impresszum | bejelentkezés | adatvédelem 2010. Szeptember 9. csütörtök 
Tesztek
Hozzátartozóknak
Történeteink




Történeteink
Kisfiu38 története - 1. rész
Furcsa állapot a depresszió. Régebben évekig nem hittem, hogy kikeveredem belőle valaha is, később azt hittem örökre megszabadultam tőle. Hát nem így történt: 2002. március 17-én este 11 óra körül kb. 1 óra leforgása alatt visszaestem.

Borderlány története
Az a fekete szoknya ott a Mártin szippant befele. Szinte érzem ahogy a langyos, nyúlós feketeségbe tapadok, mint valami légy a légypapírra. Szóval, nem szólok-e akkor semmit? Ja, igen... hát rögtön... Úristen, nem megy, ez mindjárt beszippant! Már benne vagyok a feketeségben, mint egy halott anya méhében. Egész pici lettem. És simogat. Ja, de... beszélhetek... csak most nem megy. Nem bírok elszakadni attól a fekete masszától. Beleragadt a tekintetem. Igen, próbálok erőt venni magamon, de az ugye nagyon... nagyon... Na gyerünk! Engedd már el azt a feketeséget! Feketeség engedj el!

Mirasorvino törénete: a pszichológusom szerint
A pszichológusom szerint nem szeretem magam. Hm. Igazából rájöttem, hogy még nem definiáltam, mi is az önszeretés.

Sista története
Aztán rámtört valami iszonyatos erővel az egyedüllét. Később nem tudtam aludni, mert mindig bent találtam magam a geometrikus alagútban álmomban, és nagyon rossz, nyomasztó álmaim voltak. Álmomban mindig meg akartak fojtani kámzsás, arctalan emberek, akik az ágyamnál álltak. Ez már-már valóságnak tűnt, néha tényleg olyan volt, mintha nem álmodnék, és éreztem a kezeket a nyakamon, sikoltani próbáltam, de nem kaptam levegőt. Olyasmiket kezdtem látni az álmatlanságtól, amik nyilván nem voltak ott. Elkezdtem rettegni a sötétben. Később már lámpa mellett sem engedtem magam elaludni. Napi 2-3 óra szunyókálás félig nyitott szemmel.

Petri Lukács Ádám történetei
A szerkesztőségben üldögéltem. Hirtelen tört rám a halálfélelem. A következő pillanatban már remegett a kezem, s hiába próbáltam megszámolni rendkívül magasnak érzett pulzusomat, állandóan elvétettem az érverések számát. Képtelen voltam koncentrálni, agyamat elborította a rettegés. Arra gondoltam, lehet, hogy mindjárt zsibbadni kezd a bal oldalam, s aban a pillanatban már zsibbadt is. Amikor a titkárnő közölte, hogy sápadt vagyok, a szememet könnyek borították el. Biztosra vettem, hogy az infarktus mindjárt elvisz. Klasszikus pánik attak.
Beszélgetés énisdepissel
Mentem a munkahelyemre a buszon, és látszólag minden bevezetés nélkül hirtelen azt kérdeztem magamtól: muszáj nekem ilyen borzalmasan éreznem magam? Mindig, éjjel-nappal állandóan csak vonszolnom magam? Talán nem biztos, hogy ez az élet normális rendje. A következő gondolat az volt: lehet, hogy nekem valamilyen betegségem van? De a rákövetkező gondolat már az volt, hogy nincs nekem semmi bajom, csak más vagyok, mint a többi ember.

Angolbeteg története - 1.
42 kiló voltam akkor, sört - pedig az az egyetlen alkohol a pezsgőn és a martinin kívül, amit szeretek - nem is ittam egy darabig, merthogy az hizlal; gondoltam, a fogyás + tömény(telen) szesz mellett hamarabb véget érek. Eközben pedig jártam egyetemre, a cekkeremben mindig ott lapult egy citromleves palackban a homoki karcos bor, ami szerintem szőlőt álmában sem látott soha.
Á története
Úgy éreztem, vissza kell térnem életem bizonyos állomásaihoz és bocsánatot kell kérnem mindenkitől, akit megbántottam: szüleimtől, barátaimtól, szerelmeimtől, gyermekeimtől. Iszonyattal és ugyanakkor a tehetetlenség érzésével töltött el az a tudat, hogy nem én tehetek minderről, valami rajtam kívülálló (és gyógyítható!) dolog, mint egy parazita rágja szét egész életem és teszi tönkre a környezetem.

Halálos betegségem
Az anorexia, az önéheztetés, iszonyatos betegség. Ez az életem. Testi és érzelmi valómat mindenestül elemésztette. Megfosztott a boldogságtól. Egyszerű fogyókúrával kezdődött, ami aztán elvadult. Tizenöt kilót fogytam, és még mindig vékonyabb akartam lenni. Kórházba vittek, orvosi és pszichológiai alapon, és az anorexia nervosa klasszikus eseteként diagnosztizáltak. Az utóbbi tizenhét évben több mint százszor voltam kórházban. A magam egyszemélyes rémálmában élek.

Egy bipoláris pszichiáter vallomásai
Jamison szerint nagyon sok olyan ember van, akik egyáltalán nem fordulnak orvoshoz, vagy tájékozatlanságból, vagy mert háziorvosuk nem képes megfelelő tanácsot adni nekik, gyakran a stigmatizációtól való félelem tartja vissza őket, esetleg a szakmai és személyes életükben várható negatív reakciók.

archívum | további cikkek

Mi a blog? Személyes napló a neten, amelyet mások is olvashatnak, s ha a blogger megengedi, akár kommentál-hatnak is. A hónap bloggere olyan önként jelentkező "lakónk" lehet, aki vállalja, hogy egy hónapon át mások okulására, és saját örömére, időről időre nyilvános feljegyzéseket ír a rovathoz kapcsolódó témáról vagy saját életéről.

A számtalan fórum közül kiemelünk néhányat, amelyekben a rovat témáihoz kapcsolódó, érdekes beszélgetés zajlik.