Anya

a bűntudatos képe

Anyával sohasem volt igazán jó szülő-gyermek kapcsolatom, sok sérülésem és szeretethiányom van felé, mégse magamtól kezdtem megfogalmazni, hogy neki is szerepe lehet lelki sérüléseimben, betegségem egy részében. Egy rokonom, apám unokatestvére mondta, hogy nem véletlenül járok én pszichiátriára, és mondott el olyan dolgokat, melyekre én nem is emlékezhetek.Ez a rokonom mondta azt is, hogy egy ideig nem tartotta a kapcsolatot a szüleimmel anyukám nevelési módszerei miatt, de eztán rájött, hogy nem büntetheti unokatestvérét és gyerekeit is e miatt. Utána nagyszüleimről is beszéltem erről, és ők azt mondták szörnyű volt anyukámmal a viszonyom, de ők azt gondolták, ez valami mentális probléma nála, és elfogadták. A rokonaim elmondták, hogy anyukám fiút akart. Először depressziós lett, amikor kiderült, hogy kislánya született. Aztán tökéletes szülő akart lenni, és engem is tökéletesnek akart látni. Már pár áves koromtól folyton kritizált, hogy ezt miért nem így, miért nem úgy csinálod.Ne ide állj, hanem oda. És állítólag mindenkit elmart mellőlem. Egyszer erre már én is emlékszek a nemevős korszakomban olyan is volt, hogy nagymamám felpofozta őt, hogy hagyjon nyugton.Én nagyrészt csak a nagyobb korombeli dolgokra emlékszem, hogy mindig piszkált. Ne így fogd a kanalat, de szörnyen fogod a villát, én nem is tudnák így enni. Nem úgy kell a poharat fogni. Ezt még ma is megteszi velm a 29 éves gyerekével.

Sohase vertek meg, mégis félelmem volt a szüleimmel kapcsolatban. Emlékszem egyszer mamáéknál elestem, és kitörtem a fogam, de én mégse ezért sírtam, hanem azért, hogy anya mit fog mondani. Vagy egyszer mamáéknál mikor segítettem elejtettem egy tojást, és teljesen kétségbeestem tőle, mamám vigasztalt, hogy ez bárkivel előfordulhat. Bár ebbe nem volt benne anyukám, de azt hiszem a hatása igan, hogy bármilyen hibát követtem el, az nagy hibaként lett felnagyítva. Gyakran olyan is, amit utána máskor anyukám is elkövetett, de azzal már semmi baja nem volt. Mikor nagyobbacska lettem, és hozzá akartam bújni, mindig elutasított, hogy nagy vagy már, meg hogy tudom csak azért akarsz hozzám bújni, mert valami probléma van.

Persze azért az eszemmel tudom, hogy szeret engem,mert mikor beteg voltam aggódott értem, sokat éjszakázott az ágyam mellett a sötétben, mert félős voltam a sötétben. Néha volt, hogy úgy éreztem, jó betegnek lenni, mert oéyankor szeret. Egyetemista koromban kétszer műtöttek. A szüleim ott voltak, mikor felébredtem. A felébredéskor az volt anya felé a kéreésem, hogy fogja meg a kezem. Az első alklomnál megtette, a másodiknál nem hiába kérleltem hosszan. mert azt mondta, mitől lenne attól jobb. Azt hiszem nem igazán értei, hogy miért fontosak egymás felé az emberi gesztusok, egy kézfogás, érintés, egy dicséret, vagy pozitív megerősítés.

Aztán van még egy emlékem vele kapcsolatban. Mire hazajöttek meglepetésként elmosogattam, már egyetemista koromben. Erre ő: Minek kellett ezt is, most moshatom el utánad. Persze csodálkozott, hogy kevésbé vettem részt a házimunkában, hisz amit megcsinálatm sosem volt jó.Persze a családterápia után javult valamit a helyzet. Sőtt előtte is volt olyan, hogy mikor gyászomba bőgtem megsimogatott. De ezek csak elvétve fordultak elő. Meg votl több jó oldaaluk is a szüleimnek. pl. nem szóltek bele az életembe, iskolaválasztásomba. Lazák voltak koncertekre vittek és nálunk mindig az aludhatott és annyian akit akartunk. 

Most nemsoká lejár a szerződésem és megint haza kell költöznöm. Már előre félek, hogy milyen lesz otthon a hangulat. Pedig még mindig úgy vágyom arra, hogy igazi anya-gyermek kapcsolatunk legyen.Egy őszinte ölelésre, arra, hogy örüljön, ha valamit megcsinálok.vagy ha valami sikerült.

Attól is félek még, hogy mi lesz majd, ha egyszer gyermekem születik, már ha eljutok odáig, mert elég távolinak tűnik. Ha nála lesz mondjuk 1 hétig, vele is így fog bánni, és nyomot hagy a lelkében. Vagy igazi nagymamája lesz, és akkor meg én leszek féltékeny a gyermekemre?  


Róka

Ez megfogott Kata..

Kata 73 írta:

Nemrég olvastam egy könyvet.Megtörtént eseten alapul.Minden mondata súlyos,elgondolkodtató,de,volt egy amely nagyon mélyen megragadt bennem.

,,A mamám kivitt magával az útra és otthagyott engem.Kilökött a kocsiból,és én kiestem,és egy kő felvágta a lábamat,pont itt.Nézze.-Megtapogatott egy fehér vonalat."

 Ezek egy 6 éves kislány mondatai, akit 4 évesen hagyott ott az úton.................. 

Átvitt értelemben ez számomra a szülő-gyerek kötődési fázis megszakadásának azon fázisa amelyet sokszor érzünk a szüleinkkel, főként az édesanyánkkal szemben.Mintha ,,ellökőtt" volna magától,és ,,magamra hagyott", akkor mikor leginkább szükségem lett volna rá,amikor szeretetre ,simogatásra,megértésre vagy csak egy meghitt beszélgetésre lett volna(lenne) szükségem.  Ott volt,de mégsem volt ott. Ott volt,de amikor ő úgy gondolta ott kell  lennie. Az ott voltból és a én igényeim valahogymintha elsiklottak volna egymás mellett ellenkező irányba,talán rossz volt az időzítés,próbálkozott,próbálkoztam,de nem tudtam olyan lenni , amilyennek látni szeretett volna, vagy nem tudom, miért.Csak nagyon fáj.Mindig azt éreztem ,hogy elérhetetlen számomra,nagyon távol van.Ma is ilyen a viszonyunk. Azt hiszem a kő a szakadást,  az esetleges pszichés betegségek kialakulásának lehetőségét szimbolizálja.A forradás pedig örök emléke az ambivalens kötődésnek....

Szívből kívánom neked,hogy ti végre egymásra találjatok!


Offline
Csatlakozott: 2015 aug 2

Szia Bűntudatos,

Nagyon nehéz kérdés ez. Ne add fel soha, hogy lehet jobb is a viszonyotok később.

Nekem is hasonló volt gyerekkoromban édesanyámmal.  Én akkor megfogadtam, hogy nem leszek olyan anya mint ő volt. Fizikailag ellátott minket, de nem volt ölelés, puszi, összebújás, és lelkizés sosem. Még a menstruációt is az apám mondta el nekem, hogy mi az. 

A világ legjobb nagymamája lett, és az ma is, és a velem való viszonya is 100%-os fordulatot vett. Jó, nem tud kibújni a bőréből, azért vannak dolgai, de pont ma gondoltam rá nagy szeretettel, hogy milyen jó, hogy ő van nekem. A gyerekeim imádják és viszont.

És sajnos gyakran én is észreveszem magamon, hogy olyan vagyok mint ő. Kevés energiám marad a gyerekeimre, a fizikai gondoskodáson túl. Ők nem így látják, de én ezt érzem. Lelkiismeretfurdalásom is van....


Kata 73

Nemrég olvastam egy könyvet.Megtörtént eseten alapul.Minden mondata súlyos,elgondolkodtató,de,volt egy amely nagyon mélyen megragadt bennem.

,,A mamám kivitt magával az útra és otthagyott engem.Kilökött a kocsiból,és én kiestem,és egy kő felvágta a lábamat,pont itt.Nézze.-Megtapogatott egy fehér vonalat."

 Ezek egy 6 éves kislány mondatai, akit 4 évesen hagyott ott az úton.................. 

Átvitt értelemben ez számomra a szülő-gyerek kötődési fázis megszakadásának azon fázisa amelyet sokszor érzünk a szüleinkkel, főként az édesanyánkkal szemben.Mintha ,,ellökőtt" volna magától,és ,,magamra hagyott", akkor mikor leginkább szükségem lett volna rá,amikor szeretetre ,simogatásra,megértésre vagy csak egy meghitt beszélgetésre lett volna(lenne) szükségem.  Ott volt,de mégsem volt ott. Ott volt,de amikor ő úgy gondolta ott kell  lennie. Az ott voltból és a én igényeim valahogymintha elsiklottak volna egymás mellett ellenkező irányba,talán rossz volt az időzítés,próbálkozott,próbálkoztam,de nem tudtam olyan lenni , amilyennek látni szeretett volna, vagy nem tudom, miért.Csak nagyon fáj.Mindig azt éreztem ,hogy elérhetetlen számomra,nagyon távol van.Ma is ilyen a viszonyunk. Azt hiszem a kő a szakadást,  az esetleges pszichés betegségek kialakulásának lehetőségét szimbolizálja.A forradás pedig örök emléke az ambivalens kötődésnek....

Szívből kívánom neked,hogy ti végre egymásra találjatok!


Offline
Csatlakozott: 2016 júl 9

Köszi!

Igen próbálom én is így nézni. Amikor nem vagyok otthon akkor könyebb. Meg próbálok én is olyan lenni az asszertivitást tanulva, hogy segítsem őt, illetve korrektül igyekezni megbeszélni a dolgokat.


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Szia bűntudatos! Ne aggódj, szerintem jó anya leszel, hiszen nagyon jól tudod -- a saját tapasztalatadból --, hogy mire van szüksége egy gyereknek!

Egy ilyen büntető anya nagyon nehéz teher (ha az apa ilyen, az is), engem is bármikor ki tudtak borítani a szüleim, pedig szegény anyám csak depressziós volt, és nem _tudott_ adni szeretetet, illetve teljesen elborította a saját szorongása. Folyton bűntudatot keltett bennem. Ma már nagyon sajnálom őt.

Ha feltétlenül otthon kell laknod, próbálj úgy gondolni anyukádra, és amit mond, hogy a nagymamád hangja ezt mindig felülírja -- hogy anyukád egyszerűen nem tudja, hogy kell jól szeretni, erről valószínűleg nem tehet, de bármit mond is, az csak erről a szeretetadási képtelenségéről szól, nem rólad.

 

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen