A rút kiskacsa

a bűntudatos képe

Egyszer, még mielőtt betegként lettem nyilvántartva, egy rendezvényen volt  egy játék. Amit pszichológusok csináltak. Az első állomáson mondani kelett egy mesét, ami gyermekkorunk kedvence volt, és azt beszéltük meg, hogy ez azért fontos, mert gyermekkorunkban ezzel tudtunk azonosulni. Nekem ez a mese a rút kiskacsa volt. És valóban sehogyse találtam a helyem a többiek között. Már óvodában se voltak barátaim, de akkor ez nem is zavart, és a bántások akkor még nem jöttek elő. Kisiskolásként se vágytam különösebben igazi barátságokra, de akkor már elkezdődtek a piszkálódások, amik csak egyre rosszabbak lettek. Először az ebédlőben rugdostak az asztal alatt. Amikor anya fürdésnél észrevette, hogy kék-lila a lábam, mindig azt mondtam, hogy elestem, vagy hogy beütöttem. Sohasem mertem elmondani, hogy az osztálytársaim bántottak. Később kitaláltak egy olyan játékot, hogy ha valaki hozzámért, átkente a másikra. Olyasmi volt ez, mint amikor valamit tovább kell adni, külonben belesül. És akkor fújoltk, hogy rámkenték őt. Ha valaki rájött, hogy az én kabátomat fogja, eldobta, hogy fúj. Mintha leprás lennék. Voltak aztán egyszeri esetek. Valaki lelökött a lépcsőről. Valaki hasbacvágott. Egyszer hetesként bent kelett maradnom, és akkor a társamat húzták oda hozzám, hogy csókold meg. Seprűnyéllel jöttek nekem, meg kitalálták, hogy nyomjuk fel neki. Voltak aztán olyan részek is, aminek volt némi alapja, mert én később ismerkedtem meg a dezodorral mint a többiek, meg "csak" heti kétszer mostam hajat, ezért a végére már bezsírosodott. Akkor ezekkel is piszkáltak. Ezért mai napig érzékeny vagyok arra, most milyen állapotú a halyam, vajon milyen a szagom, és nem gondolnak-e ápolatlannak. Pl. ha terepen dolgozok most se használok dezodort, és ezen sokszor idegesítem magam, hogy nem probléma-e, mivan ha leizzadok és ezért büdös leszek. Nálam hamarabb kezdődött a pattanásos dolog is, és külön emlékezem arra, hogy-e miatt piszkáltak akkor, mikor épp előző nap voltam kozmetikusnál, ahova szintén azért mentem, mert piszkáltak. Az olyan rossz élmény volt, mármint fizikailag a kozmetikus, hogy azóta se voltam soha. 

Persze a lelki része a bántásoknak mindig jobban megviselt. Az iskolai évek hangulatára ez rá is nyomta a béjegét. Emlékszem, kisiskolás korom egyik szeretett számára, melybe nagyon bele tudtam élni magam.

https://www.youtube.com/watch?v=e1Nt7CLDabI

hát egy elég depis dal.Azt hiszem már akkor meg volt bennem az az érzés, hogy mi lenne, ha a dolgok súlya alatt meghalnék. De bennem a halálfélelem mindig erősebb, sőtt nagyon erős volt.

Voltak azért rendes iskolatársaim is, akik mikor megtudták, hogy mennyire bántottak mások próbáltak közeledni hozzám. A végén még valami barátféleség is kialakult. Meg voltak nagyon szép iskolai élményeim is. Nem kell rögtön azt gondolni, hogy az egész gyerekkorom elfucserált volt. És haragudni se haragszom a társaimra, hisz ők is akkor még csak gyerekek voltak, és nem tudták igazán felfogni, hogy mit okoznak a másiknak.Azóta már megváltoztak.

De azért örültem a ballagásnak, hogy egy új közösségbe kerülök. Első évben minden jól is ment. , de aztán valami elromlott. Bár itt a fizikai bántások kevésbé voltak jelen, volt egy igazi barátnőm, és egy-két haverom is. Volt egy srác a sulinkba aki a bántások igazi céltáblája lett. Tényleg fura volt, valami miatt. Pl. mondták a többiek, hogy húzzál zacskót a fejedre, és ő zacskót húzott rá, meg ilyenek. Én meg barátkoztam vele, mert tudtam, hogy milyen rossz bántva lenni, és hogy mindenkinek kell egy barát. Aztán ezért kezdtek el piszkálni, meg hogy "jó" gyerek vagyok, jók a jegyeim, és nem rugok be és ilyenek. Akkor megint lett egy számomra kedves depis dal, ami már elvontabb volt mint az előző:

https://www.youtube.com/watch?v=NO6yAw5VJf4

Egyébként van egy érdekessége, és tanulsága is a történteknek. A tanárok, főleg általánosba ugyanis ebből csak annyit vettek észre, hogy jó gyerek vagyok. mert nemigen szólaltam meg, meg mert így kimaradtam a gyerekcsínyekből. Igazán érdekes esete az iskolának, hogy örülnek, és jónak tartják azokat a gyerekeket, akik iskolai szorongásaik miatt szélsőségesen és betegesen visszahúzódóak.

De az egészből az él most bennem a legjobban tudatosan, hogy hattyúvá kell változnom, vagyis az átlagostól eltérő, a maga módján sikeres emberré. Hogy megmutassam értékeimet. Ennek az útnak még csak az elején járok.


Offline
Csatlakozott: 2016 júl 9

Azért soszor szoktam magam kevesebb értékűnek is gondolni. Mert nagyon kevés az önbizalmam, és ha elkövetek valami hibát, máris kétségbeesek, hogy akkor én most milyen kevesebb értékű vagyok. De már rajta vagyok hogy erősödjem, és levetkőzzem ezt. Van egy éistám az eddig elért sikereimről, egy másik a pozitívumokról, amik történtek velem, az egyik 3 éve, a második 1,5 éve van meg. Ezek segítenek átgondolni, hogy nem is állok olyan rosszul, még ha sokszor úgytűnik is.


Offline
Csatlakozott: 2016 szep 8

Köszönöm, hogy ezt megosztottad velünk.

Sok mindennel tudtam azonosulni és jó volt azt olvasni, hogy tudatosult benned, hogy igazából Hattyú vagy és ezért különbözöl a többiektől, nem pedig azért mert bármiben is kevesebb értékű lennél, mint bárki más. Azt hiszem ez a gondolat visz rá egy olyan útra, amelyiken nem az a legfontosabb, hogy hol tartasz rajta, hanem az hogy rajta legyél. Minden ember "egyedi, egyszeri, megismételhetetlen érték", így Te is.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen