mint a marslakóra.

Nem érdekelt. Nagyon jól éreztem magam.

A ruhám alsó rétege barackszínű selyemféleség, a tetején fekete csipkével és strasszokkal benne. alul pedig a bokám körül - a csipke és a barackszínű bélés alatt - tüllfodrok tették szélesebbé a ruhám alját. Ettől aztán a derekam még sokkal karcsúbbnak tűnt, mint amilyen valójában.

A férjem szerint 10 évvel fiatalabbnak néztem ki.

A számat és a körmömet vörösre csináltam, és mikor megláttam magam a tükörben a lezselézett hajammal, meg a férjem rámcsodálkozó tekintetét, akkor azt gondoltam, juhé, ma megmutatom, hogy ki lakik legbelül...

persze, tudom, túlkompenzáltam kicsit magam, elvégre munkám szerint nagoyn rabszolgának érzem magam mostanában - de leszartam kb.

Gyönyörű akartam és mertem lenni, függetlenül attól, hogy mások milyenek akartak lenni.

A férjemnek két női főnöke is kedvesen megdícsérte a toilettemet.

és kedvesen el is tudtam beszélgetni velük - norvégul!!

hajrá, hajrá, csak így tovább.

a műsor alatt majdnem megsüketültem, volt egy énekes, aki a legjobb Queen számokat élőben nyomta, nem volt rossz, csak nagyon nagyon hangos, és potn a hangszórónál ültünk.

vacsora előtt iszogattunk, bevszélgettünk, vacsora után nem maradtunk a táncon - én nem bírom ezt a diszkózást - meg a ruhám sem volt alkalmas igazán hozzá...

meg különben is, reggel hatkor kezdtem, jogom volt hát hazajönni pihenni.

férjem sem egy diszkóbajnok, tehát eljöttünk.

ennyi volt, nem több.

sokat gondolkodom rajta - min műlik az, hogy az ember él az alkalommal és mer gyönyörű lenni, vagy nem...

állati nagy szerencsémre karneválos díszlet volt, és nem érzem, hogy kilógtam volna nagyon belőle. A hátamat meg a dekoltázsomat meg a karjaimat bekentem még csillámporral is, hogy viccesebb legyek, és feledtessem az ékszerek hiányát.

nekem tetszett. a többi meg nem számít.

Eszter, olyan jókor jött ez a thumbs up!!

gondolom, vicces lehet olvasni a kanyarjaimat... :)

"való világ  :) "

most már nem is érzem, milyen fáradt voltam, mikor hazaértem...

Annyira, hogy sírni tudtam, volna.

hatkor keltem...
nem panasznap következik, csak helyzetjelentés...
ált. háromnegyed hétre összekaparom magam - ami azt jeletni, hogy beöltözöm téliesbe, bicikolisbe, és végigellenőrzöm, hogy az oviban is legyen meleg váltóruhám tuttira, néha tévedésből hazahozom a kedvenc gyapjú zoknimat, ilyesmi...
aztán felbiciklizek, letusolok, átöltözöm.
8kor kezdek. Fél négyig nyomom. Kőkeményen. mert a gyerekeket nem érdekli, hogy fáradt vagy, vagy kicsit kímélned kéne éppen ma magad...

háromnegyed négyre ismét beöltözöm, bukósisakosra, - ma esett is, és még a dér is az utakon - kezd télies lenni -. és sötét is - lámpákat fel, nyomuléás haza.
Hazafelé szerencsére szinte csak gurulni kell lefele a hegyről...
fél óra alatt haza.
kinyitom az ajtót, nyugalomra vágyva... - takarítónő javában porszízóik, férjem éppen kikapcsolódik, és lelkesen zongorázik.

istenem. ez a vég.

Márk, a kedves lakótársunk, főzőbajnokunk csak kérésre emelkedik fel végre a számítógépe elől, hogyf végrte elinduljon Andrisért az oviba.
Mindig ott biciklizem el az ovi előtt hazafelé, és legtöbbször haza is hozom Andxrist, igaz, nincs gyerekülés a bicajomon, de rá szokott üln ia csomagtaróra a nyereg mögött, és abba nmeg is kapaszkodik, én meg hazatolom.
ma is megkísértett az anyai ösztönöm, de gondoltam, nem, ma nem.
Isten tudja miért, annyira elmondhatatlanul fáradt voltam ma - szerintme a tudatalattim is nyomja a magáét  ezerrel - szóval, inkább hazagurultam, mondván, kell az a kis fél óra hunyás.
hát n em jön össze.
akkor inkább megcisnálom a körmeimet.

és talán beveszek valamit ,hogy mosolyogni bírjak.

valami fekete felsőt kell még előhalásznom a szekrényből, minden eshetőségre, mert a ruhámnak természetesen se válla, se háta, és félek, hogy meg fogok fagyni benne...

a rúzsomat azt hiszem, apa szmokingjának (végül is nem akar frakkban jönni) - a zsebébe teszem és kész...

és aztán ennyi nyűglődés után mégis jó lesz...

és szép képeket vcsinálunk, és mosolyogni fogok rajta, és kiteszem a FBra...

és legalább a férjem is emlékezhet ismét arra, ohgy végül is egy jó nőt vett el valamikor feleségül, nem csak mackóruhában depressziósan itthon félalvójárót...

Hajrá én, thumbs up!!!!!