Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége, hívja a 116-123, vagy a 06 80 820 111-es ingyenes számot, ahol a krízishelyzetben lévőket segítők nyújthatnak támogatást önnek.
 

A Béka

accatone képe
A BÉKA
 
1


Gyakran összefutottam ’a Békával’, ha távolsági busszal mentem valahova, vagy ha kétarcú istenemnek, a ciginek és az olcsó vörösbornak hódoltam az aluljáró mindenes trafikja előtt. A lakótársak, akikkel az aluljáró telefonfülkéin osztozott, számomra ismeretlen okokból kirekesztették őt a hajléktalanok szigorú társadalmából. Én azonban úgy szerettem a Békát, ahogy volt, mert úgy szoktam meg. Hozzátartozott a mindennapjaimhoz, akár a hamisított diákigazolvány, vagy a reggeli két vizes zsömle zöldfűszeres kenőmájassal.
Az első szál cigim rendre neki adtam, borom is megosztottam volna vele, ha bornyitó nélkül is tudnék borosüveget nyitni, de még a nyitóval is nehezen boldogulok. Bornyitó nemlévén maradt a cigi és a füstmámoros, jóleső beszélgetések  a vidám szocialista- pirosra mázolt telefonfülke árnyékában.

Azóta bezárt a trafik, elbontották a telefonfülkét, és tilos cigarettázni az aluljáróban.
Sic transit gloria mundi.
2
– December 24-én születtem, megváltó is lehettem volna.
– Honnan tudod, hogy nem vagy megváltó?
– Nem vagyok én megváltó, hanem tudod, hogy ki vagyok? Én vagyok a Béka.
Ne kérdezd miért, de én a Béka vagyok. Te pedig egy csinos és kedves lány vagy, aki mindig nagyon szomorú. Van tüzed? Anélkül nehéz lenne… sortüzem, hehehe, három éve élek itt, a telefonfülkében, kényelmes és nyugalmas az életem.
Van, hogy megvernek, de tényleg nem túl gyakran. Sokat számít, hogy itt a Rendőrpalota. Mifelénk a rendőrök és a művészetek palotában laknak, hehehe, a békák meg itt lent, az aluljáróban. Jó, nem azért, hogy sajnáltassam magam, nézd Anna (ugye Anna?), ez egy ilyen város. Már megint sírsz, ne bőgj már folyton, egyfolytában csak sírsz, amióta megismertelek. Nézd csak, mi van a zsebemben!  Tudod mi ez, na, kitalálod?”
Mélyen a fekete nadrágja első zsebébe markolt, ez elkerülhetetlen asszociációkhoz vezetett. Egyszeriben kedvem lett volna rákérdezni, hogy hogyan, és mikor, és hol, és hányszor és kivel, ha egyáltalán valakivel, és hogy emlékszik-e még az első szerelemre.
Elkaptam a tekintetem a nadrágzsebéről.
Még csak most vettem észre, hogy a Béka egészen fiatal, és mandulavágású fekete szemei vannak- félrenéztem, babráltam az öngyújtómmal.
Hosszú, fesztelen zsebben turkálás után egy bóvli kis zsebrádiót húzott elő.
Meglehetősen ízléstelen, ezüstösen csillogó fülhallgató is tartozott hozzá, nyilván fülhallgatóval, és kihangosítva is használható.
– Látod ezt, Anna? Gazdagok vagyunk!
 
’Kék- az- ég és- zöld- a- fű s ily-egy-sze-rű-az-é-let, az-egy -sze-rű-en- nem- lehet, hogy- el-ve-szít-se-lek’

Kölcsönkaptam egy hétre a zsebrádióját azzal a feltétellel, hogy az 'üzleti út alatt' is
rá fogok gondolni, ha zenét hallgatok. Az ’üzleti útról’ hamarabb és viharosabb körülmények között tértem haza, mint terveztem. Egy üveg bort és egy ízléstelen, futtatott ezüst bornyitót hoztam a Békának ajándékba.
– Ha együtt innánk meg, az jobb lenne.
3

A közös borozásra egy elhagyatott, angyalföldi kis parkban került sor egy viharos, meleg nyári éjszakán. A Béka kihangosította a zsebrádióját, majd hanyag eleganciával, laza terpeszülésben foglalt helyet egy betonpadon. Hátát a pirosra mázolt padtámlának támasztotta, lába közé kapta a borosüveget, nyakon szúrta az ízléstelen, futtatott ezüst bornyitóval, hátradöntötte a fejét, összeszorította a fogát, majd egy hosszú, íves mozdulattal kirántotta az üvegből a dugót. Mind a ketten fellélegeztünk, és lágyan összemosolyogtunk, mint a kielégült szerelmesek.
A Békának ez a kéjtől tikkadt pillantású, sebhelyes szájszélű mosolya egészen megigézett. Akárha a saját, kéjtől tikkadt pillantású, sebhelyes szájszélű arcomat láttam volna benne viszont. Egy pillanatra talán bele is szerettem, de az is lehet, hogy csak saját magamba, vagy a csöpörgős, villámsújtotta szabadságérzésbe szerettem bele.
Itt a bor, meg kéne inni.
Magamnak is nehezen vallottam be, hogy nem a vörösbort irigyeltem az ölétől, hanem éppenséggel a borosüvegtől irigyeltem az ölét.
Féltékeny mozdulattal húztam ki lába közül az üveget, és leraktam a földre.
Az ölébe ültem, élvezettel töltöttem magamba mindent, ami Ő volt. Közben véletlenül felrúgtam az üveget, mindenünket elöntötte a vérvörös folyadék, de a Béka ezt nem vette zokon…
– Nem félsz, hogy beteg leszel, vagy terhes?
– Nem szoktam félni, sőt tulajdonképpen még soha életemben, semmitől és senkitől se féltem, talán épp ez tart meg épségben és egészségben, hogy igazában véve én soha, semmitől se félek.
4

Másnap a Békát csúnyán összeverték.
Szomorúan és csapzottan gubbasztott a telefonfülkében, mint egy kis beteg madárfióka. Testét kék-zöld ütésnyomok borították, a szája sarkában seb tátongott,
melyre alvadt vér száradt. – Azonnal orvoshoz kell menned!
– Ugyan, ne játszd már a hülyét! Senkit se érdekelnék!  Különben meg nem is olyan súlyos a helyzet, és TB-t se fizetek.
– Na és ha fizetnéd a TB-t, akkor már vészhelyzetnek számítana?
– Ez nem vészhelyzet, ez egy mindennapos eset.
– Na és a palota? A Rendőrpalota? Nem kéne feljelentést tenned?
– Bízd rám Anna, jó? Légy szíves ne szólj bele! Mondtam már, hogy ez egy mindennapos eset.
– De miért vernek téged? (’Mondja! Maga miért ver?’)
– Mert örökké jókedvem van, irigylik tőlem a jókedvemet. Egyáltalán, mindent elirigyelnek. A bornyitóm, a zsebrádióm, a nőket, mindent. De azt hiszem, a legjobban téged irigyelnek.
– Aha, szóval más nők is vannak az életében. Mi van, csak nem féltékeny lettél?
Miért, neked talán nincsenek más férfiak az életedben? És különben is, te ostoba liba, mit gondoltál, talán cölibátusban kellett volna várnia rád?
 
– Nekem csak te vagy.
Ez a buta kis töltelékmondat oly érzékien hazug, oly izgatóan őszintétlen volt,
hogy át kellett ölelnem, és hosszan meg kellett csókolnom ezért. A szája belül is csupa vér volt, tényleg jó nagy pofont kaphatott.
5
A vér ízének tanulmányozása után egy egészen más jelenségre lettem figyelmes.
– Te Béka, azt a nagyon szőke, magas férfit, azt te ismered?
Elhanyagolt öltözetű, hirtelenszőke alak fixírozott minket a trafik mellől, nyilván a Béka egyik lakótársa. Egykor szabályos arca az idült alkoholizmustól puhának és idomtalannak hatott, mint a pudingba mártogatott babapiskóta. Hideg, szürkéskék tekintetét egy pillanatra se vette le rólunk.
Szeretem távol tartani magam ettől a kivénhedt Hans Hansen-típustól, mert az ilyen külső mögött már nem egyszer tapasztaltam meglepő kegyetlenséget.
Az ilyennek rögtön csodafegyvert adna a kezébe az ember, a szájába meg rövid, pattogó vezényszavakat.
Hirtelen-magam se értem, hogy miért- egy Andersen-kötet giccses fedőlapja jutott az eszembe: bájos, szőke kisfiú mutatóujjával a kezében nyugvó nagy mesekönyvre bök, nyilván felolvas belőle a mellette guggoló kétcopfos, szőke kislánynak.
– Pedig kisfiúnak milyen szép lehetett…
– Te ostoba liba, tele vagy gyerekes előítélettel, agymosott és alaptalan kényszerképzeteket gyártasz, és fasisztoid megjegyzéseket teszel egy vadidegen embertársadra!
6

Vadidegen embertársam ekkor a Békához lépett, és hatalmas lendülettel arcon vágta. A megalvadt seb újra vérzett, mindenünket elöntötte a meleg, vörösbor-szerű folyadék.
– Ne bántsd a Békát, a jó kurva anyádat, te mocskos féreg, te szőke Mefisztó, te Hans Hansen!
A hirtelenszőke férfi azonban nem értékelte kultúrtörténeti ismereteimet, hülye picsának nevezett, és megjegyezte, hogy lecuppanhatnék már a Béka farkáról, és hogy takarodjak haza, nekem legalább van hova, majd sarkon fordult, és eltűnt a metrókijárat forgatagában.
– Ne félj, téged nem fog bántani, csak a férfiakat veri, azon belül is csak a hontalanokat, kiváltképp azokat a hontalan férfiakat veri, akik mindig jókedvűek
.
7


Másnap reggel egy polccal magasabbról választok vörösbort magunknak.
A béka nagyon beteg, megérdemel ma egy kicsit jobbat. Két doboz cigit, és egy kis ennivalót is vettem neki. De a Béka nem volt ott, a megbeszélt helyen.

Nekiindultam, hogy megkeressem, és éreztem, hogy ha most nem találom meg, akkor már sohase fogom.
A trafiknál se volt, és aznap nem is látta arra senki. Utat törtem magamnak a vevők között, és a telefonfülkéhez rohantam. A tegnapi vértócsa feketére alvadt.
Béka! Szakadt fel belőlem a hangos kétségbeesés, és hallottam, hogy két jólnevelt lány összenevet a hátam mögött.
Emberek, nem látta valaki, nem tud valaki valamit a Békáról, tudják, olyan fekete nadrágja volt, mandulavágású szeme, meg volt egy zsebrádiója, egy öngyújtója, és mindig jókedve volt!
Beletelt néhány napba, mire föladtam a keresését. Lakótársai tagadták, hogy valaha ismertek volna Béka nevű embert, a járókelők pedig bolondnak néztek.
Sokáig minden reggel egy szál cigarettát helyeztem a telefonfülkébe, éppen oda, ahol először találkoztunk, vigye, aki akarja.
Egyszer kifigyeltem, hogy ki veszi el a cigit, amit a Béka emlékére helyeztem a telefonfülkébe. Hirtelenszőke, magas férfi volt, afféle túlkoros és iszákos Hans Hansen.
 
Te ölted meg a Békát- mondtam szinte hangtalanul, majd sarkon fordultam,
és nyugodt léptekkel elindultam a kijárat felé.


Megosztás Viberen