1. Aki egy súlyos epizód esetén segítséget akar nyújtani, annak többféle dolgot is szem előtt kell tartania. Legfőképpen azt, hogy az epizódot átélő személyt megnyomorította a betegség. Nem kell kiképzett segítőnek lenned ahhoz, hogy kezelni tudd ezt a helyzetet, csak némi mindennapi bölcsesség és empátia kell hozzá. Tartsd szem előtt azt is, hogy a kritikus helyzetben levő ember olyan tüneteket tapasztal, amelyek messze meghaladják a legtöbb ember felfogóképességét, és hogy ennek az embernek sürgős segítségre van szüksége.
Ha egy kritikus helyzetben levő emberrel foglalkozunk, viselkedésünk legyen átgondolt, következetes, de tapintatos. Halk beszédre, nagy türelemre van szükség. Időbe telhet, amíg meggyőződ a másikat, hogy segíteni akarsz neki, s ezt azután is újra és újra hangsúlyoznod kell. Ha nem tudod, mit érez a másik, ne akard neki elmondani. Tudasd vele, hogy nem tudod elképzelni, de az biztos, hogy annál érezheti magát jobban is. Talán az az ember lehet a legsikeresebb az öngyilkosság kivédésében, akinek magának is volt már kísérlete, majd végigcsinált egy terápiát, amely kihozta őt a depresszióból. Arra is ügyelni kell, hogy nem minden öngyilkossági kísérlet vezethető vissza depresszióra. Némelyik közvetlenül a pszichózisból ered. Ezek kényesebb ügyek, mindenképpen szakmai beavatkozást igényelnek mind a beteg, mind a segítő épsége érdekében. Ha olyan személlyel kerülsz kapcsolatba, aki a pszichotikus oldal felé tart, akkor orvosi, gyógyszeres beavatkozásra van szükség, ez az utolsó mentsvár.
Tény, hogy ha valaki az öngyilkosságot fontolgatja vagy kényszert érez rá, hogy másban kárt tegyen, ÉS maga kér beavatkozást, az nagyban megkönnyíti a segítségnyújtást. Ha a kényszer, hogy megölje magát, olyan szélsőségesen erős, hogy cselekvésre indítsa, akkor esetleg megteszi, mielőtt segítséget kérhetne.
2. Próbáld meggyőzni az illetőt arról, hogy előfordulhat, hogy a valóságérzékelése eltorzult.
A depressziós és pszichotikus személy valóságérzékelése jelentősen torzult. Előfordulhat egyebek mellett térbeli, időbeli torzulás, a kockázatok megítélésére és nem utolsó sorban az élet értékének felbecsülésére való képesség torzulása. Ez a legveszélyesebb dolog a krízisintervencióban. Ebben az esetben MINDENKI veszélyben van. Nagy tapintat kell hozzá. Sajnos néha erővel is be kell avatkozni.
3. Ismerd fel a jeleket
Gyakran egyszerűen maga az emberi érintkezés is megakadályozhatja a helyzet súlyosbodását. Ha ismersz valakit, aki hajlamos a depresszióra vagy a pszichózisra, az különböző módokon, sokféle jelet adva megpróbálja felhívni a figyelmet a saját bajára és arra, hogy mit forgat a fejében. Esetleg felajánl neked egy számára értékes tárgyat. Azt tervezgeti, hogy hirtelen véget vet eddigi életének. Nem tűz ki célokat egy bizonyos dátumon túlra. Ha folyamatosan elmulaszt olyan szociális kötelezettségeket, amelyeket máskor gond nélkül teljesített, az jól jelzi, hogy van valami probléma, amely beavatkozást igényel, még akkor is, ha az öngyilkossági képzetek még nem jelentkeztek. Abban az esetben, ha bármilyen szóbeli jelzést ad arra vonatkozólag, hogy kárt akar tenni magában, vagy hogy az életet nem találja elég értékesnek ahhoz, hogy folytassa, akkor tudnunk kell, hogy kritikus helyzet áll fenn, és azonnali orvosi felügyeletre van szükség.
SPECIÁLIS MEGJEGYZÉS
Az a személy, aki öngyilkosság előtti állapotban van, néha hirtelen olyan hangulatba kerülhet, hogy látszatra boldognak tűnik. Ez nagyon veszélyes, mert esetleg abból következik, hogy az illető meghozta a végső döntést, és ez az elhatározás megkönnyebbülést okoz -- úgy érzi, hogy élete megoldást nyert. BÁRMIKOR, amikor egy depressziós előtörténettel rendelkező személy hirtelen nagyon boldognak vagy jókedvűnek mutatkozik, s emellett nagy összegeket ad jótékony célokra vagy személyes tárgyakat ajándékoz el, főleg ha egyébként egy depressziós epizód kellős közepén található, RENDKÍVÜL oda kell figyelnünk, hogy ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, mert az öngyilkossági kísérlet akár órák kérdése lehet. Ez a paradoxon a destabilizáció legveszélyesebb fajtája, és azonnali szakszerű beavatkozást igényel.
4. Látogasd meg
Akik jelzéseket adnak arról, hogy elszigetelődtek, gyakran nagyon szubtilis módon teszik. A depresszióban szenvedők többnyire nem azért izolálódnak, mert nincs bennük vágy barátok vagy társak után, hanem mert úgy érzik, hogy nem tudnak semmit sem nyújtani nekik, s inkább csak „lehúzzák” őket magukkal. Gyakran látogasd meg őket. Ez nemcsak csodálatos kríziskezelő eszköz, de arra is jó, hogy megfigyeld, milyen kulcsmozzanatok előznek meg egy küszöbön álló krízist. Azoknak a lelki betegeknek az állapota, akiket rendszeresen látogatnak a családtagok vagy barátok, sokkal jobban javul, mint azoké, akiket nem látogatnak rendszeresen. Ha látogatóban vagy egy ismerősödnél, nyugodtan érdeklődj tőle a betegségéről, kérdezd meg, hogy érzi magát ma, és mit akar tenni, hogy jobban érezze magát s javuljon az állapota. Ez gyakran arra vezet, hogy a lelki beteg magától lépéseket tesz, hogy jobban érezze magát.
Éberen kísérd figyelemmel azt az ismerősödet, aki triciklikus gyógyszert szed legalább négy héten át. Ezek a gyógyszerek szakaszosan változtatják meg a hangulatot, és az egyik első szakasz a szélsőséges düh. Ebbe beletartozhat az is, hogy az illető megbánja, hogy az élet folytatása mellett döntött. Biztosítani kell arról, hogy ez az állapot elmúlik. Addig is ki kell tölteni az időt konstruktív és figyelemelterelő tevékenységekkel. A másik tünet, amelyet a triciklikus antidepresszánsok okozhatnak, a mánia. Akiknél ez a tünet jelentkezik, azokat haladéktalanul további kezelésben kell részesíteni.
5. Ha valaki erős neuroleptikumokat szed: gyakran látogasd meg
Ez fokozottan érvényes a neuroleptikumot szedők családtagjaira és barátaira. Az antipszichotikus gyógyszereknek van egy furcsa tulajdonsága: pszichotikus epizódot válthatnak ki. Különös, de igaz. Ha nem előírásszerűen szedik ezeket a gyógyszereket, illetve néha akkor is, ha az utasításnak megfelelően szedik, rövid idő alatt kritikus állapotba juttathatják a pácienst. Nem elég, ha azt mondod az illetőnek, szedje rendesen a gyógyszert. Kövesd figyelemmel a gyógyszerezést. Figyeld a beteg mindennapi reakcióit, és gondosan jegyezz fel minden változást. Ha valakinek a betegség hátrányosan befolyásolta az ítélőképességét, a gyógyszeres kezelés még tovább ronthatja. Az antipszichotikus szerek csökkentik a dopamin szintjét az agyban, s ez már önmagában elég veszélyes dolog. Bizonyosnak kell lennünk afelől, hogy az illető mindennapi életét nem akadályozza a neuroleptikumok rendszeres szedése. Az agy néhány vitális funkciója erősen függ attól, hogy a dopamin a megfelelő helyen van-e a megfelelő időben. Ha nem, az hátrányosan befolyásolja az érzékelést, az ítélőképességet és a valóság tudomásulvételét. Ez magával hozhatja az élet leértékelődését is.
Akik lelki betegséggel küzdenek, szívesen veszik a látogatást és a mentális stimuláció minden formáját. Gyakran megesik, hogy a gyógyulófélben levő lelki betegek hosszabb időre valamilyen intézetbe vagy ápolóotthonba kerülnek. Ezeknek néha eléggé nyomasztó a hangulatuk. Az illető magára marad egy csomó ismeretlen ember között, akik esetleg még betegek vagy éppenséggel súlyosbodik az állapotuk. A lelki betegségek természetük szerint is kimerítik az ember erőforrásait, beleértve az anyagiakat is. A betegségből lábadozók általában nem tudnak dolgozni, rá vannak utalva az állami vagy szövetségi segélyekre. Az önbecsülésük mindig alacsony szinten áll. Ha valaki a családodban ilyen helyzetben van, látogasd meg minél gyakrabban. Csodálatos látni, hogy az alacsony önbecsülés mennyit változhat pusztán attól, hogy meglátogatod az illetőt és elmondod neki, hogy szereted őt és örülsz, hogy még életben van és része az életednek.
Az ilyesfajta folyamatos emlékeztető nélkül a lelki beteg könnyen hajlik arra, hogy azt gondolja, az életének nincs semmi jelentősége. Ez aztán gyorsan visszaeséshez vezethet, melynek során az illető elveti a segélykérés gondolatát, bár az öngyilkosság végrehajtására ösztönző motiváció egyre erősödik.
A látogatásnak van egy másik fontos szerepe is. Jelzi a lelki beteg személynek, hogy továbbra is családtagként fogadják el, függetlenül állapotától, és erősíti a késztetést a gyógyulásért folytatott harcra. Akik egy ilyen betegségben magukra maradnak, gyakran elvesztik a motivációjukat a küzdelemre, mert a családjuk volt a végső indok, hogy folytassák, s ha az nincs, nem marad semmijük.
Amit nem szabad tenned
Az alábbiakban olyan mondatok következnek, amelyeket súlyos epizódokkal szembesülve szoktak használni ismerősök vagy hozzátartozók. Ezek a mondatok gyakran több kárt okoznak, mint jót, s előfordulhat, hogy végzetes következményekkel járnak. A krízisben lévők nagyon gyakran hallanak ilyesmit, én személyesen is találkoztam mindennel, amit itt felsorolok. Arra a keserű következtetésre jutottam, hogy az alábbiak EGYIKE SEM használ, és egyiket sem ajánlatos bevetni egy céltudatos és empatikus intervenció során.
1. Szedd össze magad!
Egészen bizonyos, hogy a szuicid egyén már gondolt erre, s mivel képtelen rá, épp azért szuicid.
2. Tedd túl magad rajta!
Lásd fentebb. Nem ismerek olyan embert, aki azt mondaná egy szívrohamot kapott embernek, aki már nem is lélegzik, hogy „tedd túl magad rajta”. Figyelembe kell venni, hogy az öngyilkosságot fontolgató depressziós agyának bizonyos funkciói nem működnek. Az egyik ilyen nem működő funkció a „tedd túl magad rajta”-kör.
3. Csak fel akarod hívni magadra a figyelmet!
Ez az egyik legkézzelfoghatóbb módja annak, hogy valakit az öngyilkosság felé tereljünk. Akik súlyos depresszióban szenvednek, nem akarnak a maguk számára figyelmet. Ezt az is jelzi, hogy megszakítják a kapcsolatot a barátokkal és ismerősökkel. Kezdenek „elrejtőzni a halálsarokban”, ahogy az állatok is félrevonulnak a többiektől, amikor érzik, hogy közeleg a halál. Ez a mondat voltaképp dorgálás azért, amit az illető érez, s egymagában kiválthatja az öngyilkosságot vagy olyannyira fokozhatja a szuicid személy dühét, hogy másokat is bántalmazhat, esetleg meg is ölhet. Ha egy öngyilkosságot fontolgató embert azzal vádolunk, hogy csak a figyelmet akarja felhívni magára, akkor a következő alkalommal nem kér segítséget, feltéve hogy egyáltalán lesz következő alkalom. Azokat a szuicid embereket, akik nem kérnek segítséget, mert félnek, hogy cirkuszolással vádolják őket, „statisztikai öngyilkosoknak” nevezik. Higgyetek nekem. Ha valaki az öngyilkosságot fontogatja és figyelmet akar, akkor figyelj rá nagyon, és örülj neki, hogy figyelmet kért. Így elkerülheted, hogy a temetkezési vállalkozó kérje a figyelmedet meg azt a körülbelül hatezer dollárt, amely a figyelmedet nem kérő hozzátartozódnak nyújtott végső szolgáltatásokért jár neki.
4. SOSE MONDD, HOGY „UGORJ” VAGY HOGY „GYERÜNK, TEDD MEG”!
Több államban - például Floridában is - bűncselekménynek számít, ha valaki öngyilkosságra bátorít egy szuicid személyt. Ha az öngyilkossági kísérlet sikeres, az illetőt szándékos gyilkossággal is vádolhatják. (A kutatások megmutatták, hogy a sikeres öngyilkosságok bátorítóit mind az ötven államban „öngyilkosságban való közreműködésért” helyezik vád alá, amely szándékos, előre megfontolt emberölésnek számít.) De ettől eltekintve is, a fenti mondat az élet iránti tisztelet hiányáról tanúskodik.
Nem segít, ha a „fordított pszichológiára” hivatkozol. Ha bátorítod az öngyilkosságot, börtönbe kerülsz.
5. Ne mondd, hogy: 'Miért nem jársz el többet? Miért nem kapcsolódsz ki egy kicsit?'
Ennek a betegségnek az az egyik leggyakoribb velejárója, hogy kikapcsolja az agynak azt a részét, amely bizonyos dolgokat „örömtelinek” minősít. Az „öröm” úgy működik, hogy miközben az ember bizonyos tevékenységet végez, a medullát folyamatosan stimuláció éri. Ez a stimuláció a súlyos depresszió során szünetel, és az agy a korábban örömtelinek érzékelt tevékenységeket is örömtelennek nyilvánítja. Ebben az esetben a lottófőnyeremény ugyanolyan örömteli, mint a vécépucolás.
Ahhoz, hogy az agy örömet tudjon jelezni, előbb vissza kell állítani a megfelelő biokémiai funkciót. Ennek hiányában MINDEN örömtelennek és csüggesztőnek tűnik. A gyógyszeres beavatkozás elkerülhetetlen, akkor is, ha még nem jelentkeztek szuicid tendenciák.
6. Sose próbálj összefüggéseket keresni a lelki betegség és vallási vagy filozófiai nézetek között.
Sokan közülünk, akik lelki betegségben szenvedünk, eleget fáradozunk azon, hogy épségben tartsuk az értékrendszerünket és spirituális nézeteinket. Ha vallási doktrinákkal közelítünk valakihez (pl. hogy az öngyilkosság vagy az öngyilkossági kísérlet bűn, illetve morálisan elítélendő, hogy a depresszió démoni megszállottság, stb.), azzal kikezdjük nehezen őrzött integritását.
A lelki beteg embereknek, engem is beleértve, minden segítségre szükségük van, amit csak megkaphatnak. Arra viszont nincs szükségünk, hogy azt hallgassuk, milyen bűnösök vagy rosszak vagyunk. Egyetlen lelki beteg sem akar szándékosan beteg lenni, és ha vallási vagy morális intelmekkel próbáljuk megrendíteni gondolkodását és spirituális nézeteit, annak katasztrofális következményei lehetnek. A legkevesebb, hogy súlyosan és maradandóan megronthatjuk a kapcsolatát azzal a legfőbb lénnyel, akit ismerni vél.
7. Eszedbe se jusson, hogy a szuicid személy „a könnyebbik utat választja”
Aki az öngyilkosságot fontolgatja, az olyan tudatállapotban van, amelyben úgy látja, hogy az összes többi lehetőséget kimerítette, és csak ez az egy út maradt számára, mert az életet elviselhetetlennek érzi. Biztos lehetsz benne, hogy a súlyos depresszió vagy a pszichotikus epizód során átélt szenvedések olyan nagyok, hogy az élet elviselhetetlennek tűnhet. Aki az öngyilkosságot fontolgatja, azt meg kell erősíteni abban a hitben, hogy van könnyebb út az öngyilkosságnál. Meg kell erősíteni abban a hitében, hogy a terápia és/vagy a gyógyszeres kezelés nagyban képes csökkenteni a kínt és a szorongást, és hogy a végeredmény sokkal pozitívabb lesz, mint a halál. Ha lát rá lehetőséget, akkor az öngyilkosságot fontolgatók túlnyomó többsége inkább életben marad és segítséghez folyamodik, hogy jobban érezze magát. Akik öngyilkosságot követnek el, általában azért teszik, mert nem látnak más lehetőséget. Ha felvázolunk egy lehetőséget, az gyakran már önmagában is döntően befolyásolja a krízis kimenetelét.
8. Kedvenc mondatom: „szedd rendesen a gyógyszereket”
A neuroleptikumok szedése már önmagában is elég lehangoló dolog. Ezek a gyógyszerek arra valók, hogy megváltoztassák az agy bizonyos részeit, amelyek vitális információkat termelnek. Míg az esetek egy részében a javulás szemmel látható, ha egy páciens elutasítja a neuroleptikumokat, vagyis az erős antipszichotikus szereket, alaposan meg kell vizsgálni a dolgot. Ha a páciens a gyógyszerezés nyomán kezd el hallucinálni, akkor nem olyan jó ötlet arra bíztatni, hogy szedje csak tovább a gyógyszert. Akik nem szednek neuroleptikumot, egy dolgot fontoljanak meg. Ha a gyógyszer következtében teljesen megváltozik az érzékelésed, az ítélőképességed, az érzésvilágod vagy a gondolkodásod logikája, akkor nem olyan könnyű rajta maradni a gyógyszeren.
Ami engem illet, egészen kis adag antipszichotikus gyógyszert szedek, másfél milligrammot, mégis megváltozott az érzékelésem, az emlékezőképességem annyira leromlott, hogy elfelejtem olyan emberek nevét, akiket hónapok óta ismerek, és a reakcióidőm 80 százalékkal romlott.
Ha olyan pácienssel találkozol, aki abbahagyta egy neuroleptikum szedését, akkor beszéld meg vele a dolgot, és bizonyosodj meg róla, hogy nem az együttműködési készség hiányában tette-e, hanem azért, mert a gyógyszert több kárt okozott, mint amennyit az eredeti betegség. Nem szokatlan, hogy egy páciensnek a neuroleptikum szedése miatt lesz pszichotikus epizódja. A neuroleptikumok egy másik mellékhatása a mozgási gátoltság, amely a szedés alatt folyamatosan fennáll. Ez olyasmit jelent, hogy a nyelved önkéntelenül mozog ki-be a szádon, esetleg a kezded vagy a lábad mozog össze-vissza. Ez az állapot maga is elég ahhoz, hogy megnyomorítson egy máskülönben egészséges embert.
A neuroleptikumok egy olyan mellékhatás-csoportot is okozhatnak, amelyet extrapiramidális effektusoknak neveznek, és amelyet olyan gyógyszerekkel szoktak kivédeni, mint az Artane. Mint láthatod, a gyógyszerezés hamar alapos figyelmet igénylő, komoly feladattá válhat, amellyel a lelki beteg személy esetleg már nem képes megbirkózni. Ne intézd el annyival a dolgot, hogy szedje rendesen a gyógyszereket. Kövesd nagy figyelemmel a gyógyszerezés folyamatát.
9. Ne hibáztass senkit!
A lelki betegségek egyik legtragikusabb félreértése, hogy hibáztatunk értük valakit. Az egyik ilyen mondat, amelyet időről időre hallok: „valahol elrontottam valamit”. Hallottam ezt lelki betegektől ugyanúgy, mint a lelki betegek családtagjaitól. Ha jól megnézzük, ebből az következik, hogy valaki hibáztat valakit. Senkit sem lehet hibáztatni. Senki sem „csavarodott be”. Nem lehet olyan hibát elkövetni, amely biológiai lelki betegséget okoz. Annak ilyen a természete. Senki sem „ront el valamit valahol”, amelynek aztán cukorbetegség vagy szívinfarktus lesz a következménye. Ezek a betegségek egyszerűen megtörténnek. Ha hibáztatunk valakit a lelki betegségért, abban az a tragédia, hogy sikerülhet még egy embert depresszióssá tennünk.
A kívánatos hozzáállás az lenne, hogy „mindent elkövetsz, hogy túléld a mérhetetlen nehézségeket”. A lelki beteg személy családjának nagy feladatot jelent, hogy együtt éljen a betegséggel, ugyanolyan hatalmas feladatot, mint magának a betegnek. SOHA ne hibáztass senkit. Senki sem követett el hibát. Senki sem rontott el semmit. Inkább használd az idődet kutatásra, keress támogatást. |
