Munkanélküliség és harc a közmunkáért.

a bűntudatos képe

Most kezdek hozzá a bloghoz, de régebbi történések és érzelmek is lesznek az élső néhány írásban, mert ez is hozzátartozik a történetemhez.

Az első poszt a munkába való elindulás viszontagságairól fog szólni. a munkanélküliség, vagy félig munkanélküliség sokáig szerves része volt a mindennapjaimnak. Egy évig voltam teljes munkanélküli, aztán 5 évig félig. Apummal dolgoztam 4 órára bejelentve, de nem volt az a munka annyi sem. Inkább kb. 1 hetet dolgoztam a hónapból. Vagyis 5 napot. Mellette voltak alkalmi munkáim pl. újságkihordás, sőtt még jó munka is a szakmámban, ahol is turista csoportoknak vezettem túrát játékokkal, vagy ökojátékokat tartottam. Mellette még önkénteskedtem, ami sokszor kellett ahoz, hogy felszínen tartson. Nem kerestem meg egy minimálbért, és csak a szüleimmel az ő eltartásukkal tudtam élni egy szobában a testvéremmel egészen mostanáig, vagyis 29 éves koromig.Bár így anyagilag jól éltünk. De a háztartásban se jutott rám sok feladat, mert anyukám háztartásbeli, így ő főzött, mosott mosogatott otthon. Csak 1-2 dologba tudtam besegíteni.

Ezek a dolgok is hozzájárultak mentális problémám kialakulásához, vagy hozzátettek még.Egyrészt volt sok időm sok hülyeségen agyalni, bár ez még most is van, hisza mostani mun kahelyemen is sok a holtidő, amikor csak várjuk, hogy jön-e turista. De a másik dolog volt a feleslegesség érzése a teljes célnélküliség. Előtte akármilyen nehéz is volt, mindig felkeltem és csináltam a dolgomat, de akkor sokszor előfordult, hogy majdnem egész napokat végigfeküdtem, mert nem láttam értelmét, hogy minek keljek fel. Máig visszamaradt egy utóhatása. Még régebben szerettem korán kelni, mert azt tartottam, hogy amíg sokáig alszok, addig is lemaradhatok valami izgalmasról, addig most nehéz reggelenként felkelnem, ha délutános vagyok sokáig alszom és szabadnapjaimon most is előfordul, hogy nem csinálok semmi értelmeset, egész nap pihenek netezek és tv-t nézek.A mukához visszatérve egy idő után már le is mondtam arról, hogy normális életem és munkám lesz, beletörődtem a helyzetembe és nem is igen kerestem munkát. De azért időnként volt 1-2 kis reménysugár, amibe belekapaszkodtam.

Ilyen volt a közmunkaprogram is, ahol kevesebb elvárással, de akár jobb munkához is hozzá lehet jutni. Így "nyertem el" egy állást az egyik nemzeti parknál 3 éve animátor munkakörben Előre lebeszéltem a munkaügyi központal és a nemzeti parkal, hogy minden rendben lesz. Leköltöztem jó messzire, nehéz volt egy kis faluba szállást találnom  3 napot már benn is voltam. Megmutatták, hogy mit kell csinálnom, meg ilyenek. A következő nap nem kellett bemenjek. Akkor este hívtak, hogy mégse jó a munkaügyi központ nem enged ilyen távolra. Próbáltam mondani, hogy de ha bejelentkeznék ide lakcím szerint , de ők azt mondták, hogy úgyse találnék olyan helyet, ahol ezt megengednék, pedig ahol laktam bejelentettek volna, mert addigra már összebarátkoztunk. Hazamentem és számon kértem a munkaügyi központon, ahol bár tényleg volt akadály, próbáltak mindenféle alternatívát mondani a foglalkoztatónak, de ő mindentől elzárkózott. Pedig én már elköltöztem, ez sok pénzbe is került, lemondtam érte más előremutató otthoni dolgokat., ezért nagy kudarc volt ez, amúgy is kudarcos eddigi életemben.Ekkor lett először olyan bajom, amivel pszichiáterhez kelett fordulnom, bár szerintem sokkal régebb óta vagyok beteg.Ekkor még csak járóbeteg szakrendelésen voltam, és csak egy hónapig kellett gyógyszert szednem.

Aztán egy csomót önkénteskedtem otthon egy projekten. Felajánlottam, hogy mi lenne, ha közmunkásként ott dolgozhatnék ugyanazon, amit amúgy is csinálgatok, csak akkor nagyobb erővel tudnám. Kész terveket vittem oda,de a hölgy azt mondta, nem tuidja hogyan működik ez.Akkor elmentem az önkormányzathoz, akiket először nem érdekeltem, másodjára viszont leírták a hölgynek, hogyan igényelhet közmunkást. Így 4-5 kört futottam, de nem fogadtak be.Akkor ezen is nagyon elkeseredtem, de utána jött eza Tisza-tói szakvezetői szintén közfoglalkoztatott munka, ami kihúzott a csávából. Otthonra már nem is akarok visszamenni, hanem másfelé tervezem az utam, annyira tele lett a hócipőm az otthoni semmit se csinálunk, elköltünk egy csomó pénzt szakmailag megkérdőjelezhatő látogatóközpontra, amibe azután nem jön látogató.

Hát így kellett megküzdenem a közmunkáért, ugyanolyan önéletrajzot beadva, mint bármilyen más munkára, ugyanolyan feltételekkel. Igaziból ugyanolyan, mint egy bármilyen más munka, és remélem számomra ez tényleg út lesz a munkába, és végeztével nem ugyanoda fogok visszazuhanni ahonnan elindultam, Terv már van, aztán meglátjuk mit hoz az élet.


Offline
Csatlakozott: 2010 dec 8

Az eszem megáll ezen a történeten. Közmunkában szakmunka, munkaügyi központ, bürokrácia - ezzel lehet depresszióba taszítani egy egész országot.

Drukkolok neked!


Offline
Csatlakozott: 2016 júl 9

Köszönöm, hogy elolvastad, és értékeled, amit írtam.

 


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Kösz, hogy ezt elmesélted! És nagyon drukkolok, klassz vagy, hogy megküzdöttél a munkáért és az önállóságért!

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen