Nyereséges karcsúsági őrület

Vajon a túlsúly veszélyes egészségünkre? Nem feltétlenül ? állítják a legújabb kutatások. Az élelmiszer- és karcsúsító-szakma viszont továbbra is ezt hirdeti. Nem is csoda, hisz a fogyni vágyókkal sok pénzt lehet keresni.

„A kövérek korábban halnak meg” – a média ezen üzenete tartotta lázban az utóbbi években emberek millióit. De vajon tudományosan alátámasztott-e ez a kijelentés? Mi az, amit a kutatás valóban tud?

Az európai, táplálkozással foglalkozó kutatók krémje gyűlt össze 2004 májusában, Prágában egy kongresszus erejéig. Konfrontálódva azon kérdéssel, hogy vajon a túlsúly egészségkárósító-e, egyik másik kutató mégiscsak meginogott. Sokaktól hallatszott az „úgy gondolom, ezt még mindig nem tudjuk pontosan” kezdetű mondat.

A prágai konferenciával szinte egy időben megjelent az Egyesült Államokban egy könyv, amely nagyon érzékenyen rátapintott a tudomány ezen gyenge pontjára. A címe The obesity myth: Why America’s obsession with weight is hazardous to your healh, ami lefordítva annyit tesz: Az elhízás mítosza: miért veszélyezteti az amerikaiakat a súlyukkal kapcsolatos megszállottságuk. A szerző, Paul Campos azonban nem orvos, hanem az alkotmányjog professzora a coloradoi egyetemen. Idevonatkozó kutatási területekre támaszkodva, az alábbi állításokat véli hamisnak:

- az állítás, miszerint létezik a fogyásnak egy olyan, tartósan hatékony módszere, mely a társadalom nagyobb százalékánál működne.

- az állítás, miszerint a fogyás egészséget veszélyeztető tényezőit a karcsúság nyeresége kiegyenlíti.

- az állítás, miszerint az elegendő mozgás és egészséges táplálkozás mellett nem lehet meghízni.

Campos szerint mindhárom állítás hamis, vagy legalábbis a szakirodalomban nincsen alátámasztva. Sok tanulmány viszont bizonyítja az állítások ellentétjét: aki ismételten lefogy, ezzel fokozza az elhalálozás és megbetegedés rizikóját, valamint a fogyókúra után rendszerint kövérebb, mint előtte. Szintén tanulmányok bizonyítják, hogy hosszú távon pont a fogyókúrák okolhatók a nyugati társadalmak növekvő testsúlyátlagáért. Aki kövér lett és az is marad, összességében egészségesebben él, mint azok, akik leéhezik a kilóikat.

Az a tény, hogy a fogyás jótékony hatással van a vérnyomásra és egyéb mutatókra – sőt a diabeteszesek vércukra olyannyira lecsökken, hogy onnantól kezdve nem kell injekciózniuk az inzulint – sem elegendő bizonyíték Campos szerint arra, hogy a testzsír beteggé tesz. Hiszen egy drasztikus, nem műtéti eljárással előidézett fogyás csak több mozgással és a táplálkozás átállításával érhető el, és éppen ezért szerinte a megváltoztatott életmód, és nem a kevesebb testsúly felelős a bekövetkező változásokért.

Kutatási eredmények alátámasztják ezt az állítást. A kutatók megvizsgálták az operatív zsírleszívás következményeit: „a túlsúlyt képző zsírszövet eltávolítása önmagában nem elegendő az amúgy a fogyásnak betudható, jótékony hatás eléréséhez”, magyarázza a kutatásvezető, Samuel Klein a New England Journal of Medicine című szaklapnak 2004 januárjában. A kutatók olyan erősen túlsúlyos nőket vizsgáltak 15 orvosi kritérium szerint, akiknél előzetesen 9 kiló zsírszövet került eltávolításra. 10-12 héttel a műtét után kiderült, hogy nem csökkentek a koleszterin, triglicerid, és vércukorszint értékei, tehát azon kritikus értékek, amelyek befolyásolhatják a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a diabetesz megbetegedésének valószínűségét.

A korábbi eredmények Klein szerint kizárólag azért mutathattak javulást, mert az operációval egyidejűleg a páciensek az életformájukat is megváltoztatták, ami viszont az ő páciensei esetében nem következett be.

Campos ebben látja sok más kutatás hibáját, amelyek végső soron azt állítják, hogy a kövérséggel megnő a rizikó bizonyos betegségekre. Sokan nem, vagy csak elégtelenül vizsgálják ki azt, hogy a kísérleti személyek mennyire aktívak a mindennapokban.

Úgy tűnik már az az állítás sem tartható, hogy a kövérség esetén a csontozat is szenved a súlyfeleslegtől és előbb utóbb az izületek elhasználódnak, mint egy igénybevett gépezetnél. David T. Felson és Susan Edmond orvoskutatók 2003-ban megjelent könyvükben (Obesity: mechanisms and critical management) ugyan leírják, hogy a túlsúlyos emberek sokkal gyakrabban küszködnek térdizületi panaszokkal, de ritkán számolnak be csípő vagy hátpanaszokról.

Glenn Gaesser kardiológus, a 1996-ban megjelent Big fat lies című könyv szerzője, szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy túlsúlyos nők a normál súlyúaknál egyértelműen ritkábban betegednek meg osteoporosisban (csontritkulás), aminek viszont gyakori következménye a combnyaktörés – a nők egyik leggyakoribb halálozási oka.

Paul Campos számára a kutatások jelenlegi kritikus helyzete csak kiindulópontot szolgáltat eredeti témájához: vajon miért megszállottak az amerikaiak a súlyukat illetően? A túlsúlyosság – maga a fogalom is szabadon definiálva aszerint, hogy biztosítási társaság vagy orvos használja – nem az orvosi valóság, hanem sokkal inkább egy társadalmilag kreált konstruktum, ami egyértelműen ipari céllal lett kitalálva.

Campos az Egyesült Államokban évi 50 millió dollárra taksálja a gyógyszeriparnak, a fogyókúrás termékek gyártóinak és más cégeknek a karcsúságból mint ipari árucikkből származó bevtelét. Véleménye szerint ez elegendő ahhoz, hogy a testzsírt gonosznak állítsuk be. Az elterjedt elképzelést, miszerint a szépségideál fogalma a testzsír témáján keresztül jut érvényre, Campos egy új dimenzióba emeli. Az Egyesült Államokban szerinte kevésbé a szépségről, mint inkább a karcsúság szimbolikus értékéről van szó. Az alacsony testtömeg, elképzelése szerint, a legfontosabb kritériuma lett a felső- vagy középosztálybeli hovatartozás maghatározásának. Míg az öltözködés mint a társadalmi szint jelzője egyre kevésbé látszik fontosnak, a testsúlyé egyre nagyobb jelentőségre tesz szert.

Régen az amerikai nőmozgalmak legmélyebb felháborodásuknak hangot adva harcoltak a női testtel szemben támasztott elvárások ellen. Campos most pont a feminista mozgalmak követőiben látja a karcsúságideál legelszántabb követőit. Karcsúságukat demonstrálva legtöbbjük alátámasztja a magának nehézkesen kiharcolt társadalmi státuszt, közben leleplezve magukat más nők és saját lányaik előtt.

Campos, katolikus mexikói bevándorlók gyermekeként egy vallási szálat is felfedezni vél a „zsír ellen folytatott harcban”: amerika protestantizmusa a hívőktől kemény munkát kíván, hogy helytálljanak Isten előtt. Ez az, ami a mai szekularizált társadalomban a saját testen való munkálódásban fejeződik ki. Egy az örömöket megtagadó alapfilozófia nagyon jól beleilleszthető a mai fogyókúrás hozzáállásba – megtagadás a befogadás helyett.

Paul Campos az Egyesült Államokat „anorexiás társadalomként” fogja fel. Olyan gondolkodásmódot vél felfedezni a mai társadalomban, ami korábban az anorexiásokra volt jellemző. A „minél soványabb, annál jobb” kinőtte magát egy globális társadalmi jelenséggé.

Mindez együtt vezetett ahhoz, hogy a soványság ne csak elérendő ideállá, de morális értékké is válhasson. És ha egy társadalom megadja magát egy őrületnek, akkor kell valamilyen ésszerű indok, ami a tetteknek az értelem látszatát kölcsönzi. Éppen ezt a kulcsfontosságú funkciót látja el az az állítás, amely szerint a kövérség betegséget okoz. Mindez, noha pusztán csak feltételezés, a tudományosság leple alatt van prezentálva. Campos ebben az ördögi körben látja elveszni hazáját.

Végkövetkeztetésül azt mondja el, hogy tudományos alátámasztás hiányában elutasítandó a „kővér vagy – beteg leszel” állítás. Megdőlni látszik a „zsír ellen folytatott háború” egyetlen felhozott érve. A szerző szerint a legtöbb túlsúlyos ember (eltekintve persze az extrémen kövérektől, akik már nem képesek mozogni) a tudomány mai állása szerint nyugodtan hátradőlhet, hiszen nem kell aggódniuk az életükért – amennyiben egészségesen táplálkoznak, és elegendően mozognak.

További olvasmányok:

• Paul Campos: The obesiy myth. Why America’s obsession with weight is hazardous to your health. Penguin, New York 2004. )interneten: www.obesitymyth.com
• Glenn A. Gaesser: Big fat lies. Learning astonishing facts, Carlsbad 2002