Mr. Flow - és a szubjektív jóllét keresése

(F. J.)

Áramlatban lenni. Aki olvasta Csíkszentmihályi Mihály könyveit, tudja, hogy miről van szó. Az áramlat-elképzelés, mely a boldogság titkát kísérli meg felfedni, nagy és lelkes olvasótábornak örvend világszerte. A siker mögött egy élethossziglan tartó nyomozás húzódik meg mindaz után, ami igazából a boldogságot jelenti. Ez a törekvés egy életvidám kisfiú fejéből pattant ki.

180 ember hallgatta figyelmesen a 70 éves pszichológus előadását, arról hogyan kezdődött ez az egész. A magyar származású Csikszentmihályi szülei a második világháború idején menekültek Velencébe. Az akkor 10 éves kisfiú nem értette, hogy miért mennek télen, hidegben, esőben, éppen Velencébe – nem tudta, hogy az volt az utolsó vonat, amely elhagyta Budapestet. A pályaudvaron már ágyúdörgések hallatszottak. „Három héttel indulásunk után a legtöbb ember, aki kikísért minket a pályaudvarra, már halott volt.”, meséli a pszichológus gyermekkori zavarodottságát.

Sokuk, akiket akkor látott, egyszerűen végezték tovább a mindennapi dolgukat, miközben mindenütt épületek dőltek össze, vonatok lángoltak, és szomszédok tűntek el, a soha-viszont-nem-látásra. „Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy az a sok képzett és értelmes ember körülöttem, akiket tiszteltem és szerettem, hogyan tudja ezt a szituációt az éhség, bizonytalanság, halál és szenvedés ellenére úgy kezelni, mintha teljesen normális lenne. Akkor elhatároztam, hogy kiderítem, hogy is van ez az élettel és hogy lehetne jobbá tenni.”

Csikszentmihályi Mihály egy kis színpadon ül egy óriási barokk teremben a melki várban. Pirospozsgás arca elüt fehér hajától és fekete ruházatától. Lassú és mély hangon beszél. Koncentráltnak ható megjelenése erős lélekjelenléttel bír. A székén előre dőlve pillantása újra és újra a közönséget pásztázza. Csak néha tekint a mellette lévő papírlapra.

Kizárólag erre a hétvégére utazott a pszichológiaprofesszor, az áramlat-elgondolás alapítója, Kaliforniából Ausztriába. A Waldzell Meeting-nek keresztelt rendkívüli konferencia alkalmával tizenegy személyiséget hívnak meg, a tudomány, a művészet, a gazdaság, és az egyház képviselőit, akik az élet értelmét vitatják meg. Mint vezető boldogságkutatót és amerikai szupersztárt konferálta be kaliforniai vendégét Andreas Salcher, a rendezvény szervezője. És valóban így van, hiszen Csíkszentmihályit nagyon sokan tisztelik. Bestsellerét, melynek címe: „Flow – az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája”, 19 nyelvre fordították le. A pszichológus a waldzelli találkozón is nagy népszerűségnek örvendett. Sok a résztvevő és újságíró csak azért jelent meg a találkozón, hogy őt beszélni hallja.

Előadásában Csikszentmihályi a háborús emlékei mellett még egy példát hoz saját életéből. Egy svájci nyaralás alkalmával, 15 évesen meghallgat egy előadást a Zürichi egyetemen. Archetípusokról van szó, indiai mandalákról, meg az élet és a világ új megértésének szükségletéről. Az előadó docens, bizonyos Carl Gustav Jung, nagy hatást gyakorol a fiatal Mihályra. Elkezdi olvasni Jung könyveit – végül arra az elhatározásra jut, hogy, hogy komolyabban fog foglalkozni a pszichológiával.

Hogy hogyan alakul valakinek az élete, az Csikszentmihályi szerint sok faktortól függ: nagyon fontosak a gének, a kultúra, amiben nevelkedünk, és az egyéb élmények is meghatározóak. Döntő viszont, hogy ezekkel mit kezdünk, hogy a tapasztalatok és lehetőségek tényezőit hogyan hasznosítjuk. „Az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláljuk azt, ami örömet okoz, és amiben kiteljesedhetünk. Ennek egy magasabb értelme is van, hiszen ez viszi tovább a társadalmat és az emberiséget.” 

Megtalálni, hogy mi is számunkra a boldogság – hogy ez mennyire átszövi Csikszentmihályi egész életét, az kiderül az előadásából és a rákövetkezendő vitából. Több mint két órát szánt arra, hogy válaszoljon a kérdésekre, melyeken keresztül láthatóvá válik, hogyan lett a bizonytalan gyermekből elismert pszichológus, akinek munkássága nem csak számos ember életminőségén igyekszik javítani, de ez önmagát is a legmélyebb elégedettséggel tölti el.

Csikszentmihályi 1934-ben született. Már hamar megtapasztalja, milyen idegennek lenni. Olaszországba érkezve, vörös haja és kiejthetetlen neve miatt csúfolják az osztálytársai. Alig vannak barátai. Sem az olasz, sem a magyar kultúrában nem érzi igazán otthon magát. A szülők magas színvonalú polgári életet élnek, egy héten többször is rendeznek vacsorát, fogadásokat. Elfoglaltságuk miatt a gyerekekről egy dajka gondoskodik. A zavaros háborús évek után, melyeket részben Magyarországon, részben Olaszországban éltek át, a család anyagi helyete romlik. Mivel édesapja elveszíti konzuli állását Olaszországban, a család éttermet nyit Rómában. Mihálynak ott kell hagynia az iskolát, ahova amúgy sem járt szívesen, hogy alkalmi munkával kisegítse a családi költségvetést.

Közben álmát – az emberi psziché kutatását és az élet teljesebb megértését – nem adja fel. Ezért elindul az Egyesült Államokba, mert ott akkoriban már lehetett az egyetemen pszichológiát tanulni. Végül beiratkozik az illinois-i egyetemre. Este 11 és reggel 7 között egy nagy szállodában állítja ki a számlákat a távozó vendégeknek, napközben szemináriumokon és előadásokon vesz részt. Az idegen és színes hallgatóság lenyűgözi, a kurzusaiban viszont csalódik. Azt a pszichológiát, amit itt tanítanak, az emberi psziché mechanikus és unalmas szegleteként éli meg. Rövid úton vált designra. Itt két éven át tanulja a tárgyak esztétikáját és azt, hogyan lehet szép és egyidejűleg hasznos darabokat konstruálni. De ez sem viszi közelebb azokhoz a válaszokhoz, amit keres. Tanárai, akiknek feltűnt a tehetséges diák, rábeszélik, hogy még egyszer próbálkozzon meg a pszichológiával. Azt javasolják, menjen át a kiváló hírnevű chicagoi egyetemre. Itt egy szigorúan természettudományos, kognitív pszichológiával találkozik. Olyan kutatókkal, akik egész életüket áldozták egy bizonyos probléma átható vizsgálatára – például, hogyan működik a macska látóidege, vagy mitől ismeri fel a patkány csemetéit. Ezek nem éppen azok a mélyreható, átfogó kérdések, amelyek őt érdekelték. De olyan professzorokat is megismer, akik filozófiával és humanisztikus témákkal foglalkoztak. „Nem egészen az volt, amit kerestem, de már sokkal jobb volt, mint azelőtt.” Itt talál arra a témára, melyet a mai napi az ő neve védjegyez.

Államvizsgája után, 1962-ben elkezdi doktori munkáját, melyben megvizsgálja, hogy a művészek milyen úton jutnak el ötleteik megvalósításáig. Közben egy érdekes felfedezésre jut: a festők a vászon előtt sokszor úgy viselkednek, mint akik transzba estek. Annyira leköti őket a munkájuk, hogy megfeledkeznek éhségről, szomjúságról, fáradtságról. Úgy tűnik maga a tevékenység, ami hajtja őket, és nem az elismerés, dicsőség vagy pénz vágya. Jutalom hiányában is egy tevékenységnek szentelni magunkat – ezt a bevált motivációs elméletek egyike sem tudja kielégítően megmagyarázni. Önmagán is többször tapasztalta már a teljes bevonódás élményét zenélés, hegymászás, vagy egy sakkparti közben. „Még a háborús időkben is, amikor azt hittem a világ össze fog omlani, el tudtam mélyülni a sakkozásban.” A fiatal tudós hamar rájön, hogy itt az emberi viselkedés felkutatására méltó területéről van szó, ami talán őt is tovább viszi a jobb életet kutató törekvéseiben.

A gondolat már nem hagyja nyugodni. 1970-ben, amikor professzori állást kap az egyetemen, be is indítja az erre irányuló kutatásokat. Egy kis ügyességgel szponzort is sikerül találnia a megvalósításhoz. Összeállít egy tehetséges diákokból álló kutatócsoportot és elkezdi a munkát. Munkatársaival együtt interjúkat készít táncosokkal, hegymászókkal, kosarasokkal és sakkozókkal, hogy kiderítse, mi teszi ezeket a tevékenységeket ennyire vonzóvá. „Autotelikusnak” nevezi azokat a tevékenységeket, amelyeket önmagukért, a cselekvésért végzünk, külső jutalom nélkül, és megengedik a teljes elmélyülést. Később ebből születik a flow fogalma. 1972-ben publikálja kutatását „Beyond borderom and anxiety” (Túl a félelmen és unalmon) címen. A könyv nem mondható sikeresnek. Az eladási szám alacsony, tudományos visszhangja is minimális. Egy antropológus és néhány sportpszichológus érdeklődik ugyan, de a pszichológiai, akadémiai közegből senki.

Ahelyett, hogy sokáig keseregne környezete közönyén, újabb projektbe fog: a flow-kutatás módszerét akarja kifinomítani, mert a kérdőívek és interjúk eredményeinek minősége nem elégíti ki a tudóst. Az adatok, melyeket a vizsgálati személyek szolgáltatnak bevonódást biztosító tevékenységeikre történő visszaemlékezéseken keresztül, túl pontatlannak és sztereotipnek tűnnek. Itt jön a képbe a csipogó ötlete. Minden résztvevő kap egy kis szerkezetet, mely rendszertelen időközönként hangot ad. Amint a jelzés elhangzott, a résztvevőknek fel kell jegyezniük, hogy éppen mit csinálnak, és hogy érzik magukat eközben. A technikát Experience Sampling Method-nak (ESM) nevezték el, és zseniálisnak bizonyult. Az így elérhetővé vált adatok pontosak, kiadósak és részletesek. Csíkszentmihályit annyira elbűvölte a módszer, hogy a mindennapi élet minden aspektusában hasznosítani próbálja. A következő 20 évet többnyire a módszer hasznosíthatóságának és tökéletesítésének szenteli. „Ami a flow témáját illeti, kissé elkanyarodtam akkortájt, de a csipogó-módszerrel történő kimerítő foglalatoskodás nagyon megérte. A technika segít, hogy az emberek életét jobban megismerjük.”

Csikszentszentmihályi már majdnem 60 éves, amikor a nyilvános siker utoléri. A Newsweek című magazinban megjelent, munkásságát ismertető cikk után, 1988-ban jelentkezik nála egy könyvkiadó, és megkérdezi: nem akarna-e egy népszerűsítő-tudományos könyvet írni a flow-ról.  Először legyint a tudós. Fő feladatát a munkatársakkal folytatott tudományos vitában látja kiteljesedni. De aztán az ügynök intenzív rábeszélésére végül meggondolja magát és beleegyezik. Amikor 1990-ben a könyv megjelenik, eleinte csak lassan talál olvasókra. De évről évre egyre több rajongóra lel, prominens körökben is. 1993-ban a Dallas Cowboys edzője egy interjú során a kamerába mutatja a könyvet és híreszteli, hogy mennyire sokat segített a munkájában. Nem sokkal később a csapata megnyeri Amerika legfontosabb versenyét. Amikor 1997-ben az angol és amerikai sajtóban olvasható, hogy a leköszönő amerikai elnök, Bill Clinton kedvenc könyvei közé sorolja a Flow-t és Tony Blair-re is hatással volt, addigra már régen a bestsellerek listáján tündökölt.

Csikszentmihályi ma már élvezi a tudományos összefüggések közérdekű formában történő bemutatását – nehezebbnek tartja, mint tudományos közönségnek írni. Ami a nyilvánosságbeli népszerűségét illeti, a professzor ambivalens véleményen van. Szerinte szerencsés, hogy munkája nem lett hirtelen siker. Sok sikeres ember, akiben ott az állandó feszültség, a nyomás hogy valami elképesztően újat alkosson, összetörik az ehhez társuló folyamatos kétely és frusztáció miatt.

Ettől megmenekült. De az életminősége szenvedett a dicsőség miatt. Talán mert sokan rajongói közül ráismertek önmagukra Csikszentmihályi könyveiben, és azt hitték személyesen is tud nekik segítni. Öngyilkosjelöltek, megerőszakolt nők, drogfüggők, szülők és gyerekek: a segítségére szoruló nappali és éjszakai telefonálók spektruma széles. Ez sokszor nem egyszerű szituáció: „tanácsomra, hogy keressenek fel egy pszichológust, vagy pszichiátert, sokan nem hallgattak. Ragaszkodtak hozzá, hogy én mondjam meg nekik, hogy mi a bajuk.” Emiatt is sok időt tölt feleségével, Isabellával, montanai magányában és anonimitásban, a hegyekben lévő házukban.

Csikszentmihályi úgy érzi nem a sztár szerepére született. Elsősorban szenvedélyes tudós. Számok, adatok és statisztikák – ezekért él-hal a pszichológus: „Órákig tudok a számítógép előtt ülni és eredményeket analizálni. Keresem a mögöttes mintázatokat, megpróbálom kideríteni mit rejtenek a számok. Ilyenkor úgy érzem magam, mint Kolumbusz, amint éppen egy ismeretlen országot fedez fel.” Miközben a kvantitatív analízis gyönyöreiről mesél, az amúgy komoly és melankolikus arc hirtelen kivirágzik, fiatalos és huncut.

A flow Csikszentmihályi számára több, mint egy absztrakt kutatási terület, amit másokon keresztül vizsgál, hisz saját munkájában is ez vezérli: mi az ami a kiteljesedést biztosítja. Ez nem csak a módszerének kutatásában mutatkozik meg, amivel a számok iránti vonzalmát némiképp csillapította. Gyermekkora óta vonzódik a művészetekhez, ezért néhány kutatása során az emberi kreativitást is górcső alá vette. Ebben a témában megjelent leghíresebb munkájában 90 kiemelkedő tudóssal és művésszel (közöttük 14 Nobel díjas) készített terjedelmes interjúkat. Öt évig tartó munka volt.

„Mihály rengeteg örömet lel tanulmányai konstruálásában és kivitelezésében”, igazolja professzor Howard Gardner, aki évek óta dolgozik együtt Csikszentmihályival a Harvad Egyetemen. „Az élete tulajonképpen a munka és a játék elválaszthatatlan ötvözete – éppen önmaga könyveiben leírt jelenség megtestesítője. El sem tudom képzelni, hogy valaha lenyugodna, visszavonulna és csak pipázgatna.”

Lelkesedés és kíváncsiság, valamit a nagy tudása a filozófia és a tudomány különböző területein, a vágy, hogy szokatlan és új ötletekkel játsszon és a vakmerőség, hogy újabb és újabb kérdésekkel tudjon előállni – ezzel jellemzik őt azok, akik ismerik.

„Mihály egy kimondottan egyedi gondolkodó teoretikus és metodológiai kérdésekben egyaránt, és a mindennapi életben is”, meséli Gardner. „Olyan összefüggéseket képes meglátni, amit mások nem.”

Ezekkel a tulajdonságaival nem csak elismerésre és tekintélyre tett szert. A tudományos társaságok állítólag sok évig kívülállóként kezelték. „Érdeklődése egyszerűen túlságosan sokrétű, módszerei túl szokatlanok, ahhoz hogy csak úgy belepasszoljon valamelyik pszichológiai iskola követőinek táborába” – így Gardner.

Éppen az anyaintézményében, a chicagói egyetemen okozott gondokat furcsa gondolkodása. Mint a pszichológiai intézet elnöke, 1985 és 1988 között megkísérelte a tisztán kognitív és szigorúan tudományos látásmódot egy átfogóbb, evolúciós szempontokat figyelembe vevő, értékorientált pszichológiára lecserélni. De ezzel kollegáinál legyőzhetetlen akadályokba ütközött. „A többiek egyszerűen nem akartak ebbe belemenni” – emlékszik vissza Csikszentmihályi, „aztán végül feladtam.”

Így egyre elszigeteltebbnek érezte magát munkájával és ötleteivel Chicagóban. Hat évvel ezelőtt elhatározta, hogy új dologba vágja a fejszéjét, és elköltözött Kaliforniába, ahol most egy kutatóintézet vezetője. Célja hogy hidat építsen a kutatás és valós élet között. Munkatársaival például azt vizsgálják, hogyan lehet a munka egyszerre effektív és kiteljesülést biztosító.

Ezzel egy időben megalapított egy új pszichológiai irányzatot. Martin Seligman pennsylvaniai pszichológia professzorral, számos sikerkönyv írójával igyekszik a „pozitív pszichológia” irányzatának létjogosultságát kivívni. Az időközben nagyon népszerűvé vált, rendkívüli jövővel kecsegetető kutatási irányzat mindazzal foglalkozik, ami az embereket boldoggá, erőssé és elégedetté teszi.  „Ő az agy én meg a hang”, jellemzi Seligman kettejük kapcsolatát. A kooperáció Csikszentmihályi számára is láthatóan fontos: „A pozitív pszichológia a legközelebb áll hozzám mindabból, amit a pszichológiából ismerek.”

Hova vezetett tehát a jobb élet utáni kutatása? Csikszentmihályi Mihály hosszasan gondolkodik, mielőtt válaszolna: „Sokszor az az érzésem, hogy semmit sem értem el. Aztán újra úgy látom, hogy amit életem során alkottam, az nem is olyan rossz.” Flow, ESM, kreativitás, pozitív pszichológia – első látásra egy nagy zűrzavarnak tűnik. De végső soron, kutatásai mindig akörül forogtak, hogy miért érdemes élni. Az a 10 éves kisfiú, aki elhatározta, hogy jobban megismeri az életet, vajon elégedett lenne-e az életművével? „Ha csak a puszta eredményét látná, valószínűleg nem, de ha érezné azt, ahogy ez az egész kirajzolódott, milyen tapasztalatok, felismerések és korlátok vezettek el ideáig, hát akkor nagyon is elégedett lenne.”



Értelmes örömök

Csíkszentmihályi egész kutatói életét egy célnak szentelte: rá akart jönni, hogy miért érdemes élni. De a banális boldoság-tanácsadói könyvekhez, melyeket az újságárusnál látni, munkájának kevés köze van. A flow-elképzelés valószínűleg az egyetlen a rengeteg pszichológiai konstruktum közül, amely a pozitív életeseményekkel foglalkozik – kimunkált elméleti háttérbe illesztve.

A flow fogalma egy olyan állapotot ír le, mely során az ember teljesen elmélyül egy tevékenységben. A koncentráció és a kontroll érzése rendkívül magas, úgy érezzük mintha egy energiahullámon ülnénk, a gondok és mindennapi problémák háttérbe szorulnak, az időérzékelés is megváltozik. Teljesen különböző tevékenységek válthatnak ki flowt. Csikszentmihályi kutatásai során kiderítette, teniszezés vagy festés éppen úgy kiválthat flow-élményt, mint gyerekekkel való foglalkozás, vakbél operálása vagy a futószalagnál állás. Nem a tartalomtól függ, hanem a tevékenység minőségétől. Ennek legfontosabb feltételei, hogy legyen előttünk konkrét cél, hogy a visszajelzés azzonnal bekövetkezzen, és hogy a kihívás megfelelő mértékű legyen (tehát ne túl magas, de ne is túl alacsony, mert az előbbi szorongást, az utobbi pedig unalmat eredményezhet). A flow-élmények vitaminbombaként hatnak a szervezetre és befolyásolják a szubjektív jóllétünket is. A tevékenység közben közvetlen nem tapasztalunk boldogságot, ahhoz túl koncentráltak vagyunk, de utólag beáll az önmegerősítés, a kiteljesedés és a mély boldogság érzése – erről számolnak be Csikszentmihályi kisérleti alanyai. Akinek gyakran van flow-élménye, annak életminősége jobb – legalábbis azokhoz képest, akik önmaguk számára kevebb kihivást jelentő tevékenységeket tűznek ki célul.

Későbbi munkája során a tudós a flow fogalmát evolúciós szempontból is kiegészítette. A „The evolving self” című könyvében arra a kérdésre keres választ, hogy a flow élménye vajon miért kapcsolódik kellemes érzéshez, és miért következhet be ennyire különböző tevékenységek során. Tézise szerint egy tevékenységben való teljes feloldódás képessége az evolúció következtében alakulhatott ki, mert az emberi faj túlélését szolgálja. „A flow és a boldogság közötti összefüggés eleinte valószínűleg csak egy genetikai egybeesésnek volt köszönhető” – írja Csikszentmihályi, „de a túlélést biztosította szoknak, akik gyakran átélték.” Mivel a tevékenységbe történő bevonódás ennyire kellemesnek bizonyult, őseink igyekeztek ezt az állapotot újra és újra megélni, aminek eléréséhez egyre nagyobb kihívásra volt szükség, különben unalom állt volna be. Így játszott közre a flow iránti törekvés abban, hogy az emberi képességek egyre sokrétűbbek és komplexebbek lettek. A tudós szerint még ma is továbbviheti az emberiséget, feltéve, ha az emberek megtanulják energiájukat értelmes cselekvésre áldozni.

„A flow a komplexitás evolúciójának motorja, hiszen arra ösztönöz, hogy a saját határainkat meghaladva, fejlődjünk. De nem adja meg az etikai irányt. Feladatunk tehát abban áll, hogy megtanuljuk, a saját életünket olyan módon élvezni, hogy azzal ne csökkentsük mások esélyeit a saját életük élvezetében.”

A Psychologie Heute 32.évf. 2005 (3) cikke nyomán


Szemelvény Csikszentmihályi megjelet könyveiből:

- Csikszentmihályi Mihály: FLOW, Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Akadémia Kiadó, Budapest, 2001.

- Csikszentmihályi Mihály: Addig éltek amig meg nem haltak; Kulturtrade kiadó, Bp. 1998

- Csikszentmihályi Mihály: Creativity; Harper Collins Publishers, 1996

- Susan A. Jackson-Csíkszentmihályi Mihály: Sport és flow (Az optimális élmény)
Ford.: Angster Mária, Vince Kiadó.