Ki vagyok én, mi a bajom? 1. Paranoid?

a bűntudatos képe

Mivel túl hosszú a mondanivalóm 3 részre szedem. Amúgy egy kicsit lelkiismeretfurdalásom van, hogy szétírom az oldalt a mindig nagyon hosszú írásaimmal, de soka a mondanivalóm, és úgy érzem már az is segít, hogy kiírom magamból.

Másfél éve kerültem kórházba, ahol először azt gondolták nagy a baj velem, de kiderült hogy mégse akkora. Azt mondta az orvosom, nem tudják pontosan eldönteni ,mi a bajom.Nagyon zavaros a kép, így aztán én se tudom biztosan mi a bajom.

Egyrészt ott van, ami miatt kórházba kerültem, amikor nem reális dolgokat gondoltam. Eszembe jutott, hogy mások láthatták mit néztem a neten az iskolai gépen, és ezzel kapcsolatos párbeszédek. Nem tudom a bepánikolás miatt, vagy kognitív torzítások miatt, vagy mert paranoid dolgokra hajlamos vagyok, de akkor azt gondoltam, most is nézik, hogy mit nézek az otthoni gépemen, meg hogy valaki miattam vált el, mert beregisztráltam a nevében egy internetes oldalra, ami persze nem volt igaz. Aztán egy hét múlva ez szinte nyomtalanul eltűnt nem tudom a gyógyszer, vagy a logikus átgondolás miatt. pl. átgondoltam. Nem nézhetik folyamatosan, hogy mit netezek, mert kinek lenne annyi idaje rá. A más nevében regisztrálásra egy pszichológus vezetett rá. Azzal, hogy elmondta, olyankor mindig kérik az e.mail címet, és egy linken kell belépni, hogy tényleg én kértem a regisztrációt. Tehát más e.mail címe alatt nem tudtam garázdálkodni. A paranoid gondolkodással szemben az ilyen logikus végigfuttatás után mindig elfogadtam a dolgot. Mivel halucinációim, és más tüneteim nem voltak az hosszú idő alatt teljesen kiderült, hogy  a parnoid gondolkodás szintja nem skizofrén dolog.Mostanában is előfordul, hogy eberek beszélgetnek valamiről és a kihallatszott mondatfoszlányokból arra következtetek, hogy rólam beszélhetnek negatívan, persze azt mindig tudom, hogy ez nem reális. Mégis nem gondolom, hogy a probléma csak ebbóől állna. Ennél bonyolultabb az egész. Hisz visszagondolva középiskolás koromra, ami 12 évvel ezelőtt volt, éreztem először, hogy beteg vagyok. Akkor voltak öngyilkossági gondolataim, Ezt meg is írtam a naplómban, amit anyukám elolvasott, lett is belőle nagy veszekedés. Én mondtam, hogy nem tehetek róla, és hozzá akartam még tenni, hogy ez is egy betegség, de erre már nem volt időm, mert a fejemhez vágták, hogy de igan is tehetek róla.Ekkor beszéltek először pszichológusellenesen is, és mondták, hogy miért lenne jobb elmondani ezt egy idegennek, így történt hogy még nagyon sokáig nem kerültem orvoshoz, miközben folyamatosak voltak a kitöréseim, amikor sírógörcsöket kaptam. Ők ezt csak hisztinek nevezték, és azzal fenyegettek, hogy egyszer majd elmebeteg leszek, meg hogy az lesz a következő lépés, hogy a képzeletbeli legyeket fogom elhesegetni magam elől. Ezzel később sok félelmet is okoztak nekem. Szerintem egyébként mások is látták rajtam, hogy van valami bajom. Az egyetemen megtörtént, hogy bejött a tanár és kérdezett valamit, de én csak egy szót tudtam mondani, ami úgy értelmetlen volt. Egyszerűen lefagytam. Féltem is, hogy hülyének néznek miatta. Az negyetemen amúgy is sok minden történt, de ez már a következő poszt témája lesz.


Kata 73

Szia Bűntudatos!

Az írásoddal és a reagálásokkal kapcsolatban eszembe jutott egy történet.

Ismerősöm pszichológushoz jelentkezett be  a 10 éves gyerekének van rá szüksége.Meglepődött mikor első ülésre , őket,mint szülőket hívták be és nem a gyereket.

 Elvicceltük,bár én komolyan gondoltam: A pszichológus majd megdícséri a gyereket,hogy jó, hogy pszichológushoz hoztad a szüleid.Viccesnek tűnik, a történet,de nem az.

Csatlakoznék a romákkal kapcsolatos tapasztalatokra:Olyan városrészen lakom ami  panelból, új építésű családiházba kiköltözésünkkor még periféria volt,mert a város romatelepének számított mert volt nyomornegyed része még.( anno majd 50 éve és rajta is ragadt a vegyes lakosság ellenére.) De nagyobb biztonságban éreztem magam ott este, amikor mentem haza,mint a belvárosban.És itt az a beilleszkedni akaráson,az elfogadáson  az egymás tiszteletén volt a hangsúly.Nem állítom,hogy egyáltalán nem volt negatív tapasztalatom,de nagyon kevés. 

Gyerekeim  már ide születtek és természetes volt nekik is nekem is , hogy romákkal jártak az óvodában egy csoportba, hiszen már ismerték egymást .

.De talán az ilyen esetek hasonlóak, mint a hajléktalanokkal kapcsolatos tévhitek,és negatív vélemények.Amíg meg nem ismered őket,az életvitelüket, a történeteiket,amíg nem érzik,hogy elfogadod őket és ők téged,........De akár a psz betegeket is említhetném.

 


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Köszi a választ! Megható, hogy nincs benned harag irántuk: nagyon sok erő és bölcsesség van benned. És várom a posztot anyukádról.


házikuszmacskusz

Szia! Én nagyon várom minden bejegyzésedet és köszi a  privit is!

 


Offline
Csatlakozott: 2016 júl 9

A romákban én bízom. Jó tapasztalataim vannak velük. Van roma barátja a családnak, meg pl. roma volt a postásunk, őt is szerettük, meg mindenki a környékem.

Eszter én úgy érzem a szüleim nem akartak rosszat nekem, csak nem tudták hogyan kellene kezelni a problémákat, hogyan kell bánni egy kamasszal stb. Egyébként lesz majd egyszer egy anyás blogbejegyzés is, mert vele sok konfliktusom volt.


Offline
Csatlakozott: 2010 okt 12

Sad Szia bűntudatos! Nagyon kegyetlenül bántak veled a szüleid, borzasztóan sajnálom. 


borderfiu

Bízol a romákban? Mert én nem.


Offline
Csatlakozott: 2016 júl 9

Megtaláltam, mégis lehet szerkeszteni.


Offline
Csatlakozott: 2016 júl 9

Egyébként elrontottam egy kicsit a blogot. A címének így kéne szerepelni. Ki vagyok én mi a bajom? 1. Paranoid?

Szóval ez a poszt a kérdésekről szól, arról, hogy nem tudom, hogy mi a bajom.

De úgy látom szerkeszteni már nem tudom az előzőleg kiírtakat.


Offline
Csatlakozott: 2015 okt 1

Tetszik ez az őszinteség. smiley


házikuszmacskusz

Én is köszönöm, hogy megosztottad, jólesik, hogy megtisztelsza  bizalmaddal.



Róka

Szia! Köszönjük, hogy megosztod velünk.

Kíváncsian várom a folytatást.

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Megosztás Viberen