Még az előző bejegyzéseimben megemlítettem valamit, amit akkor még nem akartam elmondani. Más vagyok mint a legtöbb férfi, és más mint a legtöbb ember, de nem tudok rájönni, hogy ez miért van így.

Nem igazán terveztem, hogy írni fogok errel az érzésről, de ma reggel történt valami ami miatt mégis muszály lesz.

A névvel a munkahelyemen találkoztam először. Még az első napokon, egy egyetemi épület udvarán takarítottunk. Talán ott ahol a pszichológusokat is képzik.

A szobám egyik falán van egy kép. Már pénteken észrevettem. Egy tábla amin külömböző színkombinációjú kis kockák vannak. Nincsen köztük két egyforma.

Jó érzés volt eljutni végre erre a "szigetre". Hosszú volt ez a hétvége. Talán véget sem ért volna, ha nem tudom, hogy létezik ez  a sziget.

Az első éjszakám volt nyugtatók nélkül, a mostani rosszulléteim óta. Azt hittem jól alszok majd, mert már kezdtem jobban lenni, de ez sajnos nem sikerült.

Pének reggel fél tíz volt amikor megmutatták a szobámat. Foggalmam se volt mire számítsak. Egy egyágyas szobába kerültem. Talán ez egy menedék lesz egy nagyon rossz nap után.