Felejthetetlen, ahogy egymásba áradt zöldesbarna tekintetünk.
Láng voltunk együtt, fölégettünk épphogy majdnem mindent magunk mögött-alatt-mellett, majd hamar ellobbantunk. 
Veszélyes kötéltáncba kezdtünk a Duna fölött- épphogy nem zuhantunk.
Suhant a busz a gyönyörű hídon, mi meg képtelenek voltunk "leállni."
Rosszmájú, szatyros néni hümmögött mögöttünk fejcsóválva.
Fejtsd meg, miért kellett egymásba menekülnie két meseszép ívű szájnak, két "Sebzett (nagybetűvel) Szívűnek", hát jöjjön a csodás közhely! 

Hogy

Szívünk, mint a térkép folyókkal, hegyekkel
Cifrázva van régi, ronda sebhelyekkel.
Az orvosság, amit benned megtaláltam, keserű placebo szép ezüstkanálban.

Imádtalak.

Nemegyszer majdnem oltári hülyeségeket csináltam, "de te okosabb voltál."

Kitöltöttél. Mindenhogyan-mögöttem, alattam, mellettem-, és jártuk az imádott, koszos, alkoholista várost; minden zsúfolva, tömve emberekkel, de mi kettesben voltunk.

Szörnyen megbántam ezt a pokoli önzést. "Magamnak csináltam",de valahogy mégse. Ez több volt, mint akarat.
Most felejteném a felejthetetlent, bűnhődöm a megbocsájthatatlant.
Pokoli volt a tét- pokoli az ár is, amit fizetek.
Minden jót Neked, te drága; bocsássatok meg nekem!